A most megrendezésre került, 2007. május 10-én nyílt, Édes Dittám kiállítás azonban a két művész környezetéből származó használati tárgyakkal, képekkel, levelekkel a partitúrák elvont hangjegyeinél valamivel érthetőbb nyelven szól a látogatóhoz. A kiállítás anyagát Pásztory Ditta hagyatékának örököse, Voit Krisztina bocsátotta a Zenetudományi Intézet rendelkezésére, 2006-ban.

Aki már járt a Csalán úti Bartók emlékházban, tudhatja, hogy Bartók közvetlen környezetéből milyen nagy mennyiségű tárgyi emlék maradt fenn. Ditta hagyatékából ugyancsak meglepően nagyszámú személyes, sokszor megindító tárgyi emlék került elő, jóllehet maguk a tárgyak és a hagyatékhoz tartozó egyéb dokumentumok, akár tudományos, akár kortörténeti értéküket, jelentőségüket tekintjük, meglehetősen vegyes képet mutatnak. Egy részük jelentéktelennek tűnő apróság: nyakkendők, cigarettásdobozok, papírvágó kés, papírnehezék, amely azonban rengeteg emléket idézhetett fel abban, aki jól ismerte egykori tulajdonosukat, és érdekes adalék annak, aki mindeddig nem ismerte Bartóknak ezt a hétköznapi arcát. Egy másik szintet képviselnek a kiállítás belső terébe családiasan meghitt hangulatot csempésző szőttesek, faliszőnyegek, hímzett párnahuzatok, Ditta fellépő ruhái, az óriási hajókoffer, a kávézó sarok, Péter a Cantata profana egyik jelenetét felidéző gyermekkori festménye, vagy a hatvanas évekből való magnetofon. Ebben a meglehetősen vegyes összetételű anyagban azonban igazi kincseket is találunk, például Bartóknak nagyon jó állapotban fennmaradt gyermek- és fiatalkori fotóit, a képek hátoldalán Bartók édesanyjának egy-egy megjegyzésével. Az ötéves Bartókról készült kép hátoldalán a megjegyzés: "1886. évben / Nagyszentmiklóson / zongoratanítás / kezdete." Egy másik, Bartókról és Elza húgáról készült kép hátoldalának felirata: "10 éves / Nagyszöllős / az első komponálás / idejében."

A kiállító teret a terem közepén keresztbe helyezett két tárló két részre osztja, ahogyan Ditta élete is alapjában véve két részre osztható: a Bartók halála előtti és a Bartók halálát követő évtizedekre. Az egyes tárlókban egymást váltva jelennek meg családi relikviák, illetve Bartók vagy Ditta nyilvános szerepléseinek dokumentumai. (Az egyes tárlók cím szerint: 1. Korai dokumentumok Bartók életéhez, 2. Ditta családja és leánykora, 3. Húszas évek, 4. Családi élet, 5. Harmincas évek, 6. Utazás közben, 7. Amerika, 8. Emlékek között, 9. A zongoraművésznő.) Mindazonáltal még a Bartók házaspár életének legfontosabb zenei eseményeiről is többnyire a családtagoktól származó feljegyzések, levelek tájékoztatnak. A Zene bemutatójáról egy Ditta kezétől származó feljegyzés - "bemutató 21-én Basel" - tudósít, amelyet Ditta, más tiszta papírfelületet nem találván, egy Bartóknak szóló német nyelvű levél hátoldalára jegyzett fel. Az Ask the Composer című Bartók-portréműsor időpontjáról Péter édesanyjához írt levele ad információt. Természetesen találunk műsorlapokat is,A csodálatos mandarin vagy az 1. zongoraverseny bemutatójáról, de nem ez a jellemző. Az esetek túlnyomó részében ennél jóval személyesebb dokumentumok adnak hírt Bartók valamely jelentős kompozíciójának születéséről vagy előadásáról. Például Bartók 1938-as naptára, amelyben Bartók, időben visszafelé haladva, sorra veszi az 1927-38 közötti nyaralások helyszíneit és az ott készült kompozíciókat. (Újabb adalék ahhoz a már jól ismert tényhez, hogy Bartók többnyire nyáron, a nyári szünetben komponált). Idesorolandók a Dittának dedikált kompozíciók kéziratai, olyan csak neki szóló megjegyzésekkel, mint amilyet az 1926-os Szonáta első kiadásában találunk: "Dittáé az első példány / 1927. ápr. 28." (A zenei kéziratok és kották már korábban, közvetlenül Ditta halála [1982] után az Archívumba kerültek).

Ahogyan végigkövetjük Ditta és Bartók életének egy-egy mozzanatát, valamelyest magához Dittához is közelebb kerülünk. Hiszen arról, hogy ki is volt ő valójában, alig tudunk valamit. Egyéniségéről szinte kizárólag csak kortársai és barátnői regényes visszaemlékezései alapján kaphatunk képet. Ezekből két Dittát ismerünk meg. Egy bájos, derűs, magával ragadó, gyönyörű fiatal lányt, Bartók legtehetségesebb tanítványát, feleségét és kamarapartnerét, illetve egy zárkózott, riadt tekintetű, betegségekkel küszködő, megtört asszonyét, Bartók utolsó éveinek társát, majd özvegyét. A fényképeket nézve további árnyalatokkal gazdagodik ez a kortársak rajzolta Ditta-portré. Láthatjuk, hogy a betegségek már Bartók ifjú feleségét sem kerülték el. Sajnos azonban élete második feléből hiába is keresnénk derűs pillanatokat megörökítő felvételeket.

A különféle fotóalbumok, képeskönyvek, mindenekelőtt Bónis Ferencnek az évek múlásával egyre bővülő fotógyűjteménye révén Dittának már eddig is sok arcát ismerhette a nagyközönség. Mindazonáltal most először nyílik alkalma arra, hogy rácsodálkozzon a fiatal Dittára, aki ifjúsága teljes virágában mutatkozik lánykori fotóin. Most megismerhetjük szüleit, láthatjuk gyermekként testvérei körében, és a néhány, még lánykorából megőrzött tárgy segít felidézni azt a környezetet, amelyben felnőtt. Figyelemmel kísérhetjük a zongoraművészi pálya első állomásait: megtekinthetjük a Somogyi Mór konzervatóriumában szerzett kiváló bizonyítványt, valamint rövid ideig tartó zeneakadémiai tanulmányainak néhány dokumentumát. Talán a kiállítás egyik legderűsebb részlete ez. A legkomorabb, legtragikusabb emlékek viszont kétségtelenül az amerikai évekhez köthetők. Köztük a legmegrendítőbb az a néhány lap, amelyre a Denijs Dille kérdéseire készülő Ditta több más információ mellett Bartók utolsó szavait is lejegyezte. A jegyzetlapok, különböző méretű és formájú jegyzetfüzetek a '60-as évektől kezdve egyre fontosabb szerepet játszottak Ditta életében. Ezekbe jegyezte fel mindennapi teendőit, és ezekbe kezdte el írni görcsös igyekezettel, újra s újra nekifogva Bartókkal kapcsolatos emlékeit. Emlékeket közös életükről, koncertjeikről, leveleikről, arról a repertoárról, amit Bartóktól tanult, s amely örökséget hanglemezre véve próbált megosztani a nagyközönséggel. Habár a kiállítás június 17-én bezárt, a tervek szerint ősszel ismét látható lesz.