- Negyvenegy év telt el azóta, hogy Lendvay Kamilló megírta Concertinóját zongorára, fúvósokra, ütőkre és hárfára. A gyakran játszott műnek sokszor maga a szerző volt a szólistája, ami azt mutatja, hogy szorosabb a kapcsolata a hangszerrel, mint megannyi kollégájának. Miért váratott hát magára máig az új Zongoraverseny?
- Félek a hangszertől. Egyébként csak két zongoradarabot írtam ez idő alatt: két kézre a Hat bagatellt, továbbá a kétzongorás Ahogy tetsziket. Félek a hangszertől. Más instrumentumok karakterére, az általuk megszólaltatható matériára ráérzek, a zongora azonban az enyém.
- Miből ered a félelem? Hiszen mindent a legpontosabban ki tudsz próbálni.
- Túlbonyolítom a faktúrát. Annak idején a Concertinót fiatalos hevülettel mindössze három hét alatt vetettem papírra. Azóta, ha fölmerül a zongoraverseny-írás gondolata, mindig túl igényes játszanivalót akarok írni a szólistának, amely ugyanakkor "feküdjön" a pianistának, de ne izzassza meg. Most is így van. Ezúttal különösen sok vázlatot gyűjtöttem össze leírva és leíratlanul, ezek szelektálása is bonyolult.
- Mit jelent a zongorafaktúrával szembeni technikai igényességed? Nem hagyományos virtuozitást kívánsz meg, amelynek csillogása ütemes tapsot hoz a pianistának?
- Nem elvont, filozofikus zenét, hanem briliáns, csillogó, igazi versenyművet akarok írni, amit öröm játszani. Hagyományos, háromtételes (gyors-lassú-gyors) rendben zajlik a folyamat. Vigyázok a zenekar és a zongora arányaira, hogy eleget hagyjam szabadon a szólistát. Mai zongoraversenyek hallgatásakor sokszor érzem úgy, hogy a zenekar elnyomja a zongorát, pedig az igazán erőteljes hangszer.
- A tételrend hagyományossága a formavilágban is érvényesül? A nyitótétel például szonátaforma?
- Körvonalaiban a klasszikus-romantikus szonáta formáját viseli, de persze nem annyira, hogy a kidolgozás kettős vonallal induljon. A három tétel között tematikus kapcsolat is van: az első visszaköszön a másodikban és a harmadikban is, s a lassú tételt is felidézem a harmadikban. Ezeket a dallami, ritmikai, harmóniai összefüggéseket azonban nem kell a hallgatónak feltétlenül észrevennie. De nem tartom szükségesnek, hogy ilyesmikről beszéljek, s épp az efféle elemző, részletező útmutatást utasítom el az ismertetőkben is. A zenét hallgatni kell, a hallgató úgyis felfigyel arra, amire tud. A műhelybe nem fontos bepillantania. Ez már legyen az értő muzsikus feladata.
- Passzív legyen a hallgató, s eljut hozzá, ami eljut? Ha azt kívánnád, hogy minél közelebb kerüljön a zenédhez, nem "sajnálnád" tőle az útbaigazítást.
- Természetesen nem kényszerítem passzivitásra a hallgatót, nem akarom elvenni az önfeledt zenehallgatás örömét. Úgy gondolom, a magyarázatommal nem jut közelebb senki a darabhoz.
- Stilárisan mennyire esik távol egymástól a Concertino és a Zongoraverseny? Inkább a múltat vagy az utóbbi évekbeli hangodat várhatja a hallgató?
- A Concertino még bartóki hatásra fogant. Akkoriban a nemzedékemnek meghatározó élménye volt a még alig feltárult Bartók. Az 1960-as évek elején azután a Varsói Ősz egyes darabjainak hatását igyekeztem beépíteni hangomba (Kifejezések, Kamarakoncert). Ezt az utat később lezártam magamban, alkatomból fakadóan az expresszivitás, a belső ihletettségű drámai kifejezés felé fordultam. Így hát nincs kapcsolat a két versenymű között.
- A Zongoraverseny zenei anyagát a Via crucis és a Stabat Mater táján kereshetjük?
- Azoknál progresszívabb. A Zongoraverseny építkezése nem olyan könnyen áttekinthető, mint az említett vokális műveké. A Stabat Matert ráadásul amatőr kórus számára rendelték tőlem. Alkalmazkodom a felkérők igényeihez, lehetőségeihez.
- A Zongoraversenyt ki rendelte?
- Fellelkesített a Zeneakadémia fennállásának 125. évfordulója, így - először életemben - felajánlottam, hogy alkalomra komponálok. S azért zongoraversenyt, mert a Zeneakadémia nagyjai többségükben zongoraművészek (is) voltak: Liszt, Bartók, Dohnányi és még jó néhányan.
- Ki mutatja be és mikor?
- Baranyay László és a Zeneakadémia zenekara adja elő Medveczky Ádám vezényletével november 14-én.
- Sokat zongorázva mozgósítod az ihletet a darabhoz?
- Fiatal koromban így dolgoztam, de ma már úgy érzem, az ujjak mechanizmusa csapdába ejthet. A zongorától távol jutnak eszembe a leghasználhatóbb ötletek.
- Milyen összetételű zenekart használsz?
- Gazdaságosan igyekszem gondolkodni, így kettős fúvósokra, timpanira, hárfára és vonósokra korlátozom a hangszerösszetételt.
- Hol tartasz a komponálással?
- Particellában készen áll a darab, most hangszerelem. A hangszerelés számomra voltaképp második komponálás: még formailag is változhat a darab. A hangszerelési utalások egyébként pontosak, mégis nemegyszer eltérek ezektől.
- Soha nem írsz zenekari művet rögtön partitúrába?
- Mindig csodálom azokat a kollégákat, akik erre képesek. Én nem mondok le a hangszereléssel együtt járó második komponálás örömeiről.
- Hadd tekintsünk ki más bontakozó művekre is. Vagy most csak a Zongoraverseny foglalkoztat?
- Egyszerre mindig csak egy darabon dolgozom. Előfordul, hogy eszembe jut egy téma, amely nem illik az éppen munkában lévő darabba. Lejegyzem, de nem merülök el benne, arra koncentrálok, ami munkában van.