Régi és új
- 1994-ben keletkezett 4. szimfóniájának alcíme: Találkozások Philipp Emanuel B.-vel. Hogyan jelenik meg ebben a műben a "berlini Bach" hatása?
- Talán nem is hatásról van szó, inkább arról a tiszteletről, amelyet Philipp Emanuel Bach művészete iránt érzek.
- Mit tanulhat tőle egy mai zeneszerző?
- Egészen különleges eleganciát és könnyedséget. Philipp Emanuel mindenben apjának tökéletes ellentéte volt, példája a markáns stílus- és hangváltásnak. Ezt olyan könnyedséggel, invencióval és szellemmel viszi véghez, hogy egyik ámulatból a másikba esünk. Hiányoznak nála a nagy tablók - viszont zenéjében a gesztusoknak olyan gazdagságával találkozik az ember, hogy az szinte a 20. századra emlékeztet. Szimfóniámban - annak ellenére, hogy egy idézet is szerepel benne - inkább az iránta érzett reverenciám fogalmazódik meg.
- Mi a háttere a Kommentárok egy Händel-témához című zenekari műnek?
- Ott sem Händelt idézem meg, bár a darab elején megszólal a h-moll concerto grosso E-dúr tételének néhány bevezető üteme. Maga az igazi Händel-idézet a darab végén jelenik meg, az odavezető utat nem variációsorozatnak, inkább kommentárok sorának nevezném. A händeli téma hangkészletét egy ideig követem, azután eltérek tőle, majd jelentkezik a darabban a reflexió: a magam hangján, a magam formálásában. Csak a mű végén hangzik fel, apoteózisként, a Händel-dallam. A kóda pedig már ismét a 20. század gesztusával zárja a művet.

Vonósnégyes, dal, zongoraszonáta
- Egy ideje az életmű fontos műfajairól beszélünk. Ezek között különleges helyet foglal el a vonósnégyes, a zongoraszonáta és a dal. Érdekes: e műfajok közül csak egyről mondható el, hogy tizenhét éves kora óta, folyamatosan jelen van Soproni József életművében - ez a vonósnégyes. A dalra - a '60-as évek néhány eredménye után - sokáig, egészen az elmúlt évtizedig kellett várni. Az is meglepő, hogy egy zongorázó zeneszerző, aki sok és sokféle darabot komponált erre a hangszerre, éppen a szonáta műfajára készülődött a legtovább.
- Legkorábbi, "nulladik" vonósnégyes-kísérleteim kéziratai valahol Sopronban, húgom házában lehetnek - remélem, már nincsenek meg... Ebben a műfajban igen korán megtettem a kezdő lépéseket. Inspirált a környezet: hogy mást ne említsek, az egyik soproni templomban minden nagypénteken elhangzott Haydn ciklusa, a Krisztus hét szava a keresztfán.
- Kvartetteztek-e még akkoriban a polgári otthonokban?
- Egészen az ötvenes évekig. Attól kezdve nem volt ajánlatos összejárni. Ezeknek az élményeknek hatására születtek tizenöt éves koromtól vonós műveim. Első érett vonósnégyesem 1958-ból származik; 4. kvartettemet édesanyám emlékére írtam, az utolsó tétel tőle búcsúzik. Időközben alakult, változott - talán színesedett is -a zenei nyelvem: ennek egyik példája a 6. kvartett, amelynek létrejöttében meghatározó szerep jut Rilke költészetének. A sor egészen a 12. vonósnégyesig folytatódik. Itt rejtetten ismét utalok Rilkére: az An die Musik című versre (amelyet Rilke-dalaim sorozatában is megzenésítettem).
- A zongoraművek termését áttekintve úgy tetszik, a '90-es évek szonátaciklusának megjelenése előtt keletkezett kompozíciók a műhelytanulmány funkcióját töltik be, miközben egyszer-egyszer - az 1957-es keltezésű Négy bagatell vagy az 1976-ban komponált Négy intermezzo esetében - a négytételesség, a lassú-gyors-lassú-gyors tételrend a szonátaigényű gondolkodásmód későbbi fontos szerepét is előlegezi.
- Anyahangszerem a zongora, és bár tizennyolc éves korom óta nem gyakorolok, bizonyos manuális készségem máig megmaradt. Ebből következik, hogy zeneszerzői életemet végigkísérik a zongoraművek. Főiskolai felvételi darabom is zongorára írt kompozíció volt. A saját zenélésnél is mindig inkább inspirált a zeneirodalom hallgatása. Egyre jobban izgatott, hogy egyes szerzők hangszertudása miként jelenik meg zongoraműveik faktúrájában. Ideálom a haydni, mozarti, beethoveni, schuberti zongorafaktúra, amely harmóniailag, ritmikailag világos. Szeretem, de nem követem a liszti zongorázási módot. 1996-ban írtam 1. zongoraszonátámat, melyet az elmúlt évtizedek során megelőzött már jó néhány zongoramű (Hét zongoradarab, Invenzioni sul B-A-C-H, Négy bagatell, Négy intermezzo, Intarziák), valamint a Jegyzetlapok négy füzete, amelyben a kisformáról már a második füzetben a nagyformára váltottam. Schiff András megrendítő Schubert-szonátaciklusának hatására fogalmazódott meg az első szonáta, melyet máig további tizenkettő követett. Ezekben a művekben nem élek a múlt formavilágával, de a szonáták tételrendjével igen. Nem írok szonátaformát, hiszen nem a témák szembeállítása érdekel, hanem a választott tematika metamorfózisa. Néha az egész tételen belül jelen van az alapötlet: omnia ex uno. Arra nem törekszem, hogy a tételek között is megteremtsem az efféle összefüggést. Manapság nem ír az ember félórás szonátákat, inkább egy világos, jól körüljárható tételrendet tűz ki célul.
- A zongoraszonátákat már a '70-es évek elején megelőzik a kamaraszonáták. Mennyiben más ezekben a zeneszerzői gondolkodásmód, mint a zongoraszonátákban?
- Fuvolaszonátám keletkezése az avantgárd virágzásának idejével esik egybe. Úgy éreztem, az avantgárd számos olyan, rendkívül erőteljes és expresszív mozdulat lehetőségét rejti magában, amelyből inspiráció meríthető. A kürtszonátában inkább a dallamosság és az egyszerűbb fogalmazás igénye uralkodik. A hegedűszonátákban titkos hegedűs vonzalmam került felszínre.
- Az 1. hegedű-zongora-szonáta nagyszabású és reprezentatív, négytételes forma. A hallgató úgy érzi: itt a zeneszerző mintha reflektálna a műfaj múlt század végi állapotára, és azt mondaná el, hogyan írja meg ő a maga 20. századi, ha úgy tetszik, "koncert-szonátáját".
- Igaza van. A hegedű-zongora-szonáta műfaja sok lehetőséget ad a szerzőnek; lényeges dolgok kimondására, virtuozitásra is, amellett, hogy kifejezheti véleményét a két hangszerről és azok együttzenélési lehetőségeiről.
- Hogyan választja ki a dalkomponálás számára megfelelő verset? - Tulajdonképpen hirtelen jelenik meg egy versben - ha látom és olvasom - az a lehetőség, hogy ez dal. A képek differenciáltsága, szépsége, színessége, áttetsző volta, rendkívülisége inspirál. Egyes versekhez való vonzódásom néha megmagyarázhatatlan. Így éreztem ezt Rilkénél, vagy a korábbi dalok alapjául szolgáló versek közül Radnótinál, Weöresnél.
- Mi magyarázza, hogy éppen a '90-es években kezdett minden korábbinál intenzívebben dalokat írni?
- Addigra jöttem rá, mi az, amit az emberi hang ötezer év után elbír. Nem szabad a szólamot akrobatikus mutatványokkal megterhelni, az előadót kínoknak kitenni: örömöt kell találnia az éneklésben - erről szól a műfaj. Csakis olyan dalokat érdemes komponálni, amelyeket az előadók elfogadnak és szívesen szólaltatnak meg.
- Énekli a dalait, miközben komponál?
- Megpróbálom. Persze inkább csak dünnyögés ez. Mindenesetre szeretem hallani az énekszólam ívelését.

Új kompozíciókról
- A legutóbb bemutatott Soproni-kompozíció az 1. zongoraverseny. Mi vezette ennek írásakor?
- Mindig is tartottam attól, hogy zongoraversenyt írjak. Szívesebben fordultam versenyműben hegedűhöz, gordonkához. A zongoránál ugyanis annak veszélyét éreztem, hogy technikai ismereteim elvisznek a virtuozitás irányába. A szonáták kialakították nyelvezetemet a hangszeren - ráadásul néhányat kiváló fiatal pianisták (Nagy Péter, Várjon Dénes) előadásában már hallhattam, így a 7. szonáta után már megjött a bátorságom a hangszer koncertáló felhasználásához is. Várjon Dénes muzikalitására és virtuozitására számítottam. Április 26-án ő mutatta be a Zongoraversenyt kiváló, szuverén előadásban.
- Ma még előttünk áll, de mire ez a beszélgetés nyomtatásban megjelenik, már lezajlott (október 10-én) egy másik mű ősbemutatója is: a Te Deumé.
- Ez a kompozíció a Mindenszentek litániájának párdarabja. Mindkét mű kora gyermekkorom élményeinek megfogalmazása. A recitált litániát sokszor hallottam a soproni templomokban. Nagy hatással volt rám az azonos ritmusban továbblépő, motorikusan zengő ima. Ezt nagyformába önteni, töretlen folyamatba belehelyezni és nem gregorián dallammal, de gregoriánra emlékeztető fordulatokkal gazdagított zenével megfogalmazni - nagyon régen foglalkoztatott. Te Deum is számtalanszor felhangzott Sopronban, hallgatásakor mindig magával ragadott a szöveg fenségessége és az ember jelentéktelensége közötti feszültség. Régi adósságom volt e szöveg megzenésítése.

A széphangzás felé
- Földes Imre híressé vált interjúkötete, az 1966/67-ben készült beszélgetéseket rögzítő Harmincasok lapjain Tanár úr felsorol néhány olyan zeneszerzőt, aki jelentős hatással volt alkotói fejlődésére. Webern, Berg, Stravinsky neve olvasható itt; Boulez elismerőleg, Stockhausen távolságtartóan. 1983-ban Varga Bálint Andrásnak nyilatkozott újra erről a kérdésről (3 kérdés - 82 zeneszerző): itt a lista kiegészül Bartókkal, Schoenberggel, Hindemithtel és Honeggerrel. Hogyan festene ez a névsor ma? Vannak-e nevek, amelyek azóta elmaradtak, kerültek-e újak az eddigiek mellé?
- A névsor nagyjából változatlan maradt. Legfeljebb kiegészíteném néhány komponistával. Ami igazán fontos: az eltelt évtizedekben rájöttem, milyen sokat jelentenek számomra a távolabbi múlt nagy szerzői. Hogy Bartók mitől nagy, már sejtem. Hogy Lutosławskiban mi az érték, Messiaenban mi a vonzó, Boulez egyik-másik darabjában mit szeretek, arról is van fogalmam. Az igazi nagy élmény azonban a múlt: Bach, Mozart, Schubert, Beethoven, Haydn. Vagy a középkor nagy vokális mesterei. Monteverdit majdnem kifelejtettem, pedig nagyon fontos számomra! És akkor még nem beszéltem az opera műfajáról: Wagner, Verdi, Puccini.
- A '70-es évek második felétől átalakul a Soproni-művek hangzás- és harmóniavilága: elkezdődik egy folyamat, amelyben a zeneszerző a széphangzást helyezi vissza jogaiba. Tart-e ez a folyamat ma is - és mi inspirálta annak idején a váltást?
- Nem váltottam: a zeném fejlődött így. Kicsit mindig a korábbi műveim ellenében komponáltam: amit az előző darabban megírtam, azt a következőben igyekeztem túlhaladni vagy másképp megfogalmazni. Előfordul az is, hogy egy problémakört kétszer érintek, két különböző műben próbálok megoldani - de hiszen ezt tették a klasszikusok is, a hat vagy tizenkét művet tartalmazó opuszokban... Nálam az évek alatt lassú változás zajlott le, amely eljuttatott egy megváltozott hangzásvilághoz. Kezdtem fontosabbnak látni a harmóniát, a dallamot, a világos formai megoldásokat.
- Fogalmazhatunk-e - tudatos egyszerűsítéssel - így: Soproni József számára a pálya egy bizonyos szakaszától fontossá vált, hogy szebb zenét írjon?
- Ez pontosan így volt. A szebb zenére irányuló törekvés igen korán jelentkezett: például a 4. vonósnégyesben. De jelen volt a Hegedűversenyben, a 3. szimfóniában. Az elemek kiegyenlített, harmonikus kapcsolatrendszerét kezdtem keresni.
- A széphangzás felé irányuló törekvésnek, a harmónia- és hangzásvilág megszelídülésének párját érzem abban a jelenségben, hogy az utóbbi évek Soproni-kompozíciói a ritmus, a gesztusvilág területén is megváltoztak: mintha kevésbé volnának indulatosak, mintha nem forrna bennük annyi feszültség, mint korábban.
- Amikor az ember idősebb lesz, kezdi úgy érezni, hogy a fontos közlendőt szordínóval is el lehet mondani. A gesztusvilág és az apparátus takarékosabbá válik. A kis zenekar, a vonósnégyes vagy a dal is hordozhatja azokat a feszültségtartalmakat, amelyeket egy szimfónia. A mondatokról minden felesleges réteget lehántunk, és a maga egyszerűségében mondjuk ki, hogy ez A, az pedig B, én pedig most A-ról B-re fogok lépni.
- Milyen hátteret ad a magánélet a munkához: mit jelent Tanár úr számára a család?
- A legtöbbet. Nem tudtam volna elvégezni, amit elvégeztem, ha nem áll ott mögöttem a feleségem, és nem teremti meg minden erejével a munkához szükséges nyugodt körülményeket. Szerencsére megvan a régi lakásom, a családi otthontól nem messze - tehát egyedül, teljes magányban dolgozhatom. Feleségemnek, aki zongoratanár, rendkívül érzékenyek és találóak a műveimmel kapcsolatos észrevételei.
- Bírálatot is kap tőle?
- Hogyne. Nagyszerű meglátásai vannak. Folyton zenéről beszélünk otthon, így természetes, hogy a darabjaimról is van véleménye. Gyerekeim - szerencsére - nem muzsikusok: lányom jelenleg második diplomáját szerzi a Külkereskedelmi Főiskolán, emellett magyar- német szakos tanár, de angolul és olaszul is jól beszél. Fiam pedig történelem szakos a Szegedi Egyetemen - és pilótának készül. Rengeteget kapok tőlük. Érzem a kapcsolatunkból: fontos nekik, hogy nemcsak apjuk - zeneszerző apjuk van.