- Szégyenkezés nélkül bevallom, eddig még sosem hallottam Veress Sándorról. S noha a Muzsika olvasói nem zenei tájékozatlanságukról híresek, megkockáztatom, köztük is akadnak ilyenek. Tanárai és tanítványai is híresebbek, mint ő maga, legalábbis itthon - noha az emigráció ténye önmagában nem akadálya annak, hogy valaki ismertté váljon.

- Abban az időben akadálya volt.

- De Veress 1992-ben halt meg, és a nyolcvanas évektől nyitottabb volt az itthoni közélet.

- Némiképp igen, de még 1980-ban is csak komoly tudományszervezői előzmények után sikerült kijutnom Bernbe. A szellemi légkör nem kedvezett az emigráns magyar kultúra befogadásának. Gondoljon Máraira.

- Csakhogy a csapból is Márai folyik.

- De mióta? A rendszerváltás óta. És ne feledje azt sem, hogy a zeneművészet jóval közvetettebb csatornákon át jut el hallgatóihoz.

- Veressről viszont azóta sem hallottam. És nem hallottam a műveit sem.

- Itthoni fogadtatásában az elmúlt tíz évben már tapasztalható némi változás. Időnként hallható néhány darabja - nem mindig a legjelentősebb művek. Kétségtelenül népszerűsítő szerepe volt e folyamatban az 1997-ben megalakult Veress Társaságnak is, amely évente egy-egy kamarazene-estet rendezett Veress műveiből. Most sem feledkezett meg a centenáriumról: születésnapi koncerttel nyitotta meg a Veress-emlékévet a Zenetudományi Intézet Bartók-termében. Sőt még egy kis könyvecske is útjára indult e napon, a régi emigráns barát, Csicsery-Rónay István szerkesztésében. De kulcsszerepe volt e szolid reneszánszban Veress svájci komponista tanítványának, Heinz Holligernek is, aki rendületlen meggyőződéssel, számos alkalommal mutatott be Veress-műveket itthon, többek között a Fesztiválzenekar dirigenseként. Mégis, a magam részéről a legörvendetesebbnek és a legtávolabbra mutatónak a kiváló magyar előadóművészek törekvéseit tartom: ez a generáció a maga útján fedezte fel és adta hírül Veress Sándor jelentőségét. Várjon Dénes, Takács-Nagy Gábor és Perényi Miklós hanglemezeken és sikeres koncerteken tett tanúságot Veress zenéjének értékeiről, nemkülönben Schiff András, aki gyakran és átütő sikerrel interpretálta a Veress-zongoraversenyt. A Miskolci Szimfonikus Zenekarnak is úttörő szerepe volt Veress megismertetésében. A Svájcban működő Mészáros János karmester ösztönzésére és vezényletével három CD-ből álló sorozatot készítettek a '90-es évek közepén. Az alkalmankénti sikerek ellenére azonban Veress Sándor személyének és életművének átfogó ismerete hiányzik nálunk.

- Felvázolná a zeneszerző életútját?

- Kolozsvárt született történelmi múltú családból. Édesapja oklevélkutató történész, nagyapja vasúttervező mérnök volt, aki az első vasutakat tervezte Romániában. Ő nagy hazafi volt, azok közé tartozott, akik elkísérték Kossuthot az emigrációba. A család 1916-ban települt át Magyarországra. Veress már gyermekkorában kiváló zenei képességeket árult el; 18 évesen Koessler Jánosnak mutatta meg darabjait, aki ugyan tehetségesnek találta, de mivel ő akkor már csak a művészképzőn tanított, azt ajánlotta, felvételizzen, és járjon Kodályhoz. Így is történt. Négyéves zeneszerzés-tanulmányait egy önkéntes évvel meghosszabbítva, 1930-ban kapott zeneszerzői diplomát. Zongoraművészi ambíciók is foglalkoztatták, és diplomásként beiratkozott Bartókhoz zongoratanár-képző szakra, 1932-ig az ő növendéke volt. Már a húszas évek második felében érdeklődött a magyar népdal és kutatása iránt.

- Két ilyen tanár mellett ez nem is csoda...

- Igen, az még a gyűjtőmozgalom aktív korszaka volt. Tanulóéveiben Lajtha Lászlónál gyakornokoskodott, lejegyzéseket végzett a Néprajzi Múzeum népzenei gyűjteményében, és beletanult a népzenekutatásba is. Miután Kodálynál végzett, már kész terve volt: Moldvába készült. Előtte Domokos Pál Péter járt már azon a vidéken, de a helyszín új és kiaknázatlan területnek számított. Constantin Bræiloiu román népzenekutató az eredményesség érdekében fonográfhengereket küldött neki, és így 1930-ban első alkalommal vált lehetővé a dallamanyag helyszíni rögzítése. (A hangfelvételek máig megőrződtek.) Moldvai gyűjtése sorsfordító jelentőségű volt. Másfélszáz népdalt gyűjtött és jegyzett le. Kodály és Bartók elismeréssel fogadta első kezdeményezését; komoly tudományos ígéretnek tartották. 1934-ben Bartók asszisztensének hívta meg a Tudományos Akadémiára, ahol rendszerezési munkálatokat bízott rá. 1940-ig, Bartók emigrálásáig együtt dolgoztak. Veress tiszteletet keltő munkássága a zeneszerzésben és a zenepedagógiában is megnyilvánult. Bartók emigrálása után Kodály vette át a népzenei gyűjtemény rendszerezésének és kiadási előkészületeinek munkálatait, így zeneszerzéstanári munkáját 1940-től nem folytatta. Már akkor felmerült Veress kinevezése. Végül Siklós Albert, a másik zeneszerzéstanár vette át Kodály növendékeit, az ő halálát követően, 1943-tól nevezték ki Veresst, aki állását emigrációjáig töltötte be. A háború utáni években tanult nála Kurtág György és Ligeti György; Kurtág rövid ideig, Ligeti hosszabban. Veress zeneszerzői, népzenekutatói és pedagógusi pályája a maga szellemi komplexitásában, a mostoha hazai viszonyok ellenére egyfajta sikersorozat volt. Az új zene nemzetközi fesztiváljain Prágában, Párizsban már a harmincas évek közepén megszólaltak művei, de Angliában, Hollandiában is figyelmet keltett Hegedűversenyével és kamaradarabjaival. Az 1943-ban komponált Szent Ágoston zsoltárának 1948-as bemutatója újabb elismerést hozott. Szintén fontos alkotása a Térszili Katicza című egyfelvonásos balett, nemzetközi pódiumokon mutatták be 1949-ben. Itthoni népzenei karrierjének csúcspontját jelezte, hogy Kodály őt küldte ki az első nemzetközi népzenei konferenciára, Bázelbe.

- Adódik a kérdés: ha ennyire megbecsült, sikeres, elismert volt itthon, biztos állással, miért emigrált? Sejtem persze, hogy a történelem szólt bele az életébe.

- Elbeszélése szerint számára a Rajk-per volt a döntő mozzanat. Személyes kapcsolatban állt a Rajk családdal. Belátta, hogy az itthoni demokratikus fejlődés korszaka lezárult. Veress válságba került. El kellett döntenie: visszatér vagy kint marad, tud-e élni egy szellemileg bezárt közegben. A dilemma már '48 közepétől foglalkoztatta. Látta, hogy egy totalitárius rendszer felé halad minden. '49 februárjában Stockholmban mutatták be a Térszili Katiczát, majd Rómában, és Veress hónapokig ott maradt. Aztán novemberben a régi kolléga, Gombosi Ottó, a berni egyetem professzora felajánlotta féléves szabadságának idejére a helyettesítés lehetőségét. Veress tehát Bernbe ment.

- És haláláig ott maradt.

- Igen. 1949-ben az emigráció végzetes és végleges döntés volt. Teljes elhatárolódást jelentett. Attól fogva nem vettek róla tudomást a magyar zenei életben. Abban az évben egyébként Kossuth-díjra jelölték, amit meg is kapott, de a kitüntetést nem vette már át.

- Ezzel a Kossuth-díjjal itthoni pályája csúcsára, egyben végére ért. Letelt az első 42 év - mi történt a második 42-ben?

- A berni egyetem zenetörténeti tanszékén helyettesített, majd a berni Konzervatóriumban tanított zeneelméletet, zeneszerzést, évtizedeken át. Sok, a későbbiekben ismertté vált svájci muzsikus járt hozzá. 1968-ban meghívták az egyetemre a zenetörténet és népzene tárgyak oktatására. Itt egy évtizeden át, hetvenéves koráig működött, s mint "Magyarország szellemi nagykövete" meghonosította az egyetemi oktatásban az addig nem létező zeneetnológia tárgyat. Emellett 20. századi egyetemes zenetörténetet tanított, kiemelt jelentőséggel Kodály és Bartók életművét.

- Ma is létezik még az etnomuzikológia szak?

- Igen. Ez az ő nagy vívmánya volt. Miként az is, hogy a berni konzervatóriumban meghonosította a Kodály-féle relatív szolmizációt. Beilleszkedése a kinti zenei életbe egyébként komoly alkalmazkodást kívánt. Szinte haláláig ragaszkodott menekült státusához. Ezt a döntését életének végső hónapjaiban változtatta meg a gyakorlati nehézségek hatására. E kényszerhelyzet eredményeként Veresst svájci zeneszerzőként tartja számon a világ, ő azonban haláláig magyarnak érezte és vallotta magát. Évtizedeken át elkötelezett figyelemmel követte a magyar szellemi élet eseményeit, olvasott, tájékozódott, a hatvanas évek derekától már levelezett is néhány szellemi társával.

- Hogyan alakult Veress Sándor nemzetközi elismertsége?

- Elsősorban német nyelvterületen ismerték, Németországban maga is többször koncertezett az ötvenes évek derekán. Azután a hatvanas évek közepétől, amikor már vendégprofesszorként dolgozott Amerikában, ott is megszólaltak kompozíciói. Magyarországon csak módjával. Bemutatták Zongoraversenyét, és olykor hallható volt egy-egy műve, főként előadóművészi kezdeményezésre. De az életműről itthon nem lehetett átfogó képet kialakítani. Magam sem találkoztam nevével zenetörténeti tanulmányaim során.

- Hogy jutott akkor eszébe éppen az ő munkásságát kutatni? Monográfiát is írt róla Demény Jánossal és Terényi Edével.

- Miután 1966-ban befejeztem zenetudományi tanulmányaimat, a Zenetudományi Intézetbe kerültem, ahol a 20. századi magyar zenével foglalkoztam: főként Lajthával, Weiner Leóval és a Kodály utáni nemzedékkel. Kutatásaim során szinte lépten-nyomon szembesültem Veress munkásságával, így ismertem fel személyének és művészetének jelentőségét. Szerepe 1948-ig a magyar zeneélet minden területén meghatározó volt. Találkoztam különféle tárgyú publikációival is, lenyűgöző szellemiség sugárzott munkáiból. Ekkor határoztam el, hogy megkísérlem felvenni vele a személyes kapcsolatot. Végül 1980-ban sikerült elnyernem egy háromhetes kutatói ösztöndíjat Bernbe. Meghatott kétkedéssel fogadta a hazájában született tervet, életművének első tudományos igényű feldolgozását. Figyelmeztetett a hasonló szándékú előzményekre, Demény János és Terényi Ede kezdeményezéseire. Velük már évek óta levelezésben állt, ám a szándék megvalósítására és a munka összefogására nem volt mód. Együttműködést javasolt, és kérte, vállaljam el a kötet szellemi irányítását, a szükséges fejezetek, műjegyzékek megírását. Segítségével betekintést nyertem az itthon elérhetetlen kéziratos és nyomtatott forrásokba, hangfelvételekbe. Így született meg a könyv Veress 75. születésnapjára. A Zeneműkiadó jelentette meg. A tanulmánykötet, amelynek Ujfalussy József tanár úr szellemi patrónusa, s költői bevezetésének szerzője volt, a magyar zenetudomány első gesztusa volt Veress Sándor alkotói visszafogadására. (Addig csak magánkezdeményezések történtek.)

- Haláláig kapcsolatban maradt vele?

- Igen. Levelezés és telefon útján folyt a további konzultáció. Elhatároztam, hogy a hatvan éve kéziratban maradt moldvai gyűjtést is közzéteszem. Örömmel csatlakozott a tervhez, és az előkészítést megvalósítandó 1987-ben újra Bernbe utaztam. Két év múlva megjelent Veress Moldvai gyűjtése a nagy múltú Népköltési gyűjtemény sorozatban. A közreadásban Szalay Olga népzenekutató működött közre. Ez a kötet volt a második, magyar földről érkező tudományos kezdeményezés, amely munkásságát itthon publikussá tette. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából a magyar zeneélet is rehabilitálta a Bartók-Pásztory-díj odaítélésével. 1991-ben, halála előtt állami kitüntetést is kapott.

- Hazajött, átvette?

- Akkor már nem tudott hazajönni.

- Soha nem járt itthon az emigráció alatt?

- Soha. Amikor már jöhetett volna, az egészsége nem engedte.

- Korábban pedig nem akart? Márait sokszor hívták, de ő azt mondta, amíg elnyomó hatalom, orosz katona van magyar földön, addig nem lépi át a határt.

- Ezt vallotta Veress is, de ne feledje, hogy ő menekültként élt Bernben.

- A hagyaték Svájcban maradt? Van Veressnek gyermeke? Készített alkotói végrendeletet?

- Igen. Rendelkezett a műveiről, és fia, Claudio Veress odaadó tisztelettel ápolja a szellemi hagyatékot. Egyébként szinte az összes kézirata a bázeli Paul Sacher Stiftung 20. századi gyűjteményébe került. Sacher alkotói kapcsolatban állt Veressel, a svájci időszakban több művet rendelt tőle, többek között a Vonósnégyesversenyt. Veress rendelkezése nyomán azonban könyveinek, pedagógiai kéziratainak egy része a Zenetudományi Intézet 20. századi gyűjteményébe került. A válogatással engem bízott meg, aminek elvégzésére állapota súlyosbodása miatt csak a halála után került sor.

- Mennyire követte műveiben a bartóki-kodályi hagyományt, mennyire szakadt el attól?

- A magyar népzenei élmény magyarországi alkotókorszakában meghatározó jelentőségű volt, ugyanakkor ennek ellensúlyozásaképpen tudatosan törekedett arra, hogy e kapcsolat ne uralkodjon el stílusán. Ekkoriban fordult érdeklődése a neoklasszicizmus felé. Versenyműveiben, kamarazenéjében ezek a szándékok világosan érvényesültek. A népi hatás viszont a kórusműfajban és zongoramuzsikájában vált közvetlenné. De ezekben a műfajokban is egyéni megoldások foglalkoztatták, egyéniségétől távol állt Bartók és Kodály epigonisztikus követése. Az emigráció szellemi téren mégis gyarapodást hozott életműve kibontakozásában. Amíg magyar kortársai a hatvanas évek elejéig a nyugat-európai új zenei törekvésektől elszigetelődtek, Veress szabad alkotóként foglalkozott Schönberg, Webern, Berg munkásságával. A tizenkétfokú technikát már az ötvenes évek elején beépítette műveibe, de e téren is teljesen nyitott, dallamcentrikus szemléletet alakított ki.

- Termékeny szerző volt?

- Igen. Mintegy 125-130 opuszáról beszélhetünk.

- Említett többféle műfajt, amit kedvelt. Melyik volt mégis a legkedvesebb számára?

- 1951-ben egy bázeli kiállításon találkozott Paul Klee művészetével. A megrázó élmény hatására komponálta két zongorára, vonós zenekarra és ütősökre a Klee-fantáziák című sorozatot. Darabja rendkívül sikeres volt, egyik legnépszerűbb művévé vált a következő évtizedekben. Berni időszakában elsősorban instrumentális komponistává vált: a kamarazene és a versenyművek álltak érdeklődésének előterében, de írt Elégiát baritonszólóra, hárfára és vonósokra Walter von der Vogelweide szövegére, és komponált kórusdalokat Hermann Hesse-versekre, Glasklängenspiel címmel.

- Nyilván nyugalomba vonulása után, élete utolsó 15 évében is komponált még.

- Az utolsó tíz egyetemi év annyira igénybe vette energiáit, hogy akkor már kevesebb zenét írt. De 1977-től boldogan vallotta: "Most leszek életemben először szabad." Szinte az utolsó pillanatig, haláláig alkotott.

- Foglalkozott más népek zenéjével is?

- Csak érintőlegesen. Összehasonlító módon igen, hiszen teljes látókörrel kellett rendelkeznie az európai népzene terén. A kodályi és bartóki életmű szellemi utóda és nagykövete volt a tudományban, pedagógiában és a zeneszerzésben. Bár négy évtizedig emigrációban élt és alkotott, ha zeneértő hallgatja műveit, azonnal ráismer, hogy kompozíciói a magyar melodikus gondolkodás jegyeit viselik magukon.

- Kapott külföldön kitüntetést?

- Nagy tiszteletben tartották, sok elismerésben volt része. Svájcban a Zeneszerzők Egyesülete magas kitüntetésekkel értékelte munkásságát. Másutt is számos jelét kapta a megbecsülésnek. Noha életműve Európában és itthon sem vált közismertté, szellemi produktuma a magyar és a svájci kultúra történetében is kimagasló teljesítményt képvisel. Svájcban a centenáriumi év minden hónapjára jut egy munkásságára reflektáló rendezvény. Ismereteim szerint 2007-ben itthon is koncertekkel, előadásokkal és kiadványokkal tisztelgünk majd emléke előtt.