Ezek után érthető, miért csigázott fel annak híre, hogy Schiff András egy DVD-nyi Haydnnal lép a közönség elé. A műsor a korábbi CD-hez mérten erősen válogat, kilenc szonáta helyett csak hármat tartalmaz. Viszont két további zongoradarabot inkorporál (G-dúr capriccio, f-moll variációk), így valósítva meg az egy zongoradarab-egy szonáta párok stilárisan frissítő váltakozását. A DVD-program hat száma ugyanis egy turnéra szánt valóságos Haydn-koncertre, gondosan megtervezett műsorra viszi el a nézőt. Fertődön 2005. szeptember 21-én tartották a kamerák által rögzített koncertet; egy héttel később a bécsi Konzerthausban adta elő ugyanezt a műsort Schiff. A felvétel színhelyének kiválasztása ideális. A Bösendorfer a fertődi Esterházy-kastély dísztermében áll, a közönség soraiban Esterházy családtag, közéleti és zenei celebritás egyaránt fellelhető - művelt hallgatóság, kicsit talán hasonló ahhoz, amely Haydnt alkotópályája során inspirálta. A hangverseny művekre felszeletelt formájában a zenéről köztudottan verzátusan beszélő Schiff András mind a hat kompozíció előtt -hangszere mellett, élve a zenei bemutatás lehetőségével - bevezetést tart az egyes művekről: tételkarakterekről, modulációs meglepetésekről, szerkezeti vonásokról, Haydn humorának eszközeiről, és megannyi, a művelt hallgató számára még követhető zenei jelenségről. (Magyarul és angolul egyaránt hallhatjuk szabad előadásait. A két szöveg nem teljesen azonos tartalmú, érdemes mindkettőt meghallgatni.) Schiff kiáll amellett, hogy Haydn jelentősebb szerzője a klasszikus zongorazene repertoárjának, mint azt ma hiszik, és ezt magyarázataival, még inkább interpretációjával bizonyítja is.

Bizonyítja elsősorban persze a zene iránt érzékeny és érdeklődő nagyközönségnek. Akiket újabban, a bekapcsolt televízió és a félnapokra nyitva hagyott számítógép korában a "látni és hallani" talán jobban leköt, mint a "tenyérbe hajtott fejjel", koncentráltan, esetleg kottával a kézben hallgatott lemezfelvétel. Kedves Olvasóm, ha nem kolléga vagy, hanem elsősorban a zene passzív élvezője, talán el se olvasd a következő sorokat. Mert bennük a műfaj furcsaságain értetlenkedem. Ékkövekhez - Schiff játékához és elemzéseihez - minek a túlméretezett és kommersz foglalat? Persze lehet lépegetni a programban és csak Schiffet hallgatni, de ha már vannak másféle háttérzenék is Haydntól, miért nem derül ki, miféle műveiből hallunk és kik az előadók? S ha van hely mintegy két tucat közreműködő felsorolására, miért nem vállalja valaki névvel a "Joseph Haydn és az Esterházyak" című kísérőfilm szerzőségét? Ami mármost a lényeget, Schiff programját illeti, ezek a moziszerű hangverseny-adaptációk engem zavarba ejtenek. Kiábrándítóan közel hozzák a művész arcára kiülő érzelmeket (és verejtékcseppeket), a kéz munkáját (nem egyszer rosszkor, rossz nézetből, legalábbis az én műismeretem szerint). Felnagyítva látom mindazt a mimikát, melyet a művész a pódium-nézőtér távlatra gondolva úgy alakított ki, mint a kőszínházban játszó színész a maga színpadi mimikáját. Amit a hangversenyteremben nem kell néznem, ha nem akarom.

Nekünk, szakmabelieknek másféle vizuális programok kellenének, például Haydn ürügyén, akár éppen Schiff András közreműködésével, noha ezek a kommerciális lemezcéget feltehetően nem kecsegtetnék az üzleti siker reményével. Megemlítek két mintát, amelyek haszna a szakmában vitathatatlan -egyébként mindkettőnek van Schiff-vonatkozása. Az egyik a fortepiano-játék hírességének, Malcolm Bilsonnak Knowing the Score DVD-je (Cornell University, 2005): egyetemi, sőt posztgraduális szintű oktatás, gondolkodás, vita a zenei interpretáció, még inkább az azt megalapozó kottaolvasás alapkérdéseiről, Mozarttól Bartókig ívelő példákkal. (Itt a korhű hangszer kérdésében Schiff kritikai nézetei is szóba kerülnek.) A másik egy szerényebb, de számítástechnikailag briliánsan kivitelezett CD-ROM: a Mozart c-moll fantázia (K. 475) és szonáta (K. 457) újabban felbukkant autográfjának interaktív feldolgozása (Internationale Stiftung Mozarteum Salzburg, 2006), amely természetesen a hangzó formát is tartalmazza, akár egy-egy ütemre is felidézhetővé teszi a zenét. Florian Birsak játszik Mozart egykori Walter-fortepianóján. Nagy kár, hogy nem Schiff András, akit éppen e nyár elején hallottam Salzburgban ugyanezen a fortepianón játszani Mozart egykori otthonában, a világ vezető Mozart-szakemberei előtt. Talán a legnagyszerűbb c-moll fantázia volt, amelyet valaha közelről figyelhettem.

Visszatérve az új Schiff-DVD-re, ha mármost a "tenyérbe hajtott fejjel" hallgatott formára, vagyis a magamfajta kérdéseire-várakozásaira szorítkozva számolhatok be Haydn tolmácsolásairól, azt ajánlom kollégáimnak: az említett Teldec-lemez mellé szerezzék meg a Hungaroton DVD-t is. A kettő együtt különösen értékes. Schiffnél ugyan a stúdiómunka és az élő hangverseny között nincs olyan különbség, mint sok más művésznél. Ő kézben tudja tartani a részleteket a koncerten, s a stúdióban nem hiányzik a közönség visszasugárzása. Haydn valamennyi eljátszott alkotását egyedi mesterműként kezeli. A Haydn-kottaolvasás és -tolmácsolás minden részletéről a kutatókat megszégyenítő, mély ismeretekkel rendelkezik. Mindennek ellenére vannak figyelmet keltő eltérések a kétféle tolmácsolás között, egyebek mellett az ismétlések, a díszítések terén, de az interpretáció egészét tekintve is. (Például az e-moll szonáta első tételét inkább a stúdióváltozatban szeretem, ahol a főtéma kéthangos kötéseit, vele a tétel felajzó alapaffektusát jobban kézben tartja. Ugyanakkor a szonáta adagiójának deklamációja megragadóbb az élő hangverseny-előadásban.) Mindenképpen nyereség a két új szám: a zenei humorban kimeríthetetlen korai Capriccio (itt kíván legerősebb stilizálást a csembalóidióma átültetése zongoranyelvre), és az f-moll variációk, amelynek diszkográfiája persze kifogyhatatlan jobbnál jobb előadásokban modern és korhű hangszeren egyaránt.