- Miért választottad operád alapjául Görgey Gábor darabját? Láttad valaha színpadon?
- Nem színpadon, hanem tévéjátékként, Délutáni tea címmel. Gyerekkorom meghatározó élménye volt; Darvas Lili játszotta a főszerepet. Már akkor éreztem, hogy a darab nem csupán elementárisan hat rám, hanem egyszer zenei kapcsolatba is kell kerülnöm vele. Mint a nagy élmények szoktak, ez sem halványult az évtizedek folyamán, inkább erősödött, dolgozott bennem.
- Zeneileg is foglalkoztatott? Alakult a leendő, mára megvalósult opera?
- Nem. A belső igény és a külső alkalom találkozását a pálya, a sors adja.
- Mi ragadott meg Görgey tévéjátékában?
- Ahogy színháziak szokták mondani: nagyon "erős" a darab. Az élet legvégső kérdéseit állítja fókuszba, gondolatisága elementáris érzelmekkel párosul. Filozofálása nem úgy értendő, hogy a szereplők gondolatokat vagdosnak egymás fejéhez: a négy szereplő az élet legbanálisabb történéseiről beszél, afféle mikrorealizmussal. A művelt család vacsora közbeni beszélgetése nem abban tér el egy kevésbé kulturáltétól, hogy az előbbiek mondjuk Tolsztoj-elemzésekről elmélkednek. Ugyanarról: a közértről, iskoláról, munkahelyről beszélnek, s a különbség ott vehető észre, hogy mi jut ezekről az eszükbe, mennyire tág asszociációs körben mozognak. A Délutáni tea egyetlen felvonása a bölcsőtől a sírig jut el: születnek, házasodnak, leélnek egy életet, meghalnak. A külső idő a főszereplő Feleség belső idejével kapcsolódik össze. A szereplők neve egyébként elidegenítő módon csupán Férj, Feleség, Szakácsnő, sőt a gyerek sem Fiú, hanem Férfi.
- Kérlek, foglald össze a cselekményt.
- Ez rendkívül nehéz. A Feleség a Férjjel napi banalitásokról beszélget, tömören. A Férj távozása, az ajtón való kilépése nyilvánvalóan jelképezi a Férj halálát (az orvostudomány exitus szava is kilépést jelent). Ezután a Feleség visszagondol a házasságukra, a gyerekükre. Meglátogatja a fia, akivel megint csak felületes, közhelyszerű beszélgetést folytat, monoton szófordulatokat litániaszerűen ismételve. A fiú is kilép az ajtón - a halálba. A Szakácsnő minden látogatás után behozza a gyászfátyolt. Végül ő is eltűnik, az utolsó csöngetésre már nem jön be. A darabban szinte személlyé válik az ajtó. Már kezdetben is nehezen nyílik, a szereplők asztalost akarnak hívni, hogy javítsa meg. Ezen az ajtón lépünk be az életbe, s ezen át távozunk a halálba. Amint a Feleség öregszik, egyre nehezebben nyílik az ajtó. A Feleség halálakor azonban végtelen puhasággal tárul föl, s ő a fénybe léphet ki. Görgeyvel közösen választottuk az opera címéül Az utolsó keringőt. Engem az is a megzenésítés felé sodort, hogy a darabban a zene, a keringő konkrét dramaturgiai szerepet kap. Ez amolyan "zene a zenében" funkció. A Feleség az egész darab során egy elfelejtett dallamot keres, azt a keringőt, amelyre az első bálján az akkor megismert férjével táncolt. Halála pillanatában találja meg.
- Az említett jelképrendszert milyen zenei eszközökkel ruházod fel?
- A szereplők elidegenedett, a kapcsolattalanságot demonstráló mikrorealista nyelve a repetíció, a zenei ismétlő technika alkalmazására indított. A jellemek nem fejlődnek a darabban, a kapcsolatok állóképszerűek. Hagyományos zenei fejlesztés ehhez nem illenék, de a motívumok mikroszintű kirajzolása igen. Az emóció nem úgy működik, ahogy a zeneelmélet kezeli, amely leír egy struktúrát, és egy másik tudományra hagyja az érzelmi hatás elemzését. Az érzelmet kellett megzenésítenem, annak zenetechnikai megjelenítése volt a feladatom.
- Az opera 70 perces, akár egy felvonásban is előadható. Közepén balett tagolja. Te inkább többfelvonásosnak szánnád ezáltal?
- Ez a rendezés függvénye.
- Mi a balettbetét funkciója?
- A nagyon hangsúlyos mikrorealista világból a szürreális fantázia, a vízió világába emeli a darab problémáját. A mintegy irracionálisra felnagyított ajtó halálszimbóluma öleli magához a karneválvilágot. Valóságos dobbantódeszkája az első bál, amelyen elhangzott a keringő, de absztrakt és víziószerű "tánczene" rakódik rá.
- Az utolsó keringő demo-hangfelvételének hallatán az a benyomásom, hogy korábbi operád, a Lót hangját folytatja. Szerinted hozzátesz, vagy inkább újraéli?
- Ma én is úgy hallom: folytatja. A komponáláskor ezt nem tudtam, s főként nem tudatosan törekedtem ilyesmire. 15 év van a két opera között, én is változtam ennyi idő alatt, meg a két darab is egészen más, tudatos eszközfolytatásról nem beszélhetünk.
- Miért telik el két operád között 15 év, holott - véleményem szerint - drámai alkat vagy, olyannyira, hogy ez nemcsak operáidban érhető tetten, hanem összefoglaló jellegű szimfonikus, oratorikus kompozícióidban is (Egy történet fejezetei, Flautiáda stb.)?
- Egyszerű gyakorlati oka van ennek. Operát nem szívesen ír az ember a fióknak. Csak akkor áll neki, ha esély mutatkozik az előadásra. Most alakulnak a nyilvánosság elé kerülés lehetőségei.