Muzsika 2004. december, 47. évfolyam, 12. szám, 48. oldal
Mesterhangszer örök használatra
 

Egy-egy különleges mesterhangszer ára sokmillió forint: Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ezért hosszú ideje ismert az a gyakorlat, amelynek értelmében az értékes hangszert egy-egy bank, biztosító vagy más pénzintézet vásárolja meg, majd egy általa kiválasztott muzsikusnak adja használatba. Magyarországon a hangszeres művészek ily módon történő szponzorálása eddig jószerével ismeretlen volt. A Raiffeisen Bank, amely korábban is súlyt helyezett a zene támogatására, nemrég mesterbrácsát vásárolt a világ egyik legkiválóbb hangszerkészítőjének tartott német Peter Greinertől, és a hangszert a Budapesti Fesztiválzenekar rendelkezésére bocsátotta. Felcsuti Péter, a bank vezérigazgatója november 5-én, a Zeneakadémián rendezett ünnepség keretében adta át a mesterbrácsát Reinhardt Nikolettának, a Fesztiválzenekar művészének, aki a hangszert az aznapi hangversenyen a közönségnek is bemutatta. A Bonnban dolgozó Peter Greinert a legnagyobb hangszerépítők, Stradivari és Guarneri méltó utódjának tartják. A Raiffeisen Bank és a Fesztiválzenekar által most kötött megállapodás értelmében a zenekar mindaddig használhatja a Bank tulajdonában levő brácsát, amíg az együttes fennáll.