|
Kóruskarnagy. Máriakálnok-Arakon született 1928. június 10-én. Tanulmányait 1950
és 1954 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Ádám Jenő,
Gát József, Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence és Vásárhelyi Zoltán növendékeként.
1954-ben férjével, Csányi Lászlóval megalapította a Magyar Rádió Gyermekkórusát,
amelyet 1986-ig vezetett. 1970-ben az Állami Operaház Gyermekkarának is alapítója
- e kórus élén szintén 1986-ig áll. Magyarországi fellépéseinek száma mintegy
háromezer. A Rádió Gyermekkórusával vendégszerepelt csaknem valamennyi európai
országban, az Egyesült Államokban, Kanadában, valamint 15 alkalommal Japánban.
Együtteseivel számtalan hangfelvételt készített. Csányi Lászlóval közösen kilenc
kötetnyi kórusművet adott közre. Liszt-díjas, Németh László-díjas, a Magyar Örökség
díjának kitüntetettje.
|