Talán Bartók emlékezetes szegedi föllépései alapozhatták meg szülővárosomban a kortárs muzsikának és társművészeteinek ma is működő műhelyét. Magyarországon napjainkban Szegeden rendezik a legnagyobb múltú vidéki kortárs zenei fesztivált, a Vántus Napokat, és ehhez a városhoz kötődik a nemzetközi hírű Szegedi Kortárs Balett is. A hatvanas években Vaszy Viktor valóságos modern operai műhelyt álmodott a Tisza-parti városba, és sikerült is megvalósítania: a pesti repertoárból hiányzó 20. századi operákkal - elsősorban külföldiek: von Einem, Hindemith, Egk műveivel - és Vántus István két operájával, A három vándorral és Az aranykoporsóval a szegedi közönség ismerkedhetett meg Magyarországon. A 2004 novemberében immár 34. alkalommal jelentkező Vántus Napok ezeket a kortárs zenei hagyományokat kívánja folytatni. Bár ma nem állítható, hogy a szegediek tömegesen látogatnák a kortárs muzsika rendezvényeit, s az itt szereplő zeneszerzők ma is kivétel nélkül sajnos legföljebb csak gyüttmönt embörnek tekinthetők a városban, a siker biztosított. Ennek záloga lehet szerintem, hogy a Vántus István Kortárs Zenei Napok műsorában változatos programfajták szerepelnek. Hagyomány, hogy nemcsak a fölnőttek, hanem a zeneiskolások: a jövő muzsikusai és zenebarátai számára is alkalom nyílik a bemutatkozásra - idén a Király-König Péter Zeneiskolában játszottak a Csongrád megyei zeneiskolák tanulói, az Egyetem tanárképző főiskolai karának ének-zene tanszékén pedig zenepedagógiai délelőttön ismerkedhettünk 20. századi szerzők pedagógiai műveivel. Hagyomány az is, hogy minden évben saját kortárs zenei estet szerveznek neves szegedi előadóművészek, és nyilvános beszélgetések során mutatkozhatnak be az - idén még mindig budapesti - zeneszerzők (ezúttal Hollós Máté és Madarász Iván).

Az első hangverseny, melyet november 15-én hallgattam a szegedi Konzervatórium nagytermében, különösen izgalmas pillanatokat tartogatott néhány komponista számára. Ezen a díjkiosztással egybekötött kamarakoncerten a Magyar Zeneszerzők Egyesülete és a Vántus Társaság második zeneszerző-versenyén helyezést elért fiatal komponisták darabjait is bemutatták. Az első részben szegedi művészek adták elő az idősebb zeneszerző-generáció műveit. BALASSA SÁNDOR múltba tekintő stílusú és hangulatú, kürtre és hegedűre írott Pastorale és rondója igen szép zene: míg a pastorale romantikus atmoszférát áraszt, a rondó olykor Stravinsky harmóniai logikáját, néha pedig Mahler hangulatait idézi. Bár RÓZSA PÁL 5. vonósnégyese Haydn előtt kíván tisztelegni a klasszika nagymesterétől származó, ismert témák direkt és kevésbé egyértelmű földolgozásaival, azokra írott kommentárokkal, mégsem hinném, hogy a darab mélysége, invenciója, technikai minősége valóban méltó volna Haydnhoz. A koncert első felében elhangzott kompozíciók közül mind a mű, mind pedig az előadás színvonalát tekintve DURKÓ ZSOLT opusza emelkedett ki, az Öt darab tubára és zongorára. A két szegedi előadó, Nagy Zsolt tubaművész és Lucz Ilona zongoraművész magával ragadó játéka nyomán a hetvenes évek koncentrált és izgalmas muzsikáját aligha unta bárki is a teremben. A négy díjnyertes fiatal zeneszerző közül éppen az első díjas GYÖNGYÖSI LEVENTE kórusművét nem hallhattuk ezen az estén. Elhangzott viszont Kőrösi Györgyi és Dillmann Éva előadásában DURKÓ PÉTER két csellóra írt darabja, a Mozaik - a megszólaltatás híven tükrözte a kompozíció koncentráltságát és szervességét. Zeneakadémista nemzedékének egyik legígéretesebb zeneszerző-egyénisége MESKÓ ILONA, akinek fölkavaró mélységű, expresszív darabjait már hallhatta a budapesti közönség. Most más oldaláról ismerhettük meg: rövid, ötletes, könnyed, magával ragadó fuvola-kürt-etűdjét hozta el Szegedre, a T(w)o corpust, mely virtuózan használja föl és szövi tovább saját céljaira régebbi és újabb zenei stílusok tipikus hangulatait és textúráit. Az est számomra egyik legizgalmasabb kompozíciója az ugyancsak zeneakadémista ZOMBOLA PÉTER kórusműve, a De profundis (130. zsoltár) volt, amelyben érzéki harmóniákat, izgalmas, de soha nem sablonosan tetszetős harmóniaváltásokat hallottam. Külön meg kell említenem, hogy ezt a művet Szeged legjobb kamarakórusa, a Victoria Kamarakórus énekelte a fiatal szegedi karvezető, Cser Ádám irányításával, akinek a 102. zsoltár latin szövegére írott, Arvo Pä rt atmoszféráját idéző, hatásos kórusműve is sikert aratott ezen az estén.

Másnap a Bartók Béla Művelődési Központ elegáns díszterme adott helyet annak a családias hangulatú beszélgetős koncertnek ("énekes vendégségnek"), amelynek házigazdája három szegedi énekművész: Szonda Éva, Altorjay Tamás és Vajda Júlia volt, s amelyen VÁNTUS ISTVÁN, SZUNYOGH BALÁZS, a ma élő szerzők közül pedig FEKETE GYULA, a szegedi MOLNÁR LÁSZLÓ, SZŐLLŐSY ANDRÁS, s a szegedi konzervatóriumban régóta oktató fővárosi komponista, HORVÁTH BARNABÁS művei hangzottak el. A művek közül Horváth Barnabás Ady-dalának ősbemutatóját szeretném kiemelni. Horváth "megkésett melódiája", A Halál-tó fölött méltó folytatója annak a hagyománynak, melynek gyökereit Kodály Ady-megzenésítésében (az op. 5-ös Két ének második darabjában) vagy még inkább Bartók Ady-dalaiban kereshetjük. Nemcsak harmóniavilágában tiszteleg Bartók előtt, továbbhaladva az Improvizációk (op. 20) harmóniái által kijelölt úton, hanem Ady monumentális melankóliáját is mesterien képes megragadni zenei eszközeivel. A dalt Altorjay Tamás kiváló hangi és színészi teljesítménye, valamint Maczelka Noémi ihletett zongorajátéka vitte sikerre.

Szinte hagyomány a Vántus Napokon, hogy a - szintén budapesti - EAR Együttes elektroakusztikus darabokból ad koncertet Szeged filmszínház-kávézójában, a Grand Café modern mozitermében. Talán igaza van a tavalyelőtti Vántus Napok recenzensének abban, hogy ez a műfaj kínálja a legtöbb teret a zenei szélhámosságra. Hozzáteszem: talán az unalmas középszerűségre is. De még ha a nyolc elhangzott darab közül négy esetében magam is megfontolnék efféle bírálatot, a másik négy kompozíció számomra azt bizonyította, hogy jó, sőt zseniális műveket is lehet alkotni ebben a műfajban. Csak ezt a négy művet szeretném most megemlíteni. SZIGETI ISTVÁN darabja, a Lélegzet lélegzetelállító kompozíció - a szó több értelmében. A mű alapjául szolgáló pentaton melódia - melyet a szerző Matuz Gergely virtuóz játékára számítva komponált, s melyben a fuvolás nevének betűit is elrejtette - szervesen illeszkedik a szalagról fölhangzó effektusokhoz: a gyors, egyenletes lüktetésű fuvoladallam hangnyi szüneteit meglehetősen vicces módon, köpést, nyelést, fújást idéző hangok töltik ki, a végeredmény pedig egy perpetuum mobiléra emlékeztető hangzó struktúra. Végre egy elektroakusztikus mű, amelyben a hangszer hangja és a szalagról megszólaló anyag teljes természetességgel olvad össze, azt az illúziót keltve, mintha a muzsikus játszaná végig a darabot! Az illúzió megteremtésében persze jelentős szerep jutott Matuz Gergely ugyancsak lélegzetelállító játékának. DECSÉNYI JÁNOS "soundscape"-je, a Kövek virtuóz kompozíció; eredeti természethangok, ezek modulált származékai és szintetikus hangok alkotják, s maga a mű valamiféle naiv természetmuzsikaként egymáshoz harmonikusan kapcsolódó, varázslatos világokat jelenít meg. A Modellekben SUGÁR MIKLÓS inspirációjának forrása és darabjának mesteri megszólaltatója a fagottművész Lakatos György volt: itt a különféle játékos-izgalmas zenei anyagokat a szintetizátor rögtön átalakítja, s a szólóhangszerből különös zenekart teremt. Ötletekben igen gazdag és egészen meglepő, ahogyan Sugár kihasználja darabjában a hangmoduláció lehetőségeit. Kedvenceim között tartom számon VIDOVSZKY LÁSZLÓ 1. hegedű-rádió-szonátáját is, amelyben a Nárcisz és Ekhóból ismert finom humort, sőt iróniát fedeztem föl újra. A szonáta már-már filozofikus darab; édes és keserű emlékek, képzettársítások sorozatát kelti föl a hallgatóban.

Nem tudom, véletlen vagy szándékos választás volt-e a szervezők részéről a záróest programja. A különböző korszakokban keletkezett daraboknak - VÁNTUS ISTVÁN félreismerhetetlenül egyéni stílusú Dithyrambusa kivételével - két közös jellemzőjét fedeztem föl. SZŐLLŐSY ANDRÁS "egyperceseinek" (vagy még inkább félperceseinek) sorozata: a Rézfúvós zene hét válogatott etűd-miniatűrje éppúgy, mint KIRÁLY LÁSZLÓ 2003-ban befejezett Lamento e scherzója vagy MADARÁSZ IVÁN Két meséje igen jó kompozíció, ez bennük az egyik közös vonás. A zenetörténész szigorú mércéjével mérve azonban el kell ismernünk: a mai szerzők darabjai elvétették korukat. Király lírai szépségű Lamentója több mint hangulatos: mély muzsika. Előképe s egyben ideálja egy kodályos-debussys atmoszféra. A Scherzo valójában divertimento hangulatú tétel - a darab a titokzatos 1950-es évek világát idézte számomra. A klarinétra és vonósnégyesre komponált tételpárt látható élvezettel adta elő Horváth Gyula és a szegedi Szöllősy Vonósnégyes (Szöllôsy József, Besenyi Etelka, Kádár Jolán, Csányi Ildikó).

Vántus István Dithyrambusát - A három vándor című opera egyik férfikarából zongoradarabbá átírt bordalát - Kerek Ferenc szép tónussal, érzékenyen játszotta. A hangverseny középponti, s egyben a fesztivál záró eseménye Madarász Iván Két meséjének előadása volt; a művet a Konzervatórium nagytermébe zsúfolt Szegedi Szimfonikus Zenekar, a négy szegedi énekes szólista (Vajda Júlia, Megyesi Zoltán, Andrejcsik István és Altorjay Tamás), valamint a narrátor Székhelyi József adta elő Gyüdi Sándor vezényletével. A Két mese (a Mese a hangokról és a Pázmán lovag) talán a melodráma műfajához áll legközelebb: a mesemondó szövegét a zenekar kommentálja, aláfesti, akár egy filmben; az énekesek révén pedig maguk a mesehősök elevenednek meg, s olykor dialogizálnak is egymással. Madarász meséi élvezetes kompozíciók; túl a híres előddel, a Péter és a farkassal vonható műfaji párhuzamon, afféle stílustanulmányok a 20. századi muzsika különböző műhelyeiből, talán Honegger Pacific 231-ére emlékeztető programzenék vagy Britten művéhez, a Fiatalok zenekari kalauzához hasonló stílusgyakorlatok magyar rokonai. A Mese a hangokról zenéje olyasféle hangulatot idéz, mint amilyet Török Sándor, a mese írója képzelhetett volna el szövege zenei megfelelőjeként a 20. század elején; de az Arany-balladában, a Pázmán lovagban is jó néhány archaizáló részt lehetett fölfedezni - kérdés, valóban kortárs zenei fesztiválon volt-e helye ennek a darabnak.