Nagy megtiszteltetés számomra, hogy néhány szóban megemlékezhetem e fontos születésnapodról. Engedd meg, hogy egy anekdotával kezdjem Hozzád írott nyílt levelemet. A nyolcvanas évek végén, bizonyára emlékszel, feleségestül négyesben elmentünk egy akkor kitűnő hírnévnek örvendő vendéglőbe ebédelni. Már a leves sem ígért sok jót, gyanítottuk is, hogy talán zacskóból főzték. A főétel, paprikás csirke nokedlival, szintén sok kívánnivalót hagyott maga után: a hús rágós volt ("lehet, hogy disznódarabokkal van tűzdelve?" kérdezted a pincért), a nokedlit dermedten és szárazon szolgálták fel. Ezek után az ebéd végeztével odahívattad az üzletvezetőt, és megkérdezted tőle: "Milyen kategóriájú ez az étterem?" "Első osztályú" - volt a válasz. Mire Te: "Csak azt tudom mondani: szégyelljék magukat!".
Mindezt azért írtam le, mert ez a kis történet mélyen belevilágít megalkuvást nem ismerő és elfogadni nem akaró karakteredbe. A konyha is ugyanúgy kreatív művészet, mint a zeneszerzés. Másoktól is, akárcsak Magadtól, a legjobbat igényled, a maximumot várod el. Mint ahogy sosem engedtél ki kezed alól fércmunkát, másoktól sem szenveded el azt. Emlékszem, hogyan dolgoztál Paesaggio con morti című zongoradarabodon. Amikor elküldted nekem első kéziratodat, nagyon nehezen tudtam elolvasni, de már a kisilabizálás folyamán is megértettem a mű lényegét és logikáját. Ezt az is bizonyítja, hogy közel ötven sajtóhibára jöttem rá, amit Budapest és London közötti telefonbeszélgetéseink sokaságával kijavítottál. Mikor megtanultam a hangokat, hasonló komolysággal beszéltük meg a darabot zenei szempontból, és csak akkor játszottam el először nyilvánosság előtt, amikor áldásodat adtad rá. Hogy milyen nagyszerű ez a mű, azt bizonyítja az osztatlan siker, akárhol adtam is elő: Angliában, Új-Zélandban, Magyarországon vagy bárhol a nagyvilágban, koncerten, rádió- és lemezfelvételen. Büszke vagyok, hogy ezt a művedet nekem ajánlottad és annak szintén nagyon örülök, hogy ma már sok fiatal zongoraművész tanulta meg és vette fel műsorára.
Sajnos én sohasem voltam tanítványod a Zeneakadémián, de mindig irigyeltem azokat a kollégáimat, akik óráidon jelen lehettek. Amit nyújtottál nekik, az mindenekelőtt a zene iránti maradéktalan lelkesedésed és szereteted volt. Feleségem, aki zenetörténeti óráidra járt az ötvenes években, a mai napig emlékszik A varázsfuvoláról tartott bevezető előadásodra, amikor többek között a hármas szám jelentőségéről beszéltél növendékeidnek. Ez mély nyomot hagyott benne és bennünk, és különösen sokat emlegettünk Téged akkor, amikor húsz évvel később fiunk a Második fiú szerepét énekelte Londonban, tizenöt alkalommal. Vajon csuklottál-e sokat?
Még nagyon sok termékeny évet kívánok Neked, és kérlek, ne feledkezz meg ígéretedről: írd meg mielőbb a Paesaggio con fiorit!

Őszinte szeretettel