A tanszék csaknem egy évvel a születésnap (október 24.) előtt kezdte szervezni a Malcolm Bilson tiszteletére rendezendő, meglepetésnek szánt tudományos szimpóziumot, amelyre Somfai Lászlóval együtt kaptunk meghívást. Az ülés - sejtésem szerint - Webster professzortól származó középponti témája (Haydn and Beethoven: Piano Music and Piano Culture in the 1790s) remek választás volt: a 18. század utolsó évtizede, ez a történeti és esztétikai szempontból egyaránt "már nem - még nem" időszak viszonylag kevés figyelmet kapott az eddigi kutatásokban. A meghívott előadók a két magyar résztvevőn kívül Christoph Wolff, Elaine Sisman és Tom Beghin voltak. Az egyéni referátumokat kerekasztal-megbeszélés követte How to Read Music: Malcolm Bilson and the Significance of Late 18th-Century Musical Notation címmel, megint csak telibe találva az alkalomhoz és az ünnepelt személyéhez legközelebb álló témát.

Christoph Wolff a kitűzött témától kissé eltérve, azt mintegy bevezetve Mozart-művekről, nevezetesen a késői billentyűs stílus ellenpontművészetéről beszélt (On the Threshold of the 1790s: Mozart's Piano Sonata K. 533 and the Gigue K. 574). Somfai László és Tom Beghin Haydn-szonáták kérdéseit taglalta. Somfai László a tőle megszokott felsőfokú professzionizmussal és a források páratlan ismeretével elemezte a C-dúr és Esz-dúr londoni szonáták autográfjának és első kiadásának divergens pontjait, illetve értelmezési lehetőségeit. Mondandóját vetített és kézbe adott kottapéldák, valamint hangzó illusztrációk világították meg. (Inconsistent Notation or Incongruous Editions? Joseph Haydn's Two 'London' Sonatas Dedicated to Mrs. Bartolozzi.) Tom Beghin elvetette az előzetes programban ígért témáját, és inkább az új Cambridge Companion to Haydn kötetben megjelent esszéjét foglalta össze.A kissé különös eszmefuttatás a Beghintől már régebben ismert retorikai kérdések mellett azt feszegette, hogy az egyes szonáták (vagy hat darabból álló sorozatok) karakterét és nyelvezetét mennyiben határozta meg az ajánlásban megjelölt címzett (dedicatee) személye, státusa és környezete, és hogy a mai előadó milyen interpretációs megoldást találjon a maga számára a szerző, a címzett, és a (feltételezhető) hangszer által determinált karakterek között. Számomra az előadás legérdekesebb és legtanulságosabb pontja az a videóbejátszás volt, amelyben Beghin egy tört-oktávos osztrák csembalón mutatta be a korai Haydn-letétekben olykor előforduló, oktávnál nagyobb hangközt átfogó balkéz-akkordok realizálását.

Általánosabb kérdést tárgyalt az Amerikai Zenetudományi Társaság jelenlegi elnökének, Elaine Sismannak az egyetlen opuszba foglalt sorozat megtervezéséről, koncepciójáról szóló előadása (Constructing the Sonata Opus). Az opus terminus 18. századi meghatározásából és J. S. Bach ClavierübungjánakI. kötetéből kiindulva imponáló áttekintést kaptunk a témáról, amelynek stációi Joseph Haydn különböző szonáta- és kvartettsorozatain keresztül Beethoven műhelyéig íveltek. Magam a II. József és Mozart korát követő bécsi évtized billentyűs világáról, azaz a fiatal Beethoven és kortársainak kompozícióiról és előadóművészetéről próbáltam képet adni (After Mozart: The Viennese Piano Scene in the 1790s). A kevéssé ismert repertoárból Gelinek, Wölfl és Lipawsky egy-egy művének felvételről játszott részletével sikerült ízelítőt adnom.

Az előadásokat követő kerekasztal-megbeszélésen a tanszék professzorai (Neal Zaslaw, James Webster, David Rosen, David Yearsley) és az Eastman School képviseletében jelenlévő Gretchen Wheelock mellett maga az ünnepelt, Malcolm Bilson is részt vett. Itt is megfogalmazta pedagógiai ars poeticáját, mely szerint nem azt kívánja tanítványainak megtanítani, hogyan játszszanak, hanem azt, hogyan olvassák a kottát. E koncepció briliáns kifejtését másnap láthattuk, a Cornell University kiadásában megjelent DVD hivatalos bemutatóján.A korong Knowing the Score címmel Bilson másfél órás nyilvános előadását tartalmazza, egy Walter-fortepiano és egy Steinway-zongora részvételével, rengeteg csodálatos illusztrációval. (Maga a cím szellemes szójáték: kottaismeret mellett az angol kifejezés a lényeg pontos meglátását is jelenti.) Az abszolút profi módon készült felvétel közelbe hozott kottaképpel követi Bilson lebilincselő kalauzolását Mozart, Beethoven, Schubert, Chopin, Bartók és Prokofjev notációjának életre keltésében. Valóban hetven év tudását összegzi ez a produkció, és csak remélni lehet, hogy hatékony terjesztéssel minél szélesebb körben fog közkinccsé válni. (A DVD két koncertrészletet is tartalmaz: Schubert Moments Musicaux sorozatának 2. és 3. darabját a bécsi Musikverein Brahms-termében, 1830-as André Stein-zongorán, valamint Haydn C-dúr fantáziájának felvételét a fertődi Esterházy-kastélyban.)

A születésnapi ünnepségek természetesen koncertekben is bővelkedtek. Öt estére való programot kínált a Festival of Early Romantic Piano Music, amelynek keretében Malcolm Bilson és kilenc jelenlegi tanítványa lépett fel. Dussek, Cramer, Kotzwara, Hummel, Moscheles, Fanny és Felix Mendelssohn, Kalkbrenner, Clementi, Weber, Ries, Voříšek, Field és Czerny művei hangzottak fel, korabeli vagy korabeli modell után épített bécsi és angol zongorákon. Összesen hat különböző hangszert ismerhettek meg a szerencsés jelenlévők. Az öt hangversenyből kettőt sikerült meghallgatnunk: mindkettőt irodalmi műsor, illetve melodráma-produkció követte. Igazi csemege volt a 18. század végének talán legdivatosabb billentyűs darabját, Franz Kotzwara harci kiáltásokkal és narrátorral színesített A prágai csata című művét megismerni, vagy részleteket hallani Clementi Gradus ad Parnassum sorozatából, eredeti Broadwood-hangszeren. A legszebb hangú instrumentum a Heinrich Simon által készített kora 19. századi bécsi zongora volt, amelyen egy Hummel-négykezes és egy Weber-szonáta szólalt meg, utóbbi Bilson poétikus tolmácsolásában. Késő esti ráadásként Coleridge-versek társultak John Field ábrándos noktürnjeihez, másnap pedig Friedrich Ludwig Kunzen német nyelvű melodrámája, a Lenore, ein musikalisches Gemälde hangzott fel, kitűnő előadásban.

A zenetudomány világában honos Festschriftek mintájára hat volt Bilson-tanítvány meglepetés-CD-t készített a születésnapra, megható és elgondolkodtató köszönetnyilvánításokkal a kísérőfüzetben. Tom Beghin, David Breitman, Ursula Dütschler, Zvi Meniker, Bart van Oort és Andrew Willis annak a csapatnak tagjai, akikkel Bilson Beethoven 32 zongoraszonátájának nagy sikerű hanglemezfelvételét készítette el 1996-ban, historikus hangszereken. Az újabb közös vállalkozás most Beethoven zongoradarabjaiból nyújt válogatást: rondók, variációk, bagatellek szólalnak meg, a művek keletkezési idejének megfelelő hangszereken. A ma már a világ különböző pontjain működő hat művész szintén összejött erre az alkalomra Ithacában, és élő koncert keretében is bemutatta a CD anyagát. Emlékezetemben őrzöm az op. 34-es variációsorozat érett, magasrendű interpretációját (Andrew Willis), Ursula Dütschler színes-eleven játékát (Variációk, WoO 75), és a Werke ohne Opuszahl kategóriában számon tartott egyéb, ma már szinte ismeretlen rövid darabok karakteres megszólaltatását (Zvi Meniker).

Ki mint vet, úgy arat, tartja a magyar közmondás. Malcolm Bilson sok évtizedes művész-tanári munkássága előtt a nemzetközi szakma tisztelgett 2005 októberében: a szívbeli gratulációk azonban annak a szeretetreméltó és kedves (milyen ritka tulajdonság napjainkban!) embernek is szóltak, akinek lénye és jelenléte ezt az egyhetes, élményekben gazdag együttlétet áthatotta.