- Úgy tűnik, Haydn mindig is különleges szerepet játszott a zenekar életében.

F. B.: Igen. Haydn jelenti a szimfóniaműfaj kezdetét. Olyan nemes és invenciózus zene! Nyilvánvaló, hogy minden zenekar számára alapvető üzenetet hordoz. Szimfóniáit játszva nagyon sokat tanul az ember. Ezek a művek elsősorban a zenészekhez szólnak - azt hiszem, emiatt van, hogy általában alulértékelik őket. A közönség nem mindig érti meg, egy muzsikus viszont felfogja a zeneszerző rejtett humorát.

- Haydnt játszani egyáltalán nem könnyű...

F. B.: Gyakran tartanak is tőle a karmesterek, mert minden zenei hibát leleplez. A szimfonikus zenekaroknál általában nyitószámként szerepel egy-egy koncerten, s utána jön a lényeg. De nálunk nem így van! Olyan logikus volt a lépés Bach után a Bach fiúkhoz és Haydnhoz, s azután egy nagy, de megint csak logikus lépés Haydntól közvetlenül Beethovenhez...

- Bach és Haydn? Kicsit szokatlanul hangzik.

F. B.: A zene beszédszerűségét, retorikáját mindannyian Bachtól tanultuk.

- A zenekar fennállása óta ez a 71. turnéjuk, s a három különböző programot kizárólag Haydn műveiből állították össze. Miért?

F. B.: A zeneszerző három különböző korszakát akartuk bemutatni: az eszterházit, majd azokat az éveket, amikor párizsi megrendelésre komponálta a szimfóniáit (ezek a művek már többé-kevésbé túlmutatnak pályájának középső korszakán), s végül a londoni időszakot. Itt, Eszterházán csak az első két műsort játszottuk el, mert Malina János, a Magyar Haydn Társaság elnöke, a fesztivál egyik fő szervezője figyelmeztetett bennünket, hogy a londoni szimfóniákhoz ez a terem túl kicsi lenne. Igaza volt.

- Mi a véleménye a zenekari játékban ma is erősen élő bécsi tradícióról? Ön szerint létezik-e, létezhet-e töretlen hagyomány Haydntól napjainkig?

F. B.: Jó kérdés. Őszintén szólva: nem, mert a játékstílus - főként a vonós játékstílus - rengeteget változott azóta. Gondolok itt a vibrato és a sostenuto állandó alkalmazására, ami már teljesen automatikussá vált, az összes záróhang erőteljes megszólaltatására, és számtalan egyéb apró szokásra. De mindez csak későn, főként az 1950-es években alakult ki, egyfelől az Ojsztrah-féle moszkvai iskolának, másfelől az ezzel teljesen ellentétes, de ugyanolyan nagyhatású New York-i Galamian-iskolának köszönhetően. Régi lemezfelvételeket hallgatva feltűnik, hogy korábban a zenekari játékban még alig alkalmaztak vibratót - a szólójáték más volt, de a zenekarokban gyakorlatilag nem vibráltak. Ez mostanra gyökeresen megváltozott.

- És mi köze lehet mindennek a bécsi hagyományhoz?

F. B.: Nem vagyok a bécsi vonóstradíció szakértője, de azt hiszem, őket is megfertőzte ez az egész világon általánossá vált játékmód. A fúvósjáték viszont sokkal konzervatívabb Bécsben, ezt nagyon szeretem. Speciális kürtöket és oboákat használnak, amelyek nagyon jól illenek a bécsi klasszikus zenéhez.

- Brüggen úr, úgy tudom, Ön már kizárólag vezényléssel foglalkozik. A saját együttesén kívül rendszeresen áll többek között a zürichi Tonhalle Zenekara, az Angol Kamarazenekar és az amszterdami Concertgebouw Zenekara élén is. Hány hangversenyt ad évente?

F. B.: A 18. Század Zenekarával negyvenet-ötvenet, más együttesekkel pedig körülbelül még ugyanennyit. Van egy kör, ahová mindig visszatérek, mert annak nem sok értelme lenne, hogy egy zenekarhoz csak egyszer menjek el.

- A régizene-specialista karmesterek mindig is dirigáltak modern hangszeres zenekarokat is - manapság viszont az ellenkezője is megfigyelhető: időnként a "normál"karmesterek is odaállnak a korabeli hangszeres együttesek elé, mint például Simon Rattle, aki rendszeresen vezényli A felvilágosodás Korának Zenekarát. Azt jelentené ez, hogy a historikus előadói stílus már polgárjogot nyert, és integrálódott a hagyományos zeneéletbe?

F. B.: Akadnak azért kivételek, mint például Gustav Leonhardt vagy Sigiswald Kuijken - ők soha nem vezényelnének modern zenekart. Ez a "kemény vonal"... Nekem viszont örömet jelent egy mai, intelligens együttest dirigálni, mint amilyen például a legtöbb londoni zenekar. És ma már egy modern hangszeres együttest is meg lehet kérni, hogy uraim, kezdjenek el vibrato nélkül játszani, és én majd szólok ott, ahol mégis szeretnék egy kis vibratót, de az alapvető játékmód a non-vibrato legyen. Persze találkoztam olyan együttesekkel is, amelyeknek nem tetszett ez a kérés, és nem is teljesítették. Több német zenekarral szereztem ilyen tapasztalatot.

- És milyen volt ezek után a koncert?

F. B.: Szörnyű... Vezényeltem viszont az Izraeli Filharmonikusokat is, a zenekar tele volt Bulgáriából, Romániából és Oroszországból kivándorolt zseniális hangszeresekkel, akik eleve nagyon intenzív vibratóval játszottak... és arra kértek, vegyünk elő egy Haydn-tételt. (Úgy emlékszem, ők maguk kezdeményezték, nem a vezetés.) Én pedig arra kértem őket, ne vibráljanak - először nagyon elcsodálkoztak, de aztán megcsinálták! Egy emberként és nagyon szépen! Sok függ tehát a zenészek elhatározásától is. Itt két világ találkozásáról van szó. Nem lehet megtiltani egy modern hangszeres zenekarnak, hogy Bachot játsszon, sőt kell is, hogy játsszák, mert ez igen jótékony hatású, a zenészek sokat tanulhatnak belőle... Mindenesetre örvendetes, hogy a két világ ma már nem ellenségként áll szemben egymással. A Felvilágosodás Korának Zenekara számára hasznos, hogy Rattle-lel is fellép, sőt mi is dolgoztunk Rattle-lel, nagyon tanulságos volt. Pergőbbé váltak a próbáink... mert nálunk, ahol a zenészek a történeti dolgokban igen tájékozottak, természetesen állandóan előjönnek olyan kérdések, hogy "ismeritek-e ezt a forrást", "én máshol mást olvastam", és így tovább, s mindez nagyon kellemes légkört teremt, de nagyon időigényes, és nem mindig tesz jót a zenének.

- Tizenhét évvel ezelőtt, Budapesten beszélgettem Önnel utoljára (szintén a Muzsika felkérésére), s akkor azt mondta, nagyon nehéz ma a francia barokk zenét, különösen pedig a francia barokk operát előadni, s hogy vár arra a rendezőre, aki úgy tud egy ilyen művet színpadra állítani, hogy a mai közönség megértse. Önök az idei tavaszi turnéjukon egy Rameau-operával, a Les indes galantes-tal járták be Európát - eszerint megtalálta, akit keresett?

F. B.: Igen. És ő is megtalálta a pénzt e rendkívül költséges vállalkozás finanszírozásához.

S. V.: Valójában a holland rendező, Jeroen Lopes Cardozo keresett meg bennünket, ő akart egy Rameau-darabot színpadra vinni. Holland-olasz-lengyel koprodukcióban készült. Már az elején elhatároztuk, hogy nem szeretnénk historikus rendezést, jelmezeket és színpadképet - minden modern volt, eltekintve természetesen a zenétől...

F. B.: Rameau-t más hangszereken és más hangolással (a¹=392) játszottuk. Ez a régi francia hangolás, egy egészhanggal mélyebb az a¹=440-nél, és nagyon különlegessé tette az egész hangzást. Rameau idejében ugyan már kezdtek eltérni ettől, de a párizsi opera volt az a hely, ahol a legtovább tartotta magát.

- Érdekes, hogy Itália egyes részein viszont magasabbra hangolták a hangszereket, mint ma!

F. B.: Verdi az egyik levelében, melyet a kultuszminiszternek írt, azt javasolja, hogy az összes operaházban tegyék kötelezővé az a¹=435-ös hangolást, mert különben tönkremegy az énekesek hangja. És hogy a rendőrségnek kellene ellenőriznie ennek a törvénynek a betartását... Sok feljegyzés tanúskodik arról, hogy abban az időben Itáliában valóban egyre magasabbra és magasabbra srófolták a hangolást, és ez már valóban az énekesek hangját veszélyeztette.

- Mi lesz a következő turnéjuk műsora?

- F. B.: Haydn. A Krisztus hét szava a keresztfán és a La passione-szimfónia. Elő fogjuk adni abban a cádizi katedrálisban is, ahonnan Haydntól a Krisztus hét szavát annak idején megrendelték.

- És azután?

- S. V.: Játszunk többek közt egy Beethoven-ciklust Kínában - csak szimfóniákat, és egy Mendelssohn-programot is, 2006 októberében. Az lesz a 75. turnénk, a zenekar fennállásának 25. évfordulója, és ennek keretében fog elhangzani az ezredik koncertünk! Azután visszatérünk a klasszikához, Mozarthoz: az egyik legnagyobb szabású tervünk, hogy előadjuk az utolsó 12 zongoraversenyt. Eddig nem volt olyan helyszín, amely erre alkalmas lett volna, a mai, nagy termekben ugyanis nem lehet elég jól hallani a fortepianót. De most épül Amszterdamban egy ideális méretű, hat-hétszáz fős koncertterem. Az az érzésünk, hogy az akusztikája kiváló lesz a Mozart-zongoraversenyekhez.

F. B.: Mozart zongoraversenyeiben a fúvósok miatt problematikus a kiegyensúlyozott hangzás megteremtése. A késői darabokban gyönyörű és érdekes fúvós szólókat találunk, de kimondottan nehéz elérni, hogy ne kerüljenek túlságosan elôtérbe.

- Túl hangosak?

F. B.: Igen. Furcsa, mert korabeli hangszereken játszunk. Kísérletezünk a fortepiano, illetve a fúvósok különféle elhelyezésével is.

S. V.: Ezt már a Beethoven-zongoraversenyeknél is nagyon komolyan vettük.

F. B.: Kibéreltünk egy termet, és kipróbáltuk az Európa legkülönbözőbb országaiból odaszállított tizenegy zongorát - végül három maradt -, valamint háromféle zongora-elhelyezést is, fedéllel, fedél nélkül... Mindez finom hangzásbeli különbségeket eredményezett.

A18. Század Zenekarának kétnapos eszterházi tartózkodása alatt feltűnt, hogy a szemmel láthatóan magas szintű, professzionista szervezést s egyben a "művészeti tanácsadást" is gyakorlatilag egyetlen ember, a zenekari igazgató végzi, aki mindig, mindenütt jelen van, és minden problémát megold - többek között azt is, hogy interjúlehetőséget szerezzen az idén hetven éves, és már nem szívesen nyilatkozó Frans Brüggentől. Feltűnt továbbá a zenekar családias légköre, s az, hogy milyen nagy örömmel és ügyszeretettel szolgálják a közös célt huszonnégy év után is - ezért elhatároztam, hogy külön megkérem Verster urat, beszéljen az együttes kulisszák mögötti életéről.

- Mióta dolgozik a zenekarral?

- Kezdettől fogva. Zenetörténész vagyok, és 1975-ben valamilyen forráskutatást végeztem Frans számára, aztán hamarosan jó barátok lettünk. Elmesélte, hogy zenekart alapítana, s azt mondta, tervét velem együtt szeretné megvalósítani. Nekem akkor még be kellett fejeznem a tanulmányaimat, úgyhogy az első turnéra nem kísérhettem el őket, a másodikra is csak részben, de a harmadiktól kezdve mindig együtt vagyok velük. Van egy nagyon kicsi irodánk, egy segítővel, aki délutánonként fölveszi a telefont, egyébként mindent ketten csinálunk Fransszal. Végül is nem vagyunk állandó zenekar, csak évi három-négy turné idejére jövünk össze, így nem olyan sok ez a munka.

- Hány alapító tag játszik még most is az együttesben?

- Majdnem mindenki! Az évek során hárman meghaltak, viszonylag fiatalon, és további négy-öt idősebb zenész visszavonult. De a többiek 1981 óta velünk vannak.

- És mindig szabaddá tudják tenni magukat a turnék idejére?

- Igen, mert általában két évre előre rögzítjük az időpontokat, s ezen sosem változtatunk. Régebben két öthetes turnénk volt évente - ekkor még fiatalok voltunk, és nem voltak gyerekek a zenekarban -, később aztán sok-sok gyerek született, és praktikusabbnak tűnt, hogy több rövidebb utazást szervezzünk.

- A tegnap délutáni próbán láttam, hogy egészen kicsi gyerekek példás csöndben játszanak a szőnyegen a koncertterem előterében.

- Igen, ők velünk utaznak, mert a szüleik épp nem tudták másképp megoldani az elhelyezésüket - most csak hárman vannak, de időnként többen, s néha babysittert is szerződtetünk melléjük.

- A szponzorok felkutatásával is Ön foglalkozik?

- Régebben voltak támogatóink, nyolc évig az IBM, aztán további öt évig egy holland cég, de ma már nagyon nehéz szponzorokat találni. Egy újonnan alakult együttesnek talán valamivel könnyebb, de rólunk mindenki tudja, hogy híres, befutott zenekar vagyunk... Szerencsére fenn tudjuk tartani magunkat a koncertjeink honoráriumából is. Kismértékben támogat bennünket a holland kormány (ez a zenekari asszisztens fizetésére és az iroda rezsijére elegendő), de más szponzorunk jelenleg nincs. Azt a rendszert vezettük be, hogy a hangversenyek honoráriumaiból kifizetjük a szállást és az útiköltséget, a fennmaradt összeget pedig annyi részre osztjuk, ahányan vagyunk - Fransot és engem is beleértve. Tegnap például nem volt szükség a trombitásokra és a timpanistára, de végül ők is ugyanolyan gázsit fognak kapni, mint a többiek. Így soha nincs köztünk pénzügyi vita.

- Úgy tudom, a két fertődi koncertet ingyen játsszák.

- Így igaz, jártunk viszont olyan helyeken is, ahol kiemelkedően nagy honoráriumot kaptunk, így kiegyenlítődnek a dolgok. Amikor megkerestem a Magyar Haydn Társaságot ezekkel a műsorajánlatokkal, az őszi fertődi Haydn Fesztivál programja már készen állt, s az anyagi keretek szinte teljesen kimerültek. Mivel azonban mindig is szerettünk volna Eszterházán Haydnt játszani, ezt a soha vissza nem térő alkalmat mindenképpen meg kellett ragadnunk.

- Ön nem csak a gyakorlati szervezésből, hanem a turnék műsorának összeállításából, tehát a művészeti irányításból is oroszlánrészt vállal. Gondolom, ha szükséges, elvégzi a háttérkutatást is (a korabeli források feldolgozását, a megfelelő kotta kiválasztását stb.) az egyes programokhoz.

- Nemcsak én, a zenekar sok tagja is részt vesz az ilyenfajta munkában. Van például egy Rameau-specialistánk, aki a párizsi könyvtárakban kutatott. Nem lebecsülendő tudás van felhalmozva ebben az együttesben, és bár természetesen Frans a "főnök", és addig leszünk együtt, amíg ő dolgozni tud, de ez nem régimódi karmester-zenész viszony, hiszen mindannyian barátok vagyunk. Különösen a korabeli hangszerek terén szereztek nagy tudást és tapasztalatot a muzsikusok - a fúvósok például mind maguk készítik a hangszereiket! Egyre jobbakat, s a fúvóskar ma érzékelhetően másképp szól, mint régen. (Tegnap esti hangversenyünk után például egy hölgy arról lelkendezett, hogy ezek a hangszerek mennyivel jobban szólnak, mint a korabeliek, s alig akarta elhinni, hogy 18. századi hangszerek másolatait hallotta, mert tisztán és gikszerek nélkül játszottak rajtuk. Természetesen mindebben nagy szerepük van az elsőrangú zenészeknek, de maguknak a hangszereknek is.)

- Tizenöt évvel ezelőtt, 1989-ben már jártak egyszer Magyarországon.

- Az a turné a h-moll misével az egyik legnagyobb jelentőségű vállalkozásunk volt: akkor jutottunk el először a kelet- és közép-európai országokba. Emlékszem, faxkészülékeket csempésztünk az emberi jogi szervezetek számára Kelet-Berlinbe, Budapestre, Varsóba és Moszkvába. Vagy huszonkét ilyen készülék volt elrejtve a bőröndjeinkben, illetve az üstdobokat és más hangszereket tartalmazó lá-dákban... Budapesten az Erkel Színházban tartottuk a koncertet, s az illető szervezetek képviselői a szünetben, a kulisszák mögött vehették át a berendezéseket.

- Engedjen meg egy személyes kérdést: visszatekintve nem sajnálja, hogy zenetörténészként a zenekari szervezőmunkának szentelte az életét?

- Nem csak ezzel foglalkozom. A turnék közti időben művészeti témájú dokumentumfilmeket készítek a televízió számára, és van egy avantgárd zenére specializálódott saját lemezcégem is. A turnék szervezése, és aztán az eredmény, a hangversenyek meghallgatása egyébként nagyon izgalmas és sikerélményt adó dolog. Képzelje csak el: kezdettől fogva végigkísérhettem ennek a nagyszerű zenekarnak a fejlődését, és nincs még egy ember a világon, aki annyi koncertjüket hallotta volna, mint én - még Frans sem, mert amikor vendégkarmesterek dirigáltak, akkor ő sem volt jelen! Ez az én kiváltságom. És persze a fejemben mindig ott munkálnak a zenekarral kapcsolatos ötletek, elképzelések. Olyan ez, mint egy szerelem: nem vagyunk mindig együtt, de mindig rá gondolok...

- Hogyan lehetséges, hogy a muzsikusok huszonnégy éve ilyen szemmel látható harmóniában tudnak együtt dolgozni?

- A titok nyitja, azt hiszem, három dolog: az első a repertoár, azok a remekművek, amelyeket játszanak; a második Frans Brüggen személye; a harmadik pedig az a struktúra, amelyben dolgozunk: három hétig állandóan együtt vagyunk, aztán három hónapig nem, közben mindenki teszi a maga dolgát, szólókoncerteket ad, más együttesekben játszik, tanít stb., és már várja, hogy újra visszatérhessen a zenekarba. Ezért nem változtattuk meg soha ezt a rendszert (bár elérkezett egy pont, amikor hirtelen olyan sok meghívást kaptunk, hogy elkezdhettünk volna akár egész évben, folyamatosan működni), mert így sosem válik unalmassá a dolog, és valóban "boldog zenekar" lehetünk. Természetesen mindenki tudja, hogy az együttesnek hosszabb a múltja, mint a jövője, s hogy mindennek vége szakad egyszer. Mindenki örül, ha sikerült egy újabb turnét megvalósítanunk, és mindenki szeretne itt maradni, ameddig csak lehet.