|
- Az örvendetesen növekvő számú kamarazenekarok többségétől az önöké egy jellegzetességével
mindenképpen eltér: hungaricákra szakosodott. Megalakulásuk óta olyan zenéket
kutatnak fel és tűznek műsorukra, amelyeket keletkezésük után egy darabig valószínűleg
játszottak, majd elfelejtették őket.
- Farkas Zoltán zenetörténésszel egyszer arról beszélgettünk, milyen sok olyan
zenét írtak, amely Magyarországhoz kapcsolódik, ám nem játsszák. Senki nem veszi
a fáradságot, hogy felkutassa a nehezen hozzáférhető kottákat, alkalmassá tegye
őket az előadásra. Már az is sok energiát igényel, ha valaki egyáltalán játszható
állapotba hozza a műveket. Sokszor a szerző neve sem cseng olyan ismerősen, ettől
aztán az átlagos koncertrendező fél is egy kicsit, hiszen nem biztos, hogy a közönséget
különösebben érdekelni fogja az a zene, amelyről kevesen tudnak. Szerintem ez
óriási tévedés: igenis érdekli. De ezen túl is foglalkozni kell a 17. század második
felétől a 19. század közepéig tartó időszak zenéjével, ez ugyanis fehér foltja
a zenetörténetnek. Homályba vész egy sor mester neve; olyanoké, akik akkoriban
Magyarországon dolgoztak. Közülük nem egy magas színvonalú életművet hagyott ránk,
csak nem ismerjük. Nekem rengeteg kellemes meglepetést szerzett az utóbbi öt év
kutató tevékenysége és az ehhez kapcsolódó zenekari munka. Eddig elkészült négy
lemezünkön csupa olyan mű szerepel, amely a koncertrepertoárban is megállja helyét.
- Amennyire vissza tudok emlékezni a hatvanas-hetvenes évek fordulójára, amikor
gimnazistaként elkezdtem gyűjteni a hanglemezeket, nagyon sok olyan - egyébként
jobbnál jobb - Supraphon-felvételt vásároltam, amelyen csehországi kismesterek
műveit játszották. Ennyire a cseh mögött kullogna a magyar muzikológia? Ami nálunk
fehér folt volt, az náluk piacképes árunak bizonyult?
- Mivel Joseph Haydn Eszterházán élt, kézenfekvőnek látszott, hogy az ő életműve
álljon az e korszakkal foglalkozó hazai kutatómunka középpontjában, miközben más,
kevésbé ismert mesterek felé csekélyebb figyelem fordult. Persze meg kell jegyezni:
a hatvanas évektől létezett egy - sajnálatos módon 1982-ben már meg is szüntetett
- színvonalas, párhuzamosan szerkesztett kotta- és lemezsorozat Musica Rinata
néven, ez azonban elsősorban a kor kisebb mestereinek világi műveivel foglalkozott,
jelentős egyházzenei felfedezéseknek nem adott (akkoriban talán még nem is adhatott)
helyet. De az is lehet - és itt főleg az előadókra gondolok -, hogy vigyázó szemüket
inkább a nyugati zenére vetették, és nem saját örökségünkre. Egyébként érdekes,
hogy a 18. századi magyarországi zene legjobbjai többségükben nem magyar származásúak:
nyilván ugyanúgy, ahogyan Európa nagy részén, itt is volt fizetőképes kereslet,
idehívtak zenészeket, akik itt dolgoztak. A művekből kiderül, hogy magas színvonalú
zenei élet folyt a Magyarországon.
- Az arisztokrata udvarokban nyilván nálunk is a háztartás része volt a zenekar...
- A magyarországi működés sok zeneszerzőnek afféle ugródeszka volt. A 17.
században született, pozsonyi Samuel Capricornus például a stuttgarti udvarba
került, Nürnbergben jelentek meg a darabjai, nálunk meg elfelejtették őt. De itt
van Michael Haydn, aki Nagyváradon, vagy Albrechtsberger, aki Győrben működött.
Hummel Pozsonyban élt. Pleyel és Vanhal az Erdődy grófok pártfogását élvezte.
Mindezek sajnos csak igen szűk körben ismertek.
Van még egy magyarázata annak, miért futhattak be nagyobb ívű pályát már a hetvenes
évektől a 18. századi kismestereket bemutató cseh felvételek: ez, úgy gondolom,
a repertoár műfaji megoszlásával függ össze. Míg a csehek az arisztokrácia szolgálatában
álló komponisták (a magyarországiaknál jóval nagyobb számú) főként világi szerzeményeiből
készítettek felvételeket, addig a hazai repertoár döntő többségében egyházi műveket
tartalmaz. Nálunk csak néhány nagyon gazdag arisztokratának volt jelentősebb zenekara,
a zenei élet inkább a püspöki székhelyekre összpontosult, a szerzők pedig ezzel
összefüggésben inkább egyházzenei megbízásokat kaptak. Ezt elég egyértelműen mutatják
a levéltárak katalógusai. A darabok - liturgikus használatuk megszűntével - egyszerűen
feledésbe merültek, és csak olyan erőfeszítések árán lehet újra előadni őket,
amilyenre ma kevesen vállalkoznak. Mondok egy egyszerű példát: a kórusszólamok
többségét C-kulcsokban jegyezték le. A mai énekesek általában igénylik ezek modern
kulcsokba való átírását. A legtöbb kotta kéziratos és nehezen olvasható, vagy
csak a szólamanyaga maradt fenn, amelyből partitúrát kell összeállítanunk - vagy
épp fordítva: egyetlen partitúra áll rendelkezésre, amelyből szólamokat kell készítenünk,
hogy előadhassuk a művet. Ma a hazai koncerttermekben a kamarazenekari repertoár
meglehetősen beszűkült. A bejáratott slágerszámok ismételgetése helyett mi inkább
érdekességeket szeretnénk bemutatni. A másik fontos szempontunk, hogy tematikus
koncerteket adjunk. Szeretjük azokat a hangversenyeket, amelyek műsorában fölfedezhető
valami összefüggés. Ez a közönséget is jobban izgatja, ami azon is meglátszik,
hogy az utóbbi három-négy évben mindig telt házak előtt játszottunk.
- Milyen anyagi források segítik a zenekar működését?
- Rendszeresen dolgozunk, de senki sincs állásban az együttesnél. Ebből senki
sem él meg, főleg én nem, ugyanis a kamarazenekar közhasznú alapítványként működik,
és én - kuratóriumi elnökként - egy fillért sem vehetek fel. Ezt a munkát missziónak
tekintjük, ami nem azt jelenti, hogy naivak volnánk: mindenféle pályázati lehetőséget
megragadunk. Végh Sándor szerint minden egyes kamarazenekarnak megvan a maga "nyűglődős
időszaka", amelyen kellő kitartással és lelkesedéssel át lehet lendülni. Az Erdődy
Kamarazenekar mára olyan hírnevet szerzett, amely átsegít a nehézségeken. Lemezeink
sikere és koncertjeink kedvező fogadtatása láttán egyre többször jelentkeznek
a koncertrendezők. Ha például végignéz az idei év programjain, láthatja, hogy
a legtöbb alkalommal slágerszámok hangzanak el. Mi megpróbálunk árral szemben
úszni, és az igényesebb zenehallgatók, vagy akik kicsit már unják a hagyományos
műsorokat, kíváncsiak, újra vágynak, és szeretik, amit mi csinálunk.
- A sok magyarországi szerző megismerése után elmondható-e, hogy van ennek
a zenének valamiféle sajátos, magyar jellegzetessége?
- Ez nagyon foglalkoztat, próbálom írásban is megfogalmazni. Nincsen olyan
magyar megszólalásmód, amely gyökeresen eltérne a korstílustól, de kirajzolódnak
bizonyos - inkább hangulati - jegyek, amelyek a 18-19. század fordulójának zenéjét
jellemezték. Lehet, hogy ez mentalitás kérdése, vagy talán a korszellem volt kedvező:
a művek felhőtlen vidámságot, pozitív életérzést sugároznak. Felszabadító, felvillanyozó
élmény ezeket a zenéket hallgatni és játszani. Érdemes lenne ezt beleágyazni nemzetközi
összefüggésekbe, megvizsgálni, mi okozhatta ezt a nagy jókedvet. Sok szerzővel
találkoztunk már, aki senkit sem másolt: például Druschetzky - akitől már több
művet is lemezre vettünk - érezhetően ismeri Haydnt, Mozartot, de egyéni a hangja.
Én ebben bízom. Mostanában egyre több a meghívásunk, hívnak külföldre is.
- Druschetzkyvel és Bengráffal?
- Külföldön még kevéssé ismerik ennek a korszaknak a magyar zenéjét, de voltunk
például Rómában, ahol a Capitolium domb tetején álló Santa Maria in Aracoeli templomban
óriási sikerrel játszottunk kétezer ember előtt magyar zenét. Érdemes lenne másutt
is megmutatni.
- Druschetzkyvel és más ismeretlen szerzőkkel komolyan lehetséges a külföld
érdeklődését fölkelteni?
- Remélem, igen, de ott van például Michael Haydn, akit itthon mindeddig teljesen
elhomályosított fivérének hírneve. Kéziratainak jelentős része Magyarországon
található. A közvélemény nem is sejti, micsoda feltáratlan aranybányák rejlenek
még itt. Tőlünk nyugatra a levéltárakból már kiszemelgették az értékes műveket,
eljátszották őket. Az egykori vasfüggöny mögötti országok archívumai viszont sorra
telnek meg kutatókkal. Vanhal szimfóniáit a Naxos lemezcég most jelentette meg
egy új-zélandi zenekar felvételében. A szerző számos szimfóniájának kéziratai
hazai levéltárakban is megtalálhatók. A kottakiadást szintén új-zélandi kiadó
végezte, holott magyar vonatkozású darabokról van szó. Mindezt csak azért említettem,
mert szerintem legalább saját értékeinkből meg kellene próbálnunk magunknak profitálni.
- Távol áll tőlem, hogy egy ilyen interjúba politikai aspektusokat keverjek,
de az idén hatalmas pénzeket költenek a millennium megünneplésére és az országarculat
kozmetikázására. Biztos vagyok benne, hogy az országimázsért felelős szakemberek
felismerték a magyar zenetörténet megismertetésében rejlő lehetőségeket, hiszen
mindaz, amiről eddig beszéltünk, azt az egyébként történetileg is bizonyított
tényt mutatja, hogy Magyarország kétszáz éve milyen szervesen kapcsolódott az
európai kulturális folyamatokhoz.
- Természetesen ha az Országimázs Központot érdekelné, szívesen fölajánljuk
azt a többnyelvű CD-ROMot, amelyet e témában készítettünk. Azt gondolom, a mi
működésünk nem korlátozódik egy adott kormányzati ciklusra, nem függ össze az
aktuális kormányzattal. Örülünk, hogy a magyar kultúra kincsei ilyen fontosak
a kormánynak - egyébként minden kormány számára fontosaknak kell lenniük.
- Kaptak millenniumi pénzeket?
- Nem. Próbáltunk pályázni: azt a választ kaptuk, hogy együttest nem szponzorálnak,
de ha valamely önkormányzat ilyen típusú programjaiban részt veszünk, annak a
finanszírozásában örömest segítenek. Mindazonáltal az NKA támogatását élvezzük,
római turnénkra pedig a Minisztérium kiküldetésében került sor.
|
