- Az oratóriumszerző Decsényi János mindig összefoglaló, nagy művet komponál: ilyen volt a kilenc évszázadot felölelő Régi magyar szövegek, az audiovizuális Emlékkönyv, s ilyen az októberben bemutatásra kerülő Búcsú egy tovatűnt évszázadtól. Miért érezted fontosnak, hogy keretbe zárd a letűnő huszadik századot, s levond annak következtetéseit - már ha a szövegkönyv ilyen értelmezésével egyáltalán egyetértesz?
- Az évszázadnak háromnegyedét végigéltem (1927-ben születtem), s a szüleim, nagyszüleim nemzedéke visszanyúlik a század elejére is. A '90-es évek történelmi, politikai, társadalmi, gazdasági, lélektani korszakváltása sok művészt késztet számvetésre: miben vett részt cselekvőként illetve elszenvedőként a 20. században. Nem terveztem tudatosan trilógiát a nép történetét felvázoló Régi magyar szövegek, a családom történetét bemutató Emlékkönyv és a Búcsú egy tovatűnt évszázadtól oratóriumsorozatából. Ám logikusan következett a távolabbi századok, majd a családi történet után a közelmúlt szélesebb körű történelmének "megéneklése". Az alaptéma: Így éltünk Pannóniában (Bernáth Aurél szép könyvének címét idézve) a huszadik században, s ez az oly sok szomorúsággal, tragikummal teli időszak késztetett alkotásra engem is. A narratívát - a szó hagyományos értelmében - igyekeztem elkerülni. A zenedrámai koncepciójú műnek nincs története, mint ahogyan a történelemnek sincs - csupán történései vannak.
- A zenedrámaiságot hangsúlyozod, holott az egész estét betöltő oratórium versekre épül, magyar költők tollából. Vajon abból táplálkozik-e a drámaiság, hogy meglehetősen drámai volt a század, vagy zenedramaturgiailag alkalmazol olyan eszközöket, melyek a lírai alaphangot drámai szerkezetbe állítják?
- Az utóbbiról van szó. A lírának ugyanis drámai funkciója is lehet. A kiválogatott szövegek általam elképzelt kontextusokban más szerephez is jutnak, mint amit önmagukban hordoznak. A hét tétel korszakokra bontja a századot, jól ismert költemények segítségével, Adytól Pilinszkyig. És mivel igen fontos volt számomra a szöveg szintaktikai, szemantikai aspektusa, a szövegkezelés - szemben az elektroakusztikus kompozícióimban alkalmazott, sokkal oldottabb megközelítéssel - a ma már hagyományosnak nevezett prozódia eszközein alapul.
- Nehéz volt kiválasztani a korszakokat reprezentáló verseket?
- A végleges szövegek kiválogatása és a drámai rend kialakítása közel egy esztendőt vett igénybe. Tizenkét költő huszonkilenc gyönyörű versével íveli át a mű az évszázadot. A válogatás - vonzalmaimnak és az általam felvázolt mű dramaturgiájának megfelelően - szubjektív.
- A választott versek csakugyan emblematikusan fejeznek ki egy-egy korszakot, de nem mindegyikük látszik könnyen alkalmasnak a megzenésítésre. Például az Egy mondat a zsarnokságról.
- Az valóban nagy feladat volt. Hogy beletört-e a bicskám vagy sem, megítélhetik majd. Több versből húznom is kellett, de mindig vigyáztam arra, hogy a költői mondanivaló ne sérüljön. Akármennyire is ütköztettem a verseket a drámai koncepció kedvéért, úgy érzem, nem hamisítottam meg egyik költeményt sem. Az volt a szándékom, hogy e költőkkel mondassam el, amit magam is el szerettem volna mondani.
- Mezzoszoprán, tenor és basszus szólista, vegyes- és gyermekkar társul a szimfonikus zenekarhoz. A szólisták között dramaturgiai tudatossággal osztottad szét a szövegeket, vagy csak színesíteni kívántad a palettát a háromféle hanggal?
- Mivel az oratóriumban nincsenek drámai értelemben kiírható "szerepek", a szólisták mindegyike "csak" primus inter pares. Ehhez viszont - itt és most - a három szólam elegendőnek mutatkozott. A vegyeskar nemegyszer megosztva énekel, női illetve férfikarként, a zenekar összetétele azonban (ami kettős fákig terjed) nemigen éri el az úgynevezett nagyzenekar létszámát. A kérdezett színesség itt inkább: szürkét szürkével árnyalni.
- Esetlenül fogalmazom a kérdést: mennyiben objektív és mennyiben szubjektív az a századkép, amely a Búcsúdból kitetszik?
- Nem summázat, nem zenei- történelmi áttekintés. De kellett hozzá az a néhány évtized, amelyet végigéltem. Ha fiatal zeneszerző volnék, talán az ifjúság bátorsága is elmondatná velem mindezeket, ha nem is ugyanígy, de úgy érzem, egyes dolgok kimondásához kell egy bizonyos mennyiségű élet. Ez az oratórium az én kommentársorozatom, saját érzelmeimmel és nézőpontommal.
- Szakmai tiszteletadásképpen vagy mélyebb tartalommal ajánlottad ezt az oratóriumodat tanáraid, Sugár Rezső és Szervánszky Endre emlékének?
- Az első oratóriumot Rajeczky Benjamin emlékének ajánlottam, aki tanárom volt kezdő zeneszerzés-tanulmányaim idején. A másodikat anyai nagyszüleimnek, akik felneveltek. Ezt a harmadikat pedig annak a két embernek, akiktől igyekeztem ellesni a komponálás mesterségét, de annál sokkal többet tanulhattam tőlük. Olyasmit, ami esztétikai kategóriákkal már nem mérhető.