|
"Salzburg Chicago akar lenni" - hirdeti az egyik helyi újságcikk. Utalás
ez az osztrák Szabadságpárt bécsi falragaszaira: "Bécs nem lesz Chicago".
Az Ünnepi Játékok vezetése jövőre leköszön, addig azonban a "másik Ausztriát"
kívánja képviselni, amely nyitott minden színvonalas új kezdeményezés iránt. Trója
és a szerelem - így hangzott az idei fesztivál mottója. Néhány ritkaságot
(Berlioz: A trójaiak; Cherubini: Médea; Gluck: Iphigenia Tauriszban; Offenbach:
Szép Heléna; Mozart: Idomeneo) láthattak az érdeklődők - változatos, színes, modern
rendezésben. 12 operabemutató került közönség elé, köztük itt először színpadi
rendezésben Wagner-zenedráma: a Trisztán és Izolda. 12 koncertsorozat, 17 kortárs
zenei rendezvény jelezte a Festspiele sokszínűségét. Hazánkat Fischer Iván,
Eötvös Péter és Várjon Dénes képviselte (Fischer az Orchestre de
Paris-t vezényelte, jövőre azonban a Budapesti Fesztiválzenekar élén érkezik
Salzburgba). A bemutatott művek a barokktól napjainkig felvonultatták a törzsrepertoár
alkotásait is. Ezért volt feltűnő, hogy az eredeti programban csak egyetlen Bartók-mű
szerepelt, a Szabadban című zongoraciklus, Pierre-Laurent Aimard nagy sikerű,
20. századi művekből összeállított estjén (Eötvös Péter később Bartók Divertimentójával
egészítette ki kortárs zenei műsorát). Visszatérve Aimard-hoz: a kiváló francia
muzsikus immár több évtizede a kortárs zongoraművek egyik legelismertebb interpretátora.
Boulez, Webern, Schoenberg, Berg műveit több koncerten is hallhattuk tőle Salzburgban.
"Ön az egyetlen nem magyar művész, aki Bartók-művet iktatott programjába. Milyen
a kapcsolata a magyar zenével?" - kérdeztem koncertje után. Elmondta: több
évtizede rendszeresen megszólaltatja Kurtág és Ligeti kompozícióit, Ligeti neki
ajánlotta két etűdjét. Annak idején aktívan közreműködött Kurtág György párizsi
meghívásában, ahol a zeneszerző az Ensemble InterContemporain rezidens alkotójaként
dolgozott. Most Kurtág ismét Párizsban él és alkot. Pierre-Laurent Aimard többször
szerepelt már Magyarországon, és a 2001-es Tavaszi Fesztiválra is meghívást kapott.
Nemrég megjelent CD-jén mestere, Olivier Messiaen emléke előtt tiszteleg: a zeneszerző
Vingt Regards sur l'Enfant Jesus (Húsz pillantás a gyermek Jézusra) című
zongoraciklusát játszotta lemezre. A kétórás mű koncertelőadásán megjelent Alfred
Brendel és Ligeti György különleges élménynek tartotta Aimard Messiaen-előadásmódját.
A most 43 éves művészt 12 évesen mutatták be Messiaennak. 1973-ban megnyerte a
nemzetközi Messiaen-zongoraversenyt - ezt az eseményt folyamatosan felfelé ívelő
karrier követte. A világ vezető karmestereivel, zenekaraival játszik - kortárs
és klasszikus műveket. 1976-tól 18 éven át volt Pierre Boulez együttese, az Ensemble
InterContemporain szólistája. A közeljövőben Ligeti-műveket, Debussy-etűdöket
és Beethoven összes zongoraversenyét szólaltatja meg hangversenyen és hanglemezen.
Klasszikus programjaiban is helyet talál a kortárs zenének; "A 20. század zongorája"
címmel háromrészes sorozatot készített az ARTE televízió számára.
Az idei Salzburgi Ünnepi Játékok másik meghatározó személyisége az amerikai születésű,
japán származású karmester: Kent Nagano, akinek évek óta egyre nagyobb
feltűnést keltenek produkciói. Mint a Lyoni Opera vezető karmestere, zenekarával
két évvel ezelőtt Messiaen Szent Ferenc című operáját vitte sikerre. Tavaly Busoni
Doktor Faustját mutatta be, a főszerepben Thomas Hampsonnal és Polgár Lászlóval.
Az előadásról, valamint egy beugrásról (Mahler: Dal a földről - a Bécsi Filharmonikusokkal)
még idén is beszéltek Salzburgban. A berlini Deutsches Symphonie-Orchester Naganót
vezető karmesteréül szerződtette: a karmester idén szeptemberben kezdte meg munkáját
az együttesnél. Ez évi salzburgi zenekari estjén Mahler és Schubert mellett Wolfgang
Rihm osztrák zeneszerző két műve szerepelt. Rihm Salzburgban él és oktat,
tiszteletére hét koncertből álló sorozatot állítottak össze, amelynek utolsó estjén
egyik legújabb műve: Deus passus (passió Lukács evangéliuma alapján) című
oratóriuma szerepelt.
Kent Nagano betanításában hangzott el a fesztivál egyik leghangosabban beharangozott
műve, amelyet az ünnepi játékok felkérésére Kaija Saariaho finn zeneszerzőnő
írt: címe L'amour de loin, azaz Szerelem távolról. A szerző a Szent Ferenc-opera
1992-es salzburgi előadásának hatására alkotta meg művét. Nem csoda, hogy a főszereplő
(Dawn Upshaw) és a rendező (Peter Sellars) személye most is ugyanaz
volt, mint Messiaen művének esetében. Kaija Saariaho Helsinkiben végezte tanulmányait,
majd a párizsi IRCAM rezidens zeneszerzője lett. Stílusára a hangeffektusok pointillista
alkalmazása, az elektronika, a komputeres és élő zene társítása, az impresszionizmus
hatása jellemző. 1996-ban Salzburgban sikerrel mutatták be Dawn Upshaw számára
írt dalciklusát, A lélek várát. A hindu és óegyiptomi mondakörhöz kapcsolódó
dalok az új opera előtanulmányainak is tekinthetők.
Az opera témája egy 12. századi történethez kacsolódik. A trubadúr Jaufré Rudel
valóságos személy volt, akinek számos alkotása fennmaradt. A beteljesületlen szerelemről
szóló, rejtélyes szövegeinek hangulata a keresztes háborúk idején játszódó történetet
inspirált. A librettó Amin Maalouf libanoni származású, Párizsban élő írótól
származik, eredeti címe a női főszereplő neve. Clémence Tripoli hercegnője, akinek
képét a herceg meglátja, és azonnal beleszeret. Trubadúr-énekeket ír hozzá, de
a nagy távolság miatt nem találkozhatnak. A herceg mind erősebben vágyik a találkozásra,
miközben egy követtől a hercegnő is értesül lovagjáról. A távolság furcsa, szorongó
lelkiállapotot hoz létre bennük, a valóság és a fantázia egybemosódik e távoli
kapcsolatban. Végül a herceg egy kereszteshadjárat során hajóra száll, az úton
azonban megbetegszik, és mire Tripoli földjére ér, egy kolostorban az odaérkező
hercegnő kezei között meghal. Halála előtt köszönetet mond Istennek, hogy találkozhatott
szerelmével. A hercegnő ezután fátyolba burkolózva magára marad és apáca lesz.
A beteljesületlen szerelem történetének középkori változatáról mindenkinek Trisztán
és Izolda mondája jut eszébe. Salzburgban a közönség egyszerre láthatta a két
operát. Mindkét rendezés korunknak üzent: az emberi kapcsolatok egyik legújabb
formája az internetes "magányos társadalmi élet". A valós kapcsolatokból származó
csalódás szorongást idéz elő: korunk népbetegsége, a neurózis tehát már e régi
történetben is megtalálható. A Saariaho-opera színpadképe is erről tanúskodik:
a főszereplők, akiket víz választ el egymástól, két magas toronyban énekelnek.
A nagy távolság a beteljesületlenséget sugallja, és szerepet kap a történetben
a Kelet-Nyugat kapcsolat is. Egy zarándok közvetít ugyan a két világ között, ám
megnyugtató megoldás nincs. A Trisztán és Izolda rendezője, Klaus Michael Grüber
szinte ugyanezt a koncepciót kívánta megvalósítani. Az első felvonás díszlete
a hatalmas Festspielhaus színpadát betöltő hajóváz, melynek két végében, egymástól
reménytelen távolságra él Trisztán és Izolda. A darab során ők is alig jutnak
egymás közelébe: magányosan állnak a színpadon, akár az antik görög drámák szereplői.
A második felvonás alapvető vizuális jelképe: két hatalmas, középen egy ponton
összeérő fa - szintén hasonlít a két torony szimbolikájához. Saariaho operája
fantáziajáték a halállal szövetkező szerelemről. Olyan lírai alkotás, amelyben
a remény, a lemondás, a tétovaság, a beteljesüléstől való félelem uralkodik. A
különleges elektronikus hangeffektusok és a sok ütőhangszer, a fény-vízjáték és
az eseményeket kritikusan kommentáló kettős kórus érdekes összhatást eredményez.
A két főszereplő: Dawn Upshaw, korunk egyik imponálóan sokszínű énekesnője, és
a trubadúrt játszó Lorraine Hunt sikerrel győzte szólamának nehézségeit.
A Trisztán és Izolda előadásait sorozatos lemondások miatt változó színvonal jellemezte.
Waltraud Meier sajnos csak két előadáson énekelt: az ő Izolda-alakítását
- Marjana Lipovšek Brangänéje és Matti Salminen Marke királya társaságában
- kiemelkedőnek nevezhetjük. A Bécsi Filharmonikusokat Lorin Maazel
vezényelte. A fesztivál jelentős eseménye volt Csajkovszkij A pikk dáma és Rimszkij-Korszakov
A láthatatlan Kityezs város legendája című operájának koncertprodukciója Valerij
Gergijev és a Pétervári Mariinszkij Opera társulatának előadásában.
A pikk dáma férfi főszerepét Plácido Domingo énekelte: őt 25 éve hallhatja
az osztrák közönség. Mind énekesi, mind karmesteri karrierje szempontjából szinte
második hazájának tartja Ausztriát.
A fesztivál augusztus 26-i hangversenyén fellépő művészek az Ausztriában észlelhető,
fokozódó idegenellenesség ellen tiltakoztak. Meggyőződésük: Salzburg józan polgárai
és a világ minden tájáról odasereglő művészek és művészetrajongók nem tűrhetik,
hogy a világ egyik legszínesebb, legeredményesebben működő kulturális központját
elérjék az ordas eszmék.
|
