|
Éppen harminc éve, 1970 szeptemberében kezdődött meg a Zeneakadémián a csembaló-oktatás
Sebestyén János vezetésével: a fokozatosan önállósodó szakon sok kitűnő
muzsikus tanult, illetve szerzett művésztanári diplomát. Szeptember végén - ugyancsak
főként Sebestyén János ügyszeretetének és tenniakarásának eredményeként - megrendezhettük
az 1. Budapesti nemzetközi csembalóversenyt. Két héten át találkoztak egymással
a hangszer hazai és külföldi művelői, tanárai, rajongói, fiatal csembalistáink
pedig színvonalas versengés keretében mérettek meg. A nyitókoncerten Bach összes
két- három és négycsembalós versenyműve, valamint az 5. Brandenburgi concerto
hangzott el a csembalista zsűritagok, valamint Dobozy Borbála, Várallyay Ágnes,
Kertész Ildikó és Lesták Bedő Eszter szólójával, az Erkel Ferenc
Kamarazenekar közreműködésével.
A verseny létrehozása a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának köszönhető;
ezen kívül több támogató és szponzor is részt vállalt a rendezvény költségeiből.
A rendezés az Interart Festival Centert dicséri - legnehezebb feladatukat
talán az érzékeny, drága hangszerek szállításának, mozgatásának, hangolásának
megszervezése jelentette. A fordulók három csembalón zajlottak, és számos gyakorló
hangszer is rendelkezésre állt - többségükben a Zeneakadémia tulajdonai. Peter
©efl cseh és Joop Klinkhamer holland csembalóépítő is remek instrumentumokkal
segítette a verseny lebonyolítását. Ideális helyszín volt az Óbudai Társaskör
kulturált, családias légkörével, az ablak előtt néha elvonuló középkori lovasokkal,
esti harangszóval. A zsűri két külföldi tagja a versenyt megelőző utolsó napokban
betegség miatt lemondta részvételét, így a bíráló testület a következőképp alakult:
Sebestyén János (elnök), Lantos István, Hollós Máté, Horváth Anikó
(Magyarország), Spányi Miklós (Finnország), Jacques Ogg (Hollandia),
Ketil Haugsand (Norvégia), Elzbieta Stefanska (Lengyelország). Magam
először zsűriztem; tetszett, hogy megismerhettük kollégáink pontszámait, hogy
az alsó és felső értékeket levonták - így nem volt megbeszélés, vita, kétely,
tiszteletben tartottuk egymás véleményét. Nem tapasztaltam az amúgy is rég időszerűtlen
ellenérzéseket a historikus előadói gyakorlattal kapcsolatban: ízlésünk különbözött
ugyan, de nem elméletek, szabályok, hanem zenei megfontolások szerint értékeltünk.
A verseny műsora nagy stílus- és hangszerismeretet követelt, s feltételezte a
kortárs zene iránti nyitottságot is. Helyet kapott benne többek közt Bakfark egy
lantfantáziája, megszólaltak Rameau csembalódarabjai, egy Haydn-szonáta, különböző
műfajú Bach-alkotások, Bartók Mikrokozmoszának, Petrovics Emil csembalószvitjének
részletei, és Szokolay Sándornak a verseny alkalmából komponált új műve is.
A tizenkilenc versenyző nemzetiség, képzettség, hangszeres tudás, előadói tulajdonságok
tekintetében igen színes csapatot alkotott. Vélhetően a szokatlan műsorösszeállítás,
az új helyszín, a nyári lipcsei Bach-verseny közelsége az oka, hogy a hagyományosan
nagy csembalókultúrával rendelkező országokból nem jelentkeztek, de jöttek ausztrál,
kanadai, örmény, szerb, görög, spanyol, olasz, japán, kínai, cseh, lengyel fiatalok.
A középdöntőbe tizenketten jutottak, majd innen heten a döntőbe, ahol két szólódarab
és egy zenekarral kísért Bach-versenymű előadása volt kötelező.
Egy zsűritag-társam szerint a csembalójáték értékelését különösen megnehezíti,
hogy egymástól szélsőségesen eltérő interpretációk egyaránt meggyőzőek lehetnek.
Ennek hatásos bizonyítéka volt a döntőben elhangzott Kromatikus fantázia és fúga
hat különböző megfogalmazása. Végletesen szabad, személyes és szeszélyes, viharos
és patetikus előadást éppúgy hallottunk, mint sallangtalant, szelídet, rezignáltat
vagy épp szigorút - és ki tudná pontosan megmondani, melyik miért vonzott vagy
taszított, ragadott magával vagy hagyott hidegen zsűritagot és közönséget?
A döntő nagy magyar sikert hozott: Balog Zsolt és Cseh Dalma (mindketten
a Zeneakadémia negyedéves hallgatói, e sorok írója illetve Sebestyén János és
Várallyay Ágnes növendékei) megosztott 2. díjat, Szepes András, Tien
Yang (Tajvan) és Alessandro Pianu (Olaszország) megosztott 3. díjat
kapott. Az első díjat a zsűri nem adta ki, de ez nem vet árnyékot a kitűnő, igen
tehetséges fiatalok teljesítményére, mindössze azt jelzi, hogy viszonylag kis
mezőnyből emelkedtek ki, és mindannyiuk előtt még a kiforrott művésszé érés tanulóévei
állnak. A Szokolay-mű legjobb előadóinak járó különdíjat Balog Zsolt és
Mahugo-Carles Yago (Spanyolország) kapta, s a Minisztérium a két fődíjas
jövőbeli verseny- illetve fesztiválszerepléseit is támogatja. Ezen kívül több
rangos rendezvényen való fellépés várja őket. A Magyar Haydn Társaság felajánlását
- egy önálló hangversenyt - Németh Orsolya, a verseny legfiatalabb résztvevője
nyerte el. Mindnyájan - szerkesztők, szervezők, tanárok, növendékek - rengeteget
tanultunk e sűrű napokban. Reméljük, öt év múlva majd e tapasztalatok birtokában
rendezhetjük meg a 2. nemzetközi csembalóversenyt Budapesten.
S ha majd elfeledkezhetünk a verseny izgalmairól és fáradságáról, idézzük fel
olykor a Soler-rondó báját, a Bach-prelúdium hihetetlen mélységét, a Petrovics-gavotte
humorát, vagy egy Rameau-darab elevenségét! Úgy gondolom, ezek a maradandó értékek.
A versenyzők pedig (én mindenkit nyertesnek tartok) hangszerük mellett folytathatják
gyönyörű munkájukat-tanulásukat. Siker vagy kudarc: vajon melyikkel nehezebb megküzdeni?
|
