Muzsika 2005. október, 48. évfolyam, 10. szám, 49. oldal
Bodnár László
 

Zongoraművész, tanár. Budapesten született 1936. június 19-én. 1956 és 1961 között Kadosa Pál és Nemes Katalin növendékeként a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán végezte tanulmányait. 1961-től 1974-ig a budapesti Fővárosi Zeneiskola Szervezet XIV. kerületi Állami Zeneiskolájában, 1974-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének debreceni tagozatán tanított, majd 1980-tól a budapesti tagozaton is - 1996-ban innen vonult nyugállományba. Oktatói munkája mellett számos hangversenyen is fellépett, szervezője és résztvevője volt az Országos Filharmónia Gördülő hangversenyek című rendezvénysorozatának. 1985-től öt éven át korrepetitorként dolgozott a Népszínház operatársulatánál. Életének 69. évében, július 4-én hunyt el.