Nagyon régóta tapasztalom már azt a negatív attitűdöt, amelyet az ún. "zenei elit", vagyis a Muzsika és az UZU tanúsít a Filharmónia tevékenysége iránt, de eddig eszem ágában sem volt írásban reagálni rá, mert némi bosszankodás után tudomásul vettem és napirendre tértem fölötte.
Az utóbbi hónapokban azonban ez a Filharmónia-ellenesség láthatóan egyre durvább lett, és úgy látom, hangversenykritikáid már rég nem a zenéről szólnak. A magunk részéről - mint máskor is - valóban "le fogunk vonni bizonyos következtetéseket" (hibáinkból és mulasztásainkból is, természetesen), de ideje lenne Nektek is színt vallani: mi is a Muzsika célja az egyre otrombább hangú támadásokkal, a negatívumok eltúlzásával, a pozitívumok elhallgatásával? Úgy gondoljátok, hogy ideje a Filharmónia élén is lecserélni a vezetést (van is már jelöltetek?), vagy az egész cég fölött kellene pálcát törni, mint öt évvel ezelőtt?
Elkeserítő az az ordító igazságtalanság és aránytalanság, ahogyan egyes koncertrendezők tevékenységét agyonmagasztaljátok, míg minket jó esetben elhallgat, rosszabb esetben fanyalogva, de mostanában leginkább gyalázkodva említ az újságotok. Nem gondolhatom véletlennek azt sem, hogy a ritka pozitív kritikák esetében a Filharmónia koncertjeit más cégek rendezvényeiként tüntetitek föl (MATÁV, Liszt Ferenc Kamarazenekar stb.).
Sosem gondoltam, hogy valaha arra ragadtatom magam, hogy zenekritikákat kritizáljak, most mégis úgy vélem: talán a Muzsikának is "ideje lenne bizonyos következtetéseket levonni"!
Úgy hiszem, nemcsak a Filharmóniának, de az egész hangversenyéletnek okoz mérhetetlen kárt az a megfellebbezhetetlenül tévedhetetlen kinyilatkoztatás, mely a felsőbbrendűen tudálékos zenekritikák fanyalgásaiból árad. Koncert-tudósításaitokat azok a zenebarátok olvassák, akik elsősorban nem az egyébként igencsak szubjektív megítélésű művészi mélységet méricskélik, hanem "csak" Vivaldit, Händelt vagy Mozartot akarnak hallgatni a napi munkájuk után, kikapcsolódásként. Meggyőződésem, hogy sokakat elbizonytalanít, sőt elriaszt a koncertre járástól, ha mindig lesújtó értékelést olvas azokról a hangversenyekről, ahol egyébként jól érezte magát, szép zenéket hallott, és elégedetten tapsolt (még ha volt is ilyen vagy olyan hiányosság vagy gikszer a szervezésben vagy az előadásban). És ezen semmit sem javít az, hogy bizonyos koncerteket viszont mindig agyondicsér a Muzsika.
Belegondoltál már abba, hogy pl. a magyar labdarúgás hány fényévvel áll a magyar koncertélet alatt, és mégis ezrével nézik a mérkőzéseket - nyilván nem a szörnyű színvonal, hanem egyszerűen a foci szeretete miatt. Nekünk manapság, amikor az embereknek sem idejük, sem pénzük, legfőképpen pedig erejük nincs arra, hogy esténként beüljenek a koncertre, örülnünk kell, ha megtelik a 910 fős Zeneakadémia. Óriási az írástudók felelőssége, így a Tiétek is, és szavaitok összes következményére gondoljatok, amikor ítéletet hirdettek a koncertek felett!
Örömmel hallottam nemrég, hogy a Muzsika cikket kíván szentelni a Filharmónia 50 éves jubileumának. Most már aggodalommal várom; vajon a saját nekrológunkat fogjuk-e olvasni? P.S. Jelen levelemet magánlevélnek szántam, és nem szándékoztam levélvitát sem provokálni, de biztos vagyok benne, hogy nem lepődtél meg azon, hogy nem hagytam szó nélkül az utóbbi zenekritikáidat.

Tisztelettel
Igric György
Filharmónia Budapest Kht.

Fonyód, 2002. augusztus 8.

Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr, Kedves Gyuri!

Mindenekelőtt: köszönöm nyílt hangú leveledet s azt is, hogy amikor telefonon engedélyt kértem soraid közlésére, készséggel beleegyeztél, ily módon lehetőséget adva arra is, hogy a nyilvánosság előtt válaszolhassak.
Filharmónia-ellenesnek nevezed a Muzsikát. Elfogultsággal, mi több: durvasággal, sőt otrombasággal vádolsz (a Te szavaid ezek), negatívumok eltúlzásáról és pozitívumok elhallgatásáról - magyarán: részrehajlásról - írsz, károkozást és ordító igazságtalanságot említesz, kritikusi tevékenységemet "ítélethirdetésként" aposztrofálod. Papírra került egy különlegesen erős kifejezés is: a "gyalázkodás". És megfogalmazódott egy félreérthetetlen gyanúsítás: a Muzsika bele akar szólni a zeneélet dolgaiba, sanda célozgatással vezetőcserét sugallva a Filharmónia élén. Ez tehát a tömör látlelet tevékenységemről - és persze a lapról, amely engedi, hogy valaki ily gátlástalanul garázdálkodjék hasábjain.
Leszögezem: írásaimban nem vezet elfogultság, a Muzsika Hangverseny rovatában igyekszem pontosan és pártatlanul, a valósághoz híven leírni, amit a koncerteken hallok. Amit kritikáimban állítok, mindig komolyan gondolom, s reményeim szerint meg is tudom indokolni. Magyarázkodni tehát nem fogok, védekezni sem. Hogy munkámat jól végzem-e, nem az én tisztem eldönteni - eldönti majd az Olvasó.
Komolyan vettem a leveledben foglalt vádakat, és végigolvastam az utóbbi öt év összes olyan, tőlem származó, muzsikabeli kritikáját, amely a Filharmónia által rendezett koncertekről szól. Nem látom, hol van ezekben durvaság, otrombaság, elfogultság, gyalázkodás. Bíráló megjegyzéseimben, melyekkel akaratlanul megbántottalak, kivétel nélkül konkrétumokat kifogásoltam - a közelmúltban és a korábbi esztendőkben egyaránt. Konkrétan kérdeztem, miért kell a Zeneakadémia nagytermébe meghívni a csapnivalóan játszó Kassai Filharmonikusokat; miért szerepeltet a Filharmónia a rangos Budapesti Régi Zene Fórumon olyan hakniegyüttest, mint az Ensemble Baroque de Nice; miért kell a nagy múltú Budapesti Zenei Hetek nyitókoncertjét olyan gyenge zenekar felléptetésével lefokozni, amilyen a Szlovák Filharmonikusok (nem is beszélve Leif Segerstam 30. szimfóniájának ősbemutatójáról). Az elmúlt hónapok számodra fájdalmas megjegyzései is egytől egyig tárgyszerűek: nem értettem s ma sem értem, miért kellett Ránki Dezső koncertjeit a kis befogadóképességű MTA-díszterembe száműzni; miért énekelt a King's Singers (mindannyiunk szégyenére) a Bazilika harangzúgásában; nem értettem, a Filharmónia koncertjein miért nem tudatja műsorközlő a közönséggel a program- és szereplőváltozásokat (ld. a Deborah York helyett pódiumra lépő Henriette Feith esetét); furcsálltam, miért kellett a világsztár Jordi Savall népes publikumának a várbeli MTA-teremben szorongania, a hőség miatt nyitott ablakoknál alig hallva a koncertet.
Mindezek, ismétlem, konkrétumok. Leveled ezekkel szemben csupa megfoghatatlan általánosságot sorol. Ha vitád van velem, ha neheztelsz a kifogásaim miatt, miért nem idézel egyet sem? Miért nem cáfolsz, miért nem bizonyítod be, hogy nincs igazam? Furcsállom azt a vádat is, amely szerint a Muzsika - szerinted tendenciózusan - más rendezők koncertjeiként tünteti fel a Filharmónia-esteket. Mikor, mely hangversenyekkel kapcsolatban történtek a szóban forgó tévedések? És ha megtörténtek (ha igen, sajnálom és elnézést kérek értük), miért nem jelezted a szerkesztőségnek időben, miért nem kértél helyreigazítást? Megtettük volna, hiszen megtesszük máskor is. A kritikák végére magam írom oda az események idejét, helyét, rendezőjét, ha tehát tévedek, a felelősség engem terhel. Forrásom azonban a Koncertkalendárium, itt pedig maguk a hangversenyrendezők adják meg (és korrektúrában ellenőrzik) az események adatait.
Negatív attitűdről írsz, azt állítod, hogy felnagyítom a hibákat és elhallgatom a pozitívumokat. Az igazság ezzel szemben az, hogy tapintatból sokszor éppen a munkátokban tapasztalt negatívumokat hallgattam el. Eddig szinte soha nem tettem szóvá a Filharmónia "műsorfüzeteinek" színvonalát - arra a félbehajtott A/4-es papírlapra gondolok, amelyet kis, keményfedelű dossziéban, más körülmények között ingyenes szóróanyagokkal feldúsítva pénzért (százvalahány forintért) árusítotok, s amelyben szinte minden esetleges: az előadók életrajzát hol közlitek, hol nem, a művekről hol adtok részletes eligazítást, hol nem, ami pedig a stílust, a szerkesztettséget, a szakmai biztonságot illeti, bárkinek ajánlom e lapocskákat mulatságul. Nem tettem szóvá olyan kínos eseteket, mint Ruth Ziesak koncertje, melynek műsorfüzete teljes összevisszaságban közölte a dalok szövegét; nem írtam meg, hogy Robin Blaze és a Palladian Ensemble estjén, hazánk nagyobb dicsőségére csak az est férfisztárja kapott virágot a Filharmóniától, az együttes hölgytagjai ott álltak a pódiumon üres kézzel, míg a piruló kontratenor a maga csokrából húzott ki egy-egy szálat, hogy korrigálja a koncertrendező cég baklövését. És nem számoltam be arról sem, milyen kínos helyzet alakult ki a King's Singers próbáján a Filharmónia munkatársainak gondatlansága miatt. Jordi Savall koncertjének szünetében az elegáns spanyol-magyar közönség hiába menekült volna a hőség elől a büfébe: zárva találta. Ha tendenciózus volnék, ha a hibákat keresném, írhattam volna ezekről a jelenségekről is. Azt mondod, a kritikákban olvasható bírálat elriasztja a közönséget. Úgy hiszem, inkább riaszthatja el az, ha a koncerteken udvariatlanságot és gondatlanságot tapasztal.
A Filharmónia Budapest Kht. munkájának jelentős részét sokra becsülöm. Problémát régóta, következetesen ugyanazon a néhány területen vélek felfedezni. Hiányolom a meghívott művészek kiválogatásakor a nagyobb körültekintést; hiányolom az igazi előzékenységet a művészek és a közönség iránt; s végül hiányolom a közönség igényes és magasrendű tájékoztatását. E területeken a Filharmónia Budapest Kht.-nek nézetem szerint valóban "le kell vonnia bizonyos következtetéseket": csiszolni kell a kommunikáció stílusán, nagyobb gondosságot és körültekintést kell tanúsítani. Munkátok minden más részét azonban elismeréssel figyelem, s ezt nem is szoktam elhallgatni.
A Muzsika szeptemberi számában megjelent a Filharmónia fél évszázadáról készült összeállítás. Bízom benne, hogy a leveledben megfogalmazott rossz előérzetek eloszlottak, s a cikket nem a cég "nekrológjaként" olvastad. Szívből remélem, az előttünk álló, jubileumi évad alkalmat ad az 50 éves Filharmóniának, hogy ismét bizonyítsa szaktudását és ügyszeretetét, s ha így lesz, a kritikus sem fogja elmulasztani, hogy fejet hajtson a valóban professzionista módon előkészített produkciók színvonala előtt.