-Tizenkét évvel ezelőtt Elmar Weingarten megkérdezte tőlem, volna-e kedvem a Kafka-töredékekhez Keller Andrással, a dalokat akkoriban megszólaltató Csengery Adrienne ugyanis abbahagyni készült az éneklést. Rögtön igent mondtam. Utána elmentem Kurtághoz, énekeltem neki - vagy valami ahhoz hasonlót csináltam -, ami annyira elnyerte a tetszését, hogy mást nem is kért, a Bohéméletre már nem is volt szükség. Azonnal feltámadt bennünk a rokonszenv egymás iránt, és azóta is szakadatlanul tanulom a darabjait.

- Aki kortárs zenét énekel, óhatatlanul más pályát fut be, mint aki a Bohémélettel vagy a Traviatával arat sikert. Mások lesznek a karrierje súlypontjai, mások a pillérek, és mindenképpen más a pálya íve.

- Ez egészen természetes, mint ahogyan mások az emberek is, akikkel együtt dolgozom. Egyébként ami engem illet, hagyományos operai pályát is befutottam, és nagy örömömet leltem benne, de egy idő után elkezdtem unni, hiányérzetem támadt, valami mást is akartam csinálni, egyre kíváncsibb lettem. Ennek az is lehet az oka, hogy nem akárkitől tanultam az új zenét: Aribert Reimannhoz jártam, és az ő hatására mindig is úgy éreztem, nekem ezt is kell csinálnom. Sok kolléganőm panaszkodik, nem szereti az új zenét, én viszont lelkesedem érte, s ahogy múlnak az évek, úgy érzem, sokkal jobban szeretem, mint a klasszikus szerzőket. Ez a zene sokkal inkább igénybe veszi az ember intellektusát, sokkal több agymunkát igényel, amit a magam részéről gazdagodásnak érzek.

- Említette Aribert Reimannt: ő Berlinben tanított, a dalosztálya nagyon híres volt. Ön is ebbe az osztályba járt?

- Nem, én Hamburgban voltam növendéke, akkor még az ottani főiskolán dolgozott, ez volt az első dalosztálya. Ebből is életre szóló barátság lett, rengeteg impulzust kaptam tőle, legfőképpen pedig az éneklés élvezetére tanított meg. Azóta már nem tanít - idén ünnepli hetvenedik születésnapját.

- Azt hiszem, egészen más a viszonya az előadónak a műhöz, ha élő zeneszerző instrukciói alapján tanulhatja.

- Nos, igen, ez roppant fontos, a zeneszerzők igen különbözők - ahány ember, annyiféle megközelítés, annyiféle tapasztalat. Én nagyon szívesen dolgozom Kurtág Györggyel, ő rendkívül pontos, és teljességgel a klasszikusok felől érkezik. Az ő esetében sosem éreztem, hogy bármit is tetszőlegesen lehet csinálni, hogy valami fölösleges, jelentéktelen, említésre sem méltó. Műveit úgy kell előadni, mint Mozartot, Beethovent vagy Bartókot. A vele való együttműködéshez persze kell egy s más, egészséges öntudat és önbizalom, különben az ember könnyen padlóra kerül, de ha ez megvan, ha lépést tud tartani Kurtággal, akkor nagyon sokat gazdagodik a közös munka által. Nem ismerek még egy olyan zeneszerzőt, akivel így együtt lehet dolgozni. Nagy szerencse, ha az ember vele próbálhat.

- A próbán nagyon tetszett, ahogyan Kurtág egyszerű, de pontos jelzőkkel és hasonlatokkal magyaráz. Azt hiszem, ez a tanítását is jellemzi: többnyire zenén kívüli hasonlatokat alkalmaz. Egy-egy frázist ahhoz hasonlít, hogyan simogatja az ember a macskát. Színeket, irodalmat és egyebeket említ. Nagyon érzékletesen szemlélteti a zene mögöttesét.

- Hasznos, hogy ezt a spektrumot is kínálja, hiszen jól kiismeri magát a festészetben, az irodalomban is, de azért sok, zenei szakkifejezéssel megragadható instrukciót is mond. Ezek a hasonlatok abból a szempontból is nagyon érdekesek, hogy mit gondol egy pianóról. Az instrukciói igen pontosak, és erősen ragaszkodik a megvalósításukhoz.

- Szigorúan bevasalja az előadón a kiejtést, a nyelvi pontosságot is.

- A dalirodalomban magától értődőn kitüntetett szerepe van a nyelvnek, Kurtág több nyelven is írt dalokat, és nagy súlyt helyez a nyelvi megvalósításra, a kiejtésre, nagyon pontosan kell tudni, mi miért hangzik el, mit akar mondani. Ez teljesen egybevág azzal, amit magam is akarok, én is az irodalom felől közelítek, és azt szeretném, hogy a dramaturgiai szándék zeneileg megvalósuljon, mégpedig dialektikus módon. Ahogyan például Brechtnél. Brechtnél sem lehet egy az egyben megvalósítani, amit a szerző előír, hiszen akkor az eredmény túlságosan patetikusra sikeredne. Bizonyos távolságnak kell lennie aközött, amit mondok, illetve amit a közönség hall, érzékel. Ezt nagyon fontosnak tartom, és úgy gondolom, Kurtágnak is nagyon fontos. Ami a nyelveket illeti, magától értődő, hogy pontosan kell tudni, mit énekel az ember. És nagyon pontosan kell tudni azt is, mi milyen érzéseket vált ki a szóban forgó nyelven.

- Mit gondol, mi az, ami Kurtágot pályatársaitól megkülönbözteti?

- Erre nagyon egyszerű a válasz: a drámai érzéke, műveinek drámai ereje. Ez az, ami leginkább megkülönbözteti a zeneszerzők többségéről.

- Ön Kurt Weill műveit is énekli…

- Inkább úgy mondanám, hogy Brecht műveit. Húsz évig éltem Brecht egykori asszisztensével, ez a munkám másik fele. Különösnek tűnhet Brecht és Kurtág, voltaképpen a kettő ki is zárja egymást. Kurtág teljes mértékben klasszikus zene, Weill és Brecht esetében pedig az ember a szövegre koncentrál.