Újabb húsz év múlva az ifjú Richard Strauss, aki bizonyára nem olvasta Eötvös - 1841-ben egyébként németül is megjelent - briliáns tanulmányát A zsidók emancipációjáról, mint sok minden másban, e tárgykörben is egy eredeti Zukunft-muzsikussal vallott rokon nézeteket, azzal a zeneszerzővel, akinek zenedrámáiban "a kürt Joachimjaként" tisztelt édesapja oly gyakran közreműködött, és akivel Richard keresztnevében is osztozott.

Legalábbis valami hasonlót állít Matthew Boyden 1999-ben, a zeneszerző születésének 135., halálának 50. évfordulójára Londonban, s tavaly Budapesten magyar nyelven is megjelent könyvében. A kétszeresen is előnyös távolságból induló (negyedszázaddal a II. világháború után és Nagy-Britanniában született) monográfus - az Epilógusban nyíltan kimondott - szándéka, hogy a korábbi idealizált, vagy mindenesetre többé-kevésbé retusált életrajzokkal szemben reális képet adjon Straussnak a náci Németországban töltött éveiről, a hatalomhoz fűződő viszonyáról. A Richard Straussra nézve nem túl hízelgő diagnózis megállapításához pedig - már csak a biográfia klasszikus hagyományainak megfelelően is - mindenekelőtt anamnézisre van szükség. Boyden a környezet, a szülők, főképpen az apafigura, de még sokkal inkább a kísértő árny-apa, Wagner szellemiségét közvetítő Hans von Bülow, majd Alexander Ritter hatásának számbavételekor különös hangsúlyt fektet antiszemitizmusukra, amelyet Boyden szerint Straussba is átültettek. Érvelése Strauss és a vele érintkező zsidók viszonyának értékelésekor általában meggyőző, bár nem elég árnyalt: Boyden olykor Strauss személyesnek látszó ellen- és rokonszenveit is hajlamos rasszista megfontolásnak tulajdonítani.

Matthew Boyden lélektani fogékonyságának - másutt is megmutatkozó - hiányosságaiért azonban kárpótol mindent elsöprő történészi-újságírói érdeklődése, amellyel beleveti magát a korabeli forrásokba. A könyv legfőbb erénye tiszteletre méltó, új igazságot kereső szándékán túl és ezzel összefüggésben a bámulatos mennyiségű dokumentáció: levelek, emlékezések, interjúk Strauss és más zeneszerzők, karmesterek, énekesek, intendánsok, szövegkönyvírók, költők, zenészek, családtagok tollából. A felhasznált anyag változatossága lehetővé teszi a több nézőpontból történő tájékozódást, vagyis valóban hozzájárul a lehető legtárgyilagosabb kép kialakításához. (A kötet egyik szépséghibája, hogy a hivatkozások módja nem tudományos igényű.)

Boyden persze saját, zavarba ejtően ambivalens Strauss-portréjához válogatja a dokumentumokat, amelynek szerves része a zeneszerző-karmester antiszemitizmusán túl a közönségsikerre való törekvése, anyagiassága, üzleti érzéke, pragmatizmusa, és az évek előrehaladtával erősödő konzervativizmusa - szintén meggyőző, többrendbéli forrásokkal alátámasztva. Mindemellett Strauss külső megjelenésének is tucatnyi leírását kapjuk az angolszász szerző közbenjárásával (ha már a képanyag a nyolcvanas évek kiváló magyar Szemtől szemben sorozatát nemcsak mennyiségben, de néhol még minőségben is alulmúlja), valamint olvashatunk többek között Hofmannsthal zsörtölődéseiről az őt véleménye szerint a legkevésbé sem értő Strauss-szal, a bécsi Operaház klakk-rendszeréről, a skatjátékosként verhetetlen Strauss és Saljapin pókerpartijáról az óceánjárón, a házsártos, de hatvan éven át fülig szerelmes Paulinéról, Strauss első repülőútjáról, amelyen a világot "foltozott kabátnak" látta, és folytathatnánk a sort. Csodák csodája, az olvasó mégsem vész el a rengeteg adat és dokumentum között, hanem otthonossá válik benne: a makrostruktúrájában az életrajzírás műfaji hagyományainak megfelelően lineáris időkezelést megvalósító szövegen belüli ugrálások időben és térben nehezítik, de gazdagítják is az olvasás élményét. Boyden szinte pozitivista makacssággal sorolja fel Strauss idős korában is követhetetlen mennyiségű utazását (fülünkben cseng a kínai átok a könyv mottói közül: "Élj érdekes időben"), olykor azonban megkönyörül olvasóján, meg-megáll, és váratlan kultúrtörténeti összefüggéseket teremt, vagy csupán emlékeztet egy-egy közismert névre való utalással (Mahlertól Soltiig, Brittentől Stravinskyig) az aktuális idő- és térkoordinátákra Strauss a "petróleumlámpától" az "atomkorig" ívelő életének egy-egy pontján. Segíti a tájékozódást a könyv 28, irodalmiaskodó, de többnyire találó címmel ellátott fejezete is, az életszakaszokat jelző évszámokkal az alcímekben. (Az élőfejbe ezek az évszámok kerültek be, a szemet valószínűleg jobban eligazító fejezetcímek helyett.)

Boyden mindenekelőtt az életrajzra és a személyekre koncentrál, de a zeneszerzői és legalább ilyen hangsúlyos karmesteri életút során többször is előkerülnek maguk a művek. Az elemzés nem tartozik a szerző erősségei közé, tisztább pillanatait pedig néhány esetben a fordító homályosítja el. A H-dúr B-dúrba "transzponálása" kétszer is (159., 206.) kiugrik a magyar szövegből: a Zarathustra kapcsán először érthetetlen, hogy a C- és a "B"-dúr hangsorában hogyan "foglaltatik a kromatikus skálának mind a tizenkét hangjegye", a Sinfonia domesticánál pedig hogy miféle "bővített negyed" (értsd: bővített kvart) választja el az F- és a "B"-dúrt.A műelemzésnek szánt "mint oly sok műve, a mélység és az érzelmesség között ingadozik" típusú mondatoknál (474.) jobban értékeltem Boyden kontextust teremtő asszociációit, például Schönberg Várakozásának az Élektra mellé állítását (253.).

A monográfia magyar kiadása az Európa Könyvkiadó - az egyes biográfiák változatos tárgya alapján (Szent Ágostontól Churchillig, Pascaltól Bruno Bettelheimig) - népszerűsítőnek szánt Életek & Művek sorozatában jelent meg. Didaktikus a betűméret, az élőfej (ezúttal 570 oldalon keresztül a RICHARD STRAUSS szavak, illetve a jobb oldalon az élete egyes szakaszaira utaló évszámok olvashatók), a vesszőhasználat. A többszörösen hálátlan (információval telezsúfolt, képzavaroktól sem mindig mentes mondatok, német források angol fordításban stb.), érezhetően kissé nyers eredeti szöveg (az angol változat sajnos nem volt a kezemben) fordítása Borbás Mária érdeme. Itt-ott magyartalan fordulatok, de legalábbis a hétköznapi nyelvérzéktől idegen szóhasználat tapasztalható a grammatikailag szinte mindvégig kifogástalan mondatokban, a fordító talán a szó szerinti szöveghűségre (és/vagy gyorsaságra) törekedett. Nem világos az egyenes idézetben végződő függő mondatok státusza a láthatólag szándékosan (mindenesetre vaskövetkezetességgel) a harmadikból első személyre váltó alanyokkal, állítmányokkal. Az angol-magyar fordításokban egyébként tipikus hangnemi és egyéb kisebb, a zenei terminológiát érintő tévedéseken kívül félrefordítás-gyanús a 30. oldalon lévő "elhagyja Berlint" (1883. december 19-én), feltehetőleg az - ellentétes értelmű - "leaves for Berlin" helyett. A könyv terjedelméhez mérve a sajtóhibák száma minimális (nagyobbak: rossz recto élőfej a 39-51. oldalon, a 12. fejezet 12-30. lábjegyzetének elcsúszása): mindössze Élektra - igaz, legkevésbé ismert - testvérének hétszer háromféleképpen, de helyesen (Khrüszothemisz) egyszer sem írt neve esett rosszul. Mindezek ellenére igényes a magyar változat, külön becsülendő, hogy Borbás a tömérdek forrásból a magyarra már átültetetteket kikeresgélte, kiegészítette velük a Bibliográfiát, és a megfelelő szöveghelyeken idézte a korábbi fordítást. Igen hasznos a magyar kiadás - a zeneszerzőknél, íróknál művekre bontott - névmutatója is.

Hogy Boyden koncepciója pontosan mi is volt az 1933 és 1945 közötti Strauss köztudatban élő képének dekonstruálásán kívül, az nem teljesen világos (talán épp a hangsúlyozottan ideológiamentes, puszta ábrázolás), a bőséges forrásanyagból viszont egy "obskuráns, mindenben hátramaradt úriember", vagy inkább - felesége zsörtölődő szavával - "paraszt, vidéki bunkó" (326.) portréja látszik kirajzolódni, akinek "önösséggel frigybe lépett" antiszemita előítéleteire, erkölcsiségére a bárha "mindig terjedő világosság" hatástalan maradt, ha "a közvélemény hatalma" nem is. Az a kérdés, hogy mindez befolyásolja-e zenéjét, talán érdektelen is.

Mindenesetre a magyarul sosem látott mennyiségű információ- és forrásanyagot tartalmazó, friss, lelkes és érdekes Richard Strauss-monográfiát feltétlenül érdemes elolvasni. Világos gondolatmenetekért pedig bizalommal fordulhatunk Eötvöshöz.