A zene hatóerejében hívők gondolhatják, hogy minden kor gyermekét magukkal ragadják a hangok. Valamilyen hangok biztosan, de hogy azok a művészi igénnyel komponáltak lesznek-e, tapasztalat alapján nem merném állítani. Hogy azok legyenek, olyan tanárok kellenek, mint amilyenekből a legjelesebb Lukin László volt. Hiszen mi történt volna, ha az ő szülővárosában, a harmincas évek Bajáján nem olyan tanár révén találkozik a zenével, mint Bálint Ferenc, aki Bárdos Lajos tanítványaként kijelölhette az utat a kisgimnazista Lukinnak? A család, a pedagógus szülők indíttatása egyfelől, a város zenei élete másfelől - olyanok koncerteztek ott, mint Bartók, Dohnányi, a Léner Kvartett - jól szolgálták a tehetség kialakulását a fiúban. A zeneakadémiai évek az egyházzenei tanszakon kezdődtek, de e fakultás csakhamar üldözötté vált. A Lukin-természet olyan, hogy sohasem panaszosan emlékezik a pályát nehezítő-veszélyeztető fordulatra. Az iskolai énektanár szak adja a pedagógiai papírt, az egyházzenei jogosítja karnagyságra. Budán lakik, de Pesten tanít - így az iskolája körül esetleg felbukkanó rosszakarók nem kezdhetik ki a hívő tanárt és családját. Lukin László egész életében a célt tartotta szem előtt: a zenei nevelés célját. Iskolapadban: 32 éven át a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban, tankönyvírásban, a Filharmónia gyerekbérleteiben, amelyekre írásunk elején utaltunk, a televízió képernyőjén (Zenélő Órák), e lap "Tücsökmuzsika" című zenei ismeretterjesztő mellékletében, amelyet 1958-tól tíz esztendőn át gondozott, s voltaképp mindenben, amivel csak foglalkozott. És az előadóművészetben is, amatőr kórusok élén, amelyekkel az a Lukin értett a zenén túl is szót, akit cserkészként Bárdos Lajos babonázott meg, s aki maga is képes volt az effajta megbabonázásra. 1982 óta van nyugdíjban, de nyugalomba sohasem vonult. Ha délelőtt egy pedagógiai célú lemez szerkesztése kapcsán épp nálam járt a Hungarotonban, biztosan tudhattam, hogy a pályaudvarra siet utána, mert elment mindenüvé az országban, ahová előadni, bírálni, tanácsot adni hívták. De láttuk őt seregnyi koncerten, még kortárs zeneieken is gyakorta, mert nemcsak iránta volt igény, hanem neki is igénye volt az informálódásra, a muzsikus kollégákkal való élő kapcsolatra.

Ömlik az emlék, ha Lukin Lászlóra gondolunk. De vigyáznunk kell: csak olyan szabatosan fogalmazhatunk, amiként ő, aki rögtönözve is választékosan s a legszebb magyar ejtéssel formálta szavait. S nemcsak prózai szavait lestük, énekeltük megannyi szövegét, amit kórusművek céljára, illetve magyarítására írt. "Vigyázok arra, hogy dallami csúcspontokra jelentős kifejezések jussanak, ne »hát« és »már«. Ilyet eleget énekeltünk az ötvenes években" - mondta hetvenedik születésnapja alkalmából folytatott beszélgetésünkben a ZeneSzó hasábjain. Hadd bocsássam közre egy nem zenésítésre írt disztichonját, amelyet nem sokkal első felesége és az ő iskolatársa: az én édesanyám halála után egy téli esti koncert hallgatása közben vetett papírra s adott át nekem:

Szilágyisták

Farkasréten hótakarót kap két "magyar" Eszter:

TÓTH ott lenn, a tiéd, HORVÁTH fönn az enyém..

Akkor még úgy hittük, s egészen idén nyár közepéig, hogy Baján, a Lukin család nyugvóhelyén a Tanár úr még a láthatatlan távoli időben kap csak hótakarót. Most tízezerszám vagyunk, akik alig ocsúdunk.

Tízezrek: Favete linguis! Lukin tanár úr útra kel!

Tízezrek: Sursum corda! Lukin tanár úr velünk marad!