Muzsika 2001. november, 44. évfolyam, 11. szám, 2. oldal
Masterprize-eredményhirdetés
 

Október 10-én a londoni Barbican Hallban kihirdették a 2001-es Masterprize nemzetközi zeneszerzői verseny végeredményét. A BBC, az Európai Műsorszóró Szervezet, az Egyesült Államok Országos Közszolgálati Rádiója és a Brit Nemzetközösség Műsorszóró Szövetsége együttműködésének eredményeképpen a döntőt 200 millióan hallgatták rádióközvetítésben. A több mint 60 országból érkezett közel 1200 pályamű közül a zsűri tagjai, valamint az értékelésben az internet segítségével részt vevő zenebarátok az amerikai Pierre Jalbert (1967) In aeternam című művének ítélték oda a Masterprize megnövelt, 30000 font összegű 1. díját. A díjnyertes műről idén májusban Budapesten a verseny számára a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara készített felvételt, és az ősbemutató is hazánkban hangzott el, a Hangversenyciklus a 20-21. század zenéjéből című sorozat keretében. Pierre Jalbert a döntőt követő fogadáson hangsúlyozta: a Rádiózenekar és Kovács László karmester magas színvonalú szakmai és művészi munkája nagyban hozzájárult sikeréhez.