A lexikonok szerint áprilisban tölti be 86. életévét, de a férfi, aki csöngetésemre ajtót nyit, legalább tíz évet letagadhatna a korából. Az elkövetkező napokban beszélgetéseink nagy részére hosszú séták alatt kerül sor, miközben Anhalt István bemutatja Kingston városának nevezetességeit - az Ontario-tóra néző, hangulatos főteret, a kanadai mércével mérve régi, jó kétszáz éves lakóházakat, és a Queen's Egyetem épületeit, ahol Anhalt nyugdíjba vonulása előtt tizenhárom éven át volt a zeneszerzés professzora.

Kingston előtt 22 évig Montrealban, a McGill Egyetemen működött, azt megelőzően pedig három évig Párizsban élt, és Nadia Boulanger-nál tanult. Mindezen fontos tények ellenére beszélgetésünk mindig vissza-visszakanyarodik ahhoz az első 27 esztendőhöz, amely Anhalt budapesti születése és Magyarországról való távozása között eltelt. Nagyrészt nehéz évek voltak azok, hiszen magukban foglalták a világháború és a munkaszolgálat időszakát. De a Zeneakadémiát is, ahol Anhalt 1937-től Kodály növendéke volt (diáktársai közé tartozott Szőllősy András, akivel máig tartják a barátságot).

Anhalt korábban és fiatalabb fejjel került Nyugatra, mint a nála 12 évvel idősebb Veress Sándor vagy a négy évvel fiatalabb Ligeti György. Így korábban kezdhette el asszimilálni azokat a zenei irányzatokat, amelyekhez abban az időben Magyarországon nehezen lehetett hozzáférni. A Stravinsky-hatás Nadia Boulanger﷓n kívül Soulima Stravinskyn, a zeneszerző fián keresztül is eljutott hozzá (Soulimánál zongoratanulmányokat folytatott); de ezzel egy időben arra is gondja volt, hogy a Boulanger által kiátkozott tizenkétfokúsággal is alaposan megismerkedjék. Elektronikus zenével 1958-ban kezdett el foglalkozni, alig néhány évvel Stockhausen első, ilyen irányú kísérletei után. Ekkortájt Ottawában már működött egy stúdió, melyet egy úttörő muzsikus-mérnök, Hugh Le Caine egymaga hozott létre. De még ugyanabban az évben Anhalt Párizsba és Kölnbe is ellátogatott, hogy betekintsen az ott folyó munkába. És bár később felhagyott az elektronikus zenével, hangszeres művein is érződik a kitágult hangszínlehetőségek élményének hatása.

Kingstoni látogatásom előtt Anhalt már elküldte nekem néhány zenekari műve felvételét, de a zenéjével való igazi ismerkedést a szerző jelenlétében, az ő vezetésével kezdtem el. Anhalt munkásságának gerincét négy operája alkotja - bár ezt a kijelentést azonnal módosítani kell, mert korántsem a szó hagyományos értelmében vett operák ezek. A zeneszerző nem is használja szívesen ezt a megjelölést, inkább olyan maga gyártotta kifejezésekkel él, mint "hangdráma a képzelet számára", vagy musical pageant (ez utóbbit, hosszú töprengés után, így magyarítom: "csoportkép zenével"). Az igazi dráma a hallgató képzeletében zajlik, és a színpadi megjelenítés nem lényegi része a történésnek. Mondani sem kell, hogy az "oratórium" fogalmával kapcsolatban felhalmozódott zenetörténeti asszociációkat sem vállalja Anhalt. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy - néhány kivételes jelenettől eltekintve - lemond a párbeszédről mint a dráma mozgatórugójáról, és komplexebb megoldásokkal helyettesíti. Így például egyik operájában egyazon szereplő egyidejűleg három énekes hangján szólal meg, míg máskor egyetlen énekes több különböző szereplőt jelenít meg.

A négy "opera" mintegy harminc évet fog át Anhalt munkásságában. Összességükben egyfajta történelmi-filozófiai ciklust képeznek. Az első mű, A tours-i nő (La Tourangelle) Québec tartomány korai történetének egyik jellegzetes figurájáról szól, egy francia apácáról, aki 1639-ben érkezett az Újvilágba, misszionáriusi munkára. Ebben a műben jelent meg először az a dramaturgiai szerkezet, melyhez Anhalt a későbbiekben is hű maradt: a darab különálló jelenetek sorozatából áll; ezek vagy a cselekményt viszik előre, vagy a cselekményhez kapcsolódó reflexiót tartalmazzák. A darabnak nem a kronológia a vezérlő elve; a hősnő előéletének legfontosabb mozzanata a mű centrális jelenetében tárul elénk. Itt tudjuk meg, hogy Marie, az apáca korábban férjnél volt, és fia is született. Megözvegyülvén, amikor rászánta magát a hosszú tengeri útra, fiát hátrahagyta Franciaországban. Az operalibrettó, melyet Anhalt 17. századi forrásokból válogatott össze, a fiát feláldozó Ábrahámhoz hasonlítja Marie-t. A drámai konfliktust szöveg és zene rendkívül összetett polifóniája érzékelteti: négy egyidejű recitáció (kettő angolul, kettő - hangszalagról - franciául); barokk toccatákra utaló, de erőteljesen szinkópált zongoraszóló; három, szöveg nélküli, síró szoprán szólam (közülük kettő sztratoszférikus regiszterben), egy tíz szólóhangszerből álló zenekari szövevény és mindezzel egy időben egy halk, de könyörtelenül folyamatos dob-osztinátó. Marie kínzó lelkiismeret-furdalását csak teljes testi-lelki kimerültsége tudja lecsitítani a jelenet végén.

A második opera, a Winthrop ugyancsak Amerika korai történetével foglalkozik, korabeli dokumentumok felhasználásával, és akárcsak elődje, szintén tartalmaz egy veszedelmekkel teljes tengeri utazást. A főhős ezúttal angol protestáns bevándorló, John Winthrop, aki első színrelépésekor, mint küldetését nem értő fiatalember, csak értelmetlen szavakat tud gagyogni, de idővel közösségének vezetőjévé, s végül Massachusetts első kormányzójává érik. Ez az egyetlen teljes estét betöltő mű az "operák" között, és tetőpontját egy drámai duettben éri el. Winthrop heves vitába keveredik egy polgárasszonnyal, akinek az övétől eltérő, egyébként őszintén és meggyőzően kifejtett vallási nézetei veszélyeztetik a közösség szellemi egységét és békéjét. A párbajszerű összecsapás, mely bírósági tárgyalóteremben, népes hallgatóság előtt zajlik, Winthrop pirrhuszi győzelmével végződik - ennek nyugtalanító emléke élete végéig elkíséri a kormányzót.

Anhalt harmadik emigráns-hőse mindvégig névtelen marad. Az 1995-ben befejezett Traces (Tikkun) - a szerző műfaji meghatározása szerint "pluri-dráma" (értsd: nem monodráma) - önéletrajzi ihletésről árulkodik, bár Anhalt saját librettója tartózkodik bármiféle konkrét történelmi vagy földrajzi szituáció megnevezésétől. Az egyetlen énekesre írott darab "cselekménye", ha ez a szó egyáltalán használható itt, szimbolikus síkon zajlik, és a színhelyek - a "labirintus", a "sivatag", a "rockkoncert" - megannyi modern élethelyzet jelképei. A darab kettős címének angol felét "Nyomok"-ként, héber felét "Megtisztulás"-ként fordíthatjuk - mindkét esetben tökéletlenül.

1999-ben a nyolcvanéves Anhalt újabb "hangdrámát" írt "a képzelet számára": a Millennial Mall című darabban (a szerző az Ezredéves árkádpiac magyarítást ajánlotta) egy legendás nőalak, Lady Diotima kel új életre, Platón, Hölderlin és Musil műveiből egyenesen egy modern észak-amerikai bevásárlóközpontba csöppenve. De a mű sokkal több, mint a modern élet szatírája - a "vándor", aki most az absztrakciónak minden korábbinál magasabb fokán jelenik meg, hol csodálkozva, hol idegenkedve, hol teljesen azonosulva tekint az előtte zsivajgó valóságra, és végül gondolataiba mélyedve lép ki a varázskörből.

Az operákkal párhuzamosan egy zenekari ciklus is keletkezett Anhalt műhelyében, mely az abszolút zene eszközeivel hasonló univerzális kérdéseket vet fel. A legfrissebb zenekari mű, az Ábrahám sátrai (The Tents of Abraham) mögött a zsidó-arab testvérháború áll. Anhalt erőteljes drámai eszközökkel ábrázolja a konfliktust, és ugyanakkora szuggesztivitással a megálmodott és hőn vágyott békét.

Zeneszerzői és tanári tevékenységén kívül Anhalt István jelentős tudományos munkát is végzett; ennek gyümölcse az 1984-ben megjelent Alternatív hangok (Alternative Voices) című könyv, melyben kortárs zeneszerzők - főként Berio, Ligeti és Lutoslawski - vokális stílusát elemzi nagy felkészültséggel és fantáziával, nyelvészeti, filozófiai és vallástörténeti szempontok sokaságát vonva be a vizsgálatba.

Tanítványai és tisztelői 2001-ben Festschriftet állítottak össze életéről és munkásságáról. A könyvben, amely Anhalt István - utak és emlékek (Istvan Anhalt: Pathways and Memory) címmel jelent meg, Anhalt saját írásai is helyet kaptak. A kötet sokoldalú és árnyalt képet ad erről a kimagasló œuvre-ről, amely persze nem lehet teljes, hiszen a könyv megjelenése óta Anhalt több jelentős új művet írt. Jelenleg tervezett zenekari darabjáról, érthető okokból, nem beszélt látogatásom során, de biztosak lehetünk benne, hogy a kilencedik évtizedének derekán is lankadatlan energiával dolgozó zeneszerző újabb meglepetéseket tartogat nagyszámú híve számára.