Muzsika 2005. november, 48. évfolyam, 11. szám, 2. oldal
Fischer Iván amerikai kinevezése
 

A washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar (NSO) a 2006/2007-es hangversenyévaddal kezdődően három évre Fischer Ivánt szerződtette első vendégkarmesternek. A dirigens az első szezonban kettő, a továbbiakban legalább három hetet dolgozik együtt új zenekarával.

A hír bejelentésekor az együttes igazgatótanácsának elnöke, Ann Jordan elmondta: "Az NSO tagjai nagyon élvezték Maestro Fischer eddigi fellépéseit, s izgatottan várták a visszatérését. Az igazgatótanácsban örömmel vettük tudomásul, hogy az első vendégkarmester személyét illetően közösek az érdekeink. Az NSO és a Kennedy Center egyaránt örömét fejezi ki, hogy a jövőben együtt dolgozhatunk vele." Leonard Slatkin zeneigazgató is lelkesen üdvözölte Fischer Ivánt az NSO családjában.

A száztagú washingtoni zenekar 1931-ben alakult, és 1986 óta székhelye a Kennedy Center. Fischer Iván előtt az első vendégkarmesteri posztot többek között Rafael Frühbeck de Burgos és Doráti Antal töltötte be.