Zenepedagógiai munkásságának élményében és eredményeiben két tanítványnemzedék részesült. Gárdonyi tanári és karnagyi tevékenységét Sopronban kezdte meg (1931-1941), majd e pályakezdő évtized után, 1941-től 1967-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanáraként számos tanszakon, rendkívül gazdag témakörökben oktatott. Széles körű pedagógiai munkásságának megoszlásáról itt csak két fontos ágazat említésére térek ki: elsőként a protestáns egyházzenei tanszakon betöltött tanszékvezetői megbízatására 1945-től 1949-ig (a tanszak megszüntetéséig), majd a zenetudományi tanszakon vállalt feladatkörére, amelyet aktív tanárként másfél évtizeden át, 1951-től 1967-ig töltött be, elsődlegesen Bach és Liszt életművének beható tárgyalásával. Zeneakadémiai tanárságának kezdő időszaka 65 év távolába nyúlik vissza, s az 1967-ben bekövetkezett nyugállományba vonulásától eltelt négy évtizednyi idő immár a tanítványok körét is megritkította. E távlatokkal való szembesülés ösztönözte egyik közelmúltbeli, centenáriumi kezdeményezésünket, a Gárdonyi-tanítványok emlékanyagának - az egykori tanárról és kutatótársról szóló emlékeknek - összegyűjtését.¹

A centenáriumi emlékkoncertek és konferenciák Gárdonyi Zoltán zeneszerzői és zenetudományi munkásságának értékeiről és időszerűségéről tanúskodtak. Gárdonyi egyik kései önvallomásában zeneszerzői és zenetudományi pályáját összevetve úgy vélekedett, hogy e kettős tevékenység "súlypontjává a zeneszerzés lett".²

Az ifjú Gárdonyi zeneszerzői tanulmányait magyar és német kultúrkörben, két nagy mester kompozíciós iskolájában végezte: Kodálynál 1923-tól 1927-ig, majd - a berlini egyetemen folytatott zenetudományi képzésével párhuzamosan - a berlini zeneakadémián Paul Hindemithnél 1927-től 1930-ig. (Ő volt Hindemith egyetlen magyar tanítványa.)

Zeneszerzői életművének első tudományos igényű összefoglalása Gárdonyi halála után tizenhárom évvel, 1999-ben látott napvilágot Karasszon Dezső munkájaként, a Magyar zeneszerzők című kismonográfia-sorozatban. ³ E kötet részeként jelent meg magyar és angol nyelven egy teljes körű zeneszerzői műjegyzék, ⁴ amely először adott átfogó képet a zeneszerzői oeuvre időbeli és tartalmi szerveződéséről és a nagyszabású életmű műfaji megoszlásáról: a vokális és instrumentális művek, egyházzenei és pedagógiai kompozíciók arányáról. A mai zenei életben a Gárdonyi-kompozícióknak oly csekély részével találkozhat az érdeklődő, hogy a teljes életműről csupán az irodalom alapján alakítható ki összkép: így ismerhető fel a vokális alkotások számbeli és tartalmi súlypontja, az a cappella egyházi és világi kórusművek, valamint a hangszerkíséretes kórusok meghatározó jelentősége. Az instrumentális területen a zenekari művek mellett meghatározóak a vonós és fúvós kamarazenei alkotások, de különösen nagy jelentőséggel bírnak az orgonaművek (a szerző orgonaművészi tevékenységével összefüggésben). A zenepedagógia igényeit figyelembe véve készült ifjúsági darabok főként a zongorához és a vonós kamarazenéhez kapcsolódnak. Az életmű műfajválasztásaiból és stiláris állásfoglalásaiból egy olyan szuverén, személyes meggyőződését következetesen vállaló alkotóegyéniség szemlélete bontakozik ki, aki elveit és munkásságát tekintve érintetlen maradt a 20. század diktatórikus követelményeitől. Egyházi és világi kompozíciói az eszme és a stílus szintjén az európai zenetörténet humánus hagyományainak érvényességét hirdették a múlt század világméretű történelmi viharaiban.

Gárdonyi zenetudományi életműve a 20. század első magyar zenetörténész-nemzedékének szellemi értéktárához tartozik. Berlinben megalapozott tudományossága - a nagy kortársakkal, Szabolcsi Bencével és Bartha Dénessel együtt - a magyar zenetudományi iskola oktatói szerepvállalására predesztinálta. E megbízatását kedvezően befolyásolta kétirányú tematikus érdeklődése, mely kezdettől a magyar és az európai zenetörténet két mestere, Liszt és Bach munkásságára irányult. Gárdonyi első, harmincas évekbeli Liszt-publikációit követően főként zeneelméleti, pedagógiai és publicisztikai témákra koncentrálta figyelmét, nézeteit többnyire a hazai folyóiratokban (Protestáns Szemle, A Zene, Magyar Zenei Szemle, Új Zenei Szemle) fejtette ki. Tudományos munkásságának töretlen ívű kibontakozására a világháború utáni évtizedben, az ötvenes évek közepétől került sor, abban a periódusban, amikor a magyar zenetudományi oktatás meghonosítását követően a szakterület irodalmi fórumai is megteremtődtek (kezdetben a Zenetudományi tanulmányok sorozatában, a későbbiekben főként a Studia Musicologicában publikált). A zeneszerzői szemlélettel szerves kapcsolatban álló zeneelméleti megközelítés döntően meghatározta a Gárdonyi-tanulmányok tematikus irányát. A hatvanas-hetvenes években megjelent Elemző formatanával⁵ és két önálló, Bach polifóniáját elemző kötetével⁶ a magyar zeneelméleti irodalom alapvetéséhez járult hozzá. A Liszt-kutató három évtizeden át folyamatosan közölte felismeréseit a hazai és külföldi zenetudomány fórumain. A zeneszerző portréjához hasonlóan a tudós Gárdonyi életművében is markánsan érvényesült a szemléletbeli és a módszertani következetesség igénye, mely a vizsgált témák iránti elkötelezettségében és a zeneelméleti szemlélet prioritásában egyaránt megmutatkozott.

A Bach- és Liszt-témák iránti életre szóló vonzódás nem akadályozta Gárdonyit a közművelődési feladatok vállalásában és teljesítésében. A Gárdonyi-írásművek teljes körű számbevételét célzó kutatásaink a közelmúltban a rádióelőadások fontosságára is fényt derítettek. ⁷ Az újdonság erejével hatott, hogy Gárdonyi már a háborút követő években, 1948-tól bekapcsolódott a zenei ismeretterjesztés rádiós ágazatába, és e tevékenységét két évtizeden át művelte. A Rádió archívumában megőrzött Gárdonyi-előadások tematikája és kéziratai szerint e területen írásainak legfőbb ösztönzője egykori tanítványa, Kroó György volt. Rádióelőadásainak ismerete számos vonással gazdagítja a tudósról és irodalmi munkásságáról kialakult képünket. E közvetlen hangú és szabad tematikájú előadások Gárdonyi tudós portréjának új, másutt aligha feltáruló oldalát mutatták meg. E felkérések olyan megnyilatkozásokra ösztönözték a szerzőt, amelyeknek közlésére magától talán soha nem vállalkozott volna. A fennmaradt, mintegy huszonöt rádióelőadás főként Liszt-témákra koncentrált, melyek Gárdonyi nagy Liszt-tanulmányaihoz kiegészítésként, háttérként csatlakoztak. Ugyancsak a Rádió felkérésének ösztönzésére nyilatkozott meg Gárdonyi ifjúkori alapélményéről, egykori tanárának, Paul Hindemithnek életművéről. (A két Hindemith-portré már az idős Gárdonyi visszatekintéseként fogalmazódott meg a hatvanas évek közepén.)

Gárdonyi emléke előtt a szerző egy kevéssé ismert írásművének közreadásával tisztelgünk. Fejtörést okozott számomra, hogy írásainak mely csoportját részesítsem előnyben, minthogy publicisztikája ma már szinte ismeretlen. Végül egyik Kodály-portréja mellett döntöttem. A kimagasló szakmai színvonalú, analitikus szervezettségű írásmű (mely negyvenes évekbeli keletkezése okán nem szerepel az Így láttuk Kodályt című gyűjteményben, ⁸ s ezért kevesek ismerik) a maga egyedülálló rekonstruktív értékével a tanítvány-irodalomban primer jelentőséggel bír. Megszületése az 1942-es Kodály- születésnaphoz kapcsolódott, és a háború tudati cezúrája okán, a Bartha Dénes szerkesztette Magyar Zenei Szemle folyóirat⁹ értékeivel együtt - itt jelent meg - e Kodály-írás is kihullott az újabb nemzedékek tudatából. A Gárdonyi-tanulmányt keletkezése után negyven évvel a Kodály-centenárium egyik antológiájának szerkesztője, Breuer János ismét felfedezte és újból kiadta. ¹⁰ Az az újabb negyedszázad azonban, amely e másodközlés óta telt el, arról győzte meg e sorok íróját, hogy Gárdonyi Kodály-tanulmányának esszenciális ismeretanyaga ma sem él a zenei köztudatban. E Kodály-portré szerzőjének tudósi látásmódja, szakmai hitelessége, elemző készsége példaként szolgálhat a jelen és a jövő zenetörténész-nemzedékei számára. A téma szempontjából pedig a Gárdonyi-tanulmány mint a Kodály-iskola oktatási szemléletéről és módszertanáról fennmaradt tanúságtétel, a 20. századi magyar zeneszerzésoktatás-történet egyik jelentős szellemi örökségeként értékelhető.