Több jelentős európai társintézmény vezetője tisztelte meg jelenlétével a Művészetek Palotája ünnepélyes megnyitóját. Ajándékkal érkeztek, és ajándékkal távoztak. Akárcsak a meghívott külföldi újságírók, ők is magukkal vitték a nyitókoncert élményét, a Palota szépségének, a benne rejlő lehetőségeknek, a hangversenyterem rendkívüli akusztikájának hírét, és hozták cserében a maguk tapasztalatait. A nyitásra időzített kétnapos konferencián, amelynek házigazdája Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar igazgatója volt, olyan szaktekintélyek szólaltak fel, mint Karsten Witt, a bécsi központú KW Musik Management igazgatója, Paul Dujardin, a brüsszeli Palais des Beaux Arts főigazgatója, Jan Willem Loot, az amszterdami Concertgebouw, Udo Gefe, a Frankfurti Opera, vagy Jodi Myers, a londoni South Bank Centre igazgatója.
Myers kivette részét azoknak a feltételeknek a megteremtéséből, amelyek nélkül júliusban nem indulhatna el a Royal Festival Hall két évig tartó, kilencvenmillió fontos felújítása, ám a télen sokak meglepetésére lemondott posztjáról. Kilenc év ugyanazon a helyen nagy idő, és ő új feladatokra, új erőpróbára vágyott. Jó érzéssel búcsúzhatott: a három koncertteremmel (Royal Festival Hall, Queen Elizabeth Hall, Purcell Room), színházteremmel, könyvtárral, galériával rendelkező művészeti központ a legszebb éveit élte irányítása alatt.
- Hogyan csinálta?
- Kilenc éve, amikor ezt a posztot elfoglaltam, két célkitűzésem volt. Arányában több klasszikus koncertet, ugyanakkor újszerű, változatosabb programot szerettem volna. A Royal Festival Hall műsorainak akkoriban csak mintegy a fele volt klasszikus zene, ezt szerettem volna a kétharmadhoz közelíteni. Sikerült. Ez nem jelenti azt, hogy eltűntek a jazz-, pop-, rock-, világzenei vagy elektronikus koncertek. Éppen ellenkezőleg. Csak mások lettek. Egyre nagyobb teret követeltek maguknak a műfaji határokat tágító vagy éppen elmosó, újfajta szemléletet képviselő alkotások. Nem a gyakran emlegetett crossover múló divatjára gondolok, hanem olyan zeneszerzőkre, mint Marc Anthony Turnage, aki szívesen merít ihletet a jazzből, vagy azokra, akik az elektronikus zenében keresik a kifejezés lehetőségeit. Vagy éppen más művészeti ágakban. Mint Akram Khan, a Royal Festival Hall első olyan állandó művész munkatársa, aki nem muzsikus, hanem koreográfus. Ráadásul indiai származású. Specialitása, hogy egyrészt az ősi kathak mozdulatait kortárs tánccal ötvözi, másrészt mai zeneszerzőkkel, képzőművészekkel, jelmeztervezőkkel, világítástechnikai szakemberekkel is összefogva alkotja meg összetett, izgalmas műveit. A közönség egy része a tánc miatt jön, de felfedezi a zenét, vagy azt, hogy van itt egy galéria is. Másokat a produkció képzőművészeti oldala vonz, de ha érdekesnek találják, amit látnak, valószínűleg eljönnek a következő táncprogramra is.
- Meddig merészkedtek a műsorterv bővítésében?
- Az igényes könnyűzenében egészen az egykori Beach Boys-tag Brian Wilsonig, aki hoszszú éveken át nem lépett közönség elé, és világkörüli turnéja a Royal Festival Hall-beli koncerttel indult, vagy addig a nyári sorozatig, amelynek során Londonban évek óta nem játszott klasszikus musicaleket mutattunk be, kifogástalan nagyzenekari előadásban és hangzással. Nem éreztük úgy, hogy ezzel Beethoven vagy Mozart szellemét kompromittáltuk volna.
- A program összetételét, jellegét mi határozza meg?
- Millió szempont, mindenekelőtt művészeti megfontolások. De befolyásolja a várható közönség is. Hogy kiknek játszunk az adott helyen.
- Ezt lehet előre tudni?
- Tudni kell. Marketingmunkánkat részben arra a felmérésre alapozzuk, amellyel megpróbáltuk megállapítani, kik, miért és milyen gyakorisággal látogatják a hangversenyeinket.
- Karsten Witt, az SBC korábbi főigazgatója a konferencián most azt mondta, a nemzetközi tapasztalatok szerint a hangverseny-látogatók ötöde vásárolja meg a jegyek négyötödét, vagyis 80 százalékuk csak évi egy-két hangversenyre megy el.
- Igen, ezt az arányt kellene megváltoztatni. A mi felmérésünk - a dolgokat igencsak leegyszerűsítve - négy alaptípust különböztet meg. A konzervatív zenerajongó nagyon tájékozott, gyűjti ugyanannak a műnek különböző felvételeit, a legjobb előadókkal. Pontosan tudja, mit akar. És hogy kit: a műfaj sztárjait. A második csoport a kitartó derékhad. Rendszeres koncertlátogató, de csak évi egy-két alkalommal, általában népszerű műsorra vált jegyet. Következik a kísérletező, akit az újdonságok érdekelnek. Legyen az zene, tánc vagy kiállítás, ő jelen van. A kísérletezők száma csekély, de számunkra nagyon fontosak. S végül a kikapcsolódásra vágyó zöldfülűek. Ők nem zeneértők, egyszerűen csak szeretnék jól érezni magukat. Számukra nem az a legfontosabb, hogy ki a karmester, hanem hogy kényelmes-e a szék és véget ér-e időben a hangverseny, hogy elérjék az utolsó vonatot.
Mindegyiküket másképpen kell megszólítani. Emiatt nálunk ugyanahhoz a hangversenyhez többféle prospektus készül. Az egyik egyszerűbb, de tartalmasabb, a másik csak a leglényegesebb tudnivalókat tartalmazza, de fényes papíron, sok képpel. Annak a bizonyos 80 százaléknak a kegyeiért nemcsak a többi londoni hangversenyteremmel, hanem az egész szórakoztatóiparral, sőt az éttermekkel, bárokkal is meg kell küzdenünk.
- Ennyire fontos ezen a területen is a piackutatás?
- Ma egy művészeti központ működtetésében a marketingszakemberek nélkülözhetetlenek. Erről beszéltem némi iróniával a konferencián, amikor elmondtam, hogy Riccardo Muti egy vele készült interjúban szörnyülködve mesélte el, hogy - nyilván a marketingesek nyomására - egy alkalommal csaknem megakadályozták, hogy szünet nélkül vezényelje el Bach h-moll miséjét. Hála istennek, mondta az interjúban, végül csak keresztülvitte az akaratát. Azt már a kritikákból lehetett tudni, hogy a mise végére a nézőtér kétharmada üres volt. Gondolom, ha időben jól bezárták volna az ajtókat, ez nem történhetett volna meg. Hát, istenem, a marketingfőnökök sem gondolhatnak mindenre! Komolyra fordítva azonban a szót, elmondtam azt is, hogy a Londoni Szimfonikus Zenekar marketingre fordított költségvetése állítólag a jegybevételek 35 százaléka!
- Az Ön által idézett forrás szerint viszont Amszterdamban a jegybevételeknek csak 7 százalékát fordítják piackutatásra. S ezt a Concertgebouw igazgatója még mindig túl soknak tartja.
- Amszterdam nem London. Ott hagyományosan nagyon erős a komolyzene helyzete, kevésbé szorongatja a konkurencia. Igaz, kevesebb új művet mutatnak be, mint Londonban.
- Viszont Jan Willem Loot azt mondta, Amszterdamban Beethovennel, Brahmsszal és a többi klasszikussal "szponzoráltatják" a kortárs zenét, vagyis az előbbiek jóval magasabb jegyáraiból fedezik az utóbbiak olcsóbbra kalkulált jegyeit. Nem jó ötlet ez a kortárs koncertek látogatottságának növelésére?
- Korábbi színházi tapasztalataim alapján félnék "leárazni" bizonyos előadásokat vagy műfajokat. Az alacsonyabb jegyárból úgy tűnhet, mintha az új zene kevésbé volna értékes, mint a régi. Másrészt kortárs zenét bemutatni sokkal költségesebb: speciális körülményeket és sokkal több próbát igényel, miközben kisebb közönséget vonz.
- Nyilván főként fiatalokat. A konferencián többször elhangzott, hogy egyre idősebb a közönség. Elsősorban persze a klasszikus hangversenyek közönsége. Londonban is?
- Ez világjelenség. De azért akadnak biztató jelek. A Royal Festival Hallhoz szorosan kapcsolódó London Sinfoniettával műsorra tűztünk egy olyan sorozatot, amelyben 21. századi kortárs szerzők műveivel együtt szerepeltek Stockhausen és Ligeti kompozíciói. A terem zsúfolásig megtelt. Szombat este több mint két és fél ezer ember, csupa fiatal. Soha nem hallottak azelőtt Stockhausent vagy Ligetit, ebben egészen biztos vagyok. Ami azért azt jelenti, hogy a fiatalokat jobban vonzza az új zene, mint Csajkovszkij, Beethoven vagy Brahms. Ezen érdemes elgondolkodni. Egyébként nagyon sok hangversenyt rendezünk kifejezetten fiataloknak, gyerekeknek, iskoláknak, családoknak.
- A South Bank Centre honlapján is hirdetik oktatási programjukat. Mi ez?
- Szerteágazó, összetett programsorozat gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek, nyugdíjasoknak, a legkülönbözőbb csoportoknak, például olyan mozgássérülteknek, akik még életükben nem voltak hangversenyen. Többségük nem valamiféle bevezetés a zenébe, magyarázat vagy előadás, sokkal inkább olyan foglalkozás, ami a jelenlévők tevékenységére épít, és próbál elmélyülni a zenében. Ismert zenetörténészek, előadók, kortárs muzsika esetében pedig legtöbbször egy-egy zeneszerző segítségével. Április közepén például Peter Maxwell Daviesszel találkozhattak az érdeklődők, két héttel azelőtt, hogy a Philharmonia Zenekar előadta a szerző Antarktisz-szimfóniáját. Közönségépítésnek is lehetne nevezni az ilyen programokat, vagy még annál is többnek. Akram Khan például úgy másfél évvel ezelőtt egy idős hölgyekből álló csoporttal (akik soha nem táncoltak azelőtt!) dolgozott ki egy koreográfiát. Amit aztán profiknak is betanított, és Edinburghban díjat nyert vele. De eredetileg a civilek, a nagymamák inspirálták. Akik persze kivétel nélkül ott ültek a bemutatón.
- A közönségprogramok jó részének helyszíne a Royal Festival Hall előcsarnoka, amely, akárcsak a tervek szerint a Művészetek Palotájáé, egész nap nyitva áll a nagyközönség előtt.
- Nálunk az előcsarnoknak évi két és fél millió látogatója van. Biztos vagyok benne, hogy a Művészetek Palotájának is nagyon fontos része lesz az előcsarnok, ahol, tudom, akárcsak nálunk, ingyen koncerteket rendeznek majd, meg divatbemutatókat és kiállításokat, sőt fülhallgatóval még filmet is lehet vetíteni. A Művészetek Palotája egyébként is fantasztikus létesítmény. Olyan hely, ahová szívesen jönnek majd az emberek. Van benne valami ünnepélyes, ugyanakkor mégis otthonos. Biztosan vonz majd olyanokat is, akik egyébként nem járnak hangversenyre.
- Az újdonság varázsa hamar elmúlik. Meg lehet-e folyamatosan tölteni egy 1800 férőhelyes hangversenytermet?
- Valószínűleg nem. Ez minden új művészeti központnál hasonlóképpen alakul. Izgalmas, telt házas első év után a második és harmadik évben törvényszerű a visszaesés; a negyedik évben újra elkezdődik a lassú emelkedés. Ez több éves ciklus. És még évek múlva sem szabad arra számítani, hogy minden koncert telt házas lesz. Egy magára valamit adó, ráadásul közpénzeket is felhasználó hangversenyteremben nem lehet csak populáris műveket műsorra tűzni. Lesznek olyanok is, azok bevételéből lehet finanszírozni a többit. Nálunk is a musicalsorozat kereste meg azt a pénzt, amit az operaelőadásaink nem hoztak be. A lényeg, hogy a kincsesbánya maga a ház: a többféle helyszín, a sokféleség, a komplexitás adta lehetőség. Az egyes termeknek is kialakul a törzsközönsége. Rég észrevettem, és kutatásaink is igazolták, hogy nem ugyanazok járnak a 2900 ülőhelyes Royal Festival Hallba, mint a 900 fős Queen Elizabeth Hallba vagy a 370 személyes Purcell Room hangversenyeire. Az utóbbi törzsközönségéből van, aki soha nem járt az előbbiben, mert a kamarakoncertek, a dalestek intimitását szereti. És ez fordítva is igaz. Ezért néha, még ha veszteséges is, érdemes például egy-egy kamarakoncertet bevinni a nagyterembe, mert ott más közönsége lesz. Mint ahogy a South Bank Centre-nek más közönsége van, mint a hozzánk nagyon közel, de a Temze túlsó partján álló Barbicannek.
- Ugyanakkor Karsten Witt hangsúlyozta a konferencián, hogy a hely és az épület jelentőségét nem szabad túlértékelni. Példaként azt a művészeti központot említette egy nyugat-európai főváros kellős közepén, amelynek mindössze 25 százalékos a látogatottsága.
- Ez egyben válasz az önök aggodalmára, hogy a Művészetek Palotája némileg a város szélén van. Ugye emlékszik, mit mondott Willem Loot arról, hogy 1888-ban a Concertgebouw Amszterdamon kívül, mindentől távol épült fel. Tíz éven belül utolérte a város. Ugyanígy lesz ez Budapesten is. Többek között azért, mert ez a ház nemcsak a koncert- és színháztermével, de remek egyéb tereivel is vonzani fogja az embereket. A tereket érdemes jól kihasználni. A közönség a pénzéért ma már nem csak szép zenét vagy jó színházat akar, hanem kényelmes fotelt a hallban, hideg sört a büfében, barátságos árakat, mosolygós arcokat, jó közlekedést, lehetőleg ingyen parkolást. Ha a kávé forró volt, a kiszolgálás kellemes, és még az aznapi újságba is belelapozhatott, akkor a kedves vendég valószínűleg visszatér - még abban az esetben is, ha a szimfónia kellős közepén elaludt. Ahol azonban a zene se tetszett, az ital is túl drága volt és a pohár sem látszott egészen tisztának, oda többé be nem teszi a lábát. Még ha esetleg a zenével nem volt is baj. De mivel ezt Budapesten ugyanolyan jól tudják, mint Londonban, én ennek a háznak nagyon sok látogatót jósolok. Az első év után is.
- Végül egy személyes kérdés. Tudom, hogy jelentős, új feladatok várják, de nem hiányzik majd a South Bank és különösen a Royal Festival Hall?
- Máris hiányzik. Nagyon sok estének kell még eltelni ahhoz, hogy este fél nyolckor ne kapjam fel a fejem: Jézusom, hol a közönség?
