Erkel operáinak forrásanyaga igen gazdag és sokféle. Rendelkezünk autográf partitúrákkal, az operák teljes anyagát vagy részleteit tartalmazó partitúramásolatokkal és számos más forrás mellett rendelkezésünkre állnak azok a szólamfüzetek is, amelyeket a Nemzeti Színház zenekara, többnyire Erkel vezetése alatt, évtizedeken át használt. E forrástípusok mindegyike előfordul a Bátori Mária korabeli anyagában is.
Fennmaradt az opera autográf partitúrája. E többfunkciós kézirat kezdetben a hangszerelés első leírásához készült fogalmazvány szerepét töltötte be, később előadási utasításokkal kiegészítve az opera tisztázatává lépett elő, és a Bátori Mária kizárólag Erkel vezetése alatt folyó előadásain egy ideig vezérkönyvként szolgált. A bemutató utáni években a szerző ebbe a példányba vezette be a fontosabb javításokat, és helyezte el az utólag komponált számok vagy részletek betétlapjait.¹
A vezérkönyvként is funkcionáló autográf partitúra mellett az a szólamanyag-garnitúra is rendelkezésünkre áll, amelyet az Erkel dirigálta nemzeti színházi együttes Bátori Mária-előadásain mindvégig használtak. E mindeddig feldolgozatlan szólamanyag egyaránt tartalmazza a zenekari, magánének- és kórus-szólamfüzeteket, a karpartitúrát, sőt a színpadi fúvószenét játszó katonai zenekar, a banda partitúráját és két, különböző korú szólamanyagát (ez utóbbiak egyébként ritkaságszámba mennek). Ugyanitt találjuk néhány ária (István no. 2 Aria con Coro, Mária no. 4 Romanza és no. 8 Aria) későbbi, transzponált változatának szólamfüzeteit, és a no. 3 Quartetto con Coro, az opera egyik sikerszáma ének- és vonósszólam-garnitúráját, amelyet valószínűleg 1890-ben, az Erkel 80. születésnapjára rendezett ünnepség alkalmával másoltak le újból. A szólamkottákon kívül a nemzeti színházi előadások három súgópéldányát is ismerjük.²
A Bátori Mária korai változatát két Nemzeti Színházon kívüli referenciaforrás is dokumentálja: az opera első három száma, az ún. Introduction 1840-1841-ben készült partitúrája és szólamanyag-készlete, valamint a nyitány 1845-ös datálású partitúrája. A nyitány Kolozsvárt használt másolatát Erkel barátjának, Ruzicska György kolozsvári zeneszerző-karmesternek szóló ajánlása és néhány további autográf bejegyzése hitelesíti.³ A Nemzeti Zenede kottatárában fennmaradt Introduction előadási anyagának hitelességét Weindl Antal, a kézirat kopistájának személye szavatolja: ő a Nemzeti Színház zenekarának csellistája-, illetve nagybőgőseként a Bátori Mária több nemzeti színházi szólamfüzetének is másolója volt. A Zenede gyűjteményében található másolata feltehetőleg az Introduction koncertszerű előadásainak célját szolgálta.
Több ezer oldalnyi olyan partitúra és szólamfüzet áll tehát rendelkezésünkre, amelyet a szerző írt le, használt, kézjegyével autorizált vagy legalábbis ismerhetett. E forráskészlet teljes körének kritikai elemzése az opera verzióinak sokaságát, közöttük számos, a szerző jelenléte által autorizált változatát hozta felszínre. Ugyanakkor e források összehasonlító vizsgálata azt is nyilvánvalóvá tette, hogy e változatok egyike sem rekonstruálható és adható közre kizárólag magából az autográfból. Ehhez az Erkel vezetése alatt használt nemzeti színházi szólamanyag-garnitúra bevonása szükséges.
A szólamfüzetek felhasználása mellett szólt, hogy ezek nagy többsége az 1840-es bemutatóra készült, és az opera 35 előadása során, 1840 és 1860 között mindvégig használatban maradt. Az utólagos kiegészítések, javítások, húzások, betétlapok pedig mindazon kisebb és nagyobb módosítások nyomát megőrizték, amelyek az opera előadásait végigkísérték. (A későbbi szólamfüzetek ugyanakkor e módosítások megszilárdulását vagy éppen alkalmi jellegét dokumentálják.)
A nemzeti színházi anyag bevonását az autográfban tapasztalt hiányok is szükségessé tették. A szerzői kéziratból néhány belső oldal hiányzik, és mára elveszett az a Nachtrag (Függelék) is, amelybe Erkel - helyhiány miatt - több szám rézfúvós szólamait lejegyezte. Ráadásul, mivel az opera hangszerelésének igen rövid idő alatt kellett elkészülnie (a két autográf kötet élén szereplő kezdődátumok: 1840. március 30. és július 1/2. - az opera bemutatója 1840. augusztus 8-án volt), a sietség számtalan félreérthető vagy pontatlan, illetve hiányos lejegyzést eredményezett artikulációban, dinamikában sőt a hangszerelésben is (nem mindig világos például a colla parte vagy az a due utasítások érvényessége),⁴ igen gyakoriak a rövidítések, a come sopra utalások (ezek némelyike egy-egy előző számra vonatkozik), és egyes, már a bemutató előtt eldöntött húzások határa sem egyértelmű.
Az autográf rövidítéseinek feloldására, a lejegyzés javítására a későbbiekben is csupán helyenként került sor. A Bátori Mária előadásait kizárólag Erkel vezette, és vezérkönyvként szolgáló szerzői kézirata elsősorban emlékeztető funkcióval bírt. Ez magyarázza, hogy az egyes szólamfüzetek korrektúrázása közben eldöntött, a dinamika és artikuláció kidolgozását célzó kiegészítéseit szórványosan vezette be e kéziratba. Sőt kisebb kompozíciós beavatkozásoknál is előfordult, hogy ezeket csupán a szólamkottákba jegyezte, illetve jegyeztette le. Ezeken a helyeken a későbbi "másolt vezérkönyv" kopistáját külön bejegyzések irányítják át a megfelelő szólamfüzetbe. E "másolt vezérkönyv" elkészültével függ össze, hogy az opera 1850-es évekbeli előadásaira készült betétszámokat már nem illesztették be a szerzői autográfba. Miután a partitúra e másolata megsemmisült, e késői és az Erkel-kutatás számára mindmáig ismeretlen betétszámok: az első felvonás új duettje, az első fináléban előadott két magyar tánc, valamint Mária új Cabalettája a II. felvonásból (néhány további, kisebb szerzői kiegészítéssel, javítással együtt) ma már csupán a nemzeti színházi szólamanyagokból rekonstruálható.
A szerzői vagy a szerző által jóváhagyott javítások és mindazon változatok közreadása, amelyek eljutottak a megszólalásig, a Nemzeti Színházban használt szólamanyag felhasználása nélkül tehát nem lehetséges. Tekintve, hogy az egykor előadásra került összes verzió közlését célul tűztük ki, mindez indokolja az autográf mellett a nemzeti színházi szólamfüzetek bevonását a kritikai közreadás fő forrásai közé.
A legfontosabb közreadói kérdés eldöntésében - tudniillik hogy az ekképpen rekonstruált változatokat miként értékeljük, ennek megfelelően melyiket részesítjük előnyben és helyezzük a főszövegbe, illetve mely számok vagy részletek kerülnek a kiadvány függelékébe - döntő érvnek számított, hogy a Bátori Mária kompozíciós folyamata a bemutatóval nem ért véget. Kis túlzással azt is mondhatnánk: az opera nem készült el a bemutatóra. Nem csupán a fenti példákban már említett artikuláció és dinamika véglegesítésére nem jutott Erkelnek ekkor ideje, nem készült el az eredetileg D-dúrban elképzelt no. 5-ös kórus hangszerelésével sem. Az autográfba Erkel bejegyezte ugyan a teljes zenekari fejet, néhány ütem erejéig a banda kivonatát, az ún. guidát is, és a szám teljes terjedelmében kidolgozta (szintén D-dúrban) a kórusszólamokat,⁵ a no. 5-ös Corót - amint erről a Pester Tageblatt korabeli kritikusa is beszámol - a bemutatón csupán a banda adta elő, zenekari kíséret és kórus nélkül. (A Tageblatt tudósítója egyébként bírálja a banda kíséret nélküli szerepeltetését. Nem tudja, hogy itt csupán kényszermegoldásról van szó.)
Az opera végleges alakja tehát a próbák és előadások ideje alatt érlelődött. Így a kritikai közreadások által gyakran választott stratégia, amely az adott operának a bemutatón elhangzott, első változatát közli a partitúra főszövegében, és a betétszámokat, utólagos változatokat a függelékben helyezi el, a Bátori Mária esetében nem megvalósítható. A szerzői javítások, betétek olyannyira közelről követik a bemutatót, hogy úgy tűnik, e kompozíciós munka még mindig annak az alkotói folyamatnak a szerves része, amely az opera "első", végleges változatának kialakulását célozza.⁶ Erkel már 1840-1841-ben megoldja a no. 5 problémáját. Nem csupán meghangszereli e számot, hanem ennek felvezetését is átfogalmazza: a no. 4-es Romanzához egy Cabalettát komponál, módosítja a no. 4-5 közötti, eredetileg D-dúrba moduláló átvezetést, melyet C-re futtat ki, és csupán ezt követően, C-dúrba transzponálva hangszereli meg a Corót. Szintén 1840/41-ben elkészül István áriájával az első felvonásból,⁷ és már 1841. november 9-én bemutatják az operának is meglehetős sikert hozó nyitányt, amely a rövid, zenekari bevezetést helyettesítette.⁸ Különféle húzásokat eszközöl a no. 6-os Recitativo e Duettóban,⁹ valamint a kritikusok által is terjengősnek tartott 2. felvonásbeli Finaléban, majd az opera befejezését, szintén viszonylag korán, egy új, lényegesen rövidebb, ugyanakkor hatásosabb változattal helyettesíti.
Közreadásunk az opera e kompozíciós munka eredményeként kialakult, az autográfban a bejegyzések legkésőbbi rétege által még dokumentált változatát részesíti előnyben és helyezi a partitúra főszövegébe.¹⁰ A főszöveg által érvénytelenített részletek, így a rövid zenekari bevezetés, az Introduzione és a finálé korai változata a függelékben kaptak helyet, a banda egyik korabeli hangszerelésével, az opera magyar nyelvű szövegével és ennek angol prózai fordításával, valamint az autográf partitúrába feltehetőleg Erkel által bejegyzett utólagos német fordításával együtt. Ugyanitt közöltük az opera főszövegben lévő verziójánál későbbi betétszámokat is. E számok függelékben való szerepeltetését egyrészt forráshelyzetük tette szükségessé: az újabban előkerült, 1852-ben komponált no. 8-as új Cabaletta,¹¹ illetve az 1858-as felújításhoz készült új, no. 6-os duett forrásanyaga hiányos (épp Mária szólama hiányzik), az első felvonás magyar táncainak pontos helyét és sorrendjét nem ismerjük, ráadásul e táncok szerzősége sem bizonyított (egyértelműen a Bátori Máriához készültek, de a szólamkottákon nem szerepel Erkel neve).¹² A forrásanyag hiányai mellett, e késői változat főszövegként kezelése ellen szólt végül, hogy a mindössze néhány előadást megélt utolsó verzióban Erkel már meglehetősen eltávolodott az első megfogalmazás hangvételétől, arányaitól. Megnőtt a zenekari hangzás, a magyar tánctablók aránya, és az 1858-as duett kompozíciós stílusa is határozottan eltér az opera egészétől. A betétszámokkal megnövelt terjedelem pedig az 1858-as felújítást követő öt előadáson az opera nagyformájának átalakulását eredményezte: Máriának és Istvánnak a no. 6-os duettet követő rövid jelenete és az első finálé magyar táncokkal kiegészített változata önálló felvonásként szólalt meg. Ez a Bátori Mária tehát már az 1850-es évek végének közönségét szolgálta. És noha a kritikusok sikerről számolnak be, Erkel első operája e néhány előadást követően végérvényesen lekerült a Nemzeti Színház műsoráról.

____________
JEGYZETEK