|
A keleti bölcselet szerint nem a mester választja tanítványait, hanem a tanít
vány választja mesterét. Nehéz tehát e misztikus titok és személyes, emberi kapcsolat
birtokában, nyilvánosan megszólalni, és bármily módon köszönteni, köszönni, méltatni
azt, kit e (ki)választás már rég magasabbra emelt, mint amiről itt most bármit
is írhatnék.
Békés András életéről, pályájáról nagyrészt én is csak könyvekből szerezhetem
ismereteimet. Egy életút, a pálya amúgy is csak kerete annak, ami a valódi Élet,
ami magát az Életet jelenti. Pályaválasztási kétségeimre válaszolva, egyszer egy
levelében azt írta: az lesz rendező, aki egy kicsit színész, egy kicsit festő,
egy kicsit zenész, egy kicsit táncos, egy kicsit minden, de egyikre sem igazán
alkalmas. Szóval alkalmatlan. Ha e számkivetettség nem párosul humanitással, akkor
nagyon különös rendezőegyedek, megasztárok, intendánskirályok, "mindenhez értő"
polihisztorok töltik meg heves karcsapásokkal az úszómedencét - akik már többnyire
a bölcsőben tudják, miként lesznek bajnokok. Békés Andrást az ejtőernyőzés jobban
érdekelte: az égből érkezett. S bár hegedűsként kezdte, s karmesteri pálcáról
álmodott, majd a színpadot az élet fényképezőgépre váltotta, hogy aztán a fotóriporterből
előcsalogassa a filmrendezői ambíciókat, végül mégsem váltva valóra őket: így
"szimplán" "prózai" rendezőként végzett, hogy az operák birodalmában kössön ki,
s legyen tanára színésznek, rendezőnek, bábosnak, énekesnek a Színművészeti Egyetemen
és a Zeneakadémián.
A keretet mindenkinek magának kell megtöltenie, belső sugallatai, erkölcsi hogyanjai
szerint. Az Ő töltőanyaga a humanitás, szűnhetetlen érdeklődése és tisztelete
az Ember iránt: azt nem leigázóan megfejteni, hanem megfigyelni, és megpróbálni
megérteni. Így tesznek a bölcsek, legyenek akár csak 75 évesek is. Nem tehetnek
róla. Sorsukat nem az "édes kicsi közönség" mulattatására való áldozatként élik
meg: ez belső indíttatásuk, mindennapi fiziológiai, biológiai kényszerük. Önmaguk
öröme, kínja, létfeltétele. Genetika. Ez az, amit sokszor nem ért a köz, nem ért
az önség, s nem ért a szakma sem. Értetlenül vagy nagyon is értőn állnak egy Személyiség
előtt, aki - mert van - személyiségével parancsol tiszteletet ott, ahol már alig
van. Így hát megijednek, félnek tőle, elszaladnak, megpróbálják megtörni, elhallgattatni,
megsemmisíteni: nem tudván, e személyiség elpusztíthatatlanul átragyog minden
munkán, legyen az sikerült vagy sikerületlen, tovább él minden tanítványban, járjanak
az ösvényen vagy mellette.
És ez Békés András élet-alkotásainak is lényege: őszintén és szeretettel kutatni
az igazságot, önmagának sem elhazudott szemlélettel és tartással. Óvatosan és
szemérmesen, tapogatózva keresni a választ, háttérben tartva önmagát, hogy az
objektivitás tisztaságát megőrizze, ámde művészetét mégis mindig féltett magánügyeként
megélve. Mert a művészet elsősorban magánügy. Feltétel nélkül az. A közönségé,
a tanítványoké csak akkor lesz, ha hajlandóak belenézni a szemébe, mert a bölcseket
vezetőnek küldték hozzánk, szemük átjáró egy másik világba, amiről álmodni könnyű,
tenni érte (átjutni oda) csodálatos gyötrelem.
Az új generációk mindenkor jogos, ámde mostanság brutális trónkövetelésének korszakában
én, a pimasz, a hetvenötnek még felét sem megért, csak azt kívánhatom:
Kedves Békés András, mesternek sokan vallották már, s ismerik el joggal ma is.
Remélem, a Jóisten is úgy intézi, hogy még sokáig és sokan választhassák annak
- akár akarja, akár nem!
Kedves Békés András! Nagyon boldog 75. születésnapot kívánok, teljes szívemből
és szeretettel.
|
