Muzsika 2005. január, 48. évfolyam, 1. szám, 6. oldal
Takács-Nagy Gábor:
Művész, tanár, barát
Devich Sándor 70 éves
 

Megtiszteltetésként ért a felkérés:írjak köszöntőt Devich Sándor születésnapjára. Még nagyobb volt a meglepetésem, amikor meghallottam a kerek számot: hetven! Nehéz ezt elhinni, hiszen az ünnepelt személyisége, gondolkodásmódja energikusabb, nyitottabb, mint a legtöbb fiatalé.

Emlékeim segítségével megpróbálom felidézni egy különleges muzsikus, pedagógus és barát alakját. Vonósnégyesünk, a Takács Kvartett 1975 októberében kapta első óráját Mihály Andrástól, akinek később, operaigazgatói kinevezése miatt, egyre kevesebb ideje maradt a velünk végzett rendszeres munkára. Így történt, hogy 1977 tavaszán Devich Sándor, a Bartók Vonósnégyes akkori második hegedűse is bekapcsolódott képzésünkbe, Mihály tanár úrral teljes egyetértésben. Akkoriban már rendszeresen jártunk a Bartók Kvartett pesti koncertjeire. Bevallom, e hangversenyek után gyakran néztünk egymásra szorongva: elérhető vagy legalább megközelíthető lesz-e számunkra valaha is ez a hihetetlenül magas színvonal?! Mindenesetre tudatosult bennünk, hogy még nagyon hosszú út áll előttünk.

Devich Sándornak először egy Mozart-mű, a K. 387-es G-dúr kvartett nyitótételét játszottuk. Miután befejeztük, egy rendkívüli kultúrájú, színes egyéniség észrevételei következtek: a Tanár úr tanácsai tele voltak az irodalomból, képzőművészetből merített asszociációkkal, gondolatokkal. Pillanatok alatt életre kelt a csodálatos, de rendkívül nehéz tétel minden apró részlete. Fontos megjegyeznem, hogy az óra remek hangulatban telt. A közvetlenség sajnos nem mindig jellemezte az akkori Zeneakadémia amúgy rendkívüli tudású professzorait - ez azonban egy másik, hosszabb írás témája lehetne... Ennek ellenére a szerencse fiának tartom magamat-magunkat: olyan tanárok, mint amilyenekkel mi dolgozhattunk a hetvenes években, sehol a világon nem gyűltek össze egyetlen intézményben!

A Tanár úr sziporkázóan humoros megjegyzései mind több és több "vitaminnal" tápláltak, mind több és több árnyalattal segítettek közelebb a darab megértéséhez. Nem volt egyetlen hang, egyetlen dallamgesztus sem, melyet üresen, passzívan hagyott volna. Arra igyekezett rávezetni bennünket, hogy a partitúra egyetlen hangját se kezeljük "múzeumi tárgyként". Itt minden mozdul - vagy énekel, beszél, táncol. Mozart operaszínpadán éreztük magunkat: nem is egy vonósnégyes tagjaiként, inkább egy színpadi történet szereplőiként, akik folytonosan változó érzelmek hatása alatt kommunikálnak egymással. Megvalósult, amire Hegedűiskolájában Leopold Mozart ösztönöz: "játsszunk mindent úgy, hogy magunk is megrendüljünk tőle".

Devich tanár úrtól hallottuk először: az unalmas-színtelen muzsikálás hasonló az "elkopott", szürke emberek beszédmódjához. Itt is, ott is ugyanaz az alapvető probléma: a kontrasztszegénység, az artikuláció hiánya, a tagolatlanság. Nincs fontos és kevésbé fontos rész, nincs kiemelés, színezés, lejtés, időzítés, természetes hangsúlyozás. Szellemes volt megállapítása, mely szerint a zenei mondatokban előforduló helytelen hangsúlyozás, értelmezés ugyanolyan zavart okoz, mint az élőbeszédben tapasztalható értelembeli különbségek: hatalmasok -hat alma sok. Örök hála Devich Sándornak és Mihály Andrásnak: számukra egy előadásban nem az olykor be-becsúszó, apró technikai hiba volt az elsődleges veszélyforrás, hanem a darab tartalmi-szellemi, emocionális értékeinek hamis és személytelen közvetítése. Micsoda szabadságot kaptunk így! Sohasem váltunk a perfekcionizmus rabszolgáivá.

Gyönyörű emlékem Mozart g-moll vonósötösének rádiófelvétele Devich Sándor társaságában (ő játszotta a második brácsa szólamát!), vagy Beethoven kvintettjének előadása Pesten és Németországban. Zenei írásai mind-mind továbbgondolásra, megújulásra késztetnek, zenei találós kérdéseiből pedig - melyeket mindmáig rendszeresen küld faxon - újra és újra szórakozva tanulok. Őrzöm Beethoven, Brahms, Mozart hegedű-zongora-szonátáinak általa kijelölt szólamanyagát ujjrendekkel, vonásokkal, megjegyzésekkel. Remélem, egy napon sikerül kiadót találni ezek számára - akár itt Genfben, ahol tizenkét éve élek. Ragyogó munka!

A Tanár úr sok év óta visszatérő vendégprofesszora a genfi Konzervatóriumnak (errefelé ez az elnevezés az otthoni Zeneakadémiának felel meg). Növendékeim gyakran kérdezik: mikor jön megint Monsieur Devich? Ők és mindenki, aki vele dolgozik, joggal állapíthatja meg: Weiner Leó jósnak is kitűnő volt! Híres a történet: egyszer a mai Bartók Vonósnégyes elődjével, az akkoriban még Komlós Kvartett nevet viselő együttessel dolgozó Weiner Devich Sándorra pillantva így szólt: "meglátjátok, ebből a fiúból egyszer még remek tanár lesz"!

Rengeteg emlékem, történetem volna még, de helyszűke miatt úgy érzem, a codának kell következnie. 1983-ban vettük fel a Hungaroton számára Bartók hat vonósnégyesét. Zenei tanácsadóként a Tanár úr mindvégig ott ült - állt, magyarázott, vitatkozott - a stúdióban. Jelenlétével és tanácsaival nagyban hozzájárult a felvétel - szerintem legalábbis - magas színvonalához. Amint elhangzottak az utolsó hangok, így szólt hozzánk: most lettetek zeneileg (is) nagykorúak, itt az ideje, tegeződjünk!

Kedves Sanyi! Szeretném megköszönni Neked - Karcsi, András és az örök vadászmezőkről letekintő Gábor* nevében is - mindazt, amit tőled kaptunk! Isten éltessen sokáig!

______________

*Schranz Károly, Fejér András és az 1995-ben elhunyt Ormai Gábor: a köszöntő szerzőjével együtt a Takács Kvartett alapító tagjai.



Felvégi Andrea felvétele


A Bartók Vonósnégyes( Komlós Péter, Devich Sándor, Németh Géza, Botvay Károly) Otto Klemperer 85. születésnapján


1971


A Mermoz fedélzetén 1981-ben: a művész feéesége, Maurice André, Marisa Robles hárfaművésznő, André Böröcz menedzserfelesége és Devich Sándor


A Bartók - Pásztori-díj átvételekor, 1989