- Ravel G-dúr zongoraversenye nemzetközi nyelven beszél, mégis ott érzem mögötte a francia szellemet. Ön e kérdésben autentikus: hogyan hallja mindezt?
- Afféle keverék ez a darab: lehet játszani nagyon jazzesen, de "klasszikusan" is. Kivételes mozzanata az Adagio assai. Ez vérbeli Ravel. Megkockáztatom, hogy az egyik legszebb lassú tétel, amit valaha is írtak. Csak a legszebb Mozart-lassúkhoz hasonlíthatom, olyan gyönyörű.
- A Zeneakadémia művészszobájában ülünk, néhány perccel a koncert első része után. A magamfajta kívülálló azt hinné, hogy ön, akár egy sportoló, kimerült lesz, fáradtan piheg, hiszen egy ilyen bonyolult mű megszólaltatása szörnyen fárasztó lehet.
- Tévedés: engem ez a mű egy csöppet sem fáraszt, olyan mértékben részévé vált a személyiségemnek, a lényemnek. Tudja, mikor játszottam először? Tizenhat évesen - több, mint ötven éve. Ismerem minden zegét-zugát, soha egy percre sem untam meg, mindig szívesen adtam elő, mert örömöt szerzett.
- Beszéltem ismerőseimmel a zenekarból: szerettek önnel játszani. Ön kettős minőségében alkot véleményt egy zenekarról: szólistaként és gyakorló karmesterként. Milyen együttesekkel szeret dolgozni?
- Toscaninit szokták idézni, aki szerint nincs rossz zenekar, csak rossz karmester. Nos, ebben Toscanini tévedett. De félre a tréfával, ez a zenekar kivételes. Azon kívül, hogy szépen játszik és jól szól, minden egyes muzsikus elkötelezettje a produkciónak. A szólista valóban úgy érezheti, jelentős támogatást kap.
- Ön a hetvenes évek óta vezényel is, részfoglalkozású karmester.
- A legkevésbé sem vagyok részfoglalkozású karmester. Én főállású karmester vagyok. És főállású zongorista.
- Csak arról a hangszeres szólisták körében gyakori jelenségről szerettem volna kérdezni, hogy pályájuk egy pontján úgy érzik, váltaniuk kell.
- Ma már jobbára vendégkarmesterként járok zenekarokhoz. Általában eleve úgy szól a felkérés, hogy zongoráznom és vezényelnem egyaránt kell. Minden koncerten eljátszom egy versenyművet. Nem fogja elhinni, de Maurice Ravel G-dúr versenyét is szoktam a zongora mellől vezényelni.
- Ez nem lehet egyszerű.
- Biztosíthatom, nem nehéz. Egyébként nekem karmesterként és zongoristaként mindig azzal kellett megküzdenem, hogy megpróbáltak beleszuszakolni valamilyen skatulyába. Voltam már Csajkovszkij- és Rachmaninov-szakértő és a romantikus repertoár felelőse, de persze francia specialistának is ki akartak nevezni. A Bécsi Kamarazenekar vezető karnagyaként Mozart- és Haydn-előadóként könyveltek el. Ezt már nem utasítottam vissza, mert őket tartom a legfontosabb szerzőimnek. De például nagyon sok 20. századi művet is dirigálok. A repertoáromból egyedül a barokkot zárom ki - barokkot nem vezényelek.
- Elvből?
- Ennek két oka van. Részben attól tartok, nem csinálnám jól. A másik ok pedig az, hogy a többiek nagyon jól csinálják. Igen sok specialista foglalkozik régi zenével. Nem akarom veszélyeztetni a megélhetésüket, elvégre valamit nekik is kell hagyni...
- Rendben, most már tudom, ön nem specialista. Ugyanakkor bizonyára nem fog tiltakozni, ha arról a hagyományról kérdezem, amelybe az ön pályája is illeszkedik. Marguerite Long révén közvetlen szál köti össze Ravellel. Köztudott, hogy Marguerite Long mutatta be Ravel G-dúr zongoraversenyét. Ez a tapasztalat nyilván továbbadható. Mit gondol a tradícióról?
- Azt, hogy vigyázni kell ezzel a fogalommal. Marguerite Long valóban nagyon közel állt hozzám, de ami ezt a művet illeti, rendkívüli ellenállást mutatott. Ezt nem adta, ez "az ő zongoraversenye" volt - legalábbis így gondolta. Soha nem tanította nekem. Szabályosan féltékeny volt. Először akkor hallotta tőlem, amikor már lemezre is vettem a Philadelphia Zenekarral és Ormándy Jenővel. Felkerestem, odaadtam neki a lemezt, és azt mondtam, hallgassa meg, nem is rossz. Igazat adott nekem. Ami tehát a tradíciót illeti, nagyon óvatosan használnám a kifejezést. Egyfelől azért, mert aki egy művet játszik, saját egyéniségét is beleviszi a játékába, tehát az a tény, hogy ismerte a komponistát, nem jelent közvetlen kapcsolatot vele. Másfelől mi a hagyomány? Ki tudja? Hogyan játszotta Mozart a műveit? Ki tudja? Mit szólna hozzá, ha hallaná a mai előadásokat?
- A 20. században már volt hangrögzítés. Tudjuk, miképp vezényelte Strauss vagy Stravinsky a kompozícióit; tudjuk, hogyan zongorázott Bartók és Dohnányi, és lehet tudni Ravelről is, mit gondolt a zenéjéről.
- Ravel nem lenne jó példa: meggyőződésem, hogy aki Ravelt először játssza, sok mindent magától is tud, ha elolvassa a kottát. Ravel úgy vélte, ő megírta, amit megírt, csak pontosan kell lejátszani. És valóban, Mahleren kívül nem volt senki, aki ilyen pontosan kottázott volna, ennyire egyértelműen írta volna le az utasításait. És tudja, egy mű olyan, mint egy képkeret. Hogy mi van benne, azt a komponista elképzeléseit megvalósítva az előadó rajzolja meg. A lényeg, hogy alul, felül és oldalt ne lógjon ki!