Balog felvételének műsora arról tanúskodik, hogy saját előadói képességeinek bemutatásán túl egyszersmind a liszti zongorás oeuvre sokféleségének és gazdagságának szemléltetésére is törekedett. A lemez hallgatója ízelítőt kaphat Liszt nagyszabású eredeti műveiből csakúgy, mint a mester zeneszerzői igénnyel megkomponált átirataiból-átdolgozásaiból. A Zarándokévek, az Harmonies poétiques et religieuses Lisztjét az E-dúr Petrarca-szonett és a Funérailles, a zongora Paganinijét az f-moll transzcendens etűd, a kései kompozíciókat az En rêve noktürn és a Szürke felhők képviseli a felvételen. Liszt operaparafrázisainak világába Gounod Faust-keringőjének feldolgozása, a dalátiratokéba pedig Schubert Szerenádjának, valamint Chopin egy művének zongorás átköltése nyújt betekintést.

Szerencsés választás volt a Faust-keringő parafrázisát a felvétel elejére helyezni - a hallgató így a lemezt feltéve rögtön a legmegragadóbb oldaláról ismerheti meg Balog játékát. Interpretációját mindenekelőtt makulátlan tisztaság és erőteljesség jellemzi: már a bevezető ütemek feszült basszus tremolóinak energiája, dús hangja és foghíjaktól mentes kivitelezése jelzi, hogy nem mindennapi előadásban hallhatjuk majd a darabot. A rendkívül hajlékony rubatónak köszönhetően Gounod (illetve Liszt) muzsikájának eleganciája kiválóan érvényesül a pianista előadásában: a keringőtéma kissé sima dallamossága Balog precizitás és szabadosság között gondosan egyensúlyozó ritmikájának köszönhetően hallatlanul plasztikus és szellemes zene benyomását kelti. A Margit és Faust operabeli párbeszédét idéző szakasz pedig a tónusok finomságával, bensőséges atmoszférájával emelkedik ki.

A lemez másik, hasonló csúcspontja számomra a 2. magyar rapszódia tolmácsolása. A lassúban Balog az átmenetek mesterének bizonyul. A lehető legnagyobb váltásokat képes megvalósítani a lehető legrövidebb idő alatt - dinamikában, tempóban és hangvételben egyaránt. Ugyanakkor a változatok mestere is: előadásában szinte minden dallamfrázis egy kicsit más, mint a többi, aminek köszönhetően játéka soha nem válik unalmassá.

Fragments poétiques, "költői töredékek" - így említette Liszt egy Robert Schumannhoz írott levelében az Album d'un voyageur sorozat, illetőleg az Années de pèlerinage ciklus első kötetének darabjait. A zeneszerző megnevezését a Zarándokévek Itália ihlette kompozícióinak némelyikére is alkalmazhatjuk, mindenekelőtt a három Petrarca-szonettre. Csakhogy a fragment szó, amely olyannyira találó jellemzése e művek zenei stílusának és kompozíciós technikájának, negatív értelemben legalább ennyire talál a darabok interpretációjának hagyományaira. Tapasztalataim szerint ugyanis a pianisták többsége kissé összefüggéstelenül adja elő a Petrarca-szonetteket, s e művek még az általam ismert legjobb előadások némelyikében is szép részletek átmenet nélküli egymásutánjára hullanak szét. Balog József - elismerésre méltó módon - inkább költői alkotásként, mintsem töredék gyanánt értelmezte az E-dúr Petrarca-szonettet, nála inkább a poétique mintsem a fragment szón van a hangsúly. Az ő tolmácsolásában az E-dúr szonett meglepően egységes és kontinuus zene.

Balog szonettértelmezésének további érdeme, hogy összhangban áll a darab üzenetével. Mint ismeretes, a Liszt által megkomponált Petrarca-költemények szerelmes versek megzenésítései, s keletkezésük a zeneszerző első élettársa, Marie d'Agoult grófnő személyéhez, illetőleg kettejük itáliai utazásához kapcsolódik (jóllehet a művek tényleges megkomponálása idején a grófnő már nem volt Liszt kedvese). Sajnos e zenében elszavalt szerelmi lírához számos muzsikus fantáziájában meglehetősen rózsaszín képzetek kötődnek, minek következtében a szonetteket sokszor hallani a giccs határát súroló, édeskés, élvezhetetlen előadásban. Balog Petrarca-tolmácsolásának nagy erénye ezzel szemben gazdagsága és izgalmas volta; a szirupos rózsaszín alaptónus helyett az ő játéka a színek egész skáláját vonultatja fel, a mélykéktől az égővörösig.

Az olyan, kevéssé mutatós darabok előadása, mint az En rêve noktürn és a Szürke felhők azt jelzi számomra, hogy Balog József - sok más zongoravirtuóztól eltérően - nem eszköznek tekinti Liszt zenéjét, hanem feltétlen híve annak. Hálás vagyok neki, hogy műsorra tűzte ezeket a kései kompozíciókat is. A Petrarca-szonett közvetlen közelségében a lemez hallgatója óhatatlanul is felfigyel rá, mennyiben folytatják ezek a kései darabok a zeneszerző korábbi stílusát. Ezek a művek is fragmentumnak komponált alkotások ugyanis. Fő újdonságuk az 1840-es, '50-es évek kompozícióihoz képest letisztult, eszköztelen voltuk - Balog tolmácsolásának egyszerű szépsége ennélfogva méltó ezekhez a kései remekművekhez. Hasonló visszafogottság, sőt szinte objektív hang jellemzi a Funérailles előadását is, ám ez csak növeli az egyébként is megrendítő alkotás hatását.

Ha van olyan darab a felvételen, melynek interpretációját kevésbé sikerültnek érzem, akkor az a Schubert Szerenádjából készült dalátirat értelmezése. Sietek leszögezni: a Ständchen előadása egyáltalán nem rossz, sok pianista örülne, ha játéka elérné az itt tapasztalható szintet; legfeljebb az általam önkényesnek és kissé modorosnak érzett tempóingadozások ellen emelhetnék kifogást. A Schubert-átirat előadása valószínűleg csupán azért tűnik gyengébbnek, kevésbé érdekesnek a felvételen hallható többi darabhoz képest, mert csak jó, nem pedig kiváló.

Végezetül néhány apró szépséghibát szeretnék szóvá tenni. Talán szőrszálhasogatásnak fogják találni a lemez készítői, de azt hiszem, egy ilyen nagyszerű előadó esetében erre is figyelmet kellene fordítani: a felvétel műsorának ismertetésében két műcím helyesírása hibás, két további darab leírása hiányos. Az En rêve noktürn címe így, nem pedig accent aigu-vel írandó, az Harmonies poétiques ciklus ismert gyászdarabját Funérailles-nak (ékezettel) címezte a zeneszerző. A Petrarca-szonetteknek - mint Liszt oly sok művének - több eltérő megfogalmazása és verziója létezik, továbbá Ständchen című Schubert-dalátiratból is kettő van. Illendő volna tehát feltüntetni, hogy a 104. szonett zongorás változata, illetve a Shakespeare- és a Rellstab-dal átirata közül melyiknek a zenéjét élvezheti a lemez hallgatója. Nem tenném szóvá ezeket a jelentéktelennek tetsző fogyatékosságokat, ha tapasztalatom nem azt mutatná, hogy számos lemezkiadó és -szerkesztő bántó nemtörődömséget tanúsít a borítók és kísérőfüzetek tekintetében.

Balog József előadásának kiválóságát mindez természetesen a legkevésbé sem csökkenti. Kiváncsian várom, mikor készít vele szólólemezt a Hungaroton, amelynél eddig csupán egyetlen, kamaraműveket tartalmazó felvételen szerepel.