A konferenciát kiegészítő programok közül két eseményt szükséges kiemelni. Az egyik a világ különböző pontjain működő Bach-társaságok képviselőinek találkozója, amelyen beszámolókat hallhattunk többek között a francia, az angol, a lett, az amerikai, a venezuelai stb. társaságok munkájáról, s magunk is tájékoztatást adtunk a Budapesti Bach Hétről, kiadványainkról, a Magyar Bach Társaság tevékenységéről. Szerencsés véletlen, hogy a rendezvénnyel egy időben jelent meg méltatás a nemzetközi társaság lapjában Die 10. Budapester Bach-Woche címmel, Papp Ágnes tollából.
A másik jelentős esemény a Bach-Archiv Leipzig megtekintése volt. A Werner Neumann által 1950-ben alapított intézet a komponista életével, tevékenységével, műveivel kapcsolatos dokumentumokat gyűjti, kutatja és mutatja be, illetve előadások és publikációk révén igyekszik ezeket mindenki számára hozzáférhetővé tenni. A Bach-Archivot az igazgató, Hans-Joachim Schulze vezetésével tekinthettük meg.
A rendezvénysorozatot esti hangversenyek gazdagították. A Thomaner Chor liturgikus keretben adta elő a Jesu, meine Freude motettát (BWV 227) a Tamás-templomban, és az Ich hatte viel Bekümmernis (BWV 21) kantátát a Nikolaikirchében. A kórus, melynek első írásos említése 1254-ből való, Bach idejében 54 énekesfiúból állt, jelenleg pedig 80 főt számlál. A rendszeres vasárnapi istentisztelet mellett pénteken és szombaton motetta- és kantátaesteket tartanak, mely a Karácsonyi oratóriummal és az egyik passió előadásával kibővülve teszi teljessé évi programjukat. A kórus a Gewandhaus-Orchester közreműködésével lép fel.
A januári rendezvénysorozat kétségkívül legnagyobb szenzációjának Christoph Wolff és munkatársai beszámolója bizonyult, melyet a Berliner Singakademie kéziratgyűjteményének megtalálásáról és páratlan gazdagságáról tartottak. A felbecsülhetetlen értékű leletre a Kijevi Állami Levéltárban bukkantak rá. A Berliner Singakademie?t 1791-ben Carl Friedrich Fasch alapította, s egyik első igazgatója Carl Friedrich Zelter volt, akihez tizenegy éves korában a fiatal Mendelssohnt is beíratták. Mendelssohn ezzel az együttessel dolgozott 1829-ben a Máté-passió nevezetes első felújításán.
A Singakademie kottatárát 1999 nyaráig mindenki elveszettnek hitte, kivéve a Harvard University dékánját, korunk egyik legjelentősebb Bach-kutatóját, Christoph Wolff professzort, aki harminc évi eredménytelen kutatás után sem mondott le arról az elképzeléséről, hogy a második világháború után a Vörös Hadsereg által a Szovjetunióba szállított kincs ma is létezik. Egy volt KGB-ügynök információi alapján, regénybe illő diplomáciai konspirációk nyomán a zenetudós végül mégis bebocsátást nyert a kijevi archívumba, ahol meggyőződhetett arról, hogy elgondolása nem álom, hanem valóság.
A gyűjtemény közel ötezer kéziratot, több mint egymillió kottaoldalt foglal magába, többek között Carl Philipp Emanuel Bach hamburgi alkotói periódusának teljes termését, nyomtatásban eddig még soha meg nem jelent műveket, így húsz passiót (partitúrát és teljes szólamanyagot egyaránt), ötven zongoraversenyt; számos alkotást Wilhelm Friedemann Bachtól; a huszonhét kéziratot tartalmazó, úgynevezett Alt-Bachische-Archivot; 220 egyházi kantátát Georg Philipp Telemanntól; több mint 150 vokális és 420 hangszeres kompozíciót Johann Gottlieb és Carl Heinrich Grauntól; Johann Adolf Hasse 130 vokális és 80 instrumentális művét; közel 120 darabot Franz és Georg Bendától és sok más kisebb jelentőségű mestertől; Felix Mendelssohn-Bartholdy és Beethoven számos autográfját és Carl Friedrich Zelter Goethével folytatott levelezésének eredetijeit. Olyan érdekességek is előkerültek, mint Wilhelm Friedemann Bach néhány kontrapunkt-gyakorlata, melyek kézírásából megállapítható, hol akadt el a szerző a komponálásban, és hogyan javasolt neki két-három folytatási lehetőséget egy kottasorral lejjebb apja, Johann Sebastian.
A Singakademie kottatára korunkig gyakorlatilag kutathatatlan volt, ezért belső tartalmáról csak Carl Friedrich Zelternek és utódainak lehettek ismeretei, akik sárkányként őrizték a kincset - megtekintését még Philipp Spittának sem engedélyezték.
A teljes anyag feldolgozása négy zenetudós irányításával folyik: Christoph Wolff (Alt-Bachische Archiv), Hans Joachim Schulze (Johann Sebastian Bach), Peter Wollny (Wilhelm Friedemann Bach) és Ulrich Leisinger (Carl Philipp Emanuel Bach) irányítja a munkát. Hogy az előkerült alkotások milyen mértékben teszik szükségessé e zenetörténeti korszak újraértelmezését, átfogalmazását, belső arányainak helyes felmérését, csupán a jövő döntheti el; ahogy Peter Wollny fogalmazott: "Für uns beginnt die Forschung jetzt neu."