Tisztelt Főzeneigazgató úr, Kedves Tanár úr, Drága Emil!

Hihetetlennek érzem, de igaz: elérkezett a 75. születésnapja! Szívemből kívánok minden szépet-jót - és minden olyan sikert, amit eddig nem kapott meg az élettől.

A magam számára a visszatekintés örömét kínálja ez a dátum. Bevallom, első operai igazgatása idején nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. Az idő tájt még túlságosan lefoglalt a saját életem, karrierem alakulása - mondhatni, ki sem láttam magamból. Így nem voltam képes felismerni mindazt a szakmai igényességet, ami szerencsére mindmáig jellemzi. Akkoriban többet tartózkodtam külföldön, mint itthon. Idehaza egyetlen igazán komoly és érdekes feladatot kaptam Magától: Soproni József Antigonéjának címszerepét. Óriási ambícióval láttam a megtanulásához - hogy mégsem lett belőle előadás, az már egy másik történet.

Sok év múltán, a rendszerváltozást követően megalakult a Magyar Zenei Tanács, amelynek első elnöke Forrai Katalin volt - róla már sajnos múlt időben kell beszélnünk -, őt Victor Máté követte, magam végig elnökségi tagként végeztem a dolgom. A harmadik elnök választásához így kérték az én segítségemet: nekem jutott a feladat, hogy megpróbáljam rábeszélni Petrovics Emilt, vállalja el a Magyar Zenei Tanács elnöki tisztét - meggyőződésünk szerint mint arra legalkalmasabb személy. Fel is hívtam egy vasárnap délelőtt, s mintegy másfél órán át győzködtem, hiába. Végül kedvesen megkérdezte: "és magácska?" Először nem is értettem, mire gondol, majd hebegni kezdtem arról, hogy mi egy abszolút demokratikus intézmény vagyunk, s ha komolyan gondolja a jelölésemet, ki kell lépnem a jelölőbizottságból. De - mondtam - egyébként is olyan váratlanul ért az ötlete, nem hinném, hogy megválasztanának. Nevetve ajánlotta fel, hogy mint rendkívüli egyéni tag, jogával élve személyesen fog javasolni - s egyébként is bízzam jobban magamban. Igaza lett. Egyhangúlag megválasztottak, majd a három év letelte után még egyszer, a harmadik alkalommal pedig a tagok megváltoztatták a Tanács alapszabályát, hogy még egyszer megválaszthassanak.

Ezt tehát mindenképpen Magának köszönöm: azt a kihívást, amit ez a tisztség jelent, s annak az örömét, hogy - befejezve aktív énekesi pályámat - minden erőmet és energiámat a közösség ügyeinek szentelhetem.

Az Opera, mint volt énekesét, nem engedett el, Szinetár Miklós javaslatára a kortárs operák gondozása, az énekesek segítése lett a feladatom. Nagyon szívesen végeztem ezt is. Így kerültünk megint közelebbi kapcsolatba a C'est la guerre felújításakor, amelynél az énekesek segítőjeként természetesen magam is dolgoztam. Nagy örömöt szerzett nekem a megismerkedés ezzel a kiváló operával, melyet a bemutatásakor - koromnál fogva - nem láthattam. Szakmai és közönségsikere máig műsoron tartja.

Tavaly Szigligeten nyaraltunk, s egy este férjemmel együtt vendégül látott. Olyan kellemesen telt az idő, hogy észre sem vettük, milyen késő lett. Természetesen az Operáról beszélgettünk, ahol mint általunk megválasztott Főzeneigazgató, pazar sikereket mondhat magáénak, de a bemutatókon túl a hétköznapi előadásokon és a próbákon is rajta tartja a szemét és fülét. Szigligeten értettem meg a koncepcióját, a fiatal énekes palánták körül végzett értő és figyelmes munkáját, s azt, hogy csaknem minden előadáson ott van, sokszor vidéken és külföldön is - aminek eredményét naponta tapasztaljuk, mindnyájan, akik gyakran járunk előadásokra. S azt is itt értettem meg, hogy hozzáértés és szeretet nélkül mindez nem volna megvalósítható.

Ennek a szeretetnek és figyelemnek köszönhetem legújabb operai munkámat is - most már az Operastúdióban. Azt hiszem, Maga találta meg az én igazi hivatásomat, a fiatal énekesek nevelését, idegen nyelvű szerepgyakorlatok formájában. Csaknem minden operát eredeti nyelven játszunk, ezért nagy szükség van arra, hogy a legfiatalabb, legtehetségesebb énekes növendékek is helyesen énekeljenek idegen nyelveken. Nekem szerencsém volt, mivel a sorsom úgy hozta, hogy az általam beszélt öt nyelvet jórészt színpadon sajátíthattam el, így van mit tovább adnom. Évad elején említettem ezt Magának, és rögtön "ráharapott". Én tehát nem nyelveket tanítok, hanem az énekelt nyelvek sajátosságait. Persze le is írom a tapasztalataimat: eddig az olasz és a német nyelv énekes kiejtési sajátosságairól írtam egy-egy pároldalas összefoglalót, ezt követik a francia, orosz és az angol nyelvről írottak.

Azóta megnyerték a növendékek a Don Giovanni-verseny decemberi, itthoni fordulóját - a következő Veronában lesz -, és a Wagner-társaság által felajánlott ösztöndíjakat is. Ebben, úgy érzem, az én munkám is benne van - s ezt Magának is köszönhetem.

Kívánom, hogy még sok-sok évig figyelhessen rám, a magyar zeneélet változásaira, fejlődésére - no és persze az Operára!

Kívánok továbbá még sok termékeny esztendőt a komponálásoz - és a zene élvezetéhez.

Szívből jövő köszönettel és szeretettel:

Csengery Adrienne