1900 nyarán a Budapesti Hírlapban -ss aláírással közölt cikk szerint alig van falu az országban, melynek ne volna cigánybandája; a kisebb városokban legalább kettő, a nagyobbakban több, Budapesten pedig száznál is több a cigánybandák száma. Ezek "évenként legalább negyedfélmillió forintot muzsikálnak ki a zsebünkből". A zene pedig ki van szolgáltatva a zenész "ízlésben való fogyatékosságá"-nak. A cigányzenészek valóban mind többen vannak, s nagy részük zenélése már csak ennek következtében is - viszonyítva a kis számú híres együttesekéhez - alatta marad a megkívánható színvonalnak. Ugyanez a szerző azt is megállapítja, hogy "egy jó banda muzsikájának varázsa alól egyetlen magyar ember se képes kivonni magát" (1890. 07. 23.). Az évtized vége táján új szakterület, a néprajz egyik jeles képviselője, Solymossy Sándor (valószínűleg azonos a fenti ss-sel) a dal egyszerű és kifejező tisztaságát oltalmazná - mint tették volna már korábban is többen mások - az ízléstelenül agyoncifrázott cigányzenészi előadástól: "Nem nótát játszanak többé, nem meghatni, könnyre fakasztani, szilajkodásra édesgetni törekszenek már, hanem produkálják magukat... Alighanem külföldön romlottak el... nagy urak lettek, külföldet jártak és okosabbnak, kiválóbbnak tartják magukat a publikumnál: hozzáértőbbnek föltétlenül" (1898. 08. 24.). Itt tehát csak a városiakról, a felkapottabbakról, a külföldjárókról van szó, kiknek zenélése szükségszerűen kiüresedett; hiszen az idegen csak a felületet tudja a zenéjükben értékelni - de a szakmában csillogni is elsősorban a felülettel, a virtuóz fogásokkal lehet.
Újabban a virtuózkodó zenészeknek a divat változása sem kedvez. Fokozódik a közönség irányadó részének érdeklődése a dalok iránt, s e változásban nagy része van Dankó Pistának, kinek pályája az 1890-es években éri el delelőjét (első nótáját 1883-ban írta). Gárdonyi Géza Dankót "cigány Petőfi"-nek nevezi (1893. 10. 29.), s a közönség annyira rajong Dankóért, hogy - az újságok tanúsága szerint - egyértelmű bírói döntés után sem hajlandó elhinni, hogy egyik nótáját plagizálta, pedig a nótaperben maga Jókai Mór a szerzői és jogi szakértő bizottság elnöke (1896. 02 . 28., 1896. 03. 01.). Dankó csárdásokat is írt: ezek átlaga azonban nem különb kortársaiénál. Dalszerzői népszerűségének az a legfőbb titka, hogy a hasonló ambíciójú kortársak közt ő találta meg legjobban a "nép" hangját. (Bálint Sándor, a nagy tekintélyű szegedi néprajzos így ír róla 1958-ban: "Dankó Pista a legnagyobb szegedi alkotó talentumok közé tartozik. Dalkompozíciói szoros ihletett kapcsolatban vannak az ősi szegedi parasztnótával. Gyanútlanul, a népköltészet funkciójának ösztönös ismeretével vesz át helybeli népdalszöveget és dallamot, a maga nevével jelölve meg őket." - Vagyis szerzőként Dankó is megteszi, amit csárdás- és nótaszerző kollégái közül sokan mások: gazdájává válik gazdátlan népköltési javaknak. Csakhogy ő ezt, úgy látszik, azzal az ösztönösséggel teszi, ahogy maga a nép is variál: nem idegenül, hanem beavatottan és többnyire szerencsés kézzel, javítva adja hozzá a magáét.)
A cigányzenekarok millenniumi szerepléseinek az újságokban viszonylag kevés nyomuk van. Besztercebányán Balogh Pali "nemzeti zenekara... nem engedett szemernyit se a 48-ból" és térzenét adott, "hogy megünnepelje a millenniumot" (1896. 05. 17.). Feltehetőleg Budapest nagyobb millenniumi forgalmának is köszönhető, hogy az ünnepségek idején itt 130 cigányzenekar működik (1896. 08. 23.)
Elégedetlenség a cigányzenekarok szereplésével egyelőre csak kevesek részéről nyilvánul meg. A társadalom nagy többsége továbbra is elégedett velük és büszke rájuk, főleg külföldi sikereikre. Az újságok nemcsak a híres, de az átlagos vidéki bandákat is bemutatják, beszámolnak cigányzenészek házasságáról; nekrológot közölnek az elhunytakról; ismételten idézik a zenészek részvételét a szabadságharcban (1898. 03. 17., 1899. 10. 26). Cigányzene-rajongók verset írnak egy-egy híres zenészről, anyagilag segítik a beteg cigányprímás felgyógyulását (1890. 08. 06.); József főherceg vállalja egy cigány gyerek neveltetését (1892. 12. 31.). Az újságok azonban mindenekelőtt híres, jó külsejű cigányzenészek gavallérságával, urakkal való tegező viszonyával foglalkoznak szívesen; mohó érdeklődéssel kísérik egy-egy híresebb zenész rangos házasságát (1896. 01. 28.), izgalmas és botrányos nőügyeit, főleg Rigó Jancsi házasságát a belga hercegnővel (1896. 03. 12., 1897. 01. 10.)
A híressé vált cigányzenész családok házasságok révén is szoros kapcsolatban állnak egymással. Kialakultak vagy kialakulóban vannak cigányzenész-dinasztiák: Berkes, Berki, Kóczé, Kozák, Munczi, Rácz, Radics, Magyari... Ezek többsége rangjához méltó fegyelmezettséggel él, pályája felfelé ível. Az átlagzenészek nagy része azonban nehezen boldogul, mert több van belőlük a szükségesnél. Balassagyarmaton rangos cigánybandából nem vállalnak kettőt, mert csak egyet tudnak eltartani (1892. 06. 26.). Szegeden két híres, külföldjáró együttes jól megél, de a többi megélhetése bizonytalan (1895. 10-12, Ethn.). Kolozsváron a zenekarok tiltakoznak amiatt, hogy esténként 1 forint adót kell fizetniük az éttermi muzsikálásért (1891. 11. 20.). Képzettebb zenészek közül némelyek mellékesen oktatást is végeznek - nyilván elsősorban megélhetési okból; különben klarinétos miért vállalna tanítást és cimbalomhangolást (1892. 02. 04.). Jórészt a nehéz megélhetés (s hogy cigányzenész egyéb munkát nem szívesen vállal) az oka a cigányzenészek közötti viszálykodásoknak is. Az aradi cigányzenészek veréssel üldözik el Aradról az odatelepedett gyulai cigánybandát (1892. 11. 29.). Ugyanakkor: miközben itthon többnyire "ropogós tízesek, százasok helyett kongó filléresek s legfeljebb az igénytelen korona járja", külföldön - kinek szerencséje is van - meggazdagodhat; ez történt a komáromi Lakatos Ferdi bandájával, mely újabban Londonban arat "bőséges aranytermést" (1894. 08. 04.) vagy Kiss Jancsival és együttesével, mely korábban, a Somogy újság szerint Amerikában "sok dollárt zsebre vágott" (1890. 10. 28.). Ugyanígy Erdélyi Náciék, akik egész vagyont hoztak haza Amerikából és a zenekar bőgőse 16 ezer forintnyi pénzéből ház és földbirtok vásárlását tervezi (1891. 01. 31.). Vannak, akik nősüléssel jutottak hozzá tisztes vagy éppen szédületes társadalmi emelkedéshez és vagyonhoz. Egyszerű polgárlány vagy például katonatiszt lányának (1891. 01. 28.) feleségül vétele cigányzenészek között már nem szenzáció. Annál inkább Rigó Jancsi említett házassága Chimay hercegnővel, vagy Vörös Elek szerelmi frigye a párizsi asszonnyal, aki a prímásért válni készült milliomos férjétől. A mesébe illő szerencse végül is egyiküknek sem hoz tartós boldogulást. Jancsiját a hercegnő egy idő után ott hagyta, a nőtlennek hitt prímásáért Magyarországra látogató párizsi asszony pedig a helyszínen tudta meg, hogy jegyesének Győrben felesége és gyermekei vannak. (1900. 09. 12.).
Szegénységből átlagon felüli anyagi jólétre emelkedő cigányzenésszel könnyen megesik, hogy követi a szertelenül mulatozó magyar urak viselkedési mintáját. Ha "van kereset"- mint volt Farkas Miskának, az 1890-es évekre már megöregedett és elszegényedett híres győri prímásnak -, akkor könnyen megfeledkezik a tőle elvárt alkalmazkodó, udvarias viselkedésről, és megjátssza a rátarti urat (1890. 02. 27.). Műveltebb zenész, amilyen például Erdélyi Náci, a sok pénzzel is fegyelmezetten bánik: ha pihenni akar, üdülni megy, és az üdülés idejére bandáját más prímásnak engedi át (1892. 01. 20.). Önhitt, lenéző és felelőtlen magatartásra vall az ízléstelen tréfa, amit gömöri cigányzenészek űztek Poroszországban egy tengeri fürdőhelyen (a magyarok dolgaihoz amúgy sem értő) németekkel: plakátjukon műsor helyett halandzsaszöveggel traktálták vendéglátóikat (1890. 08. 28.).
Legtöbb gondjuk egymással az egyenrangú zenészeknek van. Gyakrabban kerül sor arra, hogy a prímások "vonópárbajban" döntsék el, kettejük közül ki a jobb. A közönség számára ez körülbelül olyan esemény, mint napjainkban egy futballmérkőzés. Kesztyű helyett a kihívó (többnyire a helyi napilapban) olyanokat vág az ellenfél szemébe, hogy az "gyáva", "zeneértelem nélküli"(1891. 07. 28.), kevés operát ismer, nem tud üveghangot játszani. A meghirdetett párbaj azonban, a közönség csalódására, többször elmarad: a kihívott fél nem ér rá felkészülni (1892. 03. 30.), vagy jobbnak látja a párbaj idejére pénzért lakodalmi zenélést vállalni, mint ingyen párbajozni (1892. 11. 13.). Bandákon belüli összeveszés, felbomlás, majd kisebb-nagyobb változtatással újraalakulás meglehetősen gyakori. Előfordul, hogy külföldön vesznek össze: a tagok néhányan a többit otthagyva hazajönnek, majd hamarosan kibékülnek, s ugyanoda még vissza is utaznak (1895. 02. 17., 1895. 03. 03.).
A szokásostól eltérő összetételű cigányzenekari együttes csak kivételesen akad. A híres cimbalmos, Pintér Pál vonósnégyest szervez maga mellé, de cimbalmával ő a prímás (1898. 12. 03.). Zilahon olyan banda alakul, mely kétféle hangszeren játszik: cigánybandaként cigány karmester, "önkéntes" tűzoltózenekarként - fúvósegyüttesként - egy volt katonakarmester a betanítója (1893. 08. 27.). A vonós- és fúvósegyüttesként is működő "cigánybanda" a 20.század elejétől a falvakban nem volt ritkaság, de ilyet általában nem cigányok alakítottak. Újszerű vállalkozás Dankó Pistáé, aki nem a szokásos cigánybandával, hanem cigányokból szervezett "dalkar"-ral - énekesekkel és cigánybandával utazik Moszkvába.
Kottaismeretet igénylő darabok megtanulásához a cigányzenekarok ún. cigánykarmesterek segítségét veszik igénybe. Emezek többsége még külső szakember, de a 19. század végén már igazi cigány is akad közöttük. Ilyen volt a fiatalon meghalt Balog Csinda, aki már 10 évesen, vidéken kezdte a betanítást; 23 éves korában megtanulta a kottaolvasást, majd Budapesten lett híres cigánykarmester (1893. 05. 09.). Az évtized folyamán még két karmester nevével találkozunk, ezek azonban nem cigányok: Olchváry Béla (1890. 11. 01.) és Müller Károly (1894. 05. 11.).
Jellemző, hogy a "népdalokat" (népies dalokat - az igazi "cigányzene"-darabokat) a cigányzenészek és közönségük nem tekintik reprezentatív műsorszámnak. A balatonfüredi nyári idényre szerződött pécsi cigánybanda műsora "vagy 120 darabból áll a népdalokon kívül, s ezek közt van 20 opera[részlet]" (1890. 07. 22.). A dalok közül ebben az évtizedben az újságokban legtöbbször a Lehullott a rezgőnyárfa szerepel - dallama miatt is, de talán inkább szöve- gének e két érzelmes sora miatt: Isten hozzád, édes, Isten hozzád kedves, / Élnünk együtt nem lehet. Temetésen, halotti megemlékezésen e két sorra lehetett gondolni, ha a dallamot cigányzenekar játszotta. Érdekesség az uralkodócsalád életéből: Farkas Miska visszaemlékezése szerint egy alkalommal Az Alföldön halászlegény vagyok én dalt József főherceg a cigánybanda játékával együtt énekelte (1890. 03. 02.).
Egy évtizeddel korábban a pestiek a kolozsvári Salamonról úgy érezték, hogy "oláhosan" játszik, most a szabadkai Piros Józsi bandájáról olvashatunk ilyenféle megállapítást. Margitszigeti műsorában operarészleteket ad elő, "a kellőnél többet is", magyar darabjain pedig "kissé meglátszik a bunyevác és sokac jelleg behatása. Szabadka környékén valószínűleg így szeretik" (1890. 07. 24.).
A cigányzenészek közt a "zeneszerzés" mondhatni iparszerűen folyik tovább. Balázs Kálmán Londonban Mária hercegnőnek polkát komponált (1892. 07. 24.). Magyari Kálmán "egy pár igen csinos népdalt szerzett" (1894. 07. 07.) stb. Most, hagyatékból tudjuk meg, hogy Farkas Miska korábbi évtizedekben szerzett csárdásainak száma 37; ezeket Farkas Mihály kívánsága szerint a Nemzeti Múzeumnak kellett elküldeni (1890. 04. 03.). Ez a valószínű szám, és nem a "több mint száz szerzemény", amiről a Győri Közlöny újságírója tudni vél. Érdemes azonban emennek az írásából néhány csárdáscímet idéznünk - emlékeztetésül a több mint három évtizeddel korábbi "mindent elcsárdásító" korszakra: Füredi emlék, Orpheus-induló, Tündér Ilona-lengyelke, Visegrádi emlék, Ida-lassú, Ilka-csárdás, Országgyűlési csárdás, Angyalka-csárdás, Rozi-csárdás, Csikós-csárdás, Csalogánycsárdás (1890. 02. 25.). Az elmúlt évtizedekben a csárdásszerzés sablonjai sokszorosan elhasználódtak, a csárdásszerző kedv azonban még a század utolsó éveiben is alig lankad.