|
Giovanni Buonaventura Viviani
Capricci armonici per violino
e basso continuo
Urtext
Közreadja Kertész István
A continuót kidolgozta
Spányi Miklós
Editio Musica Budapest, 2000
Z. 14 252 |
Giovanni Buonaventura Viviani nem tartozik a széles körben ismert barokk mesterek
sorába. A fontos magyar nyelvű lexikonok közül például egyetlenegyben sem szerepel
a neve címszóként. Pedig sem jelentéktelennek, sem érdektelennek nem tekinthetjük
- éppen ellenkezőleg. Boldog kora bővelkedik jobbnál jobb és egyéninél egyénibb
kismesterekben, s Viviani közéjük tartozik. Csupán pár évvel a legnagyobb elszármazott
firenzei zenész, Lully után, 1638-ban született a toszkán fővárosban, hogy azután
ő is egész életpályáját más - osztrák és olasz - városokban töltse. Egészen
fiatalon az innsbrucki Habsburg-udvarba került hegedűsként, később az udvari
zenekar vezetője lett. Az itt töltött bő két évtized vége felé jelennek meg
első kompozíciói nyomtatásban: elsőként egy kötet triószonáta, majd - vokális
művek után - az op. 4-es jelzésű hegedűdarab-gyűjtemény. Ekkor - 1678-ban -
azonban már ismét Itáliában találjuk. Ez volt életének legjelentősebb fordulata:
a hazatéréssel egy időben "profilt váltott", és attól fogva a vokális zene került
érdeklődésének középpontjába: operákat, oratóriumokat, kantátákat, templomi
kompozíciókat írt, illetve adott elő saját operatársulatával vagy éppen templomi
karnagyként; hangszeres zenét többé nem is publikált. Utolsó éveit Pistoiában
töltötte, egyházi alkalmazásban; így életét legalább Firenze közelében fejezte
be. Halálának pontos évét nem ismerjük; utoljára 1692-ben említik pistoiai források.
Viviani művei a legutóbbi időkig nem jelentek meg modern kiadásban. Az imént
említett op. 4-es gyűjtemény közzétételét már hosszú ideje szorgalmazta Kertész
István, aki nem csupán modern publikációkból tájékozódik a régi hegedűirodalomról.
Ez a kötet, mely 1678-ban mindjárt Velencében és Rómában is megjelent, a Capricci
armonici címet viseli a velencei kiadásban, s a címek sokaságának örve alatt
túlnyomórészt templomi szonátákat és kamaraszonátákat (szviteket), továbbá néhány
rövidebb tánc- és karakterdarabot tartalmaz hegedűre és continuóra, s a hegedűművekhez
ráadásképpen még két trombitaszonátát is hozzátesz. Viviani stílusa a hegedűszonáta
kezdeteitől (Salomone Rossi, Biagio Marini, Tarquinio Merula és kortársaik)
az első nagy kiteljesedésig (Corelli) vezető úton a Corelli előtti utolsó állomást
képviseli. Ám ha üdvözölhetünk is ezekben a darabokban Corelli révén ismerős
tételtípusokat, hangütéseket, karaktereket, le kell szögeznünk, hogy Viviani
stílusa természetesen teljes értékű, koherens stílus, amely minden további nélkül
megáll a saját lábán. Legvonzóbb tulajdonságai közé tartozik a hangvétel sajátos
üdesége, sőt zamatossága; a természetes és hatásos, de sehol sem tolakodó virtuóz
jelleg; és végül a 17. századi olasz zene nagy vívmánya, a mindenfajta "szabványosítás"
nélkül, szabadon szárnyaló, mégis mindig világos és fegyelmezett formateremtő
fantázia. (Az éles váltás talán még feltűnőbb volt a vokális zenében: ahogyan
1700 táján a különben szédületesen gazdag fantáziájú Alessandro Scarlatti egyszerre
áttér a szigorú recitativo-ária-recitativo... váltakozásra a kantátában, és
a lényegében kötelező da capo-áriaformára az operában, ugyanúgy a barokk - templomi
- szonátaforma is sokat merevedik egyfelől mondjuk Viviani és Corelli, másfelől
Vivaldi és Händel vagy Telemann között.) Itt tehát még az "aranykorban" vagyunk:
bármikor megjelenhet egy recitativószerű bevezető, egy variációs vagy egy tánctétel
a templomi szonátában, s a tételek száma sem állapodott még meg, annál is kevésbé,
mert olykor a párbeszédszerűen, sűrűn váltakozó tempók következtében nehéz is
volna megmondani, tulajdonképpen hány tételt is hallottunk. Végül, de nem utolsósorban
Viviani hegedűstílusának sajátos ízt ad a korabeli délnémet és osztrák virtuóz
hegedűiskola (Biber, Schmelzer és társai) stílusjegyeinek beolvasztása az olasz
"alapanyagba".
Giovanni Buonaventura Viviani
Capricci armonici da chiesa
e da camera, op. 4
Kertész István - hegedű
Pertorini Rezső - gordonka
Péteri Judit - csembaló
Hungaroton Classic, 2000
HCD 31952 |
Nos, ebből az izgalmas és élvezetes gyűjteményból publikált végre egy kötetnyi
válogatást Kertész István az EMB, azaz az Editio Musica, korábbi nevén
a Zeneműkiadó Urtext sorozatában a múlt évben. Lévén hogy e sorok írója
azonos a kotta kiadói szerkesztőjével, álljanak itt csak száraz tények. A kotta
nyolc darabot: hat (eredetileg műfajnevekkel megjelölt) templomi szonátát és
két szvitet tartalmaz. A sorozat természetének megfelelően a kiadás elvei olyanok,
hogy a közreadói hozzátételek mindenütt felismerhetők, és az eredeti kottaszöveg
egyértelműen megállapítható. A kiadvány mentes a túlzásba vitt filologizálástól,
és a szöveg mindvégig jól áttekinthető marad; a pedagógiai felhasználhatóságot
mértéktartó díszítési javaslatok, a hegedűszólamban szereplő ujjrend-javaslatok
is növelik. A kiadvány alapos, a szerzőt és műveit értékelő előszót tartalmaz
a közreadó tollából, emellett közli a velencei kiadvány címlapjának és két kottaoldalának
fakszimiléjét. Külön érték a Spányi Miklóstól származó, értő és elegáns continuo-kidolgozás.
Kertész István azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem - társaival, Péteri
Judittal (csembaló) és Pertorini Rezsővel (gordonka) együtt - a Hungaroton
Classic számára CD-re is vett egy másik (bővebb és darabtípusok szempontjából
változatosabb) válogatást a Capricci armonici anyagából. A csaknem egy
és negyed órás felvétel - megint csak ugyanazt a szót találom - üde és üdítő
zenei csemege. Ezt a zenét nemigen érdemes kottával a kézben követnünk. Mint
egy változatos táj kulisszái között tett utazás, úgy telik el, szinte észrevétlenül,
az egy és negyed óra, ha átengedjük magunkat a szerző szabadon áradó invenciójának
és az előadók zenélésének, amelynek alapvető jellemzője a magától értetődő hajlékonyság
és érzékenység, mellyel a darabok ötleteit, fordulatait, formai sokszínűségét
követik. Nagy érték Kertész makulátlan és sokszínű hegedülése, díszítéseinek
természetessége, virtuozitása. Példás a continuo-hangszerek összhangja, s az
imitatív szakaszokban, egy-egy biciniumszerű tételben Pertorini egyenrangú dallami
"jelenléte" (no persze játszottak eleget együtt a Festetics Vonósnégyesben…).
Péteri Judit a maga kevésbé látványos szerepét tökéletes alkalmazkodással és
érzékenyen játssza, s helyenként, lehetőség adódván így is "megmutatkozik",
sőt átmenetileg főszereplővé válik.
Mindent összevéve a "Viviani-projekt" (felfedezés+közreadás+eljátszás) rendkívül
sikeresnek mondható. Hogy mit kívánhatunk még? A lemezen szereplő művészektől
több Vivianit (és ahhoz hasonlót) koncerteken, és legalább még egy Capricci
armonici-kottakiadványt a rövidebb és még sokszínűbb darabokból.
|