* Elhangzott 2005. október 9-én, a Zenetudományi és Zenekritikai Társaságnak a 90 éves Papp Géza és a 80 éves Sárosi Bálint tiszteletére rendezett konferenciáján. Az anyag teljesen feldolgozott formában, jegyzetekkel a Magyar Zene 2006 februári számában jelent meg.

** Ugyanebből az anyagból adtam közre a Muzsika 2005 áprilisi számában "Ismeretlen dokumentum Liszt Ferenc haláláról" című dolgozatomat.

________________________________________________________________

"Voltaire jóslatának megfelelően, íme, eljött a poroszok százada!" - írta Liszt Ferenc elkeseredetten Szekszárdról, 1870. szeptember4-én, két nappal politikai ideálja, III. Napóleon sedani veresége után. Itt - a kiegyezés utáni, békésen prosperáló, liberális-konzervatív, dualista Magyarországon - keresett menedéket a nagy európai "musicien humanitaire".

A mester halála után mintegy ötven évvel, mire hazájában több évtizedes szünet után újjáalakult a kultuszát ápoló egyesület - az időközben végment történelmi események, felelőtlen politikai döntések, a virágzásnak indult szélsőséges ideológiák következtében - Magyarországon, de Európában is tragikusan megváltozott a helyzet. Elég a puszta felsorolás: 1. világháború, vörös és fehér terror, Trianon - bolsevizmus, fasizmus, nácizmus és ezek magyar változatai.

Magyarország története a 20. században (Osiris, 2004) című kiváló tankönyvében Romsics Ignác a Horthy-korszakot "hegemonisztikus pártrendszerű autoritarianizmus"-ként definiálja, amelyet az 1930-as években "a náci Németország s mellette a fasiszta Olaszország egyre növekvő befolyása determinál".

Az ennek utolsó tizenkét évében tevékenykedő Országos Liszt Ferenc Társaság (a továbbiakban OLFT) működéséről eddig nem sokat tudtunk. Pedig 1973-ban - amikor Forrai Miklós huszonnyolc év után újjászervezte - még sokan éltek azok közül, akiknek a személye eleven kapocs volt a Társaság életének utolsó két felvonása között.

Hogy most többet tudhatunk az OLFT-ről, dr. Czétényi Istvánné Maróth Mártának köszönhetjük, aki családi hagyatékból gondosan összeállított, hatalmas kézirat- és dokumentumcsomaggal ajándékozta meg a magyar Liszt Társaságot. Neki ugyanis kedves nénikéje (apai nagyanyjának unokatestvére) és zongoratanárnője volt az OLFT főtitkára, Gerster Jolán.**

Felmenői svájci eredetű, tisztes kassai polgárok voltak; többen futottak be sikeres pályát idehaza, Európában és az Egyesült Államokban, orvosként, építészként, operaénekesként. A legjelentősebb mégis Jolán édesapja, Gerster Béla mérnök volt, többek közt egyik tervezője a Panama-csatornának és tervezője, építője a Korinthoszi csatornának.

Gerster Jolán Budapesten született, 1889-ben. A budapesti Zeneakadémián 1907 és 1909 közt Bartók Béla tanítványa volt; zongoratanári diplomája 1911-ben kelt. 1910 és 1917 közt Berlinben élt; neves énekpedagógus nagynénje, Gerster Etelka - Amerika és Európa egykor ünnepelt sztárja - zeneiskolájában tanított és nyert énekművészi képzést. Hazajövetele után, 1920 körül idehaza is adott sikeres dalesteket. Elismert pedagógusként magánintézményekben, majd saját zeneiskolájában tanított. Ő hozta létre 1932. szeptember 27-én az OLFT-t, melynek főtitkára lett, elnöke pedig gróf Zichy Jánosné. Valamivel később lett társelnök Hubay Jenő és Dohnányi Ernő.

A Társaság az Angol-Magyar Bankban nyitott folyószámlát. Bevételei között eleinte semmiféle állami támogatás nincs, később azonban rendszeresek a különféle intézmények (főként a Kultuszminisztérium és a Főváros) vezetőinek szóló köszönetnyilvánítások. A fennmaradt dokumentumok közt egyetlen költségvetés van, az 1942-43-as; ebben a bevételek között szerepel a vallás- és közoktatási miniszter és a Székesfőváros 1000-1000 pengős segélye. Működésének anyagi forrásai főként tagdíjak, adományok, az általa rendezett "művészestélyek" bevételei; kiadványok, herendi porcelán dísszel ellátott könyvjelzők eladásából származó nyereség. A tagság feltétele kizárólag a büntetlen előélet, nagykorúság és magyar állampolgárság. Külföldi állampolgár csak tiszteleti tag lehet. Az alapító tagoknak legalább 100 pengőt be kell fizetniük, a pártoló tagoknak 10-et. A rendes évi tagdíj 5 pengő.

Az OLFT-nak számos nyomtatott és géppel írott dokumentuma maradt ránk: alapszabály, főtitkári beszámolók, körlevelek, tagtoborzók, értesítők, műsorok, csekkek, felszólítások, tagsági nyilatkozatok; köszönőlevelek, kedvezményekre jogosító tagsági igazolványok, űrlapok stb. Maradt két csoportkép, néhány plakát és egy kézírásos regiszteres tagnévsor, a kilépések, elhalálozások, fizetési hátralékok, valamint a címek, rangok, megszólítások, lakcímek, telefonszámok feltüntetésével.

Gerster Jolán több idegen nyelven beszélő-író, kitűnő neveltetésű és fellépésű úrinő volt; intelligens és fáradhatatlan szervező, odaadó, önfeláldozó és nagyon lelkiismeretes munkaerő. Mindvégig az OLFT lelke; kitűnően fogalmazott felhívásaiból, tagtoborzóiból tanulhatunk. Megmaradt egy mintegy ötven darabból álló levélváltása gróf Zichy Jánosnéval. Jolán levelei akkurátusak, akár géppel, akár kézzel írottak; dátummal, "Kegyelmes Asszonyom" megszólítással, "kezét csókolja" záró formulával. Az elnök asszony sebtében, ceruzával, dátum nélkül vetette cédulákra, levelezőlapokra utasításait, "pro domo" megjegyzéseit. Nagyon keményen megdolgoztatta a főtitkárt, aki - az 1942-ből maradt költségvetés szerint nulla pengő fizetésért - rengeteget fáradt; az egész szervezet súlya, felelőssége az ő vállát nyomta. Gerster Jolán többször is odáig jutott, hogy lemondott, de nem tudott szabadulni: a grófnő nem engedte el. A Társaság hivatala a harmincas években a Zeneakadémián, egy kis szobában működött, itt lehetett felkeresni este 7 és 8 között a főtitkárt. 1941 márciusától kényelmesebb helyen dolgozhattak: az Országos Széchényi Könyvtártól kapott helyiségben, az Esterházy utcában - a mai Pollack Mihály téri Festetics-palotában.

Egy 1932-ből való körlevél a Társaság céljai közt említi a - később is állandóan ott szereplő, reménytelennek bizonyuló - feladatot: Liszt hamvainak hazahozatalát. Kedvezményeket kínál a tagoknak az Operába és hangversenyekre. A kor neves budapesti hangversenyrendezői - a Rózsavölgyi, a Szász Miklós-féle és Kun Imre "Koncert" irodája - egyébként, amíg csak működhettek, számos kedvezményes jegyet biztosítottak a tagoknak, és nem akármilyen hangversenyekre, hiszen a harmincas években itt a legnagyobbakat lehetett hallani - külföldieket és magyarokat. E nyomtatványon olvasható az elnökség és a választmány tagjainak névsora.

Ismeretes, hogy Liszt Ferenc - tanítványait leszámítva - elsősorban arisztokratákkal, főurakkal, egyházi főméltóságokkal érintkezett, barátkozott szerte Európában, így Magyarországon is. Egyes családokban a mester halála után tovább élt a Liszt-kultusz. Otthonról hozta gróf Zichy Jánosné gróf Zichy Margit is, akinek apja, gróf Zichy Géza, a félkarú zongoraművész Liszt kedvelt ifjú híve volt. (Azonos azzal az operai intendánssal, aki 1891-ben, két év után kiüldözte az intézményből Gustav Mahlert). Anyai nagyapja, gróf Karátsonyi Guidó Liszt régi, meghitt pesti barátai közé tartozott. Zichy grófnő számos Liszt-relikviát örökölt, és az 1936-ban, a Nemzeti Múzeumban, Bartha Dénes által rendezett emlékkiállításra azokat kölcsön is adta. A Társaság első tiszteletbeli elnöke, gróf Apponyi Albert, aki hamarosan elhunyt, szintén személyes fiatal barátja volt Lisztnek; tudjuk, a mester Mihalovich Ödönnel Mi-Do-nak hívta őket.

Alighogy az OLFT működését megkezdte, 1932. október elsején lett miniszterelnök Gömbös Gyula. Az első európai államférfi, aki hatalomra kerülése után - 1933 júniusában - meglátogatta Adolf Hitlert. Vallás- és közoktatásügyi miniszterré Hóman Bálintot nevezte ki. A neves történész és erősen jobboldali, németbarát politikus meg is maradt ezen a poszton 1942-ig, vagyis az OLFT működésének majdnem végéig. Nevéhez fűződik az 1938-tól sorra hozott - a magyar zsidók jogegyenlőségét 1867-ben biztosító törvényt felmondó - diszkriminatív "zsidótörvények" végrehajtása a kulturális életben.

A megcsonkított ország kulturális fölényének kibontakoztatására törekvő, Hóman-féle művelődéspolitika fontos szerepet juttatott a különféle - nemzeti és katolikus eszmeiségű - tudományos és művészi társulatoknak. Így nyilvánvaló, hogy a Liszt Ferenc magyarságát és egyházi kapcsolatait hangsúlyozó, főúri irányítású, az állami büdzsét nemigen terhelő, külföldi propagandára is alkalmas Liszt Ferenc Társaság zöld utat kapott működéséhez.

Ha szemügyre vesszük az 1932-ben megalakult OLFT vezetőségét, választmányát, tagnévsorát, feltűnik, hogy az a tenger cseppjeként esszenciája a korabeli, félfeudális Magyarországnak. Arisztokraták, volt - főként jobboldali - miniszterek (Benárd Ágoston, Hegedűs Loránt, Ugron Gábor); a főváros vezető tisztségviselői; egyházi emberek (Glattfelder Gyula csanádi püspök, Koudela Géza, Demény Dezső); minisztériumi főtisztviselők (Ybl Ervin művészettörténész); politikai és tudományos notabilitások. Helyet kaptak - a korszak politikájának megfelelően - a főrendiházi tag vagy csak nagyon befolyásos, zsidó nagytőkés mecénások (Fellner Henrik özvegye és fia: Fellner Alfréd, az Operabarátok Egyesületének alelnöke; Weisz Fülöp; a festménygyűjteményéről híres báró Herzog Mór Lipótné, született Hatvany Deutsch Janka és fia, báró Herzog András; a Deutsch családból még báró Hatvany Károly, továbbá Vida Jenő és mások). Személyes kvalitásaiktól függetlenül mindmegannyi - nyugat-európai fül számára anakronisztikusan csengő - kegyelmes, fő- és nagyméltóságú, méltóságos (ez a cím megillette az egyetemi és zeneakadémiai tanárokat is) úr és asszony, akiktől még az elmaradt tagdíjat is csak úgy lehetett inkasszálni, hogy Gerster Jolán házhoz küldött egy "megbízható" embert, csekkel, vagy azzal az udvarias kéréssel, hogy kézpénzben "méltóztassanak befizetni".

Természetesen nagy számban voltak képviselve "nagyságos urak és asszonyok" is: zeneművészek, zenetanárok, zenei írók, kritikusok (jobboldali és polgári lapoktól), hangversenyrendezők, de volt a tagok közt sok civil zenekedvelő polgár is - felekezetre való tekintet nélkül. Az alsóbb néposztályokat nem szólították meg.

Akadt a vezetőségbe választottak között egy nagy magyar művész, akinek egyre kevésbé felelt meg a Horthy-Magyarország. Neki - Bartók Bélának - ez az úri társaság sem volt ízlése szerint való. Nem tudjuk, a választmány mely tagjait nem tartotta szakmailag alkalmasaknak, vagy csak az bőszítette-e fel, hogy megkérdezése nélkül került a listára. De két ajánlott levélben tiltakozott.

A dolog természetéből adódott, hogy a Társaság külföldi kapcsolatokat - Liszt személyes szimpátiáival szöges ellentétben - elsősorban Németországban keresett. Ez a kapcsolat Hitler hatalomra kerülése után még inkább elmélyült. Az 1933. évi Liszt-születésnapi hangverseny karmesterének ügyében - Liszt hamvai hazahozatalának reményében - a nácizmus fellegvárának számító Bayreuthhoz fordultak, amelynek szellemétől a Mester maga biztosan irtózott volna. Családtagot szerződtettek, Gilberto Gravina grófot, Liszt dédunokáját.

1935 októberében, az ünnepi Liszt-év megnyitóján a weimari Liszt-múzeum őre, a meghatározó, nagy Liszt-monográfia szerzője, Dr. Peter Raabe tartott Budapesten előadást, akit nagy reverenciával fogadtak; 1936-ban Gravinával együtt tiszteletbeli tagnak választották, 1939-ben pedig kormányzói kitüntetésben részesült. Csakhogy ez a kitűnő tudós és neves karmester 1935 óta a Reichsmusikkammer elnöke volt. A különféle művészkamarákat Hitler az "elfajzott művészet" visszaszorítása, illetve a szigorú zsidótlanítás céljából hozta létre. Raabe akkor vállalt ott elnökséget, amikor az első elnök, a nácikkal karrierje érdekében cimboráló, nemzetközi tekintélynek örvendő Richard Strauss sem volt már elég megbízható erre a posztra…

1943-ban változás történt az OLFT vezetőségében. Gróf Zichy Jánosnét tiszteletbeli elnökké választották, és új, nagyon lelkes és aktív elnök-asszonya lett a Társaságnak: Szinyei Merse Félixné, egerfarmosi és sztregovai Kandó Irén, földbirtokos asszony. Második férje, a nagy festő fia képviselő volt; fivére a híres mérnök, Kandó Kálmán. Ő maga, egykori Thomán-növendék, férjével 1941-ben lett a Társaság tagja, és további adakozó tagokat verbuvált. Mestere, majd a muzsikus Gobbi család hagyatékából nagy számú Liszt-relikviát vásárolt, s belőlük valóságos Liszt-múzeumot rendezett be tiszakürti otthonában. Ezeket - 1947-ben bekövetkezett halálakor - önzetlenül a Liszt Múzeumra hagyta. Gerster Jolán főtitkárral való kapcsolatáról nincs dokumentumunk.

Szinyei Merse Félixné elnökletével az OLFT a 2. világháború idején, a német megszállás alatt, sőt a jelek szerint még Horthy kormányzó bukása után, a Szálasi-puccs és a nyilas terror napjaiban is működött, egészen Budapest ostromáig.

A Mester itthoni újratemetésén kívül az OLFT meg nem valósult célja maradt egy méltó Liszt-múzeum alapítása, a visszavásárolandó Régi Zeneakadémia épületében. De sok mindent tett. A dokumentumok tanúsága szerint módszeresen és elkötelezetten igyekezett tudatosítani itthon és külföldön, hogy Liszt a magyar kultúra legnagyobbjai közül való. Szorgalmazta és elősegítette egyházi és világi műveinek előadását. Részben vagy egészen egymaga rendezett fontos hangversenyeket. Ezeken két ízben is fellépést vállalt Bartók Béla: Liszt valamennyi zongoraversenyének elhangzásakor, 1936. február 18-án a Haláltánc magánszólamát tolmácsolta, s ugyancsak a jubileumi évben, 1936. október 18-án, Dohnányi Ernővel két zongorán, a Concert pathétique-et. Említést érdemel, hogy Felix von Weingartner két ízben is dirigált az OLFT hangversenyein, Vittorio Gui egyszer. Az Egyesült Államokban működő nagy magyar karmester, Reiner Frigyes 1933. május 10-én lépett pódiumra.

Az OLFT a Mester születésnapjáról minden évben ünnepi hangversenyen emlékezett meg. 1935/36-ban születése 125., halála 50. évfordulójának méltó megünneplését teljes Liszt-évvé és országos üggyé terjesztette ki, a legmagasabb fórumok bevonásával. Budapesten két emléktáblát állított; 1934-ben a Régi Zeneakadémia falán, és 1939-ben az Irányi utca 1-es szám alatt, a Hal téri, egykori Liszt-lakás helyén. Ezeket évente ünnepélyesen megkoszorúzta. Liszt Ösztöndíj Alapítványt létesített, pályázatokat hirdetett, tehetséges fiatalok: zongoristák, zeneszerzők támogatására. Egy nemzetközi és több akadémiai Liszt-zongoraversenyt rendezett; sikerükhöz pénzjutalmakkal járult hozzá. Ezekkel több, később - itthon és az emigrációban - világhírűvé vált ifjú magyar pianista karrierjét indította el. Az 1933 májusában rendezett Nemzetközi Liszt Zongoraversenyről máig nem köztudott, hogy az OLFT szervezte. Külföldi nyerteseiről - egy ukrán fiatalemberről, egy-egy olasz és francia hölgyről - később nem hallott a magyar közönség. A magyar nyertesek neve ismert: Fischer Annie, Kentner Lajos, Földes Andor, Heimlich (Hernádi) Lajos, Kovács István, azaz Stephen Kovács.(A dolog pikantériája, hogy az a Hóman Bálint miniszter, aki az ünnepi beszédet mondta és a díjakat átadta, hat évvel később megtiltotta volna Dohnányi főigazgatónak, hogy a díjazottakat felvegye a Zeneakadémiára.) Az 1939-ben - immár külföldiek és a Főiskoláról addigra kirekesztett zsidó versenyzők nélkül - a Zeneakadémistáknak kiírt verseny győztesei közt ott volt Wehner Tibor és Anda Géza, 1943-ban Siki Béla és Steinert Mária. A zeneszerzés-díjasok közt megemlítendő a háborúban fiatalon eltűnt zenepszichológus, Gyulay Elemér és Vásárhelyi Zoltán.

Különösen színvonalasak voltak az OLFT - mindvégig rendszeres - irodalmi, illetve zenedélutánjai. Ezekre eleinte a Zeneakadémia kistermében került sor, később Hubay Jenő és Zichy grófnő palotájában is, végül, 1941-től a Festetics-palota tánctermében. Ilyenkor - többek közt - a magyar zenetudomány kitűnőségei adtak elő (már aki és ameddig tehette), új oldalairól bemutatva Liszt zenéjét. Köztük volt Ádám Jenő, Bartha Dénes, Geszler Ödön, Horusitzky Zoltán, Kókai Rezső, Major Ervin, Molnár Antal, Prahács Margit. A zenei illusztrációkat is többnyire elsőrangú hazai művészek szolgáltatták, többek közt - még 1933-ban - Fischer Annie, azután Anda Géza, Basilides Mária, Báthy Anna, Böszörményi-Nagy Béla, Dániel Ernő (több ízben, még a Zeneakadémiáról való eltávolítása után, 1942-ben is:) Faragó György; továbbá Forrai Miklós, Réthy Eszter, Szoltsányi György, Wehner Tibor.

A Liszt-hangversenyek és a zenedélutánok műsorából kitűnik, hogy számos, akkor alig ismert, jelentős kompozíció is elhangzott. Így misék, a Krisztus-oratórium és annak részletei, több kis egyházi kórus, a Les morts című oráció, a korai Malédiction zongoraverseny (Geszler György játszotta). Megszólalt mindkét Legenda (többször is); egy Valse oubliée, három Mefisztó-keringő, az Années de pèlerinage3. kötetének több, akkoriban teljesen negligált darabja, sőt a Nuages gris. Említésre méltó a fiatal Böszörményi-Nagy Béla 1940-ben adott születésnapi hangversenyének műsora: ismertebb darabokon kívül olyan műveket adott elő, mint a Weinen, Klagen variációk, az Il Penseroso és a Sunt lacrymae rerum. Geszler Ödön előadásaiban több, addig ismeretlen, kései alkotást is említett: Preludio funebre, Schlaflos, Unstern, Gyászgondola, Magyar Történelmi Arcképek. Jelképes értékű, hogy az OLFT-ről szóló utolsó híradásában, 1944 decemberében (!) A Zene című folyóirat arról tudósít: a társaság e mű kiadására készül.

Liszten kívül az OLFT a régi zene propagálásával is igyekezett hallgatósága zenei műveltségét szélesíteni; részint régi hangszereken, Csuka Béla közreműködésével, részint (még 1938-ban) modern zongorán, Kósa György Bach-előadássorozatával.

Az OLFT tehát - s mindenekelőtt Gerster Jolán főtitkár, gróf Zichy Jánosné és Szinyei Merse Félixné elnök - mindenképpen megérdemli az utókor főhajtását. Sőt, lelkes tevékenységük - mutatis mutandis - példaképül szolgálhat majd 2011-ben a bicentenárium szervezőinek. Az OLFT működése mégsem mentes az ellentmondásoktól. Az egyesület tiszteletre méltó munkáját politikamentesen végezte, ennek pozitív és negatív értelmében. Az adott, szörnyű korszak adott szereplőivel, az adott körülmények közepette, s azoktól - ha szándéka ellenére is, ha szemellenzővel is - nem függetlenül.

1938-tól kezdve a mind embertelenebb diszkriminációs törvények következtében elvesztették egzisztenciájukat, javaikat, majd az élethez való jogukat a Társaság érintett választmányi, pártoló és rendes tagjai, programjainak közreműködői és rendezői. Az OLFT iratai között sem az e törvények elleni tiltakozásnak, sem a szellemüket sugárzó megbélyegzésnek vagy kirekesztésnek nem találtam nyomát. 1941 júniusában Magyarország - a náci Németország és a fasiszta Olaszország oldalán - belépett a 2. világháborúba. A világégésre egyedül Szinyei Merse Félixné utalt drámai felhívásában. A Festetics-palota elegáns tánctermében, az OLFT irodalmi-zenés délutánjain teát szolgáltak fel az előkelő közönségnek, és igyekeztek nem tudomásul venni mindazt, ami körülöttük történik. Azt mondhatjuk: az egyesület úgy buzgólkodott Liszt Ferenc kultuszának ápolásán, hogy nagyon-nagyon távol került a mindenfajta erőszaktól, diszkriminációtól, a porosz szellemtől irtózó, toleranciájának írásban is bátran hangot adó Liszt Ferenc erkölcsiségétől.

Nincsenek adataink arról, hogy az OLFT egykori vezetői, egyszerű tagjai, a zenedélutánok, hangversenyek előadói, közreműködői közül a háború végéig hányan, hogyan pusztultak el. Az öldöklés után Liszt Ferenc tisztelői nem is gondolhattak az OLFT ujjászervezésére. A kommunista hatalomátvételt követően harminc évig szó sem lehetett művészi egyesületről; ismeretes módon semmizték ki, hurcolták meg a Társaság életben maradt tagjait. A főtitkár, a már idős Gerster Jolán is lakását, egzisztenciáját, minden - munkával szerzett - vagyonát elvesztve, méltatlan szegénységben, egy ablak nélküli, fűthetetlen átjáró szobában élt és halt meg, 1957-ben. Ebben a nyomorúságos helyiségben őrizte meg ezt az értékes anyagot. Fennmaradt egy megrendítő kérvénye, amelyben - "Szabadság!" záró formulával - emberi lakhatásért könyörög "az elvtársakhoz": olyanért, amelyben zongorája is elférne, és így taníthatna, fenntarthatná magát.

_____________________________________________________

Szinyei Merse Félixné életrajzi adataiért dr. Szinyei Merse Anna művészettörténésznek, Dohnányi és Bartók közös fellépésének a Bartók Archívumban található dokumentumáért Somfai Lászlónak tartozom köszönettel. - A szerző.