A Vántus Társaság Szeged városának támogatásával feladatának tekinti az építkezést. Tavaly zeneszerző-versenyt rendeztek fiatal komponistáknak (jövőre is megtartják), és az esti koncertek mellett - amelyekről az alábbiakban beszámolok - minden évben szerveznek egy "Törpék és óriások"-délutánt a Király-König Péter Zeneiskolában zeneiskolás diákokkal, és legalább egy beszélgetést egy mai magyar zeneszerzővel (idén Vidovszky Lászlóval). Külön beszámolót érdemelnének ezek a rendezvények, csakúgy, mint három új program: a Vántus Zeneművészeti Szakközépiskola koncertje, a Farkas Ferenc-emlékhangverseny a Somogyi-könyvtárban, a tudományos emlékülés Vántus œuvre-jéről a városháza régi, elegáns dísztermében és az itt bemutatott Vántus-emlékfilm.

A fesztivál hétfői nyitókoncertjén, 2005. november 21-én szegedi zenészek adtak kamarakoncertet a Konzervatórium nagytermében. A Fricsay-teremben először a Fricsay Vonósnégyes játszott, s a közönség számára a kortárs komolyzene kevésbé komoly - értsd: humoros - oldalát tárta fel VIDOVSZKY LÁSZLÓ rövid, akár csak félperces tételekből álló táncciklusa. A German Dances - véletlenül sem Deutsche Tänze vagy Német táncok; talán a cím is a zenében rejlő humort, iróniát hordozza? - a 18. századi kontratáncok funkciós rendjével, dallam-, fekvés- és kísérettípusaival játszadozik, és állítja őket ütemről ütemre fejük tetejére. (Sajnos a felfordulásba olykor a vonósnégyes előadása is besegített.) SÁRI JÓZSEF két zongorára komponált Mozaikok című darabjában osztinátók fölött bontakoznak ki az újabb s újabb motívumok; máskor egy dinamikus csúcsponton hirtelen abbamarad a zene, és új szakasz kezdődik. Sári - és előadói, Maczelka Noémi és Dombiné Kemény Erzsébet - optimálisan találják el azokat az arányokat, amelyek a zene folyamatát érdekessé teszik: jól érzik, meddig lehet folytatni és mikor kell abbahagyni egy-egy mozgás- és hangzásformát, s a mozaikokból valóban egységes kép áll össze. OLSVAY ENDRE kompozíciója, a Szavak is reminiszcenciákból építkezik. Itt azonban mintha hangulatok: régi stílusok dallamfordulatai alkotnák az emlékfoszlányokat, s olykor lontano hangzások és atmoszférák távolítanák el a muzsikát. Ebben a kamaraegyüttesre és énekhangra írott kompozícióban a tíz legszebb magyar szó hangzott el - Kosztolányi szerint legalábbis - a "láng"-tól a "gyöngy"-ig, Szécsi Edit tolmácsolásában, a Szegedi Szimfonikusok Kamaraegyüttesének kíséretével, Gyüdi Sándor vezényletével.

Az est közönségdíjasa - a tapsból ítélve - a Szegedhez kötődő HORVÁTH BARNABÁS Három könnyű darabja volt, melyek maguk is helyi ihletésűek: egy szegedi zenetanár, Gárdián Gábor által szerkesztett gordonkaiskolába készültek. A technikailag könnyű, zeneileg azonban sziporkázóan virtuóz darabocskák könnyed foglalata paródiát, iróniát rejt, és nemcsak izgalmas, de szép hangzatokat is. Rég hallottam ilyen találóan mulatságos Rahmanyinov- vagy Prokofjev-paródiát (vagy hommage-t)! Persze Vizsolyi Lívia - aki fagotton szólaltatta meg a darabokat - és kísérője, Zsigmond Zoltán is jelentősen hozzájárult a mű sikeréhez.

Előfordul azonban, hogy az ideális előadás sem tudja megmenteni a darabot. Különös, hogy PERTIS JENŐ I. hegedű-zongora-szonátáját az est legkiválóbb - és legnevesebb - művészei: Szecsődi Ferenc és Kerek Ferenc tolmácsolták, akik pontosan értették a hangok funkcióját, a formarészek helyét, és ihletetten játszották a karaktereket. Azonban a legjobb előadó sem tudja pótolni a kompozíció koherenciáját, vagy összeforrasztani a szétesett formát. A hangversenyt sikeresebb mű zárta, Maros Rudolf Négy> tanulmánya; az ütőhangszeres hangszíneffektusokra épülő tételeket a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karának Ütőegyüttese játszotta Siklós Gábor vezényletével.

Szerencse, hogy nem lehettem ott a keddi Vántus-emlékkoncerten. Így ugyanis megkaphattam a hangfelvételét - és eltehettem emlékbe az elhangzott kompozíciókat. Elsősorban Vántus klarinétszólóját, az Hommage à Mozartot Maczák János előadásában, meg Hollós Máté Omaggio No. 2. című darabját. Vántus nem csupán tiszta hangokat és hangzatokat ír - a szó sajátos értelmében: az 1980-as években általa fölfedezett "elgörbült zenei tér" hangjai segítségével -, hanem tiszta formákat és erős atmoszférát teremt. Ezzel a tisztasággal és logikával, és nem variációkkal vagy paródiával tiszteleg Mozart előtt. Máskor a szemlélődést és a színes emlékezést választja, mint a Rézfúvós kvintettben.A zenei anyag csontszövete akkor is eltéveszthetetlenül viseli Vántus stílusát-kézjegyét, amikor a szerző mottóként használ föl egy motívumot vagy egy ritmust (így a B-A-C-H-t vagy Bach különös korálja, az "Es ist genug" markáns ritmikáját a Visszaverődésekben), vagy amikor eltérő hangulatú szövegeket zenésít meg (így például Weöres Sándor Hangcsoportjait - "puha és forró", "gyors és gyöngyöző" vagy "áradó és sugárzó" hangokat - vagy Dugonics András Példabeszédek és jeles mondások gyűjteményének velős frázisait). Feltűnő az is, mennyire áthatja a vántusi szellem HUSZÁR LAJOS másfél perces hommage-miniatűrjét, a vonószenekari Sarabande-ot - ezt a darabot Huszár a jellegzetes vántusi hangrendszer segítségével, s nem utolsósorban eredetiséggel, alázattal és tudással formálta meg.

Nagyon szeretem HOLLÓS MÁTÉ vonószenekari Omaggióját (No. 2; In memoria di István Vántus). Ez a mű - bár mintha tematikusan és hangnemében is kapcsolódna a koncerten előtte elhangzott Vántus-műhöz, az Elnémulásokhoz (Kései üzenet szülőfalumba) - már jóval távolabb áll Vántus muzsikájától. Hollós nagyon szép és színgazdag muzsikát teremt vissza-visszatérő romantikus gesztusreminiszcenciákkal. A Tömörkény Gimnázium Kórusa - Dohány Gabriella leánykara -, az egyetem zenei karának Vántus István Szimfonikus Zenekara - a fiatal szegedi karmester, Somorjai Péter vezényletével - és Weninger Richard Weiner Kamarazenekara a technikai hiányosságok, így a helyenként csiszolatlan vonóshangzás ellenére is képes volt visszaadni a művekben rejlő szépséget és logikát.

Az esti koncertek művészei egy képzeletbeli Vántus-társaságba tartoznak, s így csak legtöbbjük szegedi. 2005-ben is jó néhány budapesti muzsikus - és zenehallgató is - tett látogatást a Vántus-kör képzeletbeli középpontjában. Furcsa közönség a szegedi. Szerdán, november 23-án a budapestiek, vagyis a Serei Zsolt vezette Componensemble hangversenyén jóval kevesebben voltunk, mint a többi koncerten. Holott a Componensemble estje volt - előadóművészi tekintetben mindenképpen - a Vántus-napok legszínvonalasabb hangversenye. SÁRY LÁSZLÓ fortélyos Két táncát SEREI ZSOLT 60 hegedűduettje követte. Nem kell megijedni, nem monstre darabokról van szó: attacca következik hatvan izgalmas, Vidovszky-hangkészletekből építkező, gesztusnyi tétel. TIHANYI LÁSZLÓ Summer Musicja rendkívül vonzó hangzásképeket jelenít meg fényesen csillogó hangszíneivel és meghökkentő visszhangeffektusaival, s a darab dinamizmusát a rövid-hosszú formaépítő időtartamok optimális, jól megkomponált váltakozásai teremtik meg. DARGAY MARCELL műve (...für Klarinette, Bratsche und Klavier) koncentrált és izgalmas muzsika. Webern világát idézi - talán több konszonanciával és szép akkordokkal. A Componensemble hangversenye két élő klasszikust is megszólaltatott. JENEY ZOLTÁN Önidézetek című kompozíciója - amelyben a szerző új foglalatba helyezi és átértelmezi a korábbi műveiből származó idézeteket - ideális előadásban hangzott el, s a csak énekhangra komponált KURTÁG GYÖRGY-műben, a József Attila-töredékekben is rokonszenves, egyszerre szuggesztív és alázatos előadót ismertem meg: Horváth Máriát.

E koncerttel ellentétben a másnapi záróhangverseny jelentős közönséget vonzott: alig sikerült bejutnom a Konzervatórium nagytermébe. Itt mutatkozott be a fiatal és a legfiatalabb, még zeneakadémista zeneszerző-nemzedék is. Az idősebbeket CSEMICZKY MIKLÓS (két tétel a Missa brevisből) és KOCSÁR MIKLÓS (Hegyet hágék) képviselte. A harmincéves GYÖNGYÖSI LEVENTE nőikara, a Venite, exultemus Domino rendkívül virtuóz és magával ragadó kompozíció, és kiváló előadásban szólalt meg (a Kardos Pál Nőikart Ordasi Péter vezényelte). TÓTH PÉTER kórusa, az Ave maris stella érzékeny, az egyházi muzsika hagyományait csak finoman tágító mű; előadása is jó kezekben volt: Kovács Gábor vezetésével énekelte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Vegyeskara. KOVÁCS ZOLTÁN igen jól megfogalmazott és egyben tetszetős - a könnyű műfajjal kokettáló - zenét komponált trombitára és zongorára a Capriccio brasilianóban. A fiatal, Szegeden tanuló trombitás, Szavári András fölényesen megbirkózott a nehézségekkel, és Pethő Villő kísérete is figyelmet érdemelt. A legfiatalabb generációt három, még zeneakadémista zeneszerző képviselte. A koncert legsikeresebb darabja HORVÁTH MÁRTON LEVENTE Interludes-je volt, amelyet a szerző tizennyolc évesen komponált, s amelyben korához képest meglepő formaérzékkel, ízlésbeli biztonsággal és invencióval használja föl távoli kultúrák zenéin, a magyar népzenén és a 20. század zenéjén kívül a progresszív rock elemeit. Azonban nem stílgyakorlatokat ír: forrásaiból képes megalkotni saját hangját, koherens stílusát. A darab sikerét két főiskolás előadó, a csellista Ludmány Sebestyén és az ütőhangszereken játszó Mucsi Gergő biztosította. KÁKONYI ÁRPÁD saját, Szkrjabint idéző, Liszt Mefisztó-keringőjét parodizáló III. szvitjét, ezt a briliáns modern stílusgyakorlatot játszotta el zongorán szinte félelmet keltő összpontosítással és elsöprő szuggesztivitással - s nem utolsó sorban tökéletes technikai és kifejezésbeli virtuozitással. SZIGETI MÁTÉ pedig a Componensemble által előadott műveket idéző stílusban komponálta meg gesztusokból és szép hangzatokból építkező, koncentrált, rövid és tömör vonósnégyes-tételét (Le mouvement infini).

Úgy tűnik, a szegedi kortárs zenei műhelyben, Vántus képzeletbeli társaságában jó néhány eltérő irányzatnak, stílusnak, zenei gondolkodásmódnak nyílik tér, és fontos lenne, hogy a kultúra mostani - s talán elkövetkező - szűk esztendeiben is nyitva álljanak a szegedi műhely kapui.