- Alaposan megkongatta a vészharangot a magyar zenei élet fölött. Milyenfórumokat járt meg eddig elképzeléseivel?

- 1992-ben alakult a Szövetség, és már a megalakulás egyik fő célja az volt, hogy elősegítsük egy olyan támogatási rendszer létrehozását, amely alkalmas arra, hogy egységesen kezelje a hivatásos szimfonikus zenekarokat. Ez a terv évek során át kristályosodott ki. Megpróbáltuk megtalálni a kiskapukat - meg a nagyokat is. Nem volt egyetlen kormány, egyetlen kultuszminiszter, akihez ne fordultunk volna.

- És mi történt?

- Semmi. Pontosabban: annyira kis lépésekben haladunk előre, hogy az nem elegendő.

- Kezdjük akkor az elején. Mi a baj?

- Két nagy problémakörről beszélhetünk. Az egyik a zenekarok támogatási rendszere, a másik pedig az egyre fogyó közönség utánpótlása.

- Ami persze szervesen összefügg a zenei képzéssel is.

- Így van. És egymással is összefüggenek, sőt jó volna, ha a támogatási rendszeren keresztül függő viszonyba is kerülnének egymással. Vegyük sorra. Először is külön kellene választanunk a zenekarok fenntartását és támogatását. Az én értelmezésemben ugyanis az előző inkább a zenekarok fenntartóitól származó, az együttesek költségvetését fedezni hivatott összeg, míg az utóbbi az állami vagy magánszférából érkező támogatás meghatározott célok elérése vagy feladatok teljesítése érdekében.

- A magánszférát sajnos ejthetjük is, mert Magyarországon sokkal kevésbé vesz részt a komolyzene támogatásában, mint a világ más pontjain.

- Sajnos így van. A klasszikus kultúra, azon belül a zene álláspontom szerint mindenképpen állami támogatásra szorul. Lehet az előadóművészet bizonyos elemeit üzleti alapokra helyezni, de kizárólag profitorientáltan nem lehet terjeszteni a kultúrát, mert nem tudja teljesíteni célját: hiszen ez végső soron a társadalom egészének fejlődését szolgáló misszió. Az pedig, akárcsak az oktatás, nem él meg állami támogatás nélkül. Akkor viszont a lehető legigazságosabban kell elosztani azt a keveset, amit az állam ad. Ehhez meg kellene jelenni a magyar törvényalkotásban két olyan kategóriának, amely ma még nem létezik: a hivatásos szimfonikus zenekarnak és a művésznek. Előbbi meghatározását először a mi szövetségünk vetette papírra, és küldte meg ajánlásként a kulturális tárcának, utóbb egy kritériumrendszerrel bővítve, melynek segítségével könnyebben és igazságosabban lenne eldönthető, melyik hivatásos zenekar milyen támogatást érdemel teljesítménye alapján. 2002 óta dolgoztunk a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete kiváló szakembereinek vezetésével, valamint a témában érdekelt összes művészeti szervezettel együtt egy törvénytervezeten, amelyet kezdetben művészeti törvényként határoztunk meg, majd a megfogalmazás finomodott, és tavaly úgy terjesztettük be mint a művészek jogállását szabályozó törvényt.

- Mi történt ezután?

- Megfelelő fogadókészség hiányában különböző minisztériumok között járja azt az utat, amelynek a végét nem ismerjük. Az Országgyűlés Kulturális Bizottsága is ismeri ezt a javaslatot, ugyanakkor lényeges előrelépés nem következett be. Ma sincs olyan törvény, amely a részletekre kiterjedően szabályozná a művészeti szféra működését. Pedig égetően szükséges lenne, hiszen a "művész" fogalma alapvetően különbözik minden más, a társadalomban dolgozó, alkotó ember fogalmától, és éppen itt lenne az ideje, hogy más országokhoz hasonlóan Magyarország is figyelembe vegye, de jure is, a létezését. Egyetlen lépés történt ebben az irányban: az EKHO (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) megalkotása, ami a terület gazdasági és pénzügyi jellegű problémáit valamelyest szabályozza, bár az sem hibátlan, és nem old meg minden gondot.

- Hogyan működik ma a támogatási rendszer?

- 1992-ben alkották meg azt a törvényt, amely az önkormányzatok által fenntartott együttesek támogatását szolgálja, pontosabban azokat az önkormányzatokat részesíti támogatásban, amelyek együtteseket működtetnek. Ez kiváló kezdeményezés volt a maga idejében, mára azonban megmutatkoznak a hiányosságai is. A Szövetségnek ma 14 tagja van, emellett számon tartjuk a Fesztiválzenekart, és a hivatásossá válás útját járja a Szent István Szimfonikus Zenekar. Abban a BM-keretben, amelyet '92-ben az önkormányzati együttesek támogatására hoztak létre, mindössze hét hivatásos szimfonikus zenekar szerepelt, tehát a további hét-nyolc együttes kívül rekedt. Mivel ez az egyetlen lehetőség, amely külön költségvetési támogatáshoz juttatja a zenekarokat, minden együttes igyekezett bekerülni ebbe a csoportba. Más támogatási lehetőségek hiányában a törvényalkotók az elmúlt évek során e törvény kereteinek lazításával lehetővé tették, hogy olyan együttesek is, amelyek csupán közszolgáltatási szerződést kötnek egy önkormányzattal (akár csak évi tíz koncertre), jogosultak kihasítani egy szeletet abból a tortából, amelyet BM-keretnek hívunk. Ugyanakkor - hogy a saját házam tájáról hozzak példát - a Rádiózenekar, amely egy részvénytársaság keretein belül működik, képtelen hozzájutni bármilyen támogatáshoz a fenntartására folyósított, köztudottan szégyenletesen alacsony összegen felül.

- A BM-támogatás összegét mely szervezet osztja szét?

- Az NKÖM: hol kuratóriummal, hol anélkül, ez folyton változik. Itt a tavalyi lista: van hét önkormányzati fenntartású zenekar, három olyan, amely közszolgáltatási szerződést kötött egy önkormányzattal, mert a saját fenntartóját nem tudja elhagyni, de bele akart kerülni a BM-körbe, és vannak félamatőr/félhivatásos zenekarok, továbbá kórusok, kamarazenekarok. Lehet-e egy elosztási rendszer objektív, ha egy nagy szimfonikus zenekart kell összevetni egy kamarakórussal? Ki az, aki meg meri mondani, hogy melyiknek mennyit kell juttatni? És hiába ismételgetjük, hogy ez így nem jó, mindig süket fülekre találunk. Itt nemcsak az a probléma, hogy egymással összehasonlíthatatlan kategóriák között kell dönteni, hanem az is, hogy az azonos kategóriákon belül sincsenek olyan kritériumok, amelyek alapján objektív döntés lehetséges. Másrészt egyéb, a hatókörünkön kívül eső döntésmechanizmusok révén hol egyik, hol másik zenekar kerül a mélypontra. Márpedig úgy nem lehet dolgozni, hogy öt évenként a megszűnés szélére kerül egy zenekar, majd hirtelen azért irigylik, mert egyszer csak a szakma számára sokszor indokolhatatlanul nagynak tűnő összeghez jut. Ez rombolja a morált, a művészi munka színvonalát.

- Mi az Önök javaslata?

- Először Görgey Gábor minisztersége alatt történt meg, hogy létrehoztak egy úgynevezett konszolidációs alapot, amely arra szolgált volna, hogy azok az együttesek, amelyek a különböző támogatási rendszerekből kiszorulnak, és hátrányos helyzetbe kerülnek, kapjanak valami "koncot". Ennek az volt a szépséghibája, hogy kézi vezérléssel történt a szétosztás, a szakmai szervezetek beleszólása nélkül. Mi reklamáltunk, és 2003-ban megkereste a Szövetséget Schneider Márta helyettes államtitkár asszony azzal, hogy dolgozzunk ki egy konszolidációs elképzelést. Ő valamennyi együttesre kérte ennek kidolgozását, azaz ugyanabból a konszolidációs keretből akarták az összes zenei együttes támogatását megoldani. Mi sem a népi zenekarok, sem a big bandek, sem a kamarakórusok támogatásának odaítélésében nem éreztük magunkat kompetensnek, de azt vállaltuk, hogy elkészítünk egy olyan kritériumrendszert, amely a szimfonikus zenekarok teljesítményének összehasonlítására alkalmas, és ha más területeken is szeretnének belőle ötletet meríteni, arra a célra is felajánljuk. A következő tavaszra azonban kiderült, hogy nincs konszolidációs alap, nincs mit szétosztani. A Szövetségnek - rengeteg belső vitával - egy évi kemény munkájába került egy működőképes, objektív mérőszámokon alapuló összehasonlító rendszer kialakítása. Az idei BM-keret szétosztására ugyan kuratórium tesz javaslatot a miniszternek, de ígéretet kaptunk a kulturális tárcától, hogy a rendelkezésre álló összeget kategóriánként külön kezelik, és próbaképpen a mi kritériumrendszerünkön is átfuttatják a jelentkezők által beküldött adatokat.

- Mit tartalmaz az Önök kritériumrendszere?

- Mérhető és összehasonlítható mennyiségi mutatókat, továbbá a kulturális misszió megvalósítását elősegítő, preferálandó tevékenységeket. Csak néhány példa: hány koncertet ad évadonként egy zenekar, ebből hányat "kultúraszegény" területeken? Milyen mértékben pártolja a fiatal szólistákat, a kortárs zenét, hány művészt foglalkoztat főállásban? És megmaradásunk szempontjából talán az egyik legfontosabb: milyen mértékben veszi ki a részét a közönség-utánpótlás neveléséből?

- Ez a zenekarok feladata?

- Talán ez is. Ezért is tartom fontosnak, hogy egy zenekar keres-e új helyszíneket hangversenyeinek, hányszor küldi ki művészeit iskolákba, vagy hány ifjúsági koncertet rendez. Vagy hogy koncertjein hányszor alkalmaz moderátort, aki közérthető módon magyarázza el a tudnivalókat a művekről, zeneszerzőkről - vagy akár azt, hogy a tételek között nem illik tapsolni. Az elmúlt év októberében Kiss Imre, a Művészetek Palotája vezérigazgatója összehívott egy találkozót, amelyen az összes magyar szimfonikus zenekar vezetője mellett részt vett Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora ésa Zenekari Szövetség képviseletében én is. A MűPa javasolta azt a Szimfonikus zenekari körkép című sorozatot, amely január-februárban zajlott le, és túl azon, hogy felvonultatta valamennyi magyar zenekart, még egy nemes célt szolgált: minden résztvevőnek elő kellett adnia legalább egy kortárs magyar művet. Emellett kiváló lehetőség volt a vidéki zenekaroknak a budapesti megszólalásra. Kiss Imre még a zenekarok marketingjére is jelentős összeget biztosított, mert kiderült, amit eddig is tudtunk, hogy igenis baj van a közönség-utánpótlással. Ha végignézünk a koncertek hallgatóságán, azt látjuk, hogy 50-60 év az átlagéletkor. Minek a következménye ez? Annak, hogy lényegében megszüntették az ének-zene tanítását az általános iskolákban, és a komolyzene kiszorult a médiumokból. A klasszikus zenekultúra utolsó várának falai is inognak, hiszen nemrég tetőzött a Bartók Rádió ellehetetlenítésére irányuló támadások sorozata. Ilyen körülmények között teljesen nyilvánvaló, hogy az oktatás és az elektronikus műsorszórás hiányosságait a zenekaroknak kell valamilyen módon ellensúlyozniuk.

- Hogyan lehetséges ez?

- Kézenfekvő, hogy ha hosszú távon gondolkozunk a jövőről, akkor tevőlegesen részt kell vennünk a kultúra missziós munkájában. Ha a zenei oktatást az általános képzés nem akarja vagy nem képes ellátni, nekünk, zenekaroknak kell azt felvállalnunk. Erre rengeteg példát találhatunk a nagyvilágban: Amerikában, Angliában, Ausztriában, Németországban vagy Japánban. Brit földön például szinte minden zenekarnak van saját nevelési osztálya, Amerikában külön szakembereket foglalkoztatnak erre a célra. Visszatérve a hazai problémához: itt találkozhatna a támogatási rendszer reformja és a közönség-utánpótlás megoldása. Igazi előrelépésnek számítana, ha sikerülne elérni, hogy különválasszák a különböző, nem összehasonlítható előadóművészi kategóriákat. A BM-keretet meg kellene emelni egy jelentős mértékű konszolidációs összeggel, és ezt a hivatásos szimfonikus zenekarok között elosztani, az életbe léptetendő kritériumrendszer alapján. Arányosan, kiemelt szempontként kezelve azt, hogy egy-egy zenekar milyen mértékben veszi ki a részét a zenei nevelésből, az utánpótlás, a zeneértő és ? közönség kineveléséből. Itt meg kell említenem azt is, hogy Szövetségünk más módon is próbál segítségére lenni tagzenekarainak a közönség-utánpótlás kérdésének megoldásában. A Művészetek Palotájával közösen a zenekarok vezetői számára olyan továbbképzési tanfolyamokat rendezünk, amelyek neves külföldi szakemberek bevonásával elősegíthetik a hatékonyabb közönségszervezés és a modern marketing elsajátítását.