|
Régi-régi és nem túl előremutató vita tárgya, hogy van-e kulturális élet a
(budapesti) vízfejen kívül? Ilyenkor a személyükben érintettek vérmérsékletüktől
függő higgadtsággal vagy indulattal elmagyarázzák, hogy miért nincs, amikor
van, illetve, hogy miért van, amikor nincs. A vita természetesen parttalan,
s miután mindkét fél jól kidühöngte magát, minden ugyanott folytatódik. Szerencsére
egyre több helyen jönnek rá az érintettek, hogy élet ott van, ahol teremtenek
maguknak. Ahol nem csak néhány jó szándékú fantaszta, hanem egy egész város
- beleértve a városvezetést - tartja fontosnak az életminőség emelését. Szeged
e téren szerencsésnek mondható. A gyönyörűen felújított házak, paloták, barátságos
sétálóutcák, remek könyvesboltok, kulináris örömökre csábító cukrászdák, a színház
és az opera, a könyvtár és a múzeum, valamint a nagy tradíciójú egyetem mind-mind
lakható, sőt tartalmasan élhető város képét mutatja. A magamfajta (kultúr)turistának
legalábbis.
Nem szeretnék belemenni abba a vitába, hogy A Mai Magyar Zene Hete illetve a
jogutódjaként létrejött Vántus István Kortárs Zenei Napok pontosan hol
is helyezkedik el a vidéki kortárs zenei események sorában, de tény, hogy 31
év alatt több tucat szerző sok száz műve hangzott el a Tisza-parti városban.
A november második felében (2002-ben 18. és 21. között) évente ismétlődő fesztivál
forgatókönyve lassan állandósulni látszik. A nyitó est rendre egy-egy szegedi
illetőségű művész, illetve meghívott vendégeinek hangversenye. Az idén Réti
Attila váratlan betegsége miatt ez a hangverseny sajnálatos módon elmaradt,
így minden különösebb ceremónia nélkül, a szintén hagyományos Zeneszerző
és közönsége című beszélgetéssel vette kezdetét a rendezvénysorozat. Egy
átlagos szegedi zenei évad nem jeleskedik a huszadik századi repertoár ápolásában,
ami két dolgot is eredményez. Az egyik, hogy az ehhez affinitást érző előadók
boldogan ragadják meg az alkalmat egy-egy komoly megmérettetésre, a másik, hogy
nem nagyon alakulhatott ki a kortárs zene iránt érdeklődő közönség. Ez utóbbi
(néhány sznob fesztivált leszámítva) világjelenség, mégis zavarhatja a szervezőket,
elbizonytalaníthatja az előadókat.
Mind hangszer-összeállításban, mind stilárisan igen széles választékot nyújtott
az esti kamarahangverseny a Konzervatórium nagytermében. A "nagy öregektől"
- Maros Rudolf, Durkó Zsolt - az úgynevezett fiatal generációig, a matematikai
modelleken alapuló zenéktől a "posztmodernig", a bonyolulttól a könnyen befogadhatóig
igen változatos étlapot kínált. S mint ahogy nincs olyan étterem, ahol valamennyi
- egyébként másoknak nyilván ínycsiklandó - étek találkozna ízlésünkkel, úgy
itt is erősen megoszlott a közönség véleménye. MAROS RUDOLF Strófák című
ének-ütő-hárfa-triójával rögtön ízelítőt kaphattunk a hetvenes évek zenei világából.
Az egyszerre hagyományos és (a maga korában) új zenei kifejezésmódokat expresszíven
ötvöző kamarazene egy árnyalattal élettelibb előadásban talán nagyobb hatást
válthatott volna ki. KOCSÁR MIKLÓS-t már jó ideje az egyik legjelentősebb kórusszerzőként
tartja nyilván mind a zeneszerzői, mind az énekkari szakma. Éppen ezért volt
különösen érdekes Tre notturni címet viselő három zongoradarabja, mely
teljesen más utakon, de végül is ugyanazt az igényes zeneiséget közvetíti, mint
vokális művei. REMÉNYI ATTILA Miniatűrök hárfára című kompozíciója nyíltan
vállalja az összevetést Kurtág Játékaival. A hét apró tételből álló sorozat
egy-egy zenei ötlet felvillantása. Felletár Melinda személyében kitűnő
előadót talált a technikailag igencsak nehéz mű előadásához.
HORVÁTH BARNABÁS és MOLNÁR LÁSZLÓ kompozíciói gondosan megmunkált alkotások,
és ha nem rengették is meg a "konzi" falait, nyugodtan bekerülhetnének a kortárs
dal-, illetve duórepertoárba. Az est során két, egymástól hangkarakterben nagyon
is elütő, de technikailag és előadásmódban egyaránt kiváló énekesnőt ismerhettünk
meg. Forgó Nóra Horváth Barnabás három dalát, Dulics Tímea HUSZÁR
LAJOS évek óta a fiókban fekvő A csend című operájának Tündér-áriáját
adta elő felejthetetlenül. Nem vagyok a millenniumi operapályázaton harmadik
díjat nyert Huszár-opusz ügynöke, ezért csak halkan jegyzem meg, hogy gazdag
az az ország, ahol ilyen művek porosodnak az asztalfiókban. A nagy ívű ária
a szerző zongorakíséretével méltán aratott sikert. HOLLÓS MÁTÉ első pillanatban
rejtélyesnek tűnő 4 - 2 - 1 című alkotása négy kezet, két előadót és
egy közös (zenei) lelket takar. A kompozíció szervezőeleme a játékosság. Szó
sincs a nyolc oktáv folyamatos hangorkánjáról, sokkal inkább a szólamok fogócskájáról,
a szólamvezetés rafinériájáról. A kézről kézre vándorló szólamok és ellenszólamok
könnyed, légies végeredményt produkálnak.
Mindig nehéz szerkesztői feladat egy alapvetően tanulmányi célokat szolgáló
zenemű elhelyezése a műsorban. TOGOBICKIJ VIKTOR fuvola-gitár-duói így aztán
kissé kilógtak a sorból. Mondom ezt akkor is, ha szakszerűségükhöz, a kitűzött
cél sikeres teljesítéséhez nem férhet kétség. Hozzá kell tennem, hogy a jobb
sorsra érdemes hallgató ekkor már régen feladta azt a hiúnak bizonyult reményt,
hogy majd a szünetben egy kis levegőhöz juthat. Az egy főre jutó műsorszámok
nagy mennyisége és az ugyanezen főkre jutó oxigénmolekulák már-már kritikusan
alacsony száma erősen befolyásolta a koncert hátralévő részének élvezetét. Úgy
gondolom, hogy DURKÓ ZSOLT Tűzzenéje még ideális körülmények közt is
komoly koncentrációt és teljes nyitottságot igényel a befogadótól. Itt és most
nem kedveztek a körülmények. Más a helyzet DUBROVAY LÁSZLÓ A váltságdíj
című operájából azonos címmel szvitté formált fúvószenekari művével. A kortárs
előadói technikákat a hagyományos fúvószenekari szerkesztésmóddal ötvöző zenei
anyagról gyakran az a hallgató érzése, hogy egy klasszikus módon megírt zene
utólagos modernizációjáról van szó, ahol a disszonancia biztosítja a "kortárs"
jelleget.
Új, tökéletesen adekvát helyszínnel bővült a Vántus Napok kínálata. Az EAR együttes
a Gran Café vetítőjében rendezte meg hangversenyét. Az elektronikus, illetve
elektroakusztikus zene kínálja a legtöbb teret a zenei szélhámosságra. Könnyű
és csábító dolog beleveszni a szintetizátorok, hangmodulok, a számítógép nyújtotta
milliónyi beavatkozási lehetőség világába, s valódi zene helyett alibikompozíciókat
létrehozni. A nyolc elhangzott darab között volt természethangokat szintetizátorokkal
és élő cimbalomhanggal ötvöző - SUGÁR MIKLÓS: Vihar után -; állathangokat
transzformáló és fagottszólóval kiegészítő - SZIGETI ISTVÁN: F. Otto AG
-; egy, a clavinova (az egyszerűség kedvéért: digitális zongora) lehetőségeit
kutató és sequencer programját használó - HOLLÓS MÁTÉ: Clavinovafantázia
no. 2 -; és szoprán szólóra meg cimbalomra illetve szintetizátorra és basszusgitárra
komponált, repetitív eszközökkel élő - FARAGÓ BÉLA: Árnyének - kompozíció.
Verdi szerint a közönség becsábításának legjobb módja, ha sört mérnek az Operában.
Ha sört nem is, boros poharat annál többet láttam a szünet után visszatérő,
s többnyire fiatalokból álló közönség kezében. Ha csak ezen múlik, van-e közönsége
egy hangversenynek, én Verdivel értek egyet. A második félidőt minden bizonnyal
DECSÉNYI JÁNOS hangszalagra, énekhangra és versmondóra komponált kis remeke,
a Korf órája nyerte. Morgenstern szatíráját könnyű kézzel és nagyon szellemesen
fejlesztette tovább. Sokkal inkább kiszámítható és éppen ezért kevésbé izgalmas
kompozíció volt MADARÁSZ IVÁN Csillagokja, ahol pontosan azt kaptuk,
amit az ismertetőben olvashattunk. Aritmetikai rendben sűrűsödő, illetve ritkuló
"szférikus" hangokat. SÁRY LÁSZLÓ műve, a Nagymama tánca olyan fagott-marimba-duó,
melyben a marimba szólamát most hangszalagról hallhattuk. Ily módon talán túlzás
elektronikus zenének nevezni, viszont kétségkívül jól szólt. A Kotyogó kő egy
korsóban címmel elhíresült "alapműhöz" hasonló szerkezetű darab így is komoly
kihívást jelent a "kamarapartnernek". Recenzens belátja saját korlátait; OLSVAY
ENDRE Transzplantációjával nem tudtam mit kezdeni.
Vántus István halálának 10. évfordulójára méltó módon emlékezett a fesztivál.
Az alaphangot a Szecsődi Ferenc briliáns előadásában felhangzó szólóhegedű-szvit
adta meg. Mű és előadó tökéletes összhangjának lehettünk fültanúi. Szecsődi
nemcsak tud, de szokott is kortárs zenét játszani. Úgy gondolom, a szerzők és
a közönség legnagyobb megelégedésére. Különös hangszer-összeállítású kamaradarab
következett a műsorban. A Rézdomborítás Ady Endre emlékére két trombitát, két
harsonát és ütőhangszereket foglalkoztató mű. Vántus kikerüli azt a csapdát,
hogy darabja egy vers zenei illusztrációjává süllyedjen: a Rézdomborítás
sokkal inkább visszatükröződése Ady költészetének. Az Inventio poetica
című, Balassi-versre készült kórusmű Vántusnak megint más arcát, a szemérmes
férfi szerelmének líráját mutatta be. Ezután két részletet is hallhattunk a
szerző operájából, Az aranykoporsóból. Nehéz dolga van a hallgatónak
egy számára ismeretlen opera részletét hallgatva, főleg ha fogalma sincs az
előzményekről, arról, ki kicsoda, és miről is énekel tulajdonképpen. S bár a
műsorfüzet jóindulatúan egy teljes oldalt áldoz a jelenet ismertetésére, még
most, sokadszor elolvasva sem vagyok biztos abban, hogy mit is hallottam. Könnyebb
volt a helyzet az úgynevezett katakombaképpel, melyet a felgyógyuló Réti
Attila műsoron kívül prezentált a hallgatóságnak. Ez a Lactantius prédikációjaként
is ismert ária ugyanis önmagában, "puszta zeneként" is megállja a helyét. Réti
nagy, operai hangon, kicsit forszírozva adta elő a jelenetet, s bár drámai erőnek
szemlátomást nem volt híján, némi melegebb tónusú, egészséges piano is jól esett
volna a fülemnek.
Két esemény maradt még hátra. Az egyik a Durkó Zsolt zongoraciklusának címét
- Törpék és óriások - viselő rendezvény, ahol Csongrád megyei zeneiskolások
mutatták be kortárs műveken, hogy ebben a korban még magától értetődő az azonosulás
a később már némi pejoratív értelmet kapó kortárs zenével. Közel egy évtized
után hirdette meg a Magyar Zeneszerzők Egyesülete és a Vántus István Társaság
zeneszerzői versenyét a fiatalok részére. A beérkezett művekből a háromtagú
zsűri teljes egyetértésben meghozott döntése alapján az első díjat MESKÓ ILONA
Babits sorait felhasználó, és kitűnő ízlésről és expresszív zenei gondolkodásról
tanúskodó ének-fuvola-klarinét-kürt-kvartettje nyerte. Második díjjal jutalmazták
HORVÁTH BALÁZS igen virtuóz és legalább annyira szellemes klarinétötösét, mely
- könnyen megjósolható - rövidesen több kvintett repertoárjába is bekerül majd.
Nagyon szimpatikus volt SZABÓ KRISZTIÁN O Crux című, középkori szövegre
készült ötszólamú motettája is, mely sem a szigorú rendnek, sem a szabad fantáziának
nem volt szűkében. Igazságtalan lennék, ha nem említeném meg a nagyon fiatal
CSER ÁDÁM nehéz, szólistákat és kórust egyaránt foglalkoztató Sic nos existimet
homo címet viselő kórusművét. A hangverseny motorja a már előző napról is
megismert, Cser Miklós vezette Victoria Kamarakórus volt.
Négy nap, öt hangverseny - egy évnyi szervezés. Marad a reménykedés, hogy jövőre
talán még több embert fog érdekelni saját korának (zene)művészete. Ami biztos:
a Vántus István Kortárs Zenei Napokat jövő novemberben is megrendezik.
|
