|
- Negyvenegy év telt el azóta, hogy Lendvay Kamilló megírta Concertinóját zongorára,
fúvósokra, ütőkre és hárfára. A gyakran játszott műnek sokszor maga a szerző volt
a szólistája, ami azt mutatja, hogy szorosabb a kapcsolata a hangszerrel, mint
megannyi kollégájának. Miért váratott hát magára máig az új Zongoraverseny?
- Félek a hangszertől. Egyébként csak két zongoradarabot írtam ez idő alatt:
két kézre a Hat bagatellt, továbbá a kétzongorás Ahogy tetsziket.
Félek a hangszertől. Más instrumentumok karakterére, az általuk megszólaltatható
matériára ráérzek, a zongora azonban az enyém.
- Miből ered a félelem? Hiszen mindent a legpontosabban ki tudsz próbálni.
- Túlbonyolítom a faktúrát. Annak idején a Concertinót fiatalos hevülettel
mindössze három hét alatt vetettem papírra. Azóta, ha fölmerül a zongoraverseny-írás
gondolata, mindig túl igényes játszanivalót akarok írni a szólistának, amely ugyanakkor
"feküdjön" a pianistának, de ne izzassza meg. Most is így van. Ezúttal különösen
sok vázlatot gyűjtöttem össze leírva és leíratlanul, ezek szelektálása is bonyolult.
- Mit jelent a zongorafaktúrával szembeni technikai igényességed? Nem hagyományos
virtuozitást kívánsz meg, amelynek csillogása ütemes tapsot hoz a pianistának?
- Nem elvont, filozofikus zenét, hanem briliáns, csillogó, igazi versenyművet
akarok írni, amit öröm játszani. Hagyományos, háromtételes (gyors-lassú-gyors)
rendben zajlik a folyamat. Vigyázok a zenekar és a zongora arányaira, hogy eleget
hagyjam szabadon a szólistát. Mai zongoraversenyek hallgatásakor sokszor érzem
úgy, hogy a zenekar elnyomja a zongorát, pedig az igazán erőteljes hangszer.
- A tételrend hagyományossága a formavilágban is érvényesül? A nyitótétel például
szonátaforma?
- Körvonalaiban a klasszikus-romantikus szonáta formáját viseli, de persze
nem annyira, hogy a kidolgozás kettős vonallal induljon. A három tétel között
tematikus kapcsolat is van: az első visszaköszön a másodikban és a harmadikban
is, s a lassú tételt is felidézem a harmadikban. Ezeket a dallami, ritmikai, harmóniai
összefüggéseket azonban nem kell a hallgatónak feltétlenül észrevennie. De nem
tartom szükségesnek, hogy ilyesmikről beszéljek, s épp az efféle elemző, részletező
útmutatást utasítom el az ismertetőkben is. A zenét hallgatni kell, a hallgató
úgyis felfigyel arra, amire tud. A műhelybe nem fontos bepillantania. Ez már legyen
az értő muzsikus feladata.
- Passzív legyen a hallgató, s eljut hozzá, ami eljut? Ha azt kívánnád, hogy
minél közelebb kerüljön a zenédhez, nem "sajnálnád" tőle az útbaigazítást.
- Természetesen nem kényszerítem passzivitásra a hallgatót, nem akarom elvenni
az önfeledt zenehallgatás örömét. Úgy gondolom, a magyarázatommal nem jut közelebb
senki a darabhoz.
- Stilárisan mennyire esik távol egymástól a Concertino és a Zongoraverseny?
Inkább a múltat vagy az utóbbi évekbeli hangodat várhatja a hallgató?
- A Concertino még bartóki hatásra fogant. Akkoriban a nemzedékemnek meghatározó
élménye volt a még alig feltárult Bartók. Az 1960-as évek elején azután a Varsói
Ősz egyes darabjainak hatását igyekeztem beépíteni hangomba (Kifejezések, Kamarakoncert).
Ezt az utat később lezártam magamban, alkatomból fakadóan az expresszivitás, a
belső ihletettségű drámai kifejezés felé fordultam. Így hát nincs kapcsolat a
két versenymű között.
- A Zongoraverseny zenei anyagát a Via crucis és a Stabat Mater táján kereshetjük?
- Azoknál progresszívabb. A Zongoraverseny építkezése nem olyan könnyen áttekinthető,
mint az említett vokális műveké. A Stabat Matert ráadásul amatőr kórus számára
rendelték tőlem. Alkalmazkodom a felkérők igényeihez, lehetőségeihez.
- A Zongoraversenyt ki rendelte?
- Fellelkesített a Zeneakadémia fennállásának 125. évfordulója, így - először
életemben - felajánlottam, hogy alkalomra komponálok. S azért zongoraversenyt,
mert a Zeneakadémia nagyjai többségükben zongoraművészek (is) voltak: Liszt, Bartók,
Dohnányi és még jó néhányan.
- Ki mutatja be és mikor?
- Baranyay László és a Zeneakadémia zenekara adja elő Medveczky Ádám vezényletével
november 14-én.
- Sokat zongorázva mozgósítod az ihletet a darabhoz?
- Fiatal koromban így dolgoztam, de ma már úgy érzem, az ujjak mechanizmusa
csapdába ejthet. A zongorától távol jutnak eszembe a leghasználhatóbb ötletek.
- Milyen összetételű zenekart használsz?
- Gazdaságosan igyekszem gondolkodni, így kettős fúvósokra, timpanira, hárfára
és vonósokra korlátozom a hangszerösszetételt.
- Hol tartasz a komponálással?
- Particellában készen áll a darab, most hangszerelem. A hangszerelés számomra
voltaképp második komponálás: még formailag is változhat a darab. A hangszerelési
utalások egyébként pontosak, mégis nemegyszer eltérek ezektől.
- Soha nem írsz zenekari művet rögtön partitúrába?
- Mindig csodálom azokat a kollégákat, akik erre képesek. Én nem mondok le
a hangszereléssel együtt járó második komponálás örömeiről.
- Hadd tekintsünk ki más bontakozó művekre is. Vagy most csak a Zongoraverseny
foglalkoztat?
- Egyszerre mindig csak egy darabon dolgozom. Előfordul, hogy eszembe jut
egy téma, amely nem illik az éppen munkában lévő darabba. Lejegyzem, de nem merülök
el benne, arra koncentrálok, ami munkában van.
|