|
Február második hetében holland vendéget fogadott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézete: HENK GUITTART brácsaművész és karmester tartott mesterkurzust a főiskolásoknak. Guittart mindenekelőtt Schönberg, Webern és Berg műveinek tolmácsolásával írta be nevét a zenei inter-pretáció történetébe, rendkívüli érdeklődése a második bécsi iskola mestereinek életműve iránt immár több évtizedre tekint vissza. 1976-ban három holland művésztársával megalapította a Schönberg Kvartettet, mely nemrég azzal ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját, hogy elkészítette Schönberg, Berg, Webern és Zemlinsky vonós kamaradarabjainak hanglemez-összkiadását. Előadói tevékenysége mellett közreadója volt több Berg- és Schönberg-kompozíciónak, nyomtatásban és hanglemezen is megjelent átiratokat készített az utóbbi szerző műveiből, valamint tanárként működik több holland konzervatóriumban. Hazáján kívül is számos európai és amerikai egyetemen tart időről időre mesterkurzusokat - a Budapesti Tanárképző Intézetnek ezúttal már harmadízben volt vendége.
A professzor meghívását a főiskola tanári kara azért szorgalmazta, mert - joggal - úgy vélik, Magyarországon nincs igazi előadási tradíciója a Schönberg-kör műveinek, s ezért a növendékek többnyire tanácstalanul közelítenek az új bécsi iskolát képviselő kompozíciók felé. Hogy a kurzus mennyiben tett eleget a hozzá fűzött reményeknek, azaz mennyiben segített a részt vevő fiatal hangszereseknek a kompozíciók megértésében, megkedvelésében, előadási nehézségeik leküzdésében, arról a Spinoza-házban megrendezett, sikeres és kellemes hangulatú zárókoncert tanúskodott.
A műsort, melyre a lassan első születésnapjához közeledő Spinoza-ház színháztermében került sor, a közös munka során jó teljesítményt nyújtó hét kisebb-nagyobb kamaraegyüttes produkcióiból állította öszsze a professzor. Tapintatra vall, hogy a jobbára hozzátartozókból és meghívottakból álló közönséget a szervezők nem dobták mindjárt mély vízbe, s a nyitószám kiválasztásakor megelégedtek a második helyett az első bécsi iskola megidézésével, így Mozart g-moll zongoranégyesének nyitótétele csendült fel a vendégprofesszor és magyar művészek, főiskolai tanárok (RÓNASZÉKI TAMÁS, PÁSZTOR ÁKOS, HARGITAI IMRE) közreműködésével, mintegy beköszöntésként. A nyitószámot igazi kuriózum követte: Johann Strauss Császárkeringője Schönberg fuvolára, klarinétra, zongorára és vonósnégyesre készült 1925-ös átiratában, Henk Guittart vezényletével. Az eredeti Strauss-keringő arisztokratikus eleganciájától hangzásában meglehetősen elrugaszkodó átirat interpretációjában főként a játékos tempókezelést és a kidolgozott tagolást találtam figyelemre méltónak.
A Strauss-átiratot a hangverseny legtöményebb része követte, melyben Berg és Webern két-két korai kompozíciója, illetve azok részletei szólaltak meg. Berg Vier Stücke (op. 5) című klarinét-zongora-darabjának aforisztikus tételeit BARTEK ZSOLT és DRAGON TÍMEA tolmácsolta megkapó érzékenységgel. Remekül sikerült az egymást inspiráló két szólam párbeszéde, és említést érdemel, hogy Bartek a legszélsőségesebb regiszterekben is magabiztos ura volt hangszerének. A Ste- fan George-versekre írt op. 4-es Webern-dalokból CSIZMÁR DÁVID és BALOG JÓZSEF kifinomult előadásában hallhatott két darabot a közönség. A vokális műfaj után hegedű-zongora összeállítás következett: OLÁH AINO és ZSEKOV ÉVA MÓNIKA Webern Vier Stücke (op. 7) című kompozícióját szólaltatta meg. Náluk elsősorban az erőteljes, forte alapdinamikájú, nagy hangközugrásokból építkező második és negyedik darab szenvedélyes interpretációját éreztem kiemelkedőnek, bár a másik két, szordinált hangzású tételt is nagyon koncentrált előadásban hallhattuk. A második bécsi iskolát képviselő kompozíciók sorát Berg utolsó Altenberg-dalának, a Hier ist Friedének átirata zárta. A meglepő apparátusra - hegedű, cselló, zongora és harmónium (esetünkben sajnos csak szintetizátor) - átdolgozott passacaglia ezúttal távol volt attól, hogy hideg elutasítással találkozzék, mint eredeti alakjának hírhedt, botrányos bemutatóján 1913-ban, sőt PUSKER ÉVA, JUHÁSZ RÓBERT, BÁLINT ANNA és SZÕKE DIANA érzékeny előadásában a hangverseny egyik legszebben sikerült számának éreztem.
A kurzus szervezői és résztvevői azzal büszkélkedhettek, hogy a zárókoncert végén egy magyarországi bemutatóra is sor került. A kortárs holland zeneszerző, Otto Ketting Capriccio című versenyművének (1987) előadása ráadásul világviszonylatban is első volt abban a tekintetben, hogy a kompozíció magas technikai követelményei ellenére a szólista és a zenekar tagjai egytől-egyig diákok, zeneművészeti főiskolai hallgatók voltak. A Paganini tiszteletére készült darab virtuóz, határozott és felszabadult szólistája, KÓRODI JÚLIA, valamint a Henk Guittart vezénylete alatt precízen muzsikáló kiszenekar tagjai megérdemelt ünneplésben részesültek.
A koncert sikeréhez, úgy vélem, a helyszín megválasztása is nagyban hozzájárult. Annak ellenére ugyanis, hogy a nézőtér, sőt olykor maga a színpad mérete is kényelmetlenül szűkösnek, a környezet pedig kissé zajosnak bizonyult, mindvégig utánozhatatlanul családias hangulat uralkodott a kávézó meghitt színháztermében. S nemcsak a Mozart-zongoranégyes előadásakor élvezhették a jelenlévők a házimuzsikálást idéző körülményeket, az igazi örömzenélés-hangulatot, hanem a nehezebben megközelíthető Webern- és Berg-darabok befogadását - és talán előadását - is jócskán megkönnyítette a Spinoza-ház barátságos légköre, a kicsiny előadóterem intimitása és nem utolsósorban Guittart professzor bátorító, fesztelen kommentárjai. (Február 21. - Spinoza-ház. Rendező: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézete)
|
