Zongorázott, zeneszerzést tanult, aztán nem akart elmenni katonának, inkább a Zeneakadémiát választotta - saját bevallása szerint így indult el a karmesteri pályán, Petrovics Emil biztatására. Itthon Lukács Ervin, Bécsben Karl Österreicher tanította, nagy hatással volt rá Eötvös Péter és Claudio Abbado. 1989-ben harmadik lett a Magyar Televízió VI. Nemzetközi Karmesterversenyén, majd 1995-ben megnyerte a Római Operaház Franco Ferrara Karmesterversenyét. Volt a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának karmestere, 1992 óta dirigál a Magyar Állami Operaházban. 1999-től 2002-ig volt a Frankfurti Operaház első karmestere, Debrecenben pedig hét évet töltött a Csokonai Színház zeneigazgatójaként, 1999-ig. Világszerte rendszeresen dirigál koncerteket és operaelőadásokat. Olasz operaénekes feleségével és két gyermekével Modenában él. 2006-tól ismét ő lett Debrecen város zenei életének első számú vezetője.
Mennyi időt tölt Debrecenben, és mennyit autóban?
- Autóban sajnos nagyon sokat. És mindenhol kevesebbet, mint amennyit szeretnék. Talán mondanom sem kell, hogy a családom: feleségem és gyerekeim hiányoznak leggyakrabban. A velük töltött idő minden pillanatát százszor újraélném.
- Debrecent 1999-ben hét év után hagyta ott. Azóta is járja a világot, Európában a legrangosabb zenekarokkal dolgozhat. Most miért tért mégis vissza?
- Magyar karmester vagyok, hazahúz a szívem.
- Miért Debrecen, miért nem Budapest?
- A pesti könyöklős zenei életbe sohasem tudtam igazán jól beilleszkedni. Nem véletlenül kezdtem a pályám vidéken. És igen erős szálak kötnek Debrecenhez. Nemcsak a hét év zeneigazgatói múlt, hanem sok gyerekkori emlék, élmény is, hiszen édesapám debreceni, és gyakran utaztam vele vissza szülővárosába, például amikor nyaranta zsűrizett a Bartók Kórusversenyen. Ugyanakkor kihívás is számomra a most kapott feladat. Nagy örömöt és bátorítást jelentenek a külföldi sikerek, de nekem - lehet, hogy balga módon - az okozza a legnagyobb boldogságot, ha itt, Debrecenben a zenekarnak sikerül egyről a kettőre jutni. 2002-ben a város zenei életében újra kedvező folyamatok indultak el, amelyeknek most ismét részese lehetek. Örömmel vállaltam. Ez egyfajta elhivatás.
- Meg - bocsánat - a Frankfurti Operaházhoz képest némi szakmai visszalépés...
- Tudom. De ez nem valamiféle önkéntes száműzetés. Ha nem hinnék benne, hogy itt valami nagyszerűt lehet alkotni, amire Debrecen büszke lehet, a zenekar, a színház, és én is, egy percet sem töltenék a városban. Hívnak sokfelé. De miért mennék máshova?
- Például azért, mert jóval többet fizetnek.
- Viszont nem érezném otthon magam.
- Hogyan fogadták?
- A legtöbben tárt karokkal, de akadtak, akik kevésbé lelkesedtek. Hiszen nem mindenki örül az állóvíz felkavarásának. Ez természetes.
- Valójában miért távozott a városból a kilencvenes évek végén?
- Úgy éreztem, a színházban végzett munkámnak nem tud igazán beérni a gyümölcse. Az előadások zenei színvonala terén csak ritkán sikerült megvalósítani az általam elképzelt, s a zenészek tudása alapján is elvárható minőséget. A zenekar színházi munkáját másodrendűnek tekintette, az együttes vezetésével folyamatos konfliktusban álltunk, rengeteg egyeztetési problémánk támadt. Pedig sikerült felpezsdíteni az operaéletet. Korábban a színházban évente csak két bemutató volt. Mi hat teljes évadot valósítottunk meg tizenhét operapremierrel, és minden évben volt két-három felújítás is. Jelentősen gazdagodott a repertoár. Olyan énekesek kezdték akkor Debrecenben a karrierjüket, mint Keszei Bori, Kovácsházi István, Fekete Attila, Massányi Viktor - hogy csak néhány nevet említsek. Visszatekintve rendkívül szép emlékeim vannak.
- Milyen fordulat történt azóta?
- A színház hivatásos operatagozata 2002-ben ünnepelte ötvenedik születésnapját, illetve a debreceni operajátszás kétszáz éves jubileumát... Bizony! Kevesen tudják, hogy a városban már 1802-ben megtartották az első operaelőadást. Nos, az évfordulóra meghívást kaptam egy operabemutató eldirigálására, a Lohengrint választottam. Sokan felhorkantak: Wagnert Debrecenben? Erre semmi szükség.
- Mi lett a vége?
- Óriási siker, utána pedig a város kulturális életének vezetőivel elkezdődött egy beszélgetés arról, hogyan lehetne az operát, a filharmonikus zenekart, Debrecen zenei életét fellendíteni. Az Európai Unióhoz való csatlakozás is sokakat elgondolkoztatott: milyen értékeket adhatna Európának Magyarország második legnagyobb, egyetemi városa, egy olyan település, ahol a kultúrának jelentős hagyományai vannak, ahol igen fejlett a kulturális és oktatási intézmények hálózata, a zeneiskoláktól, zenei szakiskolától az egyetemig, a színháztól a szimfonikus zenekarig és a nemzetközi hírű Kodály Kórusig, a hangversenyteremig. Máig tartó hullámokat vert az a 2002-es Lohengrin. De ha mondjuk Németországban, egy közepes méretű város színházában félig-meddig amatőr muzsikusokkal lehet Wagnert játszani - sikerrel -, miért ne lehetne profiknak Debrecenben magas színvonalon? Mindig a kishitűség ellen a legnehezebb harcolni. S ha a cívisváros viszonylag sok pénzt költ a zenei együtteseire, akkor jogosan várhatja el, hogy ezek olyan színvonalon működjenek, hogy öregbítsék Debrecen hírnevét Magyarországon és az országhatárokon túl is. Debrecennek mint regionális központnak ma olyan nyugat-európai városokhoz kell mérnie magát, mint Bologna, Lyon, Stuttgart vagy éppen Graz. Néhány év nagy idő, az alatt hegyeket lehet megmozgatni.
- Valóban sokat költ a zenére Debrecen?
- Azt gondolom, igen. Csak egy összehasonlítás: amikor 1999-ben elmentem, a színház költségvetése évi kétszázmillió körül volt. Ma több mint egymilliárd. Szemléletváltás történt.
- Ennek bizonyítéka az új kulturális központ is.
- Valóban: idén februárban adták át a Kölcsey Központot egy új, multifunkcionális teremmel. Bár a terem hangversenyek tartására nem tökéletes, mégis a zenei együttesek fejlődésének is egyik garanciája lehet. A Bartók-terem az Aranybika Szállóban - ahol eddig az összes bérleti koncert zajlott - olyan akusztikával rendelkezik, amely "ápol és eltakar". A Kölcsey termében viszont minden hallatszik. A muzsikusoknak minden hangért meg kell dolgozniuk.
- Hogyan szervezték át a zenei együttesek működtetését?
- A város felismerte: elegendő egy filharmonikus zenekar, amely megfelelő számban ad szimfonikus koncerteket, és ellátja a színházi, operai feladatokat is. Azok a zenekarok szerte a világon, amelyek ilyen kettős feladattal rendelkeznek, remekül ötvözik a koncertzenekarok precíz, koncentrált munkáját az operazenekarok gyors alkalmazkodó képességével, rugalmasságával. A két feladat nagyon jól kiegészíti egymást.
- A Debreceni Kodály Kórus is a közös irányítás alá került?
- Tulajdonképpen eddig is így működött. De január 1-jétől a kórus azonos rangra emelkedett a filharmonikus zenekarral, így jött létre a Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus nevű intézmény. Közös a két együttes igazgatása, gazdasági vezetése, de önálló a szakmai munkája. Az igazgató Herboly Domonkos - muzsikus és közgazdász diplomával a zsebében.
- Nem tűnik túl nagy átszervezésnek.
- Nem is lehetett cél egy jól működő művészeti együttes életének felbolygatása. A lényeg az, hogy a városban össze kell fogniuk a művészeti, az oktatási élet szereplőinek.
- Amikor külföldön jár, itthon kik irányítják a műhelymunkát?
- A zenekarnál Kollár Imre az első karmester. Ő már több mint tizenkét éve dolgozik az együttessel. A kórust mostanáig Erdei Péter vezette, utódjának kinevezése hamarosan várható.
- Változik-e a műsorpolitika?
- Alapvetően. Az a klasszikus koncert, amely fél nyolckor egy nyitánnyal kezdődik, amit egy versenymű követ, majd a szünet után egy ismert szimfóniával fejeződik be, ma már nem nagyon vonz közönséget. Bár inkább úgy fogalmaznék: nem hoz új közönséget. Márpedig ez lenne a legfontosabb cél.
- Milyen újdonságok várnak a közönségre?
- Az idén elindítottunk három új sorozatot. Mondjuk, két és felet. Az eddigi - nem saját szervezésű - Filharmónia-bérlet megtartása mellett létrehoztuk a Rubányi Vilmos-bérletet öt hangversennyel. Névadó karmesterünk, Rubányi Vilmos közel húsz éven át vezette a Debreceni Filharmonikus Zenekart, az ő irányítása alatt vált az együttes az ország zenei életének meghatározó szereplőjévé. Öt tematikus koncertről van szó, önálló címekkel: A ritmus; Nemzeti zene, népzene; A klasszikus; A tavasz; A zsoltár. Mindegyik hangversenynek van házigazdája, és fél héttől egy úgynevezett előkoncertje, mely módot ad a hangulat megteremtésére és muzsikusaink számára a kamarazenélésre. Ehhez társul egy-egy képzőművészeti kiállítás is - utóbbiak szervezésében a Debreceni Grafikus Művészek Ajtósi Dürer Egyesülete van segítségünkre. Szombaton délutánonként - szintén tematikus hat koncerttel - az Unokák-nagyszülők családi hangversenysorozat előadásai vannak. Az Universitas bérlettel kifejezetten a harmincezres egyetemi ifjúságot szeretnénk megszólítani. Ők a jövő koncertlátogatói. Terveim szerint jövőre olyan esteket is szerveznénk, ahol a kamarazene és az irodalom is egyformán megszólal.
- Külföldön milyen feladatok előtt áll?
- Jövőre három bemutatóm lesz Lipcsében, egy Hamburgban, egy Bázelban és kettő Olaszországban. Debrecenben két operabemutatót és négy koncertet dirigálok.
