| JOHN ELIOT GARDINER |
| 1943. április 20?án született Fontmell Magnában (Anglia). |
| 15 éves kora óta vezényel. Zenei tanulmányait Cambridge-ben végezte. 1964-ben megalapította a Monteverdi Kórust. Diplomájának megszerzése után Londonban Thurston Dartnál, Párizsban Nadia Boulanger-nál képezte tovább magát. |
| 1980 és 1983 között a kanadai CBC Rádiózenekar első karmestere, 1981-től 1990-ig göttingeni Händel Fesztivál művészeti vezetője, 1983-tól 1988-ig a Lyoni Opera zeneigazgatója, 1991 és 1994 között az Észak-német Rádió Zenekarának első karmestere. |
| 1968-ban megalapította a Monteverdi Zenekart, néhány évvel később ennek tagjaiból hozta létre az Angol Barokk Szólisták (English Baroque Soloists) korhű hangszereken játszó együttesét. Az utóbbi 1977-ben, az Innsbrucki Régizenei Fesztiválon mutatkozott be Händel Acis és Galateájával. |
| 1969-ben debütált operakarmesterként a londoni English National Operában, A varázsfuvolával. |
| 1990-ben a klasszikus és romantikus művek előadására újabb régi hangszeres együttest alapított, A Forradalom és Romantika Zenekarát (Orchestre Révolutionnaire et Romantique). |
| 2005-ben hanglemezkiadói tevékenységbe fogott, cége a Soli Deo Gloria. |
| Vendégdirigensként a világ legjelentősebb együtteseit vezényelte (Philharmonia Zenekar, Londoni, Bostoni és Bécsi Szimfonikusok, Cleveland Zenekar, a Concertgebouw Zenekara stb.). 250-nél több hanglemeze jelent meg, előadói repertoárja Monteverditől Brittenig terjed. |
| 1998-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. |
Szerencsés vagyok, hogy nem először beszélhettem korunk egyik kiemelkedő művész-egyéniségével. Hanglemezgyári múltam révén nyílt módom találkozni vele már korábban is, sőt életem egyik legemlékezetesebb zenei élménye is hozzá fűz: egy csodálatos Don Giovanni-előadását láthattam-hallhattam Amszterdamban. Sir John 62 évesen derűs, tervekkel és energiával teli ember. Július 17-én a Londoni Szimfonikusokat vezényelte a Nemzeti Hangversenyteremben. A koncert előtt beszélgettünk.
- Mi ez a gyönyörű épület, ott szemben? - bök rá a Várból elénk táruló mesés városképből az épp velünk szemben álló épületre.
- Az Országház.
- Olyan, mint egy kolostor. Nagyon szép.
- Nem ez az első alkalom, hogy Magyarországon jár, de nem sűrű vendég nálunk.
- Egyszer jártam itt, 1990-ben az Angol Barokk Szólistákkal és a Monteverdi Kórussal. Az évszakokat vezényeltem, nagyon sikeres este volt. Azóta szerettem volna visszatérni.
- Most végre itt van, de a közönséget nyilván meglepi, hogy nem saját zenekara és kórusa élén áll ma este, hanem a Londoni Szimfonikusokat dirigálja, ráadásul Beethoven-programot adnak elő. Ennek a zenekarnak magyar kapcsolatai is vannak, hiszen első koncertjükön, 1904-ben Richter János vezényelte őket.
- Szívesen dolgozom és gyakran lépek fel velük, de boldog lennék, ha a saját együtteseimmel is szerepelhetnék Budapesten. Ami a műsort illeti, az valóban meglepetés lehet - és nincs előzmény nélkül. Az a módszer, ahogyan a Londoni Szimfonikusokkal már jó ideje együtt dolgozom, erősen hatott a zenekari tagokra. Egyszer csak odajöttek hozzám és így szóltak: "Nézze, valamiképp elvesztünk a Beethoven-játék hagyományában. Ön sok Beethovent ad elő saját együttesével, A Forradalom és Romantika Zenekarával. Nem tudna eljönni, és átformálni egy kicsit a játékunkat? Vagy volna kedve nekünk is Beethovent vezényelni? Újraértelmezni?" Kissé szkeptikusan feleltem: "Gyűlölnék, amit csinálok, mert az én Beethoven-felfogásom rendkívül radikális ... igen, ez a helyes szó, radikális."
- Milyen értelemben?
- Abban az értelemben, hogy szenvedélyesen igyekszem kihozni mindent, ami Beethovenben "forradalmi és romantikus". Úgy kell megközelíteni, mintha kortárs zene volna. Azok a hangszerek, amelyek ma a rendelkezésünkre állnak, túlságosan tökéletesek, túlságosan finomak ahhoz, hogy megfeleljenek Beethoven zenéjéhez. Olyanok, mint egy BMW vagy valami más gyönyörű autó. Beethovenhez olyan hangszerre van szükség, amely képességei és technikai lehetőségei maximumáig van hajtva, hogy meg tudja ragadni Beethoven gondolkodásának és hangzásbeli felfogásának szélsőségeit. Modern zenekarral ezt rendkívül nehéz elérni. Ehhez valóban arra van szükség, hogy a zenész lebontsa a 19. századra vonatkozó összes régi beidegződését, reakcióját és válaszát. Vagyis mindazt, ami a mai zenekarokat jellemzi. Tényleg szkeptikus voltam, hogy ez működhet-e a Londoni Szimfonikusoknál. Kiderült azonban, hogy igen, és úgy érzem, nagy hatást gyakorolt a zenekar munkájára. Néhányan nyilván gyűlölték, amit csinálok, mert annyira ellenkezett mindennel, amit addig elvártak tőlük, amire egész életükben tanították őket. De éppen e célból kérték, hogy dolgozzam velük, tehát keresztül kellett vinnem az akaratomat. Másfél éve megcsináltuk a Negyediket, az Ötödiket és a C-dúr zongoraversenyt Piotr Anderszewskivel. Párhuzamosan a Cseh Filharmonikusokkal is dolgoztam Beethovenen, így össze tudtam hasonlítani a két élményt. Mindkét zenekar jó, de más-más módon. Tanulságos volt. Mindenesetre úgy tűnik, a Londoni Szimfonikusok végül mégiscsak szerették, amit csinálok, mert visszahívtak.
Az idén áprilisban nyolc koncertet adtunk Angliában, Németországban és Hollandiában azzal a programmal, amit itt is játszunk: Coriolan-nyitány, a Pastorale- és a 7. szimfónia. Mesésen játszik a zenekar, igazán. Elképedtem, mennyit javultak. Ez nem egyszerűen azon múlik, hogy rájuk parancsolok: játsszátok így meg így. Egyébként sem ilyen a kapcsolatom a zenekarokkal, a legkevésbé velük, akiket végtelenül nagyra tartok és becsülök. Maguknak kell kialakítaniuk a stílusbeli prioritásokat, afféle "irányelveket", és gondoskodniuk kell róla, hogy ezeket mindenki megértse, magáévá tegye, a meggyőződésévé váljon. Nem az enyémmé, az ő sajátjukká. Így jöhet létre köztünk kölcsönös bizalom, közös hit az előadás pillanatában. Gordan Nikolitch hangversenymester, aki ma este is játszik, nem volt szabad az áprilisi turné idején, így a zenekar azt kérte, hozzam el A Forradalom és Romantika Zenekara koncertmesterét. Mivel ő nem állandó tagja a Londoniaknak, a feladat mindkét fél számára nagyon nehéz volt. De a gondolkodásmódja segített: bölcs és mélyen elkötelezett képviselője a korai 1800-as évek hiteles hegedűjátékának, melynek ma már jelentős iskolája van. Komoly tanulmányokat végzett, elsősorban francia területen, de Németországban is, rangos zenekarok és karmesterek mellett. Jó néhány szólampróbát tartott a hegedűsöknek, melyeken én is részt vettem. Sok mindent rögzítettünk, és aztán mindezt kiterjesztettük a vonósokra általában. Mindennek az eredménye pedig valami egészen rendkívüli dolog lett: a koncentráció és elkötelezettség igazi elegye született meg, ami engem is lenyűgöz. És ne felejtsük el, hogy technikai szempontból ez pokolian nehéz zene.
- Nem hallatszik annak.
- A Pastorale könnyűnek hallatszik, de nem az. Fantasztikus kontrollt igényelnek a dallamvonalak, a harmóniák és a színek is. És ez az, amit imádok: kértem, hogy teljesen változtassák meg a kifejezésmódok palettáját, hogy minden hatást a vonóval érjenek el, és nagyon kevés vibrátót használjanak. Nem semennyit, de nagyon keveset. Megtették. A vonósoknál a vonó a muzsikálás motorja, a fúvósoknál a megszólalás áttetsző egyszerűsége. A zenekart speciális módon ültettem, hogy kedvezzek bizonyos színeknek. Nincs benne semmi rendkívüli, de nekem fontos, hogy valóban koherens egyensúlyt hozzak létre a hangzásban. Nem tudom, hosszú távon hogyan működik mindez, lehet például, hogy a kürtösök és trombitások úgy döntenek, hogy inkább korhű hangszereken játszanak, aminek végtelenül örülnék. Nem vagyok megszállott, nincs küldetéstudatom, és nem is vitatkozom a témában, de ha megcsinálják, annál jobb. Nagy élvezet együtt dolgozni velük a Beethoven-szimfóniákon, rávenni őket, hogy gondolják újra a műveket. És mivel ilyen remek muzsikusok, lehet, hogy a stílust tekintve nem olyan hű az interpretáció, mint a saját zenekarom esetében, de előadásmódjuk integritása, az elkötelezettségük tökéletes.
- Sok erőfeszítést igényel, hogy erre az újragondolásra rábírja őket? Hiszen egy idő után minden zenekart egyfajta rutin vezet...
- Hatalmas erőfeszítésre van szükség, de megéri. Tegnap Villachban léptünk fel, Ausztriában. Tavaszi turnénk óta négy hónap telt el, és Gordan Nikolitch újra velünk játszik. Nagyon meglepődött azon, ami történt, és most ő is boldogan úszik ezzel az árral.
- Egy idő után tehát azonosultak mindazzal, amit ön szeretett volna.
- Tökéletesen. De majd este meghallja. Mint ahogy én is hallottam tegnap. Hajnali négykor keltek, hogy elérjék a klagenfurti repülőjáratot, s onnan utaztunk tovább Villachba. Kemény nap volt, de frenetikusan játszottak. Remek akusztikájú teremben, irgalmatlan hőségben.
- Bizonyos, hogy a hatalmas új koncertterem tele lesz, mert Beethoven erős hívószó Magyarországon. De nem biztos, hogy akkor is megtelne, ha korhű zenekarral, barokk programmal érkezett volna.
- Igaza lehet, de ami engem illet, bármilyen programmal szívesen jöttem volna.
- Másrészt viszont önt sokan historikus zenészként skatulyázták be - őket meglepheti a klasszikus vagy romantikus program. Mindenesetre az ön figyelme jó másfél évtizede (vagy még korábban) új irányok felé terelődött.
- Korábban. De sosem voltam igazán régizene-szakértő. Párhuzamosan csináltam a kettőt: régi zenét és szimfonikus zenekari műveket. Ha megnézi a diszkográfiámat, látni fogja.
- Az ön diszkográfiáját megnézni órákat vesz igénybe... Beszéljünk csak a legújabbakról. Az utóbbi éveket két zarándokút határozta meg, és ez a lemezeken is tükröződik: a Bach-évfordulós turné Európában és a Santiago de Compostela-i a Monteverdi Kórussal. Kezdjük az időben közelebbivel, a 2004-es spanyol úttal. A 800 kilométeres zarándokút bizonyos részeit tudtommal gyalog tették meg.
- Három hétig voltunk úton, naponta 5-20 kilométert mentünk. Volt egy nap, amikor 25 kilométert gyalogoltunk Galíciában, hegynek fölfelé... Fantasztikus volt. Néha lenéztünk, vissza az útra, amit megtettünk, és tudtuk, hogy amikor felérünk a csúcsra, megpillantjuk Santiago de Compostelát. Csodálatos érzés volt. Közben minden nap koncertet adtunk a zarándoktemplomokban.
- Hogy jutott eszébe ezzel a zenével foglalkozni, az "aranykor", a 16. század és még korábbi idők templomi muzsikájával?
- 2000-ben, a Bach-körúton vetődött fel, amikor Santiago de Compostelában is adtunk koncertet. Egy kávéházban ültem a kórussal, amikor azt mondtam nekik: "Figyeljetek. 2004-ben lesz a kórus 40 éves jubileuma. Mi lenne, ha ezzel a zarándokúttal, a Caminóval ünnepelnénk meg?" - "Nagyszerű lenne" - felelték. Semmi hangszer, csak 22 énekes és én útnak indultunk júniusban Franciaországban. Egészen pici templomokban próbáltunk, és mindenhol nyitva hagytuk az ajtót, hogy bárki bejöhessen, hallgathasson. Aztán visszamentünk Londonba, koncertet adtunk a Szent Jakab-templomban, hiszen a Camino Szent Jakab útja, majd visszatértünk Spanyolországba és Roncesvallesből indultunk újra útnak.
- Gondolom, nem kevés kutatómunkát igényelt a hiteles zenei források megtalálása.
- Valóban. Egészen a 12. századig sikerült visszanyúlni, vannak is belőle darabok a Santiago a capella című CD?n, mint ahogy 14. századiak is. Amikor Burgosba értünk, sokat kutattam a könyvtárban - közben koncerteztünk is -, és megtaláltam néhány darab fakszimiléjét (egészen rendkívüliek, mintha Braille-írással készültek volna), ezeket is felvettük a műsorba. Szent Jakab napján éppen Leónban voltunk, hatalmas sikerű koncertet adtunk a katedrális legkülönbözőbb szögleteiben, mert az oltár közelébe nem engedtek... Vagy 3500 ember hallgatott bennünket. Nagyszerű volt.
- Ezt lehet igazi autentikus zenélésnek nevezni. Mint ahogy a Bach-évfordulós hangversenyeket is, amikor minden kantátát lehetőleg a bemutatása helyén is előadtak, az egyházi évnek éppen azon a napján, amelyre azok eredetileg íródtak. Tizenhárom európai országban és New Yorkban is jártak akkor.
- Úgy van, nagysikerű és emlékezetes turné volt.
- Emlékezetes amiatt is, mert közvetlen oka lett annak, hogy ön és a Deutsche Grammophon szerződést bontott, ön pedig létrehozta saját hanglemezcégét és -márkáját, a Soli Deo Gloriát, amely kiadja az összes Bach-kantátát.
- Ami az SDG-t illeti, szerencsére sokkal sikeresebb lett, mint ahogy kezdetben a feleségem vagy akár én is gondoltuk.
- Keserűen gondol vissza a német lemezgyárra? Lehet, hogy valóban sok lett volna számukra a Bach-turné teljes anyagát, az összes kantátát kiadni. Ami nem is meglepő a hanglemezcégek mai helyzetében. Természetes folyamattá vált a leépítés és a leépülés.
- Így van. Az 1990-es évek eleje óta ez a tendencia. A nagy cégek sorban hanyatlásnak indultak, mert elvesztették kezdeményezőkészségük és energiájuk nagy részét. Túl sok kövér macskát kellett etetni, s ennek finanszírozásához nem volt elegendő marketingfantáziájuk.
- Éppen ön nyilatkozta, hogy maga a piac is "kiszárad". De ha így van, az a saját kiadóját is érinti.
- Manapság a felvételek túlnyomó része élő koncertfelvétel, mert ez jóval olcsóbb, de valami pluszt is ad, olyasmit, ami a stúdiófelvétel sterilitásából hiányzik, és ami vonzza a zenekedvelőket. Mi ez utóbbit tapasztaljuk: az első hét hónapban az első két dupla Bach-albumból 14 000 darabot adtunk el.
- Úgy véli, hogy ez a lelkesedés kitart 25x2 kompaktlemezen keresztül? Ennyire fér fel a teljes Bach-kantátasorozat. Gondolja, hogy lesz lelkesedés és pénz a teljes gyűjtemény megvásárlására?
- Fogalmam sincs róla. Majd meglátjuk. Ha nem lesz, abbahagyjuk. Minden azon múlik, hogyan reagál a piac. Felvettük az összes kantátát, annyit adunk ki, amennyire igény mutatkozik.
- Tehát örül a saját kiadónak? Nem érzi tehernek?
- Boldog vagyok vele, a személyes ügyemnek tekintem. Tetszik a lemezek kiállítása, ezt is kettesben a feleségemmel találjuk ki, és nem olyanok, mint azok a rémes, olcsó lemezek. Még a CD-k kísérőszövegét is én írtam. Felhasználtam a saját naplóm anyagát, élményeimet, kutatásaimat. Éppen Bachról írok könyvet - Bach-kutatásaim több kötetet tesznek ki. A készülő munka részben útikönyv, részben - talán nagyképűen hangzik - zenetörténeti jellegű. Magába foglalja mindazt az időt, amit az ő életművének kutatásával, kantátáinak előadásával töltöttem.
- Mostanában jelent meg Oberon-felvétele a Philipsnél. Még működik valamelyest ez a régi kapcsolat?
- Lehet, hogy ez volt náluk az utolsó lemezem. Beszéltünk ugyan jövőbeni tervekről, de hogy lesz-e rá pénzük, az kérdés. Az Oberonnak mindenesetre nagyon örülök. Gyönyörű opera, amit a párizsi Châtelet-ban csináltam közvetlenül A trójaiak előtt - az volt Châtelet-beli működésem tetőpontja 2003-ban. És meglepő módon az Oberonból eddig nem létezett angol nyelvű felvétel, noha Weber a Covent Garden számára komponálta a darabot.
- Ugorjunk vissza a pálya elejére. Hogyan lehetséges, hogy 15 évesen már vezényelt? A hangszeres művészek valóban hamar kezdik, de a karmesteri pálya nem gyerekkorban szokott indulni.
- Nagyon szerencsés voltam, mert a kórusból, amelyben énekeltem, néha hiányzott a karnagy, és én léptem a helyébe. És sokat tanultam akkoriban egy nagy magyar művésztől, Doráti Antaltól. Ez 1964-65-ben lehetett egy nyári kurzuson: kivételesen érdekes időszak volt. Doráti nem volt nagyon kedves vagy kellemes ember, de rendkívül jó karmester volt.
- Ez volt tehát az oka, hogy elsőként nem zenekart, hanem kórust alapított, a Monteverdi Kórust.
- Így van. Mindig az éneklés volt az első számú szerelmem.
- Mikor hagyta abba?
- Nem hagytam abba. Most is énekelek, természetesen nem hivatásszerűen. De számomra a muzsikálás mindenekelőtt éneklést jelent. Miután befejeztem tanulmányaimat Cambridge-ben, Nadia Boulanger-nál tanultam éneket, de előtte és utána is énekeltem szólistaként és kórusban. Ez mindig segített, valamiféle folytonosságot, állandóságot jelentett. A kóruséneklés a világ egyik nagy csodája. Ahhoz, hogy igazi muzsikus legyen az ember, vagy vonósnégyesben kell játszani, vagy a capella énekelni, vagy úgy zongorázni, mint Benedetti-Michelangeli és Krystian Zimerman .
- Nem tudom, hogy a kóruséneklést eléggé értékelik-e...
- Önöknél bizonyára. Gondoljunk a Bartók- és Kodály-hagyományra. Itt nyilván megvan a rangja.
- Tehát 1964-ben megalapította a kórust, majd azóta négy zenekart, tele van munkával, elismeréssel. Számtalan brit és nemzetközi díj tulajdonosa, II. Erzsébet 1998-ban lovaggá ütötte. Boldog ember?
- Nagyon.
- Tervei? Nemrég alapított egy hanglemezkiadót. Mi lesz a következő?
- Ha ránézek a naptáramra, meglehetősen ijesztően fest.
- Hány évre van tele?
- Hosszú időre. Legközelebbi munkám a könyvem. Ez itt (hatalmas dossziét emel fel), csak egyetlen fejezetének, a Máté-passiónak a kutatási anyaga.
- A Bach-turnén ezt Lipcsében adták elő, ezért kapta a Bach-érmet, elsőként a nem német születésű Bach-előadók közül.
- Így van. A következő esztendő pedig Mozart-év, tele feladattal. Megcsinálom a La finta giardinierát, amit még soha nem vezényeltem, így ennek nagyon örülök. Számos operafeladatom lesz a következő években. Sokat dolgozom Zürichben, ahol az Oberon után egy másik Weber-ritkaságot, az Euryanthét is vezényelem majd. Dirigálom Chabrier L'Étoile-ját, amit New York-ban már vezényeltem, tavasszal pedig a Scalában Janáˇcek következik, a Kát'a Kabanová.
- Van tehát tennivalója.
- Bőven.
- Akad valamennyi szabadideje? Azt olvastam, hogy biokertészettel foglalkozik.
- Van egy farmom Dorsetben, ahol felnőttem. Igazán nagy gazdaság, ahol valódi termelés folyik, amit évek alatt építettem fel, és mára már el is tartja magát. Ne hobbikertre gondoljon! Birkát, tehenet tenyésztünk, zöldséget termesztünk. Sok a munka, megyek is a hétvégén... Ott élünk, épp nemrég építettem a házra egy dolgozó-szintet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az erdőre. Ez a hely teremti meg az egyensúlyt az életemben a zenével.
- Fizikai munka és spirituális elmélyülés?
- Nagyon fontos, hogy meglegyen az egyensúly a dolgok között. A szilárdság, a "merő anyag" és a szellemiség között. Sok erőt merítek ebből.