- Szerencsés véletlennek nevezném, ha nem tudnám, hogy véletlenek nincsenek - bár szerencséről már hallottam... Néhány éve, a Veszprémi Kamarazenekari Fesztivál újra-éledésekor zsűrizvén megragadott az ELTE Baross Gábor vezényelte Kamarazenekara, amint Lendvay Kamilló Kifejezések című kompozícióját gyönyörű vonóshangzással, pontos, ugyanakkor ihletett előadásban játszotta. Ettől kaptam kedvet vonós zenekari darabhoz, amit melengetni kezdtem magamban. Másfél év múlva Baross Gábor váratlanul megkeresett, írnék-e nekik? E külső lökés óta komponálom, de beleillik a rovat címében jelzett koncepcióba, mert még igencsak bontakozik...

- Megfigyeltem: vannak új utat kereső kompozícióid és összegző jellegűek is. Ez melyik kategóriába tartozik?

- Minden darab összefoglaló jellegű, hiszen a korábban írottakból sarjad, az előzőek nyomdokain halad. Kétszáz éve épült belénk a műalkotásokban is megnyilvánuló állandó megújulási kényszer, ugyanakkor megfigyelésem szerint a nagy életművek, mondhatnám, "monomániás" jellegűek: egyetlen csírát bontogatnak. Örömmel tapasztalom, hogy kompozícióimban akad ilyen újra meg újra előkerülő azonos problematika. Kettő is, amelyek látszólag ellentétesek egymással. Az egyik a ritmikus pulzációs elem. A létrejövő időarányoknak közös osztójuk van, amelynek lüktetése érzékelhető kell hogy legyen. Ha nem domborítjuk is ki, ha nem jelenítjük is meg manifeszt módon, legalább a mű mélyén ott kell húzódnia. Ennek legtávolabbi előzménye darabjaim közül Concerto FLa című első fuvolaversenyemben lelhető föl, ahol ez a lüktetés ütések formájában erőteljesen jelen van. Másutt később latensebben alkalmaztam.A klasszikus, funkciós zenében ennek távoli analógiája az orgonapont kezelése, amely néhol belső szólambeli pedálhanggal nyilvánul csak meg, de a szerző rejtve is őrzi, akár mozgások részeként vagy repetálva.A pulzálás is rejtőzhet ekképp. A mai ember eltávolodott a természettől - panaszoljuk gyakorta. Lám, e lüktetés adott bennünk, s noha meg-megpróbálunk szembeszállni vele, voltaképp egyik meg nem kerülhető késztetésünk.

A másik folyton bennem munkáló problematika látszólag ennek ellentéte: nem ekvivalens arányú, differenciáltabb metrikák létrehozása. Ez egy bizonyos bonyolultsági fokon az ellenkezőjére fordul. Az előadó e benne működő természetes metrika hatására akaratlanul is kiegyenesíti a ritmust. Az összetett ritmusvilág megvalósítása eszközeként több művemben alkalmazom az eltérő tempójú szólamok technikáját. A különböző sebességekben haladó szólamok az egymáshoz viszonyított komplementációban sajátos arányokat hoznak létre, s ezeket a zeneszerző, ha megkonstruálja is, nem biztos, hogy visszahallja.

- Ez a kompozíciód a hagyományostól eltérő játék - vagy gondolkodásmódot kíván meg majd a vonós zenekartól?

- Egyáltalán nem. Igaz, a notáció mechanikus következménye a gondolkodásmódnak - mint ezt a 20. század második felének zenéje gazdagon illusztrálja -, s törekszem arra, hogy konvencionális lejegyzésmódot találjak, különösen kamarazenekar számára. A notáció problematikája nem új keletű. A régi zenében is különbség van aközött, hogy egy zeneszerző a struktúrát írja-e le, vagy zongoraszerű letétet kíván nyújtani. Van, aki zenekaron is zongoraszerűen ír, más meg épp zongorára is zenekarszerűen. Az utóbbira - noha ez is már 20. századi példa - Messiaen nevét említhetem, aki a zongorista mozgásérzetéhez nem kapcsolódó kottaképeket hoz létre. Egy c-esz-asz szextakkord hangzást adott esetben c-disz-gisz-nek ír, ezzel egy kvintbe foglalt szekundhoz kapcsolódó fogás mozgásérzetét keltve. Az utóbbi strukturális szemlélettel mintegy a bőr alatt belátni enged a csontvázba, míg a zongorista számára az előbbi jelentene evidens olvasnivalót, amikor is a kotta voltaképp tabulatúraként működik, mert a fogást jeleníti meg.

- Vitatom megállapításodat, mely szerint minden mű összefoglaló jellegű. Az újító zeneszerző egyes darabjaiban megoldja kompozíciós kérdéseit, majd nagyobb, összefoglaló művet ír, amelyben felfedezéseit összeépíti, s esetleg korábbi stílusjegyeivel is egybeolvasztja. Nálad ennek legjellemzőbb esete Repetíció című darabod beépülése a Lót operába. A Concerto FLa hallatán ugyancsak éreztem az összefoglaló jelleget. Ilyen értelemben követője a mostani, még cím nélkül bontakozó vonós zenekari mű?

- Nem. Az eldöntendő, hogy a kicsit eltérő még ugyanaz-e, vagy más. Az újgörög az ógörögtől talán nincs kisebb távolságban, mint a latintól az olasz, amelyet mégis más nyelvnek nevezünk. Ha valaki különböző nyelveken beszél, ugyanazt a magatartást közvetíti. A különböző zenei nyelvek mögött azonban különféle mentalitás, világnézet áll. Mégis, ha kívülről próbálom látni magam: e sokféleség mind bennem van, tehát nem lehet annyira ellentétes egymással.

- Elérkezünk hát oda, hogy nem is művek, hanem szerzők bontakoznak?

- Párhuzamosság, analógia van a szerző és életműve között. A 18. század alkonyán lépnek fel az első "fejlődő" komponisták, s mi is ilyen korban élünk.