Edvi Péter miniszteri biztos
- Önt külföldön élő magyar orvosként ismertük meg: a romániai rendszerváltás véres napjaiban gyermekeket mentett meg a biztos haláltól, majd létrehozta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot. A kilencvenes évek elején a Nemzetközi Mozart Akadémia megszületésénél bábáskodott, legutóbb a Művészi Társaság megalakításában segédkezett. Ezt azért tartom fontosnak, mert közismert az a kulturális elkötelezettség, amelynek alapján úgy gondolhatjuk, ön nem "civil a pályán". Mégis, hogy került most a képbe?
Edvi Péter: Nem tudom pontosan. Nagyon régóta próbálok segíteni különféle kulturális vállalkozásoknak. 1990-91-ben nagy bajban volt a Budapesti Fesztiválzenekar. Meghívtam Kocsis Zoltánt, Baán Lászlót, a kulturális bizottság elnökét, aki elhozta Ungár Klárát. Azt javasoltam, hogy a főváros segítsen a zenekarnak. A politikusoknak tetszett az ötlet, amelyet elmondtunk Demszky Gábornak is, aki az első perctől kezdve ragyogónak tartotta a megoldást. Hasonlóképpen próbáltam - Kocsis Zoltán kérésére - segíteni a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak. Tavaly ősszel kezdtünk el beszélni erről. A minisztérium egy napon elhatározta, hogy pénzt áldoz a zenekarra, ezt azonban feltételekhez kötötte. Az egyik ilyen az volt, hogy a zenekar tevékenységét világítsák át, és szabályozzák újra a működését.
- A világ minden zenekara valamilyen statútum alapján működik. Miért kell ehhez miniszteri biztos?
E. P.: Valóban minden zenekar alapszabály szerint működik, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar is, csak valószínűleg nem jók a szabályok. Nagyon nagy feszültségek tapasztalhatók a zenekaron belül. Mondok egy példát. Röviddel ezelőtt vita alakult ki: meghívhatja-e a zeneigazgató az Amadinda-együttest egy speciális, saját erőből megoldhatatlan feladatra, vagy köteles csak a zenekari tagokkal dolgozni. Valószínűleg apróságnak tűnik, de mégsem az, ha ilyen konfliktushoz vezetett. Az én feladatom - egyebek mellett - olyan minősítési rendszer kidolgozása, amely méri a teljesítményeket, és ehhez köti a művészeti pótlékok emelését. A pótlék egy idő óta már létezik, csak hiányzik az a miniszteri rendelet, amelynek alapján a minősítést el lehet végezni. Felmérést kell készítenem a zenekar hangszerellátottságáról és hangszerigényéről. Megbízásom szeptember 30-án lejár, tehát csak elindítom azt a folyamatot, amelynek a végén a zenekarnak és az énekkarnak rendes próbatermei lesznek. A mostani állapotok lehetetlenek. Nincs például nemzeti koncertterem, ezért javaslatot kell tennem a Nemzeti Filharmonikusok hosszú távú elhelyezésére is.
- Említette a zenekarban meglévő feszültségeket. Az a tapasztalatom, hogy az efféle feszültségeket nem miniszteri biztos kinevezésével szokták megoldani. A zenekart nyilván nyugtalanítja, hogy újabb instanciát neveztek ki, hogy a konfliktusok és válságok kezelésére más terepen és más eszközök felhasználásával kerül sor. A zenekar eddig meglehetősen jól érvényesítette munkavállalói érdekeit, s nyilvánvalóan attól tart, hogy megpróbálnak hozzányúlni korábbi jogosítványaihoz.
E. P.: Feszültségek vannak, válság nincs. A zenekar húsz-harminc tagja különböző fórumokon ütközik a zenekar vezetésével. Én segíteni szeretnék e konfliktusok feloldásában. A békés megoldások híve vagyok, szeretek leülni az emberekkel, a végére járni a konfliktusoknak. Szerintem most az a baj, hogy nem megfelelő a működés szabályozása. Átláthatóvá és kiszámíthatóvá kell tenni a zenekar munkáját. Kétségbeejtő, ha egy szabályzat elolvasásakor az ember minden szót ért, és mégsem érti az egészet. Olyan rendszert szeretnék kialakítani, amelynek alapján minden zenekari tag előre tudhatja, mikor kell dolgoznia és mikor nem, hogyan minősítik a munkáját, s egy-két évre előre tudja, mikor vállalhat más feladatot, mehet el kamarazenélni vagy haknizni.
- Beszélgetésünk idején ön három hete miniszteri biztos. Mit tett eddig?
E. P.: Ez hatalmas feladat, amelyet először át kell tekintenem. Azt már most tudom, hogy évtizedek óta nem volt pontos vagyonfelmérés. Nem lehet tudni, milyen hangszerek vannak a zenekar tulajdonában, s ha e hangszerek a zenekar tulajdonában vannak, akkor miért nincsenek mégsem a zenekarnál?
- Ezek a Filharmónia egykori szólistáinál elhelyezett hangszerek?
E. P.: Igen. Nem baj, hogy ragyogó művészek gyakorlóhangszert kaptak, csak ennek az adminisztratív oldalát is rendezni kell. Most készülnek a listák. Egyelőre nincs tisztázva, ki miért felel, nincsenek tisztázva a tulajdonviszonyok. A vidéki kultúrházakban található egykori filharmóniai zongorákat egyszerűen le kellene adni. Hasonlóképpen át kell gondolni a kottatár helyzetét. Meg kell erősíteni, fejleszteni kell, lehetővé kell tenni, hogy több kottát vehessenek.
- S az énekkar?
E. P.: Az énekkar mindig mostohagyerek volt. A bemutatkozásom alkalmából rendezett társulati ülésen valaki megkérdezte, hogy mindaz, amit mondok, az énekkarra is vonatkozik-e? Természetesen igen. Az énekkarban nyolcvanan énekelnek és ezután is annyian fognak. A zenekarban 113 közalkalmazotti státusz van. Tavaly október 29-én a közigazgatási államtitkár 99-re csökkentette az állások számát. Ezt végre kell hajtani, ami szerencsére nem nehéz, mert a betöltött státusok száma úgyis éppen 99.

Gyimesi László, a Magyar Zene- és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára
- Kocsis Zoltán és Kovács Géza a változások szükségességét hangsúlyozza a Nemzeti Filharmonikusoknál. A Kottatár és az Énekkar esetében nem esett szó elodázhatatlan döntésekről, mivel azonban a három intézmény közös szervezetbe tartozik, együtt rendezik a jövőjüket. Gondolom, az ágazati szakszervezet nem vonja kétségbe, hogy a minőségi javulása érdekében változásokra van szükség.
Gyimesi László: Én nem látok olyan külső okot, amely elodázhatatlan, azonnal megoldandó intézkedéseket parancsolna.
- Mégsem egyszerű racionális érvekkel lesöpörni olyan elképzeléseket, melyek megvalósításával jobb zenekart hallhat majd a közönség.
Gy. L.: Két dologról van szó. A művészet, a zene esetében különösen nehéz definiálni valamiféle szakmai szintet. Gondolom, akik most erre hivatkozva változásokat sürgetnek, jól átgondolták, hogy mit tesznek. A másik dolog sokkal kézzelfoghatóbb, amiről már lehet beszélni: az intézkedések sora, amelynek harmonizálnia kell a jogszabályokkal és a vonatkozó törvényi előírásokkal.
- Tehát azt a feladatot kell ellátnia, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992-es - nem éppen zenészekre kitalált - törvény előírásait összhangba hozzák a zenekar szabályzataival.
Gy. L.: Feltétlenül örülök annak, hogy ez most bekövetkezik, nem kizárólag az eredmény, hanem a folyamat megindulása miatt. 1992, a törvény megszületése óta mondom, hogy - bármilyen furcsán hangozzék is, hogy egy művész közalkalmazott - a jogi helyzet nem akadálya a művészi produktum létrejöttének és annak, hogy számon kérhető legyen a produkció minősége. Tavaly nyáron elképzelés született arról, hogy a Filharmónia közhasznú társasági formában működjék tovább. Ez ellen tiltakoztunk, mert nem tartottuk igaznak az érvelést, mely szerint nem lehet összehangolni a közalkalmazotti jogviszonyt a minőségi elvárásokkal. Tehát nem csak jó munka esetén meghosszabbítható, éves szerződésekkel lehet az embereket rábírni a jó munkára.
- A közalkalmazotti státusz védettséget jelent, ami jó, viszont - mint ellenzői érvelnek - elkényelmesít, ami rossz.
Gy. L.: A védettséget a Munka Törvénykönyve is biztosítja: ha valaki határozatlan időre szóló munkaviszonyban áll, csak indoklással lehet felmondani a munkaviszonyát. A közalkalmazotti törvény tételesen fölsorolja azokat az eseteket, amelyek felmondási alapul szolgálhatnak, ennyiben valóban nehezebb elbocsátani a közalkalmazottat. De minden esetben indokolni kell, ami ellen bíróságon lehet jogorvoslatot keresni. Ugyanakkor szerintem a kérdés jelentőségét erősen túldimenzionálják. A művészeti területen inkább egy nagyon prózai és szubjektív megfontolás okoz problémát: az, hogy a vezetők nem szeretik kijelenteni valakiről, hogy az illető nem üti meg a mércét. Sokkal egyszerűbb határozott idejű szerződéseket kötni, amelyeket nem kell meghosszabbítani, és ezt indokolni sem szükséges. A vezetők szívesen bújnak a törvény mögé, ahelyett, hogy vállalnák döntéseiket.
- Esetünkben - ha jól értem Kocsis Zoltánt és Kovács Gézát - épp az ellenkezőjéről van szó, hiszen a minősítés lényege, hogy megmondják, ki volt jó és ki nem. Ha szakszervezeti vezető lennék, nyilván arra ügyelnék, hogy a vezetés ne jusson túlhatalomhoz a döntések kimondásakor, és a zenekari önkormányzatnak is maradjon elegendő beleszólása. A mai filharmonikus pókerjátszmában önnek bizonyára az utóbbi kártyát osztották le.
Gy. L.: Jogszerű és evidens a minősítési rendszer bevezetése. Ráadásul mindenkinek jobb. Az is jó, hogy ezt jogszabály rögzítse. A viták azon törhetnek ki, hogy mit jelent a minősítés? Logikája szerint ennek valamiféle "minőséggaranciát" kell nyújtania: azt, hogy minden munkavállaló teljesítményét időről-időre egységes szempontrendszer szerint ítélik meg, másfelől pedig hogy ez a minősítés legyen az előrelépés alapja. További lehetséges vitapont, hogy milyen súllyal esik latba az egyéni meghallgatás. Ha valaki zenekari muzsikusként tartósan jól dolgozik, de híján van a szólistaerényeknek, és az egyéni meghallgatáson nem nyújt kiemelkedő teljesítményt, akkor milyen megítélésre számíthat? Vagy fordítva: egyéni teljesítménye felülmúlja átlagos zenekari teljesítményét? Kérdés, mi a tét? Mit mondanak a zenekarnak? Ha az egyéni meghallgatáson múlik, hogy fennmarad-e a munkaviszonya a zenésznek, akkor az illető joggal gondolhatja úgy, hogy nem igazságos a megmérettetés, hiszen húsz éve senki sem mondta, hogy nem dolgozik jól, most meg egy tízperces produkción múlik az egzisztenciája. Ráadásul olyan művészekről van szó, akik nem a szólistapályát választották élethivatásukul. Mindez jogi, erkölcsi és szakmai kérdések sorát veti fel. A zenekari tagok a Kjt. szerint a legmagasabban kvalifikált munkavállalók, akik - egyetemi, főiskolai végzettséggel - most bizonyítani kényszerülnek, hogy értenek ahhoz, amivel foglalkoznak. Én azt az álláspontot képviseltem, hogy a megmérettetés domináns eleme az előrejutás lehetősége legyen. A minőséget kell lényegesen jobban honorálni, ennek kell a húzóerőnek lennie, nem pedig a fenyegetésnek. Az a benyomásom, hogy ezt a szempontot figyelembe is veszik.
- Érez olyan szándékot a zenekarvezetés részéről, hogy fenyegetésképpen, fegyelmező eszközként kívánja alkalmazni a minősítést? Hogy "ha nem viselkedtek rendesen, majd minősítünk benneteket"?
Gy. L.: Én magam nem, de sok zenész úgy érzi, hogy a kommunikációban ez állandóan visszatérő elem. Abban egyébként valóban találunk egy csöpp ellentmondást, hogy az a zeneigazgató, aki három éve dolgozik ezzel a zenekarral és nagy, közös sikereket ért el vele, most hirtelen tesztelni akarja, ki mit tud. Minden beszámoló a zenekar eredményeiről és nem kudarcokról szólt. A művészeti vezetésnek azt kellene hangsúlyoznia, hogy még ennél is jobbat szeretne, és most itt a történelmi lehetőség, hogy a "követel" oldalhoz nagyobb pénzösszeget rendelhessen.
- Csakhogy a probléma éppen a kommunikáció területén alakult ki. Kocsis Zoltán és a zenekar egy része között a kapcsolat - finoman szólva - bonyolult, ezt maga a zeneigazgató is mondja. Most sokan úgy érezhetik, hogy a minősítés Kocsisnak lehetőséget adhat a hangadók eltávolítására.
Gy. L.: Edvi Péter miniszteri biztos a bemutatkozó társulati ülésen az én korábbi levelemből idézett egy mondatot, mely szerint az utóbbi időszakban minden gesztus arról árulkodik, hogy a zenekar le akarja váltani a vezetést, a vezetés a zenekart. A küzdelem nem racionális terepen folyik. A zeneigazgató leváltása nem a zenekar kompetenciája, a zenekar pedig úgy érzi, hogy őt akarják leváltani. A viszony valóban feszült, ami inkább érzelmi, együttműködésbeli okokra vezethető vissza. Szerintem Kocsis Zoltán sokat tehetne a hosszabb távú együttműködéshez szükséges légkörért. A kommunikáció hibái a legjobb törekvéseket is meghiúsíthatják. A szakszervezetnek nem feladata, hogy "keresztbe feküdjön" egy véráldozatok nélküli, racionális intézkedéssorozatnak. Nem arról van szó, mint másutt, hogy elküldenék a zenekar harminc százalékát és a béreket a maradók között osztanák szét, hanem az állam "befektet" a zenei életbe. Ezt nem szabad ellenezni.