Muzsika 2001. november, 44. évfolyam, 11. szám, 11. oldal
Mikes Éva:
Egy szerencsés, tehetséges, sikeres ember
A zongoránál: Várjon Dénes
 

Idén lenne nyolcvanesztendős a negyedszázada fiatalon - 55 évesen - elhunyt Anda Géza zongoraművész. Nem tévedés: nem Anda Gézáról, hanem Várjon Dénesről olvashatnak a következőkben, de ha akad művész, akinek pályája szorosan kapcsolódik egyik elődjéhez; ha van, akinek nemcsak szellemi örökséget hagyott, de mintha útját is egyengetné egy már eltávozott pályatárs, Várjon Dénes ilyen.

A Zeneakadémia délelőtti zsivajából sétáltunk át a szemközti kínai étterembe zenéről, zongoráról, művészpályáról beszélgetni. Három októberi, vidéki koncertet követ a november 4-i, zeneakadémiai önálló est. Ez adja az aktualitást az interjúhoz. A koncertek ihletője éppen Anda Géza születésnapja, vagyis az esemény tisztelgés az emléke előtt.
(Osztok, szorzok: úgy 35 éves lehet, mormolom magamban.)
- Úgy emlékszem, 1990 körül indult a pályája.
- Igen, 1991-ben végeztem, éppen tíz éve.
(Osztok, szorzok: nem több mint 33 - helyesbítek magamban.)
- Májusban diplomáztam, júniusban tartották a zürichi Anda Géza-versenyt, amelyet megnyertem: ez nagyon sokat segített a pályakezdésben.
- Mintha egész életének hívószava Anda Géza lenne. Valószínűleg másképp alakult volna az útja, ha nem nyeri meg a versenyt.
- Tagadhatatlan. A díjkoncertek nagyon jelentősek voltak. A legfontosabb európai zenei központokban léphettem föl a Salzburgi Ünnepi Játékoktól kezdve a zürichi Tonhallén át Bázelig, és persze számos német városban. Ezek mind az első díjjal járó meghívások voltak. Olyan művészekkel játszhattam, mint Végh Sándor.
- Már akkor elhatározta, hogy "hálából" ápolni fogja Anda Géza emlékét?
- A művészete nagyon közel áll hozzám. A versenyen hatalmas műsort kértek: két Mozart-szonáta, két Beethoven-szonáta, hat Chopin-etűd és egy szonáta, a Szimfonikus etűdök Schumanntól, kilenc Brahms-intermezzo: ezzel kellett nevezni az első fordulóra. Mindez kemény felkészülést igényelt. A továbbiakban rendeztek még egy kamarazene-fordulót, egy Mozart-zongoranégyest és három zongoraversenyt kértek a résztvevőktől. A verseny előtt úgy éreztem, bármilyen eredményt érjek is el, azzal a repertoárral, amelyet vinnem kellett, csak előre léphetek, az is nyereség az életemben, hogy ezt mind megtanultam.
- Gyorsan induló nemzetközi pályafutásához ki is költözött?
- Nem, mindig itthon éltem, csak gyakran utazom.
- Külföldön is folytatott tanulmányokat?
- Nem iratkoztam be iskolába. Schiff András volt az én iskolám: az ő mesterkurzusai, a vele végzett munka. Tizenhét éves korom óta szoros vele a kapcsolatom. Az utóbbi években többször játszottunk is együtt.
- És hogyan teltek az itthoni hivatalos képzés évei: kiktől, hol tanult zenélni?
- E téren is nagyon szerencsés voltam. A VII. kerületi zeneiskolában Pallagi Jánosné volt az első tanárom: rá nagyon sok szeretettel gondolok. Remek alapokat teremtett, sokat foglalkozott velünk.
- Felfigyelt Önre? Kitűnt már akkor valamiben?
- Arra emlékszem, hogy tizenegy-tizenkét éves koromban történt egy éles váltás: attól kezdve erős elhivatottságot éreztem, azóta erre a pályára készültem, onnantól tudtam, hogy zenésznek kell lennem.
- Miért éppen a zongorát választotta?
- Szüleim nem muzsikusok, de zeneszeretők, operarajongók. Rengeteg muzsikát hallgattunk otthon, zongora is állt a lakásban. Első meghatározó élményem a Verdi-operák világa. A mai napig szeretem, sok vokális zenét hallgatok. 12 évesen felvételiztem a Zeneakadémia előkészítőjére, itt tanultam tizenhat éves koromig Keveházi Gyöngyinél. Ez is nagyszerű időszak volt. Sok emberrel ismerkedtem meg, új világ tárult ki előttünk, Gyöngyi mindenkihez elvitt minket: akkor játszottam először Rados Ferencnek, Bächer Mihálynak, Simon Albertet is akkor ismertem meg. A legjobb értelemben vett versenyszellem élt köztünk (bár a versenyt, leszámítva az Anda-versenyt, utálom).
- Inspirálták egymást?
- Valóban erről volt szó. Sok jó barátság alakult ki. Együtt nőttünk föl, ösztönöztük egymást. Ezután, tizenhat évesen vettek fel a Zeneakadémiára, Falvai Sándor osztályába...
(Osztok, szorzok: nem lehet több 31 évesnél. De 25-nek látszik, nézek rá a tea fölött. Amint hazaérek, felütöm a lexikont, mikor is született.)
- ...és nála is diplomáztam '91-ben. Emellett Kurtág Gyögynél, Rados Ferencnél, Devich Sándornál tanultam kamarazenét. Ezek az évek is hihetetlenül termékenyek voltak. A mai napig igyekszem megtartani az egyensúlyt a szólójáték és a kamarazenélés között. A diplomázás ideje is szerencsésen alakult, hiszen akkor zajlott a már említett Anda-verseny.
- Készült a főiskolán a versenyre?
- A hallgatók közt természetes, hogy "kötelező" versenyezni. Részben a könnyebb pályakezdés, részben a tapasztalatszerzés, kapcsolatteremtés érdekében. Korábban is indultam, tizenhét évesen, a Rádió versenyén én voltam a legfiatalabb, itt én nyertem a különdíjat, a Weiner-kamaraversenyre is beneveztünk, azt megnyertük. De külföldön nagy megmérettetésen nem vettem részt az Anda-verseny előtt. Ez viszont a legjobb kezdés volt. Hihetetlenül oldott, családias a légköre, egyébként családoknál is laktunk. Azzal a famíliával, ahol akkor szálltam meg, baráti viszonyba kerültem, ez ma is tart. Azóta is mindig náluk lakom Zürichben. Igazán törődtek velünk a versenyen. A két első forduló alatt nem is hallgattam másokat, igyekeztem kirekeszteni magamból a verseny tudatát. A döntőt a Tonhalléban rendezték, amely gyönyörű terem, fantasztikus akusztikával, a Tonhalle zenekara kísért, Végh Sándor elnökölt... Fontos volt a kamarazene jelenléte is, ez nem jellemző a versenyekre. Az első díjjal járt, hogy három évig teljesen ingyen menedzseltek. Az összes koncertemet megszervezték, sőt velem is utaztak. Ez végképp nem jellemző a többi versenyre. Ezen kívül évente közreadnak egy kiadványt, amelyben beszámolnak az előző évi győztes egész éves működéséről. Mindez rendkívüli. Ami még nagyszerű volt: noha sok koncertet szerveztek, nem daráltak be, hagytak felkészülési időt. Huszonhárom évesen ez teljesen megfelelt, nem kellett úgy éreznem, hogy kifordult világban élek, és túlvállalom magam a pillanatnyi felkészültségemhez képest. Azóta is rendszeresen visszajárok az akkori koncerthelyekre. Közülük az egyik kedvenc városom a francia-svájci Martigny, ahol egy egészen különlegesen érdekes múzeum is található, amelyet nagyon szeretek. Régi romok köré épült modern múzeum, csodás időszakos kiállításokkal, ott évi nyolc-tíz koncertet szerveznek. Svájcban egyébként is többet játszom, mint itthon, bár panaszra igazán semmi okom, nem hanyagolnak el itt sem.
- Szerződött kinti lemeztársasággal?
- Igen, eleinte a Naxos és Capriccio cégekkel dolgoztam, a Hungarotonnál persze rendszeresen, és most a svájci Pan Classics cégnek készítettem éppen Anda Géza-emléklemezt.
- Úgy tudom, a lemezbemutató koncertturné részeként tartja a négy itthoni hangversenyt is.
- Így van. Luzernban minden év novemberében tartanak fesztivált, november 24-én ott is bemutatom a lemezt.
- Azt hallottam, jó a kapcsolata Anda Géza özvegyével, ő is támogatja Önt.
- Lehetővé tette, hogy zürichi házukban gyakoroljak, fantasztikus impresszionista képei között, a mester zongoráján, továbbá a hegyekben lévő házukban is időzhetek feleségemmel, Anda Géza kottái, hangszere, tárgyai, hihetetlenül gazdag könyvtára, fényképei, lemezei között. Ott szoktuk kipihenni magunkat. Csodálatos gesztus ez a részéről.
- Mostani koncertjein olyan darabokat játszik, amelyek Anda Géza repertoárján szerepeltek.
- Olyanokat, amelyek közel álltak hozzá. Elsősorban Schumannt. Műsorom Dohnányi-darabjait nem hiszem, hogy előadta, de Dohnányi-növendék volt, gyakran játszotta a műveit. A lemez még szorosabban kapcsolódik Andához, hiszen a Dohnányi-rapszódiákkal indul, utána Bartók Szvitje következik és Liszt-Consolationok - ezeket nem játszotta lemezre -, a CD-t a Karnevál zárja.
- Mire készül a közeljövőben?
- Sűrű év sűrű vége következik. Párizsban Perényi Miklóssal két kamarazenekari koncertünk lesz, majd Takács-Nagy Gáborral és egy svájci csellistával, Rafael Rosenfelddel játszom itthon és a londoni Wigmore Hallban. Ezt követi a hazai Anda-sorozat, majd Lausanne-ban az ottani zenekarral lépek fel: Heinz Holliger dirigálja a Lausanne-i Kamarazenekart, Veress Sándor Zongoraversenyét játsszuk kétszer, utána hangverseny Perényivel Amszterdamban, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral pedig írországi turné Beethoven B-dúr zongoraversenyével.
- Elégedett pályája eddigi alakulásával?
- Szerencsés vagyok. Azt csinálhatom, amit szeretek.
(Haza. Elő a lexikonokkal. Olyan fiatal, hogy nem szerepel bennük. Hány éves? Megkérdeztem tőle: 33.)



Felvégi Andrea felvétele