|
Klarinétművész, karmester, zeneszerző, az Új Színház zenei vezetője. 28
éves, nős, egy kisgyermeke van. Kincses Veronika operaénekes és Vajda József
fagottművész fia. Életrajza a legváratlanabb helyszínekhez kapcsolódik, ezért
lóugrásban közlekedtem életútján.
Otthon
- Rövid, ám annál tartalmasabb pálya áll ön mögött.
- Nem az számít, hány éve van valakinek jogosítványa, hanem hogy hány kilométert
vezetett.
- Sztereotip, mégis elkerülhetetlen kérdés: milyen volt muzsikus szülők
gyermekeként felnőni?
- Annak, hogy híres zenész szülők gyereke az ember, az előnyei éppúgy megmutatkoznak,
mint a hátrányai. Kodály mondta, hogy a gyermek zenei nevelése kilenc hónappal
a születése előtt kezdődik... Engem az is előnyhöz juttatott, hogy már gyerekként
olyanokkal találkoztam, akikkel később szakmai kapcsolatba kerültem: karmesterekkel,
zenészekkel - például az egész Rádiózenekarral. Nehézsége e helyzetnek, hogy
az elvárások sokkal nagyobbak, a kritika sokkal élesebb a szakma részéről egy
"zenészgyerek" esetében.
Budapest
- Miért nem a fagottot választotta, mint az édesapja? Esetleg a jazz iránti
érdeklődése miatt?
- A második kérdéssel kezdve: nem. Hattól tizenegy éves koromig hegedültem,
ám akkor kiderült, hogy allergiás asztmámat többek közt a lószőr és a gyanta
is okozza, így egészen más - a légzés erősítése érdekében lehetőleg fúvós -
hangszerre kellett átállnom. Édesapám úgy vélte, a klarinét a legsokoldalúbb.
Ez szerencsés választásnak bizonyult.
- Felvetődött valaha, hogy bármi máshoz kezdjen, mint zenéléshez?
- Szüleim szerették volna, ha gimnáziumba megyek, de ellentmondást nem tűrve
közöltem: márpedig én a konziba fogok járni. Így lett. Attól kezdve aztán menetrendszerűen
zajlott minden. 1996-ban Kovács Béla klarinétnövendékeként, 1999-ben Lukács
Ervin karmesterosztályában diplomáztam.
- A zeneszerzés szakot nem vette föl?
- Nem: a karmesterképző tantárgyai nagyrészt ugyanazt nyújtják, csak az
arányok és hangsúlyok mások. De jobb is így. Hamar megtanultam: az ember abban
érdekes, amiben különbözik a többitől. Hogy más utat járok, az nyereség. Persze
a zeneszerzői szakma egyetemi mindennapjaiból kimaradtam, ugyanakkor karmesterként
is nagyon sok szerzővel állok munkakapcsolatban.
- Mintha el is kanyarodna a pályája a klarinétozástól a karmesterség felé.
- Ma már igen. Sajnos, ebben az évben le is kellett mondanom két koncertet
a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, akikkel hét éve dolgozom együtt. Nem volna
időm becsülettel felkészülni a fellépésekre.
- Tudatos döntés eredménye a váltás?
- Javarészt igen. Ez a tevékenység perspektivikusabb, több az érvényesülési
lehetőség, nagyobb a nemzetközi mozgástér, eleve hosszabb távú a szakma. Jóllehet,
a hangszerrel való fizikai kapcsolat semmivel nem pótolható.
- A klarinétdiploma megszerzésével egyidejűleg lett a Brass in the Five együttes
művészeti vezetője.
- Már a főiskolán elkezdtünk együtt dolgozni. Odajött hozzám egy harsonás,
Burget Péter - azóta a barátom -, és felkért, legyek a kvintett "füle", külső
szakmai segítő, hogy együtt alakíthassunk ki egy olyan hangzásbeli, művészi
egységet, amely csak ennek az együttesnek a sajátja. Ez a munka, bár sosem fejeződhet
be, mára beérett. Élvezem, hogy az ő "médiumi" közvetítésükkel megszólalhat
az én zenei elképzelésem. Némiképp ezzel a munkával nőttem bele a karmesterségbe
is.
Szombathely, Hollandia
- Pályája egyik legbiztosabb pontja Eötvös Péter.
- Úgy alakult, hogy az azóta már Amerikában élő Marosi László látott egy
darabomat vezényelni: ő buzdított, menjek el fúvóskarnagy-képzésre. Tartottam
a kapcsolatot régi tanárommal, Tihanyi László zeneszerzővel is (szintén Eötvös-tanítvány),
ő pedig azt javasolta, jelentkezzem Eötvös egyik szombathelyi kurzusára. Elküldtem
hát egy videókazettát, és legnagyobb meglepetésemre Eötvös kiválasztott aktív
hallgatónak. Addig nem is ismertük egymást. Büszkén emlegetem azóta is, hogy
akkor egy interjúban megemlítette: talált egy tehetséges fiatalt, Vajda Gergelyt,
akit név szerint is kiemel a kurzus résztvevői közül. Így kezdődött a kapcsolatunk...
- ...amely nagyon intenzív...
- ...és nagyon baráti is már. Több formában is dolgoztunk együtt. 1997 őszén
két munkája volt egyszerre: komponálás és Radames című kamaraoperájának átdolgozása.
Fölajánlottam, hogy segítek kottázni vagy bármiben, amire szüksége van. Kimentem
hozzá Hollandiába, ahol Három nővér című operáján dolgozott, így testközelből
láthattam, hogyan komponál, közben pedig instrukciói alapján meghangszereltem
és magyar szöveget adaptáltam a Radameshez, amit aztán én is vezényeltem itthoni
bemutatóján, a Budapesti Kamaraopera előadásán. Részt vettem több kurzusán,
később az asszisztense is lehettem. Én tanítottam be a már elkészült Három nővér
magyar változatát is. Nemsokára utazom Brüsszelbe Három nővér-próbákat vezetni,
aztán Bécsben tanítom be a Klangforum Wiennek a Wiener Festwochén - az előadást
Péter vezényli majd. És én mutattam be Az álmok hídján mentem át (As I Crossed
a Bridge of Dreams) című darabját a Thália Színházban.
- Amelynek párizsi bemutatóját is ön vezényelte.
- 2000 januárjában, az Ensemble InterContemporainnel. A bécsi bemutatón
aztán, 2000 decemberében, teljesen új rendezésben egyedül dolgozhattam, Eötvös
csak a bemutatóra jött el. Most márciusban megint lesz belőle egy hatos koncertszéria,
a Budapest Music Center pedig DVD-t készül megjelentetni belőle. A zenei anyag
az én vezényletemmel már elkészült, ahhoz forgatják később a filmet.
- Az a demo-kazetta annak idején szépen megalapozta a pályáját... Hihetetlen
előny Eötvös szárnyai alatt bekerülni a nemzetközi zeneéletbe.
- Hiszek abban, hogy ahová el kell jutnia az embernek, oda előbb-utóbb el
is jut, találkozik azokkal az emberekkel, akikkel kell.
- Kurtágnál is tanult?
- Csak kurzusokon, szervezetten nem. Főként Szombathelyről ismerem, aztán
Párizsban többször találkoztunk. Darabjait persze játszottam, és a Forrás Kamarazenei
Műhelyben is kapcsolatban álltunk vele.
Egyiptom
- Meséljen egy kicsit arról a bizonyos kairói Kékszakállú-bemutatóról, amelyet
Ön vezényelt Lukin Mártával és Kováts Kolossal.
- Itthon, az Operában kaptam először lehetőséget, hogy dirigáljam a művet,
de ez amolyan beállás volt, ami azt jelenti, hogy kész produkciót vesz át az
ember. Nagyon jó módszer a tapasztalatszerzésre és a repertoár bővítésére. Ezzel
párhuzamosan Kovalik Balázzsal dolgoztam Ligeti operáján, a Le grand macabre-on.
Ekkor érkezett felkérés Lázár Imrétől, aki a kairói Magyar Intézetet vezeti.
Ő találta ki, hogy a két opera közti együttműködés keretében, a Magyar Millennium
alkalmából állítsuk színpadra Bartók operáját. Kovalik rendezte a produkciót.
Két sikeres előadást tartottunk annak ellenére, hogy arrafelé legtöbben azt
hiszik, Verdi Aidája, melynek ősbemutatójával a mai, modern épület elődjét nyitották
meg, AZ opera: OPERAIDA (így, egyben!), az egyetlen, maga a műfaj. Az is igaz
persze, hogy az operába járó felsőbb körök nyitottabbak, és műveltségük is európai
modellt követ.
Franciaország, Louvre
- Térjünk vissza Európába, beszéljünk az Ensemble InterContemporainről.
- Itthon, a Le grand macabre munkái során ismerkedtem meg Jonathan Nott-tal,
az InterCo későbbi zeneigazgatójával. Akkoriban kezdtem azon töprengeni, hogy
tanulmányaim befejeztével hová is menjek, és Eötvös úgy gondolta, tanulságos
lenne az együttesnél Nott asszisztenseként dolgoznom. Három hónapot töltöttem
velük, Magyar Állami Eötvös József-ösztöndíjjal. Párizsban élni három hónapig:
már ez mély hatást gyakorolt rám, és persze sok fontos kapcsolatot alakítottam
ki számos világhírű művésszel és az együttes tagjaival. Termékeny időszak volt,
és noha a francia zenei szakma meglehetősen zárt, az akkori kapcsolatok, illetve
a Magyar Év révén mégis sikerült betörnöm. Strassbourg-ban felléptünk a Brass
in the Five-val, ahol Eötvös darabját, a Brass the Metal Space-t játszottuk.
Az Avignoni Centre Acanthes Fesztiválon Eötvös kurzusán voltam asszisztens.
Zeneszerzőket tanítottunk saját műveiket vezényelni az UMZE kamaraegyüttes élén,
egy koncerten aztán én is vezényeltem egy saját kamaradarabomat. A harmadik
lehetőség a Louvre auditóriumában adódott, a Némafilm koncertszerűen című sorozat
keretében, ahol King Vidor 1926-os A tömeg című filmjéhez írandó koncertzenére
kaptam felkérést. 120 perces a film: egy szerelmi történet, dokumentarista elemekkel,
sok humorral elmesélve. Eddigi életem egyik legnagyobb feladata volt ez.
- Lehet kezdeni valamit a zenével, film nélkül?
- Film nélkül, ebben a formájában nem áll meg a lábán, de tervezem, hogy
félórás kamaradarabot írok belőle.
Vigántpetend
- Beszéljünk egy másik játékról, a Művészetek Völgyében. Mi is volt az pontosan?
Rézfúvós tábor? Réziskola?
- Valóban játéknak indult, de aztán elég komoly műhelymunka vált belőle.
Márta István kereste meg Burget Pétert és engem azzal, hogy létre kellene ott
hozni valamilyen fúvós tábort. Két évig csak szerveztük a tábort, habár tíz
napon át huszonöt 8-18 évessel foglalkozni is elég fárasztó, szép feladat. Aztán
tovább bővült a munkánk azzal, hogy megkaptuk a falu valamennyi rendezvényét,
azaz mi szervezzük, mi bonyolítjuk a programokat. Titkárok vagyunk, menedzserek,
marketingesek. Igazi kihívás! Önállóak vagyunk "VigArtpetend"-en, de besegítünk
a többi faluban is. Igazi fesztiválhangulat érződik a Művészetek Völgyében:
csupa lendület, kreativitás, pezsgés, ahol a profizmusra való törekvés nem jelent
egyben merevséget, pénz utáni mosolytalan hajszát. Valódi nyári happening ez
a fesztivál.
Műcsarnok
- 2001, Őszi Fesztivál. Don Genaro átváltozásai. Az is happening volt, csak
kicsit másféle, más környezetben, a Műcsarnokban.
- Ez volt a legújabb happening-ötletem az Őszi Fesztivál számára. Máté Péter,
a Fesztivál igazgatója úgy tart számon, mint akinek vannak használható gondolatai.
Ezúttal egy "komponált koncertet" találtam ki, amely eredetileg Kurtág koncepciója.
Ő saját darabjait illeszti össze Bach-, Schumann-zenékkel. Én három szerzőt,
Szőllősyt, Kurtágot, Sári Józsefet kapcsoltam egybe. A vezérfonal a rézfúvós
hangzás volt. Szőllősytől egy hetvenes évekbeli, iskolai célokra írt sorozatot,
a Musiche per ottonit választottam, Kurtág két rövid darabját az ő engedélyével
írtam át kürtre, illetve kürtre és pozanra, ezen kívül szólótrombitán felhangzott
a Bornemisza Péter mondásai egyik tétele. Sári Józsefnek több hosszabb-rövidebb
darabját illesztettem be a zenefolyamba, például a Brass in the Five számára
írt Es ist vollendet... című kvintettet, illetve a zenefolyam végén elhangzott
a címadó Don Genaro átváltozásai, amelyet lemezre is felvettünk a BMC számára.
Igyekeztem változatosan és költőien összeszerkeszteni a különböző indíttatású
és hangulatú műveket, ami nem volt könnyű feladat.
Operettszínház, Bábszínház, Új Színház
- Hogyan látja zeneszerzőként a kortárs zene helyét?
- Nem vagyok pesszimista, és sokak negatív magyarországi tapasztalatai miatt
nem vagyok hajlandó olcsó, téves kompromisszumokba belemenni. Ugyanakkor nem
akarok hazudni magamnak arról, hogy amit éppen csinálok, az pontosan hová, kinek
való és hogyan sikerült. A Tavaszi Fesztiválra, az Operettszínház számára most
komponáltam a Gólem zenéjét. Almási-Tóth András írta és rendezi színpadra a
legendát. A zene nyolcvan százaléka újraharmonizált és -hangszerelt, aktualizált
szövegű, népszerű haszid és jiddis dal, húsz százaléknyi "eredeti Vajda Gergellyel"
vegyítve. Az egész munka egyben a zsidó kultúra magam számára történő adaptálása
is volt. Nagy felfrissülést ad egy ilyen munka. Külön öröm, hogy a produkció
zenei vezetője is én lehetek. Rajhona Ádám és az Operettszínház művészei mellett
a Bábszínház stúdiósai is közreműködnek majd, ők jelenítik meg többek közt az
agyagból formált Gólemet is. Az Őszi Fesztiválra viszont éppen a budapesti Bábszínháznak
írok egy kamaraoperát Déry Tibor Óriáscsecsemője alapján. Hobo (Földes László)
a főszereplő, mert mindenképpen egy nem operaszínpadra termett, ugyanakkor karakteres
szereplőre volt szükségem, akit három profi operaénekes vesz körül, a harmadik
(zenei) réteget pedig maguk a bábok, a bábszínészek prózája alkotja. Itt is
átjárás lesz több műfaj között. Az Új Színház közelmúltban bemutatott produkciójában,
Melis László és Lőrinczy Attila A csoda alkonya című művében mint karmester
volt alkalmam színészekkel zenét csinálni - érdekes, a profi énekesekkel végzett
munkától jelentősen különböző tapasztalatokat szereztem. Biztosan hasznosítani
tudom majd az Óriáscsecsemő betanításakor is.
Amerika
- Az Egyesült Államokban viszont a leghagyományosabb, legklasszikusabb repertoárt
áll módjában gyakorolni.
- Próbavezénylésen voltam a Milwaukee Szimfonikusoknál, amely egyike Amerika
első tizenöt zenekarának, ide a videókazettám alapján hívtak meg tavaly júniusban.
Az ottani vezető karmestert, Andreas Delfst akkor nevezték ki a Saint Paul Chamber
Orchestra, Amerika első számú kamarazenekara élére is. Ő aztán a próbavezénylés
alapján meghívott egy októberi turnéra az SPCO-hoz. Bach, Vivaldi, Beethoven,
Stravinsky volt műsoron: tipikus belföldi turné Minnesota egyetemein. Februárban
Pittsburghbe hívtak meg próbadirigálásra, aztán májusban vissza Milwaukeeba,
ahol egy rockénekessel lépek fel szimfonikus hangversenyen, nyilván ez is valami
érdekes, köztes műfajú koncert lesz. Az USA-ban egyébként hétszáz profi zenekar
működik, hatalmas a piac, remek az információáramlás. A Zenekari Szövetség és
a Menedzserek Szövetsége mindenről tud, így hamar forogni kezd az ember neve,
érkeznek a meghívások. Ehhez persze kell a jó menedzser (nekem van: Stephen
Lugosi a Herbert Barrett irodától), de a struktúra is. Európa országai sokkal
zártabbak, egy-egy jó teljesítmény híre nem száll olyan gyorsan.
- Mint látom, nem hagyja magát beskatulyázni.
- Mindent elkövetek, hogy a fachokból kilökdössem magam. Semmiképp sem szeretnék
egyetlen skatulya foglya lenni, a kortárs vagy a saját zenémé sem.
|
Névjegy
1989: Országos
Richter János Fafúvós Verseny - I. díj
1992: a Forrás Kamarazenei Műhely alapító tagja, klarinétosa, karmestere,
műsorszerkesztője és szervezője
1993-tól a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistája, az Osztrák-Magyar Haydn
Filharmónia tagja
1994: az Artisjus Szerzői Jogvédő Hivatal Iroda Nívódíja a kortárs magyar
zeneművek bemutatása terén elért kimagasló eredményeiért
1995-től két éven át a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneelmélet-tanára
1995: Hommage à Kurtág című fúvósnégyesét bemutatják a freiburgi
"Szene Ungarn" koncertek keretében
1996: klarinétosként a davosi Young Artists in Concert fesztivál meghívott
vendégművésze
1996: Zárójeldalok című dalciklusát bemutatják a londoni Conway
Hallban
1997: a Párizsi Magyar Intézetben és a bécsi Konzerthausban Brahms és
Beethoven Klarinéttriója mellett Tihanyi László Schattenspiel című darabjának
bemutatóit játszotta
1997: zenei rendezője a Brass in the Five rézfúvós együttes CD-jének,
ettől az évadtól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző
Intézetének kamarazene-tanára
1997: Előjáték, Tánc és Mellékdal című művével elnyeri a Budapesti
Őszi Fesztivál zeneszerzés-pályázatának pénzdíját. A darab ősbemutatóját
az Őszi Fesztivál Kamaraegyüttese élén maga vezényli
1997: a marseilles-i Journées Internationales de la Jeune Musique zeneszerző-versenyének
döntőse, Hypersléndro című művét a zsűri dicséretben részesítette,
és az Ensemble Télémaque különdíjjal jutalmazta
1998: a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar másodkarmestere. Ebben
az évben - több magyarországi koncert után - az Amadinda Ütőegyüttes Varsóban
is bemutatja Non-figurativ című, Petőcz András verseire készült
kompozícióját
1998: a forbachi Rendez-vous Musique Nouvelle fesztiválon bemutatják Hypertext
című művét
1999: Magyar Állami Fischer Annie-ösztöndíjas
1999 október 2. (Berlin), 4. (Karlsruhe), 26. (Budapest): az UMZE együttes
felkérésére született Gesprächige Hände (Beszélő kezek) című művének
bemutatói
2000-2001: Magyar Állami Kodály Zoltán-ösztöndíjas
|
|