Amikor öt évvel ezelőtt Kaposvár, Olsvai Imre gyermek- és ifjúkorának városa köszöntette őt a 70. születésnapon, kétnapos ünnepségre gyűltek össze az ország minden szegletéből népdalkörök, táncegyüttesek, szólisták és zenekarok. Színpadi szereplése előtt mindegyikük szóban is elmondta, mit köszönhet Olsvai Imrének. Megható és fölemelő élmény volt látni a szeretetnek azt a spontán áradását, ami tisztelői részéről körülvette őt.

Andrásfalvy Bertalan visszaemlékezéséből tudjuk, hogy mint főiskolások, egyetemisták gyakran járták együtt az országot: kultúrházakba, együttesekhez, brigádokhoz küldték ki őket szakmai tanácsadásra. Fiatal emberekként nekik kellett szakmailag eligazítani, esetleg bírálni, netán elmarasztalni náluk jóval idősebb, régóta működő szakkörvezetők, kóruskarnagyok munkáját. Már akkor kitűnt, hogy erre a kényes feladatra Olsvai Imre a legalkalmasabb. Bírál, tanácsot ad, de sose bánt, a hiányosságokat nem hallgatja el, de nem sérti meg a másik embert. Ehhez valami ritka, külön érzék szükséges, mely a magabiztos szakmai tudás mellett magában foglalja az ügyszeretetet és az emberek iránti tiszteletet is. Feltétlen szakmai tekintélye mellett valószínűleg ez a szeretetre méltó "külön érzék" is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a népzenei mozgalom egyik meghatározó személyiségévé vált. Nagy szerencséje a falusi éneklő csoportoknak, pávaköröknek és a táncházas fiataloknak, hogy Olsvai Imre magára vállalta és azóta is viszi a szakmai mindenes szerepét.

Igaz, közművelődési és ismeretterjesztő tevékenységéért több szemrehányást, mint elismerést kapott, sőt volt olyan időszaka életének, amikor erre való hivatkozással csaknem törést szenvedett tudományos pályája. A hetvenes évek elején a Kodály által létrehozott és vezetett tudományos műhely, a Népzenekutató Csoport önállóságát megszüntették, és a Csoportot tudománypolitikai indokkal beépítették a Zenetudományi Intézetbe. Az átszervezés során komolyan fölmerült annak lehetősége, hogy Olsvait közművelődési intézménybe irányítják át, hiszen "úgyis folyton vidéken van", amúgy is "a kelleténél többet foglalkozik a népzenei mozgalom ügyeivel". Talán meg is történik ez a lépés a népzenetudomány mondhatatlan kárára, ha Vargyas Lajos és Martin György nem harcol körömszakadtáig azért, hogy Olsvai az akadémiai tudományos műhelyben maradjon.

Zenei és tudományos képzése ugyanazon a két ágon történt, mint mesterei és elődei közül többeknek. A Zeneakadémián két tanszak hallgatója volt, zeneszerzésen Szervánszky Endre, a zenetudományi tanszak első, induló évfolyamának népzene szakágán pedig Kodály vezetése alatt. (Amikor a Zeneakadémiára került, diákkori népzenei gyűjtése már Kodály kezében volt. Aki üdítő olvasmányra vágyik, olvassa el az Így láttuk Kodályt kötetben Olsvai írását arról, hogyan indult, majd hogyan alakult Kodállyal való kapcsolata. Pompás kettős arcképet kap róluk, és még népzenei ismeretei is gyarapodnak.)

Kutatói pályájának Kodály mellett másik mestere Járdányi Pál volt. Az ő működési idejét igen rövidre szabta a sors, népzenetudományi hagyatékát, amely tudományos szemléletet, a népzene megközelítésének új módját és konkrét módszertani eljárásokat is magában foglal, Olsvai Imre őrizte és fejlesztette tovább, ő közvetítette és adta-adja át a következő generációknak.

Olsvait személyes adottságai a bonyolult összefüggések felismerése és áttekinthető rendbe foglalása felé vezették, így természetes, hogy a vokális és hangszeres népzene sokrétegű összetettsége, a dallamok változatképződésének sajátosságai, belső törvényei és ennek alapján a népzenei rendszerezés vonzották érdeklődését. Maga így foglalta össze tudományos témáit:

"Kutatási területe a magyar népzene rendszertana, tipológiája és változásvizsgálata, szomszéd- és rokonnépi összehasonlítás, irodalmi, műzenei és tánckapcsolatok vizsgálata. Szűkebben vett »regionális« érdeklődése a dunántúli dallamdialektusra, azon belül is a Dél-Dunántúlra irányul. Járdányi Pál közvetlen munkatársaként, a magyar népzenei összkiadásban utódaként szerkesztette A Magyar Népzene Tára forrás-összkiadás VI. és VII. kötetét, főmunkatársa volt a IX. és X. kötetnek. Nevéhez fűződik a [...] sorozat közlési módszerének [...] továbbfejlesztése, és a magyar népzene egyik legfontosabb dallamképző elgondolása, az ún. páva-dallamcsalád belső tipológiájának kidolgozása, a népzene egészével való összevetése, összehasonlító vizsgálata."

Ha átnézzük munkái jegyzékét, feltűnik, milyen gonddal őrzi és ápolja munkatársainak, elődeinek, köztük a népzenetudomány félreszorult, háttérbe került munkásainak emlékét. Írt Vikár Béláról, Berze Nagy Jánosról, Balla Péterről, Ecsedi Istvánról, Együd Árpádról, feldolgozta Lükő Gábor népzenei gyűjtését. Ebbe a sorba tartozik a Bartók-gyűjtőtárs M. Bodon Pál népzenegyűjtését bemutató könyv is, melyet Ittzés Mihállyal együtt adott ki.

Ez a hűség, a falusi énekeseihez, szakmai szellemi mestereihez, a lényegesnek tartott ügyekhez és felismert igazságokhoz való ragaszkodás is egyike azon tulajdonságoknak, melyek olyan sajátossá, értékessé és pótolhatatlanná teszik Olsvai Imre lényét és tevékenységét. Isten éltesse és tartsa őt továbbra is erőben, egészségben az őt szerető és igénylő szűkebb és tágabb közösségek javára!