Első ízben adunk közre válogatást a Liszt Ferenc Zeneakadémia Weiner-hagyatékának több száz levelet tartalmazó gyűjteményéből. A többféle témához és személyhez kapcsolódó szelekció helyett egyetlen időszakot reprezentáló, azonos személyhez intézett, autobiografikus jellegű levélcsoportot szeretnénk bemutatni, amely a Weiner-jelenséget új irányból világítja meg. Míg korábban Weiner alkotói és pedagógiai karakterisztikumait a kortársi látásmód felől, emlékezések alapján mutattuk be, ⁴ most az önarckép felvázolására teszünk kísérletet a levélműfajban megnyilatkozó vallomások alapján. A zárkózott, magányos alkatú Weiner Leó leveleiben a személyes, érzelmi feltárulkozás igénye többnyire csak a kivételesen bensőséges barátságok alkalmával került előtérbe. E tekintetben is kiemelkedő szerepet töltenek be Weiner Varró Margithoz intézett baráti levelei. Az sem véletlen, hogy éppen egy Varró Margitnak szóló levélben maradt az utókorra Weinernek az az önéletrajzi beszámolója, amely háború alatti megpróbáltatásainak történetéről egyetlen autentikus forrásul szolgál.

A Weiner és Varró Margit közötti "abszolút szellemi jellegű"⁵ kapcsolat az 1910-es évektől datálható. Eszerint a mintegy harmincéves zeneszerző és a négy évvel idősebb zongoratanárnő dialógusa pályakezdésüktől nyomon követhető, és barátságuk Weiner egész életútját végigkísérve, mintegy ötven éven át folytatódott. Kettejük közvetlen, napi érintkezésében az 1938-as év visszafordíthatatlan fordulatot hozott: a 2. világháború fenyegető előjátékát tapasztalva Varró Margit elhagyta Magyarországot, és az Egyesült Államokba, Chicagóba emigrált. Weiner - mint levelei mutatják - kétségbeesett tehetetlenséggel tiltakozott a bekövetkezett helyzet ellen. Nem tudta elfogadni, hogy a barát közelségéről le kell mondania, s hogy érintkezésük ettől kezdve levelekre korlátozódik. A kortársi emlékezések és a Weiner-hagyaték Varró Margithoz intézett levelei alapján megkockáztatható a magyarázat: Weiner számára Varró Margit személye jelentette azt az egyetlen, hozzá legközelebb álló barátot, akit mindenkor szellemi és érzelmi társának tekintett, a közellét három évtizedében és a több ezer kilométernyi távolság huszonkét esztendős időszakában egyaránt. A Varró Margitnak szóló Weiner-levelek két súlyos évtized történeti eseményeinek és személyes döntéseinek tanúi: szokatlan nyíltsággal és őszinteséggel nyújtanak betekintést a visszavonultságban rejtőzködő Weiner zeneszerzői nézeteiről, életelveiről, önismeretéről, belső és külső erőknek való kiszolgáltatottságáról.

Weiner és Varró Margit⁶ baráti kapcsolata kettejük zenepedagógiai elhivatottságán alapult. A barátság első szakaszában a folytonos megújulást a rendszeres eszmecserék, analízisek, instrukciók és a közös muzsikálás (négykezes és kétzongorás kamarazene) élménye biztosította. Ugyancsak a kortársi beszámolókból tudható, hogy az érintkezés színteréül "egy nagyon ruganyosan, változatosan táguló és szűkülő" budapesti művészi-polgári összetételű kör szolgált, amely "a legkülönfélébb foglalkozású és érdeklődésű embereket közelítette egymáshoz"⁷, s amelynek középpontjában ők ketten: Weiner Leó és Varró Gréte álltak. Több forrás alapján körvonalazódik, hogy a kortárs művészek közül e törzsgárdához tartozott Berény Róbert, Füst Milán, Kabos Ilonka, Kentner Lajos, valamint a tanítványok nemzedékéből Kerekes János és Máthé Klára.

Az 1938 őszével kezdődő második időszak leveleiben a személyes kérdések mellett az egykori szakmai megbeszélések emlékei is felmerülnek: fény derül azokra a formatani instrukciókra, zenei analízisekre, amelyek életre szóló alapul szolgáltak Varró tanári pályáján. E vonatkozásban nyilvánvaló, hogy Weiner a maga zeneszerzői aspektusából mutatott irányt a zenepedagógus Varró Margitnak, aki a korábbi élményekre emlékezve még évtizedekkel később is tanáraként emlegette Weinert. (A formatani megbeszélések közül Varró Margit számára Weiner Beethoven-analízisei voltak a legemlékezetesebbek. A zenei analízis igénye azonban Weiner oldaláról is felmerült: ő saját zeneműveit illetően érezte szükségét a jó ítélőkészségű, szigorú kritikus Varró Margit véleménynyilvánításának. Weiner, aki néhány depressziós életszakaszában oly mértékig elbizonytalanodott, hogy saját ítéletében is megingott, időnként szinte már alárendelte magát Varró Margit kritikájának. A kétoldalúan érvényesülő, kölcsönös szakmai tisztelet egyik korai példája Varró Margit Weinernek szóló kézírásos ajánlása a Zongoratanítás és zenei nevelés című kötet belső címlapján: Legszigorúbb kritikusomnak a legnagyobb szeretettel Gréte, 1921 Húsvét.⁸

A szellemi egymásrautaltságról a budapesti és a chicagói hagyatékban szórványosan megőrzött levelek tanúskodnak. A University of Chicago Joseph Regenstein Könyvtárában elhelyezett Varró-hagyaték 17 Weiner-levelet, a budapesti Zeneakadémia Weiner-gyűjteménye ¹⁰ Varró Margittól származó levelet számlál. (Ez utóbbi arány nem tartalmazza Varró Margit férjének, Varró Istvánnak Weinerhez intézett leveleit.) A Varró Margit hagyatékában fennmaradt Weiner-leveleket 1989-ben Ábrahám Marianne kutatta fel Chicagóban. Az ő nagylelkű ajándékaként került a levélcsoport a budapesti Weiner-hagyatékba, a dokumentumok publikálására annak idején a chicagói gyűjtemény vezetője, Hans Lenneberg professzor adott engedélyt. Weiner születésének 120. évfordulóján e baráti párbeszédből a Weiner-levelek "szólamát" három, egymást követő közleményben hozzuk nyilvánosságra. ⁹

Berlász Melinda

1.

Drága Grétém!

Budapest, 1938. dec. 1.

Nem értem, hogy azt írod, hogy én nem válaszoltam a te leveledre! Én rögtön írtam neked, mihelyt megkaptam a leveledet. Lehetséges volna, hogy a válaszomat nem kaptad kézhez?

Negyedik quartettemet befejeztem, s most rögtön írok részletes beszámolót. Ezt talán még gyorsabban írtam, mint a harmadikat. Úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült, én nagyon szeretem. Lehet, hogy ez az utolsó a négy quartett közül a legkülönb, s talán általában a legjobb művem; de mindezt csak fenntartással mondom, mert a művet még nem hallottam, most egyelőre nincs itt olyan quartett, amelyikkel kipróbálhatnám, pláne betanításhoz ki állna kötélnek. Így hát tisztára a fantáziámra vagyok utalva. Bár a fantáziám engem nem szokott megcsalni, mégis megtörténhet, hogy a valóságban megszólaló mű kevesebbet ad, mint amit az ember képzelt. Most úgy érzem, hogy technikai tekintetben magasabban áll ez a mű a másik háromnál. Ti. nincsenek bizonytalan hangzások, alig vannak duplafogások, intonálási nehézségek. A szólamok önállóbbak (ebben a tekintetben még tovább kellene jutnom). A legfontosabb különbség az előbbi hárommal szemben a negyedik előnyére az, hogy a helyes értelmezés nem oly rejtett, más szóval: nem feltétlenül szükséges az én személyes jelenlétem, betanításom ahhoz, hogy a tempók jók legyenek, hogy a deklamálást eltalálják. Itt először van az az érzésem, hogy közreműködésem nélkül, tisztára a kottaképből kiindulva tökéletes interpretáció lehetséges (amennyiben a társaság elsőrangú). Ez nagy szó, erre a nívóra vágytam mindig, és talán csak most sikerült elérnem. Mert mit jelent ez? Azt, hogy sikerült magamat jobban kifejezni, nem kell már megmutatnom, hogy én ezt vagy azt hogy képzelem; mert a kifejezésmód egyszerűbb, biztosabb, fölényesebb, nincs benne rubato, sem ritenuto, sem accel. (ezt különösen a lassú tételre értem).

A hangnem d-moll. Négy tételből áll: I. Allegro 4/4, szonátaforma; II. g-moll, Allegretto giocoso 3/4 (sűrűn váltakozva 2/4-del), triós dalforma (trió: 2/4 dudazene); III. Gesz-dúr (előbbi levelemben Fisz-dúrt írtam, de mégis Gesz mellett kötöttem le magam), Andante sostenuto 3/4, egyszerű dalforma; IV. Vivace, 2/4 D-dúr és moll váltakozva, szonátaforma. A négy tétel nem attacca követi egymást. Az egész mű végig magyar (olyan értelemben, mint pl. a Suite op. 18.); az I. tétel anyaga saját; II. tétel első része is, triója is népdal, de szabadon kiépítve; III. tétel anyaga saját, IV. tétel népi, szabadon kiépítve.

I. tétel: misztikus, energikus és lírikus hangulatok váltakoznak.

II. tétel: bájos allegretto, tréfás, kedves, egyben lírikus is, éneklő jelleg, de kapriciózus, szaggatott is; trió nagyon mulatságos dudazene: egy nagy crescendo és decrescendo.

III. tétel. Mint a hangneme mutatja: előkelő, de meleg. Gesz-dúr nem közönséges hangnem (tudod: nálam aranyat jelent, az arany se közönséges). Így hát ebben a hangnemben csakis valami nem közönségeset lehet mondani; vajon sikerült-e? Tempója lassabb, nyugodtabb, mint az eddigi lassú tételeim, tűri a lassúságot, nyugalmat. Az I. hegedű énekli a témát (periódus, mely előbb B-dúrban, utóbb Gesz-dúrban kadenciál). Középrészben cselló énekli a témát, egyben modulál és felfokozza ff-ra. Visszatérésben ismét az I. hegedű hozza a témát, de gazdagon figurálva futamokkal, trillákkal, triolákkal, szextolákkal és szinkópákkal átjárva a hegedű összes regisztereit, váltakozva fönn-lenn-középen. A tétel a kezdő motívumban csendül ki, az I. hegedű mintegy elmereng a tétel fölött:

IV. tétel (mint már előbbi levelemben jeleztem) hasonló lüktetésű, mint a Csongor-Scherzo: Szeretem a főtéma szerkezetét: 3 részű periódus: először D-dúrban, másodszor d-mollban, harmadszor f-mollban indul, s végül D-ben zár. Ez a főtéma mozgalmas, tizenhatodos, szaladgáló, változatos ritmusú. Második téma kedves, graciózus népi tánctéma (periódus) A-ban (dórban van, s a szubdominánsom indul). Zárótémák. Szélesen kiépített feldolgozási rész. Visszatérésben kis variánsok. Coda: piů presto. Az egész tétel virtuóz.

Én azon leszek, hogy hamarosan készítsek szólamokat, s ezeket kiküldöm Kuttneréknek.10 Ők tanulják meg, és játsszák el neked, jó? Mit szólsz hozzá? Írj rögtön, hogy megkaptad-e ezt a levelet!

Szeretettel ölel

Leó

2.

Drága Grétém!

Budapest, 1939. jan. 4.

Pár nap előtt írtam levelet (remélem: megkaptad), s tegnapelőtt egy közös lapot Kovácséknál. Most inkább csak azért írok, hogy életjelt adjak ismét, nem pedig azért, mintha valami lényeges történt volna pár nap óta. Azt biztosan tudod, hogy Vilmáék már megjöttek Párizsból. Tegnapelőtt láttam őket újra, Kovács Feriéknél voltunk együtt, egy kis baráti társaság verődött ott össze: rajtam s Pistán¹¹ kívül Vilma, Frici, Misi (aki csak tegnap utazott el végleg Angliába), Sophie (aki szintén megy végleg Amerikába) és férje, Gyuri, Balla Frici és felesége, Máthé Klári és Miklós, Róbert és Eta.¹² Együtt voltunk és mindig kevesebben leszünk együtt. Magamról: egészséges vagyok, de oly rossz hangulatban, mint még sohasem életemben. Hogy általában mi van: tudod a lapokból, úgyhogy erről nem kell írni. Emlékszel-e arra a pozsonyi tanítványomra, akivel a Tarajkán is összetalálkoztam, s ott is pár órát vett, és most nyáron nekem olyan furcsa levelet írt: pár nap előtt bizonyítványt kért tőlem! Szintén kivándorol! Kedden Frigáéknál búcsúvacsora lesz: Vágó Józseftől (építész) és feleségétől búcsúzunk, szép budai lakásukat feladták, s mennek végleg Párizsba. Valóságos második népvándorlás! Ne haragudj, hogy épp ezekkel a dolgokkal traktállak: ha őszinte akarok lenni, azt írom, ami a legmélyebben hat rám. - Dolgozni, mint azt megírtam, nincs hangulatom, úgyhogy a tanítás az egyetlen tevékenységem, ezt viszont dupla adagban, mint eddig; ha tanítok, legjobban érzem magam, figyelmem elterelődik mindattól, amit nem szeretek látni. - Bár eltökélt szándékom volt, hogy hosszabb ideig instrumentálási megbízatást nem vállalok, most elállok ettől a fogadalomtól. Ti. Bárczy Guszti¹³ megbízott, hogy csináljam meg Bartók II. nagy román táncát (az I.-sőt ő maga Bartók már megcsinálta). Én szívesen vállaltam, mert 1. szeretem a kompozíciót, 2. érdekel a munka, kíváncsi vagyok, ha ketten (Bartók és én) összetesszük erőinket, mi jön ki, 3. éppen most ráérek, mert eredeti munkára úgysincs hangulatom. Mikor Bartók hozzájárulását kérte Guszti, Bartók örömmel vette a tervet és még kérte, hogy az első táncot is csináljam meg én újra, mert ő a saját orkesztrálásával elégedetlen (kb. 30 évvel ezelőtt csinálta), s bennem megbízik. Így hát mindkettőt megcsinálom. - Erica¹⁴ írt már Európából: el kell hagynia Olaszországot, végleg Amerikába költözik (de ezt te talán már előbb is tudtad, mint én). Te meddig tudsz még maradni?

Írj!

Ölel

L.

3.

Drága Grétém!

Budapest, 1939. jan. 28.

Nagyon meglep, hogy reklamálod az írásomat, mert én bizony azonnal felelek mindig, mihelyt tőled kapok hírt. Így volt ez most is, és úgy látszik: nem kaptad kézhez, mert a quartett-analízis óta is írtam már. Rossz érzés arra gondolni, hogy az ember mindenféle személyes vonatkozású dolgot ír, és a levél esetleg illetéktelen kezekbe jön. - Magamról annyit írhatok, hogy az általános helyzet, amelyen eddig annyira túl tudtam magam tenni, hogy dolgozni is tudtam, most egyszerre csak kezd az idegeimre menni, annyira, hogy semmi egyéb tevékenységre nem marad energiám, mint a szükséges munka (értsd: tanítás) elvégzésére. Még jó, hogy egészségileg rendben vagyok (itt most nagy influenza-járvány van, de én eddig még megúsztam baj nélkül). Tanítványaim tömegesen igyekeznek külföldre, s sűrűn kell írnom ajánlóleveleket. Nálunk az intézetben minden megy a régi kerékvágásban, és remélem, hogy ez nem is fog rosszabbodni. A Divertimentóról adott hírnek örültem, Reiner maga be is küldött egy programot, a két kis Bachot majd elküldetem neki. - Kuliról nem is írok, hisz úgy is tudsz róla más oldalról. - Rólad csak annyit tudok, hogy lassan bár, de kezdenek menni a dolgaid; hogy ez miben áll, s mit szeretnél elérni stb., arról fogalmam sincs! Miért nem írod meg nekem? Azt se tudom, meddig maradsz odaát? Sikerül-e meghosszabbítani az ott-tartózkodásodat? Semmit, semmit nem írsz meg, inkább én tehetnék neked szemrehányást, mint fordítva! - A negyedik quartettemmel furcsán jártam! Talán nem is furcsán, mert az ilyesmi meg szokott velem történni, úgyhogy már megszoktam. Az történt ugyanis, hogy mikor egy ad hoc összehozott quartett-társaság nekem eljátszotta: nem tudtam átélni a művet, még csak kis részleteket sem! Egész idegennek éreztem. Nem az volt az érzésem, hogy talán rosszul játsszák (mert az ember pontosan érzi: a művem jó, csak nem jól játsszák). Csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy a mű nem elég inspirált. Sajátságos: négy teljesen kész tételből egy kis részletet sem tudtam újra átélni! Hiszen tehetnék kísérletet: újra eljátszatom; de nincs értelme. Mint ahogy rögtön éreztem, mikor a harmadik quartettem Scherzóját elejtetted, hogy igazad van, annyira tudom biztosan: ez a negyedik quartett a papírzsákba való. Fogok én még egy negyedik quartettet írni, de egy egészen más művet, és azon túl is még néhány quartettet. Mariannt üdvözlöm.

Ölel

Leó

Írj!

4.

Drága Grétém!

Budapest, 1939. febr. 15.

[…]¹⁵ Itt keserves időket élünk. Szegény Kulit és Melles Bélát ugyanazon órában temették. Azóta Gajáry Pista (az Újság kritikusa) is meghalt. Pusztulnak az emberek. Most azon izgulok, hogy fog-e sikerülni nővéremet és sógoromat Bécsből kijuttatni, Palesztinába való kijuttatásuk van most folyamatban: nem kis dolog: nővérem 64, sógorom 65 éves! Több mint ezer pengőmbe fog kerülni, a fele már le van fizetve. - Rég nem írtál, még új címedet is Pistától kellett megtudnom! S még te hánysz szemre (!) No, nem baj, de most már aztán írj!! Londonban nagy sikerrel mutatták be Lénerék a III. quartettemet; nem tudom, kritikákat láttál-e? Ha nem: írd meg s beküldöm (helyesebben: átküldöm). - Ágiék¹⁶ címe: Eindhoven, Binnenwiertzstraat 35, Holland

Ölel

Leó

5.

Drágám,

Budapest, 1939. márc. 8.

Sokat tűnődtem, töprengtem a leveleden, rengeteget gondoltam össze, amit meg kellene írnom neked, de aztán végül is oda konkludáltam, hogy nincs értelme ennek a meditálásnak, mert hisz akármit is írok én, te mész a magad feje után, teszed, amit jónak látsz. A legutóbbi levelednek a lényege az, hogy most minimum egy teljes évig maradsz odaát, de esetleg még tovább is. Hát ez az, amire vonatkozólag megvannak a gondolataim; minthogy azonban érzem, hogy ezeket a gondolataimat te úgyis tudod (mert hisz magad is gondolod azokat), másrészt nem szívesen vennéd ezeknek közlését (mert az ember nem szívesen fogad nem helyeslő véleményeket), különösen akkor nem, ha tulajdonképpen tükröt tartanak eléje, ti. önmagának is ugyanilyen bizonytalan, nem feltétlenül igenlő véleménye van a dolgokról. Hogy nyáron utoljára hagytál engem, akivel az amerikai utad tervét közölted, amikor az már voltaképpen nem terv, hanem elintézett ügy volt, és hogy most több mint egy hónapja halasztottad, hogy nekem írj: ez mind azért van, mert nem találod meg a közvetlen hangot, melyen hozzám szóljál, mert talán el is akarod kerülni, hogy én szóljak közvetlenül. Hát nem tudom. Úgy érzem: te szívesen vennéd, ha én megtartanám magamnak a véleményemet; én tehát magamban tartom.

Megkaptad-e már a Nottebohm-jegyzeteket? Azt hiszem, már megírtam, hogy Bartók két nagy román táncát orkesztrálom; az elsőnek felével már megvagyok. - Különben egészséges vagyok, csak fáradt.

Ölel

Leó

6.

Édes Grétém!

1939. május 2.

Most már napok óta türelmetlenül lestem a postást, míg végre jött levél tőled. Több mint egy hónapja nem írtál, ez egy kicsit sok. Én azonnal szoktam válaszolni leveledre, s ha te is mindjárt írnál, egyik leveledtől a másikig nem múlna el egy teljes hónap. Bevallom: ez nagyon rosszul esik nekem. Azt hiszem, hogy néhány levelemet nem is kaptad meg, talán azért, mert én azt a 14. Streetre címeztem, te ti. a hetest nem húztad át, mikor a legutóbbi lakhelyedet közölted: 7 (e helyett: 7-) és én ezt egyesnek olvastam; ugyanilyen félreértésbe esett Klári¹⁷ is, és kesergett nekem. Pistától értesültem eztán a 7=hét = siebenről. - Nyuszi¹⁸ megmutatta azt a levelet, amelyben tűnődsz: van-e értelme annak, hogy mikor az egész világban oly nagy a bizonytalanság, nyugtalanság, éppen akkor az egymáshoz tartozó emberek ily messze legyenek egymástól? Nem kellene inkább ilyen időkben jóban-rosszban együtt lenni? Hát én erre az önmagadnak feltett kérdésre határozottan azt felelem: bizony nincs értelme! Tény és való, hogy mi az életünk nagyobbik felén már túl vagyunk, és csak a kisebbik rész van hátra. No, és ezt a pár évet az ember azzal töltse, hogy új emberek közt új egzisztenciát teremtsen, a régi emberektől elszakadva? Ilyet csak kényszerhelyzetben tesz az ember. Kérdezem: előállt-e ez a kényszerhelyzet? Én úgy látom, hogy dacára a mai súlyos időknek, rád nézve ez a kényszer nem állott elő. Pista szép fizetést húz, és nyugdíja biztos. Ebből a fizetésből két ember kényelmesen megélhet, persze kisebb lakásban (úgy tudom, a mostani lakás novemberre már fel is van mondva). Te 30 évig keményen dolgoztál és úgyszólván egyedül tartottad a házat; hát: ha most jönne egy pár év, amely alatt pihennél kicsit, összeszednéd magad, dolgoznál magadnak, zongoráznál, sétálnál, szórakoznál: oly nagy baj lenne? Én tanúja voltam annak, hogy az éveken át fokozódó túlfeszített munka hogyan ásta alá az egészségedet, és most az történik, hogy ismét töröd magad. Ahelyett, hogy a kínálkozó "Ausspannung"-ot megragadnád!

Tegyük fel, hogy odaát Amerikában teljesen sikerül minden vállalkozásod, kérdem: ebben az esetben már volna értelme annak, hogy férjedtől, rokonaidtól, barátaidtól elszakítva élj? Felér-e a személyes siker az áldozattal? Vagy arra akarsz berendezkedni, hogy az év kisebb részét töltsd a hozzátartozókkal? Az ide-oda utazgatás felemésztene minden pénzt, amit odaát keserves munkával megkeresnél. - Mindezt meg kellene tenni, ha az anyagi szituáció kényszerítene, de ez a kényszer nem forog fenn. Pista állását, nyugdíját nem hagyhatja, hát van-e értelme annak, hogy ő hátralevő éveit itt egyedül, társ nélkül élje le, vendéglőkben egyedül egye ebédjeit. Ha a helyzet erre nem kényszerít?

Édes, drága barátom, én így látom a dolgot. Biztos, hogy van ebben a látásban önző elfogultság is, mert bizonyára túlságosan szeretlek ahhoz, hogy tiltakozás nélkül nyugodjam bele a te hosszú távolmaradásodba, és hát így szedem és csoportosítom az ellenérveket úgy, ahogy bírom. Azt is tudom, hogy mindezt hiába mondom; te úgy határoztál, hogy megnézed magadnak azt az Amerikát, ha kell: egy évig, ha kell: tovább is, esetleg élethossziglan. Én pedig veszem a dolgokat úgy, ahogy rámszakadnak: rossz sorsomnak tekintem, hogy te nem kívánsz annyira itt lenni, mint amennyire én szeretném, hogy itt légy.

Na, most már eleget fecsegtem feleslegesen. Kérlek, ha elégedetlen is volnál ezzel a beszédemmel, akkor is nem szorulhatott már tovább bennem, ki kellett jönnie belőlem. Talán bennem is szorult volna, ha nem jön tőled a hír, hogy nyáron át is odaát maradsz. Most pedig csókollak és várom mielőbbi leveled.

Ha nincs igazam abban, amit írtam, szidj meg érte, de minél előbb!

Igaz: Lolo¹⁹ beküldte nekem három darab saját termelésű szonatináját. Ezek most jelentek meg nyomtatásban. Ezekről hosszan kellene írnom sok-sok mindenféle szempontból. Ezt a legközelebbi levelemre hagyom.

Írj rögtön!

Ölel

Leó

(Folytatjuk)

A leveleket közreadja és jegyzetekkel ellátta:

Berlász Melinda

JEGYZETEK

¹ Batta András: Az ifjú Weiner Leó zeneszerzői stílusa. In: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tudományos közleményei 2. Szerk.: Kárpáti János, Budapest, 1989. 7-58.; uő: Balszerencsés főművek. Vörösmarty-Weiner: Csongor és Tünde. (Vázlat) Magyar Zene XL. évf./4, 381-416.

² Tari Lujza: Weiner Leó művészete a népzenei források tükrében. In: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tudományos közleményei 2. Szerk.: Kárpáti János, Budapest, 1989. 59-227.

³ A Weiner-emlékezések forrásai két kötetben: Emlékeink Weiner Leóról. Gyűjt. és szerk.: Berlász Melinda, Zeneműkiadó 1985., második, bővített kiadás: Weiner Leó és tanítványai. Ötven emlékezés. Gyűjt és szerk.: uő., Rózsavölgyi 2003. A zenepedagógia-történeti tanulmányok köréből: Berlász Melinda: Weiner Leó tanári pályája, in: Fejezetek a Zeneakadémia történetéből. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tudományos közleményei 4. Szerk.: Kárpáti János, Budapest, 1992. 279-299., uő.: Wesen und Bedeutung des Kammermusikunterrichts von Leó Weiner. In: Von Budapest nach Bloomington, ed.: Péter Halász, Kronberg Academy Verlag, 1999. 29-40.

⁴Lásd a 3. jegyzetben felsorolt emlékezésköteteket: 1985, 2003.

⁵Zádor Anna megfogalmazása. Lásd a 3. jegyzetben feltüntetett kötetekben Zádor Anna visszaemlékezését: a 2. kiadásban 194-202.

⁶Varró Margit pedagógiai pályájáról kétnyelvű tanulmánykötet készült Ábrahám Marianne szerkesztésében, Két világrész tanára: Varró Margit címmel, Budapest, 1991. A kötet Zenei alapok című fejezete foglalkozik a Weiner-Varró barátság történetével, szakmai tartalmával. A tanulmány Varró Margit szemszögéből fejti ki a téma összefüggéseit. Lásd Berlász Melinda: "Mindig velem voltál abban, amit Tőled tanultam..." 541-574.

⁷Zádor Anna visszaemlékezéséből származó idézetek. Lásd a 4. jegyzet hivatkozásait.

⁸Varró Margit könyve a Zeneakadémia Weiner-hagyatékában.

⁹ Köszönettel tartozom Ábrahám Marianne-nak a Varró Margit-illusztrációk közléséhez való szíves hozzájárulásáért.

¹⁰Kuttner Mihály hegedűművész (1918-1975), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Hubay mesteriskolájának növendéke, majd Weiner Leó kamarazene-tanítványa. 1935-ben nyert diplomát, majd Reményi-díjjal tüntették ki. Számos kiváló vonósnégyes tagjaként (Roth-Kvartett, Léner-Kvartett, Magyar Vonósnégyes) vendégszerepelt Európában és az USA-ban. A harmincas évek második felétől az USA-ban élt. 1938-ban valószínűleg New Yorkban működött.

¹¹ Varró Margit férje, Varró István.

¹²Máthé Klára zongorapedagógus és férje, Máthé Miklós, valamint Berény Róbert festőművész és felesége, Eta. A többi keresztnevet nem tudtuk azonosítani. A Máthé-házaspár Weiner-memoárjait lásd: Weiner Leó és tanítványai. Gyűjt. és szerk.: Berlász Melinda, Budapest. Rózsavölgyi, 2003. 120-128.

¹³Bárczy Gusztáv, a Rózsavölgyi kiadó munkatársa.

¹⁴Erica Morini hegedűművésznő, aki évtizedeken át Weiner magántanítványa volt.

¹⁵ A levél első részében Weiner Beethoven-idézeteket küldött Varró Margitnak analízis céljára.

¹⁶Valószínűleg Jámbor Ági zongoraművésznő, Weiner egykori tanítványa.

¹⁷Máthé Klára zongoraművész, pedagógus Varró Margit egykori tanítványa és zongorapartnere.

¹⁸Zádor Anna művészettörténész. "Nyuszi" becenéven ő is Weiner és Varró Margit baráti köréhez tartozott. Weiner emlékezéseit lásd: Weiner Leó és tanítványai. Emlékeink Weiner Leóról. Ötven emlékezés. Gyűjt. és szerk.: Berlász Melinda, Budapest, Rózsavölgyi, 2003. 194-202.

¹⁹Kentner Lajos zongoraművész kompozícióit említi. Kentner Weiner-memoárját lásd: i.m. 95-104.