Az idei Rondino Fesztivál irodalmi délutánnal, Konrád György felolvasásával kezdõdött. Készülõ regénye, a Türelemjáték a 2005-ben megjelent Kakasok bánatához hasonlóan különös mû: önéletrajz, esszé és vallomás egyszerre. A 20. század elején élt tapolcai betonkészítõ iparos, Kalligaro neve mögül az író beszél hozzánk (ez most a valóságban is így történt), rezignált bölcsességû, szép mondatai sokféle élethelyzetrõl, emberi nagyságról és esendõségrõl, a mûvészet és a kultúra nélkülözhetetlenségérõl szólnak. Konrád/Kalligaro szavai otthonosnak tûntek ezen a vidéken. A falu és a Balaton-felvidék kútjainak zárókövein többször is olvasható a furcsa csengésû név, másrészt Konrád az év jelentõs részében maga is hegymagasi lakos, egyike annak a néhány mûvésznek, akiknek jelenléte emblematikus jelentõségû a fesztivál számára is. Kalligaro gondolatait három nappal késõbb egy nem kevésbé karizmatikus figura, Esti Kornél - újabban Esterházy Péter novelláinak is hõse - iróniája, humora és néha csontig hatoló szókimondása ellenpontozta. Esterházy póztalanságában is nagyon hatásos elõadásában a három íráson keresztül Esti Kornél irodalmi patináját meghazudtoló frissességgel jelent meg a kultúrház tenyérnyi elõkertjének közönsége elõtt.

Szerencsére abban még nem hirdettek versenyt Magyarországon, hogy ki az, aki jelentõs szakmai erõket megmozgató hangversenyeket tud létrehozni minimálisra szûkített technikai és anyagi feltételek között -de ha meghirdetnék, a Rondino Fesztivál bizonyára jó eséllyel pályázhatna a gyõztes helyére. Bár tavalyi beszámolómat (Muzsika, 2006 november) azzal zártam, hogy sok éves küszködés után végre megfelelõ helyre, ösztönzõ érdeklõdés közegébe került a Gémesi Géza mûvészeti vezetésével mûködõ Rondino Együttes, illetve a velük együttmûködõ mûvészek és zeneszerzõk nyári mûhelye, úgy tûnik, manapság ez a tény önmagában nem kímél meg senkit sem a fennmaradáshoz szükséges küzdelemtõl. Az idei program szinte az utolsó pillanatig veszélyben forgott, s az elõzetes mûsorterv és a megvalósult hangversenyek eltéréseibõl az is kiderül, hogy végül a nagyobb együttest igénylõ mûveket el kellett hagyni. Ez persze lehangoló, hiszen az öt nap eredetileg nemcsak kamarazenei, hanem kamarazenekari mûhely is lett volna, de a hallgató önzõ, csak a végeredménnyel törõdik, a "takarékos üzemmód" jellegnek pedig nyoma sem volt. A fesztivál mûsorait mindig is jellemzõ megkomponáltság, a kortárs zenével foglalkozó szakember számára is gondolatébresztõ változatosság idén is megmaradt, nem beszélve a csodálatos környezetrõl, a merev külsõségek jólesõ hiányáról és a családias hangulatról, mely az egyébként mindig teltházas hangversenyek légkörét is meghatározta.

Hegymagas koncertjei attól is egyediek, hogy a mûsorok legtöbbje alig követi a hagyományosnak tekintett szerkesztési szabályokat. A megszólaló mûvek gyakran egymásra hivatkoznak (idén például SÁRY LÁSZLÓ Tánczene-sorozatának tételei és VIDOVSZKY LÁSZLÓ Reprint címû darabja), a programok nem ritkán az elõadók egyes mûvek vagy zeneszerzõk iránti személyes elkötelezettsége szerint állnak össze, s többször érvényre jut az a szándék is, hogy a kiválasztott darabok ne csak az átlagos hangversenylátogató zenetörténeti tájékozottságának sablonjait tükrözzék, hanem kiegészítsék, árnyalják õket. Mindez talán azért is lehetséges, mert a templomban esténként megjelenõ közönség javarészt a környéken nyaraló mûvészemberekbõl (bár nem feltétlenül zenészekbõl) áll, akik nyilvánvalóan érdekességekre is kíváncsian hallgatják a mûsorokat. Idén például a kortárs magyar zene mellett három Stravinsky-mû is megszólalt a 125 éve született zeneszerzõ emlékének adózva, de ezek a kamaradarabok (Kettõs kánon, Három darab vonósnégyesre, Concertino - Kralik Eszter, Németh Márta, Rohmann Ditta) a Tûzmadár, a Petruska vagy a Zsoltárszimfónia szerzõjének ismertebbarca helyett a merész kísérletezõ és a szigorú konstruktivista vonásait hangsúlyozták. A nyitóhangverseny elsõ része, melyben Csalog Gábor és Kemenes András tanítványaival játszott együtt, a fesztivált megelõzõ egyhetes kamarazenei kurzus eredményeit összegezte. KURTÁG GYÖRGY Játékok sorozatából, a Tre pezzi (op.14/e) és a Jelek, játékok, üzenetek tételeibõl olyan "fiktív" kompozíció bontakozott ki, melyben a zongorán, hegedûn, brácsán, fuvolán, gordonkán elõadott 27 szóló- és kamaradarab tarka, de feszes dramaturgiájú zenemozaikként szólalt meg. A második rész négykezes Schubert-mûsora sem a legismertebb mûvekbõl, hanem variációkból, indulókból és egy rondóból állt, s lám, ezek a ritkán játszott darabok is csak megerõsítették, hogy Schubert a kor könnyedebb vagy közhelyesebb mûfajait is más zenéjével összetéveszthetetlen hangokkal tudta megtölteni.

Ezúttal Klukon Edit és Ránki Dezsõ is olyan mûsort állított össze (DUKAY BARNABÁS egy és két zongorára írt kompozícióit szólaltatták meg), mely monolitikussága és a közönségtõl is jelentõs összpontosítást igénylõ sûrûsége miatt ebben a formában csak fogékony hallgatóság elõtt, a mindennapi élettõl távol esõ környezetben hat igazán szuggesztíven. Különleges, barokk, romantikus és kortárs mûveket összefonó dramaturgiája volt Csalog Gábor zongoraestjének is: a többnyire csak emlegetett, de alig ismert Louis Couperin (a "nagy" François nagybátyja) néhány táncdarabja után LIGETI GYÖRGY etûdjeit váltogatta Liszt-zongoradarabokkal, a mûsor középpontjában SZÕLLÕSY ANDRÁS Paesaggio con morti címû gyászzenéjével, melyet még sohasem hallottam ilyen, szigorúságában is nagyhatású olvasatban.

A kamaraestek során néhány bemutató is elhangzott: SOÓS ANDRÁS Lamentója (Németh Márta -brácsa, Kertész Rita -zongora) és VIDOVSZKY LÁSZLÓ Páros címû darabja (Varga Ferenc - hegedû, Rohmann Ditta - gordonka) egy-egy korábbi mû átdolgozott/kiegészített változata volt, SEREI ZSOLT szólóklarinétra készült mûve, a ...hegy, szél, kék... (Klenyán Csaba) viszont kifejezetten erre az alkalomra készült. Miként a korábbi években, olykor maguk a zeneszerzõk is pódiumra léptek: JENEY ZOLTÁN a Hérakleitosz-sorozatból zongorázott két tételt, SÁRY LÁSZLÓ az Emlék címû darabot fütyülte-zongorázta, Vidovszky László pedig "virtuálisan" alakította át Sáry Broadway Boogie-Woogie-ját, amikor a záróhangversenyen ez a mû az õ számítógéppel vezérelt átdolgozásában hangzott fel. Idén egy koncertfélidõ erejéig a jazz is megjelent a mûsorban, de vétek is lett volna kihagyni azt a lehetõséget, melyet a hegymagasi mûvészkolóniához tartozó Gadó Gábor személye nyújt. Fantáziaszerû, de harmonikus arányérzékkel felépített játéka rövid idõ alatt feloldotta, majd elfeledtette azt a jelentõs történeti és mûfaji törésvonalat, mely a templomi környezet és a szóló elektromos gitár dallamvilága között húzódik.

A Rondino-koncertek rokonszenves vonása, hogy az együttes tagjai és a velük vagy mellettük vendégként fellépõ szólisták szinte sohasem rutinból, inkább valamiféle figyelemre méltó analitikus igénnyel játszanak, melyben a kidolgozottság alapfeltétel ugyan a mûvek korrekt megszólaltatásában, a de az igazi hatást mégsem ez, hanem az olvasás és újraalkotás varázsa adja. Így lehetett izgalmas HORVÁTH BALÁZS Kvintett három elõadóra címû darabja (Gémesi Géza, Kertész Rita, Rohmann Ditta, Rozmán Lajos, Tornyay Péter), a Stravinsky- és a Vidovszky-mûvek tolmácsolása. Ebben a mûvészi magatartásban a technikai bravúr is csak eszköz, még ha nem lebecsülendõ is. Csalog Gábor estje felért egy zongoramûvészi erõdemonstrációval, Klenyán Csaba és Rozmán Lajos szólófellépésein (SEREI: ... hegy, szél, kék... ; JENEY: Canone enigmatico) pedig a légzés és a hangképzés már-már az emberi teljesítõképesség határait súrolta -mégsem ez uralta produkcióik légkörét, hanem a hitelesség ereje.

Bár a jelzõ és a jelzett szó némileg ellentmond egymásnak, mégis talán az "aszketikus virtuozitás" kifejezés jellemzi legpontosabban azt is, ahogyan Klukon Edit és Ránki Dezsõ elõadásában DUKAY BARNABÁS zongoramûvei megszólaltak. A majdnem másfél órás, szünet nélküli mûsorban minden hangnak, minden akkordnak milliméterre kidolgozott hangerõ- és hangszín-arányai voltak. Érzékenységünktõl és figyelmünk intenzitásától függõen a kiegyenlített hangi világban egy idõ után jelentõsen kiélezõdött, néha át is rendezõdött a disszonancia-konszonancia-érzékelésünk, s minden eseménynek, dallami gesztusnak, új hangnak felértékelõdött a jelentõsége. Ebben a felfogásban Dukay mûvei meditatív, túlterhelt hangzó világhoz szokott fülünknek és lelkünknek jólesõ, neutrális világot teremtettek. Biztosan lehetne több feszültséget és talán több szabadságot is belevinni ezeket a darabokba, hiszen mint minden látványosan nem személyes töltésû (vagy mondjuk inkább úgy: nem önkifejezõ) zene, Dukay mûvei is többféle interpretációt engednek meg. De ez a mostani elõadás éppen azért volt nagyszerû, mert a saját keretei között az elsõ hangtól az utolsóig tökéletesen mûködõ rendszert hozott létre, a költõi üzenet megfejtését pedig a hallgatóra bízta.

Az augusztus 2-i kamaraest bevezetõjében Gémesi Géza utalt rá, hogy talán a mostani volt az utolsó Rondino Fesztivál. Kétségtelen, hogy Hegymagas jelenleg csak szûk zenészkört érint, de éppen ez adja egyéni arculatát. Az ideális az volna, ha minél több különbözõ profilú, hasonlóan jó hangulatú nyári mûhely mûködne az országban, hiszen ez talán a kortárszene-játszás elszigetelõdését is lassíthatná. A Rondino Fesztivál helyzete nehéz ugyan, de egyáltalán nem kilátástalan, mert idén is azt sugallta minden produkció, hogy ez a néhány nap - a hangversenyek iránti élénk környékbeli érdeklõdés mellett - zenei és személyes szempontból egyformán fontos az itt fellépõ zenészek számára is. És nem kevésbé biztató az a tény is, hogy a falu ott áll mögöttük, Illés László polgármester és a helyi önkormányzat munkatársai jelentõs segítséget nyújtanak a rendezvények népszerûsítésében és a technikai feltételek megteremtésében; az itt nyaraló vagy alkotó mûvészek nemcsak lelkes hallgatók, hanem idõnként segítenek is. Bárcsak mindez mégis elég volna a továbbéléshez, hiszen jó dolgok történnek itt: a Szent György-hegy lábánál mûvek születnek, a közös zenélés alkalmából régi barátok találkoznak, néhány fiatal számára a tanulásra is lehetõség adódik. Kár lenne, ha Kalligaro zenészei jövõre nem tudnának ide visszatérni. (Hegymagas, augusztus 1-5.)

Gémesi Géza és Konrád György Borsos Márta felvétele