"Hiszen ez valóságos kulturális hadviselés! - mondta a műsorfüzet tanúsága szerint egy ismert angol könyvkiadó, amikor végiglapozta a Magyar Magic - fókuszban Magyarország 2004 előzetes programtervezetét. - Ezt azért, ugye, nem gondolják komolyan?" Bogyay Katalin, a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója komolyan gondolta. Mások meg úgy vélték, valóban csoda, ha úgy tetszik, mágikus erő kell ahhoz, hogy megvalósuljon az álom, és egy teljes éven át, hol itt, hol ott, gyakran egyszerre több helyen is Magyarországról beszéljenek az emberek Nagy-Britanniában. Az álom megvalósult. Mágikus erő helyett négy teljes éven át végzett kemény munka árán. Az eredmény: több mint ötszáz esemény London és tizenhárom másik nagyváros megszámlálhatatlan helyszínén. Színházi előadás, kiállítás, filmvetítés, könyvbemutató, konferencia - és persze zene. A zene, amely gyakran a kevésbé exportképes műfajokra is segít ráirányítani a figyelmet, mindig is a magyar kultúra első számú utazó nagykövete volt, de ilyen színvonalú magyar zene ilyen mennyiségben, ilyen intenzitással és ilyen hatásosan valószínűleg nem hangzott még el külföldön egyetlen más országban sem.

Mindez persze előzményekre tekint vissza. 2002 tavaszán zajlott a világhírű művészek meghívásával szervezett Kurtág-fesztivál, melynek a Royal Society of Music a "2002 legjobb fesztiválja" díjat ítélte oda, az év őszén az a Magyar Zenei Fórum című rendezvénysorozat, amelynek során magyar zene szólt, illetve magyar muzsikusok léptek fel a londoni Wigmore Hallban. Nem egészen egy évvel később, 2003 nyarán a BBC nyári fesztiválja, a Proms vendégül látta a Budapesti Fesztiválzenekart, miközben egy különleges együttműködés eredményeként a dél-angliai Dorset Opera zenekara és kórusa magyar szólistákkal mutatta be Erkel Hunyadi László című operáját a londoni Bloomsbury Színházban. És akkor még el sem kezdődött a Kulturális Év!

A hivatalos nyitány: 2003 novemberének elején a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje a dél-londoni Croydon híresen jó akusztikájú, 1750 fős koncerttermében. Kocsis Zoltán vezényletével a zenekar telt ház előtt játszotta Kodály Intermezzóját és DvorĄák Új világ-szimfóniáját, valamint - Jandó Jenő közreműködésével - Liszt A-dúr zongoraversenyét. Jó kezdés, egyértelmű siker. Két hónappal később ugyanilyen meleg fogadtatásban volt része a visszatérő kedves vendégként üdvözölt Budapesti Fesztiválzenekarnak. Az angolok nem felejtették el, hogy Fischer Iván neve a BBC nemzetközi karmesterversenyének győzteseként robbant be a köztudatba, hogy számos alkalommal vezényelte a legnagyobb angol zenekarokat, és számon tartják a Budapesti Fesztiválzenekar korábbi sikereit több Edinburghi Fesztiválon, BBC Proms-koncerteken, a Barbicanben vagy a Queen Elizabeth Hallban. Az Amadinda Ütőegyüttest sem kell bemutatni a szigetországban, hiszen már 1988-ban részt vettek a Londonban megrendezett, Percussion 88 elnevezésű első európai ütőhangszeres fesztiválon. A hasonlóan jelentős szigetországi múlttal büszkélkedő Liszt Ferenc Kamarazenekar a Magyar Magic két helyszínén is fellépett. Először Cambridge-ben, majd másnap a Westminster közelében fekvő St. John's Smith Square szép barokk templomában. Az utóbbi koncert külön vonzereje volt az Angliában is a legnagyobbak között tisztelt, évtizedek óta ott élő magyar hegedűművész, Pauk György közreműködése. Szintén jelen volt a Magyar Magicen a hazai hegedűs iskola egyik legnagyobb ifjú büszkesége. Az Indianapolisban két éve első helyezést elért Kelemen Barnabás Liverpoolban adott önálló hangversenyt, majd másnap a Liverpooli Filharmonikusok estjének szólistája volt.

A magyar hangszeres szólisták között azonban kétségtelenül a zongoristák vitték a prímet. Miután Jandó Jenő megnyitotta a sort 2003 novemberében, még ugyanabban a hónapban Csalog Gábornak tapsolhattak a londoniak. Februárban Bristolban az Angol Kamarazenekar szólistájaként Ránki Dezső lépett fel, aki néhány nappal később Glasgow-ban, majd a londoni Wigmore Hallban adott szólóestet. Márciusban Hegedűs Endrét látta vendégül a Magyar Kulturális Központ, májusban Várjon Dénesnek tapsolt a közönség Cambridge-ben, júliusban Schiff András zongoraestjének adott otthont a cheltenhami városháza nagyterme. Végül a Magyar Magic egyik záró koncertjén, 2004 novemberében a londoni Royal Festival Hallban Bogányi Gergely zongorázott. Szintén az utolsó hétvégén, a canterburyi székesegyházban Varnus Xavér orgonált.

A fenti helyszínek nagyon fontosak. És persze fontosak a partnerek is. Nélkülük ugyanis ezek a hangversenyek nem tudtak volna az angol hangversenyélet szerves részeként megjelenni. A nagy varázslat éppen ez volt: sikerült angol muzsikusokat, zenekarokat és közülük is a legjobbakat megnyerni a magyar ügynek. Íme néhány a közreműködők közül. A Ránki Dezsőt kísérő Angol Kamarazenekar 1960-ban debütált a Royal Festival Hallban, az akkor még igen fiatal Colin Davis irányítása alatt. Az együttes az utóbbi években olyan szólistákkal dolgozott, mint Vladimir Ashkenazy, Pinchas Zukerman vagy Maxim Vengerov. A Várjon Dénessel játszó, az idén huszonöt éves Endellion Quartet korunk egyik legjobb vonósnégyese. A Kelemen Barnabást kísérő Royal Liverpool Philharmonic Orchestra Nagy-Britannia második legrégibb szimfonikus együttese. Az angol kórushagyományok híres letéteményese a cambridge-i King's College kórusa, amely ez alkalommal többek közt Kodály Missa brevisét mutatta be, akárcsak az idén ötven esztendős Canterburyi Filharmonikus Zenekar és Kórus, amely ugyanezt a művet a Tomkins Énekegyüttes közreműködésével a canterburyi székesegyházban szólaltatta meg. A London Sinfonietta, amely a Times című napilap szerint Nagy-Britannia és talán a világ legjobb kortárs zenei együttese, az angol Michael Berkeley által a két magyar gitáros fenomén, Katona Péter és Zoltán számára komponált legújabb művének ősbemutatójára vállalkozott. A Bogányi Gergelyt a Royal Festival Hallban kísérő Londoni Filharmonikusokat, mint köztudott, Sir Thomas Beecham alapította 1932-ben, néhány évig Solti György is dolgozott velük, jelenlegi művészeti vezetőjük pedig Kurt Masur. És még egy híres nagyzenekar: a Peter Ash vezette London School's Symphony. Ezt az ötvenkét éve alapított együttest - amelyben középiskolások tanulhatnak és szerezhetnek zenekari gyakorlatot olyan karmesterek, mint Colin Davis, Charles Mackerras vagy Simon Rattle irányítása alatt - a Barbican nagytermében tartott hangversenyen most Vásáry Tamás vezényelte. Őt Angliában szintén jól ismerik, hiszen évekig ott élt és koncertezett - akkoriban persze még mindenekelőtt ünnepelt zongoraművészként.

A közös munka, közös gondolkodás eredményeként rengeteg magyar zene szólalt meg egy év alatt. Mindenekelőtt Bartók. A Bartók Londonban című rendezvénysorozat keretében egy angol kórus részvételével ünnepélyes szoboravatásra került sor: Bartók végre szobrot kapott Londonban. Varga Imre alkotását annak a dél-kensingtoni háznak a szomszédságában állították fel, amelyben Bartók Londonban valamikor lakott. Másnap a Sadler's Wells színház a magyar mester két egyfelvonásosát mutatta be: a Magyar Állami Operaház táncosai adták elő A csodálatos mandarint, a Kékszakállú két szólistájaként pedig Meláth Andrea és Fried Péter lépett színpadra. A sikeres előadás érdekessége a művet először játszó - az előadásra nagy izgalommal és szeretettel készülő - angol zenekar, a Royal Ballet Sinfonia, amelyet magyar karmester, Ligeti András vezényelt. Meláth Andrea és Fried Péter egyébként hat hónappal korábban már énekelte - mégpedig nagy sikerrel - a Kékszakállú koncertváltozatát Glasgowban, az első hivatásos skót nagyzenekar, az idén hetvenesztendős BBC Skót Szimfonikusok kíséretével. A hangversenyt a BBC komolyzenei rádióadója is közvetítette.

Egyébként Glasgow-nak is megvolt a maga Bartók-fesztiválja. A négy koncertből álló sorozatot annak emlékére rendezték, hogy Bartók az 1930-as években egy ottani alapítvány meghívására koncertezett a skót városban. A múltat idéző fesztivál azonban más magyar zeneszerzők bemutatására is alkalmat kínált, így a négy hangversenyen az Auer Vonósnégyes, Ránki Dezső, Csalog Gábor, Meláth Andrea, Pauk György és Ian Brown előadásában Dohnányi-, Liszt-, Kodály- és Weiner-darabok is megszólaltak. A Liszt Ferenc Kamarazenekar cambridge-i műsorán Bartók Divertimentója mellett szerepelt Szőllősy András Addio című műve is. Cheltenhamben egy magyar és angol szólistákból alakult brit-magyar kamaraegyüttes Bartók Kontrasztok című triója mellett eljátszotta Kurtág Hommage à R. Sch. című darabját és Ligeti Kürttrióját is. Ugyanebben a dél-angliai városban Rácz Zoltán és Holló Aurél két angol zongoraművésszel adta elő Bartók két zongorára és ütőkre írt szonátáját (egy műsorban Holst művével, A bolygókkal). Kelemen Barnabás Liverpoolban Bartók Hegedűversenyét játszotta. A Londoni Filharmonikusok műsorán szerepelt A csodálatos mandarin zenekari változata, és az év folyamán elhangzott Bartók összes vonósnégyese is, hat különböző kvartett - köztük az Auer és a Takács Vonósnégyes - előadásában.

Minek köszönhetően sikerült a magyar kultúrának, és ezen belül a magyar zenének Nagy-Britanniában ilyen súllyal megjelennie? Válaszukban a szervezők több fontos tényezőre hívják fel a figyelmet. Mindenekelőtt a partnerség, a közös munka, a párbeszéd jelentőségére. Ez soha nem valósulhatott volna meg olyan formális és informális kapcsolatok nélkül, mint amilyenek immár régóta fennállnak és jól működnek a két ország között. Ezekre most remekül lehetett építeni. Például a Londonban élő zenetanár, a félig-meddig magyar származású Hanna Horowitz segítségére. Ő egy olyan alapítvány működtetésében játszik fontos szerepet, amely évek óta tehetséges fiatal művészeknek biztosít fellépési lehetőséget a szigetországban. A Magyar Magic ideje alatt ez az alapítvány hívta meg többek közt a fiatal szólistákból álló Ewald Rézfúvós Kvintettet. Ugyancsak a magyar zene elkötelezett híve az e téren kifejtett tevékenységéért az elmúlt évben II. Erzsébet királynő által kitüntetett Jeanne Henny operaénekesnő, aki fiatal magyar énekesekkel foglalkozik annak a Sidney Leon Alapítványnak a keretében, amely - a londoni Magyar Kulturális Központtal karöltve - tehetséges fiataloknak kínál ösztöndíjat, lehetőséget teremtve ahhoz, hogy kipróbálhassák magukat, és tapasztalatokat gyűjthessenek a brit operaszínpadon. Ezeket az ösztöndíjakat az utóbbi három évben mindig magyar énekesek kapták. A Magyar Magic évében a Budapesti Operastúdió vendégül látott tagjai Jeanne Henny irányításával karácsonyi koncertet adtak Wottonban.

A kapcsolatok másik formája is régi keletű: építgetik itthon magyar zenekarok, zenészek, énekesek és együttesek. Moldován Domokos például számos angol zenetudóssal és muzsikussal dolgozott együtt, amióta barokk operák felkutatásával és bemutatásával foglalkozik a Budapesti Kamaraopera társulatának élén. Gyakran olyan vezető angol karmesterek segítségével készülnek egy-egy bemutatóra, mint Catherine Mackintosh vagy Philip Pickett. A Magyar Magic meghívására a Budapesti Kamaraopera most harmadszor vendégszerepelt az Egyesült Királyságban. Két barokk operával, közülük az egyik szigetországi bemutató. Vivaldi Tigrane című operáját a Piccadillyn, a zsúfolásig megtelt Szent Jakab-templomban vitték színre González Mónika és Timothy Bentch főszereplésével.

A Tomkins Énekegyüttes is régen, huszonhét évvel ezelőtti megalakulásakor vette fel az angol Thomas Tomkins nevét, hogy ezzel is jelezze, repertoárjának középpontjában az angol reneszánsz vokális irodalma áll. Azóta énekelnek angol zenét, s négy éve járnak rendszeresen turnézni Nagy-Britanniába. Mitől tűntek hát annyira meghatottnak az ezernégyszáz éves canterburyi székesegyház falai között, a Magyar Magic utolsó hétvégéjén? Költői a kérdés.

"És most, hogy befejeződött a Magyar Magic, hogyan tovább?" - kérdezte a riporter Bogyay Katalintól. "Nem fejeződött be - hangzott a válasz. -Nem fejeződött be semmi. A párbeszéd, amely már évekkel ezelőtt megkezdődött, a Magyar Kulturális Év alatt csak felerősödött. És a jövőben egyre inkább folytatódni fog."

Úgy legyen.